Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Odaát 2x04 - A lány nem nyugszik békében

2008. november 10. 09:00 - Deana W.

A szokásos folytassuk a családi bizniszt emlékeztető után egy konyhában kezdjük a mai részt. Egy fiatal lány és egy srác lelki életet élnek két üveg sör és némi M&M’s társaságában. Angela szemmel láthatólag szarul van, de hálás a srácnak, amiért próbálja felvidítani, igazi jóbarátként. Neal úgy tűnik, nem annyira örül ennek a titulusnak, szerintem boldogan lenne ő több is mint jóbarát. A kibontakozó idillt megzavarja azonban egy második fiú színre lépése. A dúvadként érkező fiatalember, Matt beront a házba, de mire átverekszi magát Neal-en, addigra már csak a lány hűlt helyét találja ott. Angela kiszökött az ablakon és már árkon bokron túl furikázik. Nagyon jó ötlet feldúlt idegállapotban, zokogva száguldozni és közben az ex-pasinkkal ordibálva közölni mobilon, hogy dugja fel magának a bocsánatkérését, és ha már megcsalt, akkor legyen kedves eltakarodni az életünkből. Nem csoda, hogy egy betonfal vet véget az ámokfutásnak, és ezzel együtt a szép Angela életének is. Hát megérte?

A Winchester fiúk is az országúton furikáznak, és Dean sincs épp a legjobb kedvében. Sammy kitalálta, hogy látogassák meg Anya sírját, ami Dean szerint totális hülyeség, hiszen igazából nem is nyugszik ott Mary (mert ugye hogy szénné égett), csak egy kő van ott, amit egy ismeretlen nagybácsi állíttatott neki. Ennél jobb dolguk is lenne, például a Sárgaszemű után nyomozni. De Sam hajthatatlan, ő akár egyedül is folytatná az utat, úgyhogy végülis sikerül kihisztiznie a sírlátogatást.

Amíg Sammy az anyja sírjánál könnyezik és eltemeti mellé Apa dögcéduláit, Dean tisztes távolságban a sírok között bóklászik. Fel is figyel egy érdekes sírhelyre: a fejfa körül egy szabályos kör alakban kiégett a fű, a virágok elszáradtak rajta, és a mellette lévő fa is halottnak tűnik. A szokatlan jelenséget Dean épp elég furcsának találja ahhoz, hogy máris nyomozásba kezdjen. Mily véletlen, épp a három napja autóbalesetben elhunyt Angela sírja produkálja a furcsaságokat. A temetőőr szerint nem használtak rovarirtót vagy vegyszereket, amik magyarázatot adnának a halott növényekre, úgyhogy itt biztosan valami természetfeletti erő munkálkodik. Dean elmélete szerint valami gonosz, talán egy démon, vagy a lány szelleme beszennyezte a földet és ezáltal elátkozott lett. Sam nem lelkesedik túlzottan az ötletért, hogy éppen itt botlanak bele egy nekik való munkába, de végül kénytelen kell Dean-nel tart a lány apjához, a helyi iskola egyik professzorához, hogy legalább utána nézzenek az ügynek.

Mint Angela barátai állítanak be az apához, hogy részvétüket nyilvánítsák. Miközben arról puhatolóznak, hogy az öreg nem látja-e még mindig a lányát, vagy érzi a jelenlétét, Dean egy érdekes könyvre bukkan az irodában. Mint kiderül, egy ősi görög könyv az, ami annyira azért mégsem különös, lévén Dr. Mason ezt tanítja. Egyébként meg igen, még most is gyakran úgy érzi, hogy a lánya itt van vele – de ez pár nappal a legjobban szeretett családtag halála után szintén nem túl meglepő.

De Dean továbbra sem nyugszik, ragaszkodik hozzá, hogy itt valami gonosznak kell lennie a háttérben. Sam szerint meg az egész vadászatot csak azért találta ki a bátyja, hogy ne kelljen Anyára meg Apára gondolnia. Dean-nek elege van ebből a hülyeségből, ezért faképnél hagyja Sammy-t, hogy elugorjon a legközelebbi kocsmába.

Eközben Angela ex-pasija, Matt a lányról készült videóit nézegeti otthon, nagy búsan. Észre sem veszi, hogy hirtelen minden virág meghal körülötte, de azért halott szerelme alakjának tükröződésére már felfigyel. Nincs azonban sok ideje rémüldözni, mert a bosszúálló hölgy egy hirtelen mozdulattal elnyisszantja csalfa barátja torkát.

Másnap Dean magánnyomozásba kezd. Ellátogat, khm, mondjuk ki, betör Angela lakásába és lelkesen turkál a cuccai között. Hirtelen neki is megjelenik egy lányalak tükörképe – de szerencsére ezúttal nem Angela kísért, csak az egykori szobatárs flangál ki bugyiban a szobájából. Miután Dean bekamuzza, hogy ő Angela unokatestvére, Alan Stanwick (naná, én meg Chevy Chase) és csak a lány cuccaiért jött, a szobatárs megnyugszik és lemond arról, hogy hívja a zsarukat. Sőt mi több, kiönti a szívét Dean-nek, aki kénytelen végigszenvedni egy fél órás picsogást. Ami mondjuk legalább arra jó volt, hogy megtudja, Angela tényleg nagyszerű lány volt, ja és hogy Matt, az utóbbi napokban mindenhol őt vélte látni, biztos ezért is lett tegnap este öngyilkos, elvágva a saját torkát. Hát persze, ez gyakori módja az öngyilkosságnak…

Dean magnumkodása után arra ér haza, hogy Sam a szexcsatornára csorgatja a nyálát, hát ez kicsit kínos :) Miután egy lesajnáló pillantással lerendezi a helyzetet, előadja, hogy mit tudott, meg, bár Sammy még mindig biztos azt gondolja, hogy csak az ő agyában létezik az ügy. Nem, most már Sammy is elhiszi, hogy lehet az esetben valami természetfeletti, úgyhogy azt javasolja, nézzék át Matt lakását is. Megvolt, közli Dean, de halott növényeken és egy döglött aranyhalon kívül nem talált semmi különlegeset. És bár már végigolvasta Angela ellopott naplóját is, még mindig nem érti, mitől lehet ilyen bosszús a szelleme. De legalább ráakadt a másik haverja, Neal nevére.

El is látogatnak a jóbaráthoz, mint az iskola pszichiáterei. Neal köszöni szépen, jól van, és nem érzi úgy, hogy terápiára lenne szüksége, annak ellenére, hogy az elmúlt napokban két barátja is meghalt. Persze Matt-et nem igazán tekinti barátjának, sőt mi több, egyáltalán nem is sajnálkozik a halála miatt. Szerinte a bűntudat miatt végzett magával, hiszen miatta halt meg Angela: azért volt olyan feldúlt a baleset napján, mert a pasiját egy másik lánnyal látta sétálni. Nocsak. Úgy tűnik, Dean bosszúálló szellem elmélete lassan bizonyítottá válik.

Na ha már megvan a hetigonoszunk, akkor nincs is más hátra, mint az ilyenkor szokásos kiásás, besózás és csontégetés. Már persze ha a lány pár nap alatt csontvázzá bomlott volna. Ez így inkább hullagyalázás lesz, de Dean nem riad vissza a piszkos munkától sem. Úgyhogy Sammy viszolygása ellenére is kiássák a sírt és felnyitják a koporsót. Igen ám, de a lány rothadó holtteste helyett csak a nagy üres semmit találják ott. Meg néhány krikszkrakszot a koporsó belsejébe vésve.

Persze hogy is lehetne ott Angela holtteste, mikor éppen Neal pincéjében dekkol és smárol a csávóval. Eléggé elevennek tűnik…

A rejtélyes koporsóba vésett jeleket korábban már láthattuk, méghozzá Dr. Mason irodájában, a furcsa görög könyvben. Így holttest hiányában újra kezdhetik a nyomozást a srácok. Dean szinte rátöri az ajtót a gyászoló apára, és a korsóban talált jeleket lobogtatva kéri számon az öreget, hogy mégis mi ez. Ősi görög jövendelő rituálé, mi más. Amit mellesleg a holtak feltámasztására használtak. Amolyan zombigyártó varázsige. Dean-nek mintha elgurult volna a gyógyszere, leüvölti Dr. Mason fejét, hogy mégis hogy képzelte, hogy feltámasztja a lányát. Érti ő, hogy az ember bármit megtenne, hogy visszahozza a szeretett személyt, na de hát ami halott, annak halottnak is kell maradnia. Sam-nek szerencsére megmaradt a józan ítélőképessége, és észrevette, hogy a lakásban minden virág él és virul. Úgyhogy elrángatja tajtékzó bátyját a mit sem értő öregúrtól, és megígéri neki, hogy soha többé nem fogják zaklatni.

A heti testvérkonfliktus sem maradhat el: Sam számon kéri Dean előbbi kirohanását, meg hogy mégis mi a franckarika baja van, mert kezd nagyon rémisztően viselkedni. Dean szinte megöli a szemeivel, mikor megint előhozakodik Apa halálával, meg hogy beszélniük kéne erről az egészről, de amikor azt mondja, hogy nem akarja Anya, Jessica és Apa után még a bátyját is elveszteni, Dean kicsit lenyugszik és bocsánatot kér amiért seggfej volt. De most akkor is az van, hogy egy őrült zombi szabadon rohangál a városban és embereket gyilkolász, úgyhogy folytatni kell a vadászatot és valami módot találni a kivégzésére. Na hálisten.

Neal és zombi-Angela románca is tovább folytatódik. Bár Neal egy kicsit ideges, hogy talán Angie ölte meg Matt-et, a lány olyan ártatlan arccal tagadja le a gyilkosságot, hogy a szerelmes srác egy percig sem kételkedik tovább. Azt meg, hogy visszahozta az életbe, Angela azzal köszöni meg, hogy beteljesíti Neal mindenkori álmát. Zombi-szex, fúj.

Eközben Sam és Dean megpróbálnak valami zombi-ölő módszert találni, de a dolog koránt sem egyszerű. Ugyanis legalább 100 féle legenda szól az élőhalottakról, és mindegyikben más módszer van az elpusztításukra. Például, hogy meg kell etetni a szívüket egy veszett kutyával. Reméljük nem ez lesz a nyerő. De talán az ezüst hatásos lehet ellenük, ez több történetben is előjön. Akkor már csak meg kellene találni a zombilányt, hogy elvégezhessék a tesztet. De vajon ki hozta vissza, hol keressék? Dean, a naplóban olvasottak alapján Neal-re tippel. Mert hogy ugye szerelmes volt a csajba. Ja és amúgy mellesleg ő Dr. Mason tanársegédje, így jó alkalma volt tanulmányozni az ősi rituálékat.

El is ugranak a sráchoz, és milyen jó hogy időközben beesteledett, így rémisztőbb az egész. Hamarosan rá is találnak a zombi-fészekre a pincében, ami most viszont nagyon üres. Hol lehet a lány? Csak nem megint vadászik valakire? Hát ha igen, akkor a következő áldozat nem lehet más, mint a lány, akivel megcsalta Matt. Mivel a történetben Angelán kívül eddig csak egy lány tűnt fel, a szobatárs, aki ráadásul nagyon összetört Matt halála miatt, bízzunk benne, hogy ő lesz az.

A szobatárs lány egyébként épp Matt képét nézegeti, mikor furcsa zajt hall kintről. Kinéz a ház elé, de nincs ott senki. Persze, mert a zombi barátnője a háta mögött áll: helló Linday, hazajöttem. Király! A két csaj verekedni kezd, Angie felkapja a nagyollót és azzal támad egykori barátnőjére. Lindsay azonban egész ügyes, fellöki a zombit, aki estében szíven szúrja magát az ollóval. Minek hadonászott vele annyit. Sír is Lindsay, hogy jajj mit tettem, másodszor is megöltem Angie-t – de persze nem. A zombilány kisvártatva magához tér és a csata folytatódhat. Már épp ledöfné a még élő lányt, ám ekkor beront Sam és Dean és beleeresztenek egy adat ezüstöt. Meghalni ugyan nem hal meg, de legalább megállítja és megijeszti a vérszomjas zombilányt. Kiugrik az ablakon és elmenekül. Ideje elbeszélgetni Neal-lel.

Meg kitalálni, hogy mi legyen a következő próbálkozás, mert az ezüst nem egészen jött be. Sam úgy véli, talán az segíthet, ha visszaszögezik a halott testét a koporsójába. Ez jól hangzik, de hogy viszik vissza az szupergyorsan futó zombilányt a temetőbe?

Neal irodájába érve Dean-ék egyből a tárgyra térnek: hiába is tagadod, tudjuk, hogy te hoztad vissza Angelát, ezért a te lelkeden szárad két ember halála. Úgyhogy most ki vele, hol van a zombicsajod. A megrettent hősszerelmes azt állítja, hogy a házában van a lány, de Dean sasszeme kiszúrja a halott növényeket és ahogy Neal lopva egy ajtóra pillantgat. Angela tehát itt van, de ezzel nem mennek semmire. Ezért Dean jó hangosan közli, hogy ők most elmennek a sírhoz, ahol elvégeznek egy rituálét, ami megtöri az előzőt – azaz a halott lány újra halott lesz. Neal-nek pedig azt tanácsolják, hogy húzzon el innen, amilyen gyorsan csak tud. És addig is, jobban teszi, ha nem bosszantja fel az újdonsült barátnőjét.

Amint Dean-ék kiteszik a lábukat, Neal már rohan is a kilyuggatott testű Angelához. A lány arra kéri, hogy menjenek a srácok után a temetőbe, és állítsák meg a szertartást. Bekapta a csalit. Sajnos Neal nem lódít olyan ügyesen mint Dean, ezért mikor elég bénán előadja, hogy máris hozza a kocsit, Angie egyből levágja, hogy el akarja hagyni. Márpedig ezt nem hagyhatja, úgyhogy egy egyszerű mozdulattal eltöri a barátja nyakát. Hisztis zombipicsa.

A temetőben Sam és Dean újra kiássák a lány sírját és gyertyákat gyújtogatnak. Rövidesen a hölgyemény is megérkezik a temetőbe, úgyhogy kezdődhet a hajsza. Sam a bokrok között talál rá Angelára, aki könyörögni kezd, hogy ne bántsa, végülis most már újra ember. Sam persze nem ilyen buta, úgyhogy egy jólirányzott lövéssel ezüstgolyót ereszt a homlokába. Ezzel a húzással kellőképpen felhúzza a csajt, úgyhogy fogócskázni kezdenek. Sam a sír felé szalad, de a halott ribanc villámgyors, így elkapja az öcsköst. Már éppen törné el a nyakát, ám ekkor Dean is beszáll a csatába: néhány lövéssel hátrálásra kényszeríti Angelát, aki így beleesik a sírjába. Ekkor még Dean megadja neki a kegyelemdöfést és egy szép becsúszással karót döf a lányba. Úgy tűnik a koporsóba szegezés tényleg hat, a zombi meghal – újra. Mert a halott az legyen is halott.

Mire visszatemetik a sírt már hajnalodik. Sam úgy érzi, a lány eltörte a kezét. Hát azt megnézném, akkor hogy lapátolt órákon át... Na de mindegy. Miután tisztes távolból vetnek még egy búcsúpillantást Anya sírjára, még az eheti lelkizést is megtartják a srácok. Dean újfent elnézést kér a viselkedéséért, ami most már kicsit őszintébben hangzik. Meg Apa miatt is. Mert úgy gondolja, az ő hibája, hogy meghalt. Azt még nem tudja, pontosan mi történt, de biztos benne, hogy az ő csodálatos gyógyulásának Apa élete volt az ára. És piszok szar érzés úgy élni, hogy az ember apja miatta halt meg és nem tudja, hogy tehetné ezt jóvá. Sam megértően néz, de neki sincs vigasztaló ötlete, úgyhogy csöndben ülnek tovább A Kocsi orrán és halkan könnyeznek. Hüpp.

Címkék: odaát
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaltenem 2008.11.10. 13:36:36

Köszi a hogyvoltot, rendszeresen olvasom. Csak egy kis hiba:
"Dean szinte rátöri az ajtót a gyászoló apára, és a korsóban talált jeleket..."

koporsóban talált jelek

Deana W. 2008.11.10. 20:08:14

:D :D :D

természetesen koporsóra gondoltam, észre sem vettem milyen hülyeséget írtam :)

KiWiSaGe 2008.11.11. 14:10:34

Miért van az, hogy az ilyen szép és ártatlan lányok akik többnyire meghalnak mindig fehér ruhában vannak ?? Egy ártatlan lány sárgában már nem ártatlan??,

Bejgli 2009.03.04. 11:49:09

"Sam úgy érzi, a lány eltörte a kezét. Hát azt megnézném, akkor hogy lapátolt órákon át" Na hogy? Hát hősök vagy mifene :)

Ditti82 2009.07.01. 23:00:20

Csak Sammy a hős, ő lapátolt eltört kézzel. :P

deku82 2011.02.27. 15:08:16

"másodszor is megöltem Angie-t" nagyon jó! :)
süti beállítások módosítása