Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A férfi fán terem 2x15 - Wander/Lust

2008. november 08. 13:00 - leeann

Vese, póker, Greta, Julia, és még sok más izgalmas szóval lehetne felsorolni egy-egy elmúlt részt. De kezdjük a tizenötöst, hiszen lassan vége van a sorozatnak, lassan lehet megtippelni, hogy megérte-e, hogy nem folytatták a készítők a sorozatot. Azért ne hagyjuk ki, mert erre a részre a pénz szó illene. Tehát egy egyetem előadótermében kezdjük a mai részt Jack lubickol, mint bálna a vízben, ugyanis kedvenc víziemlőseiről tart előadást azon az egyetemen vendégelőadóként, ahol Julia tanít. Persze ez nem valami rafinált cselszövés a hajótöröttek ellen, hanem Julia hívta meg Jacket, hogy adjon elő az óráján.

Jack előadásától a tanszékvezető is el van ájulva, így majdnem az egyetemen fogták őt. Mai most sem fér a bőrébe, és felcsicsázza Celia rendőregyenruháját. Komolyan úgy néz ki szegény öltözék, mint egy csupa fodorral, csupa bodorral, csupa csillogó mütyűrrel megerőszakolt öltözék, és Mai ezért még elkér 50 dolcsit. Nem szívbajos. Celia hirtelen nem kap szikrát. Jack marha édesen eldicsekszik Marinnek, hogy milyen ügyes volt és felkérték, hogy legyen vendégelőadó az egyetemen. Marinnek nem tetszik az ötlet azonnal, de Jack lelkesedését látva nem vétózza meg a dolgot, mert kedvese már rég nem volt ennyire feldobott.

Patrick frászt kap, mikor felébred, nem csak anyja kapott az egyenruháját látva. Patrick mellett ugyanis ott van a mellék lány Greta, aki igen rámenős és ijesztő. Nem csak, hogy ott van, de Patrick meztelen is, és Greta már kapcsolatról beszél, amikor Annie rájuk nyit, így van némi ciki a helyzetben. Szóval Greta gyorsan beköltözik, mert ő már kapcsolatot akar Patrickkel, és nem akar sokat gondolkodni rajta. Annie ebből nem nagyon kér, és otthagyja a „párt”. Itt az ideje, hogy megnézzük, mi lehet Sammel és Janenel New Yorkban. Elméletileg minden szép és jó, imádják egymást, így kéne már egy gyűrű.

Sam meg is lepi Janet egy bazi nagy gyémánttal díszített gyűrűvel, ami nem valami egzotikus ékszerboltból van, hanem az amerikai főkefe vállalat talált tárgyak osztályáról. Jane kezdeti öröme hamar a porba hull a talált gyűrű miatt, ezért Sam egy kissé elkeseredik. Vissza Elmoba. Marin a kocsmába megy Theresához, hogy visszakérje a kölcsönadott szakácskönyvet, mert nagy vacsorára készülnek Jackkel este, hiszen Julia és a férje érkeznek hozzájuk vendégségbe. Közben Greta még mindig Patricket nyúzza, a hokicsodának meg úgy kell kicsavarni a sörös üveget a kezéből, hogy ne igyon, ha másnap meccs lesz.

Mikor Greta lelép a kocsmából, Patrick elmeséli, hogy ez a lány pokli gyorsan kinevezte magát Mrs. Patrick Bachelor-nak, úgyhogy hamar tudatni kéne vele, hogy ez nem így van, mielőtt anyukával is szeretne megismerkedni. Patrick bénázása jókedvre deríti a kocsma népét, és Ivan is előlép egy javaslattal, mivel Buzz elárulja, hogy Patricknek még csak 1 nője volt, Annie. Ivan szerint világot kéne látnia, és nem leragadni egy nőnél. Patricknek tetszik az utazásos ötlet. Közben Marin már főz ezerrel, mert készül az esti vendégfogadásra, de a barátnője telefonja kicsit visszaveti a lendületét.

Jane elmeséli, hogy fura gyűrűt kapott Samtől, Marin pedig azt, hogy Julia és a férje érkezik vacsorára, ami nem sokkal kisebb csapás a gyűrűnél. Jane viszont a nagy telefonálás közben el is hagyja a gyűrűjét a taxiban. Marin már a rádióban van, ahol Patricket egy világtérképpel találja kettesben és nagy utazási tervekkel a fejében. A napi rádió téma is az utazást és visszatérést járja körül, ugyanis nem csak Patrick akar utazni, de Jack is, hogy taníthasson az egyetemen. Közben Mai összeakad a benzinkúton azzal a fickóval, akinek a Florida szobáját kellene csinálnia, de a fickó nem dolgozik, sőt visszadobja a munkát, mert nincs pénz azon a számlán, amiről Mai fizetni akarta a kikapcsolódó helyet.

Mai nem érti a dolgot, így rohan számon kérni a férjét, aki először tagad, majd az igazság helyett azt hazudja, hogy nem megy az üzlet, és annak a fennmaradására kellett a Florida szoba alap. Mai első körben elhiszi a dolgot. Marinékhez megérkezik Julia és a férje, tehát kezdődhet a vacsi. Közben Jane hazaér és ráeszmél, hogy elhagyta a gyűrűt. Sam természetesen azt hiszi, hogy direkt hagyta el. A vacsorázóknak vidáman indul az este, sőt tovább megyek, egyenesen jól mulat mindenki a dupla vacsora randin, de hamar Marin arcára fagy a mosoly, mert Jack Julia lakásában lakna, mikor az egyetemen vendégelőadó.

Persze Julia ilyenkor nem lenne a lakásban, de Marinnek azért kikerekedett a szeme az ötlet hallatán. Mindeközben Patrick többféle módon próbál megszabadulni a tapadós mellék lánytól, de az nem akar lekopni, úgyhogy egyelőre csapdában van szegény Patrick. A vacsorának is vége már, és a vendégek igyekeznek hazafelé, így ideje lekapni Jacket a 10 körméről, hogy mi a bánatért nem mondta el, hogy Juliával fog lakni. Közben Patrick szponzorokat próbál szerezni a családból az utazáshoz, de veszekedés tör ki, mikor Celia is megtudja, hogy Buzz kifosztotta a feleségét.

Marin még mindig pokolian dühös Jackre Julia miatt, aki a férjével együtt újra az ajtajukban áll. A kocsi elfüstölt, így Jack felajánlja, hogy maradjanak náluk, de ez nem volt jó ötlet, mert Marin kidobta a sütit, amit Julia férje sütött, és a férfi most azt keresi ezerrel. Meg is találja a kuka tetején. New Yorkban sem sokkal jobb a helyzet, mert Jane egész éjjel nem aludt az elveszített gyűrű miatt. Ha nem is tiszta helyről, de a férjétől és szeretetből kapta, ezért nagyon bántja a dolog. Vissza Elmoba: Annie még mindig úgy horkol, mint egy részeg kamionos, de azt simán meghallja, hogy valaki a szekrényében van.

Egy nagy baseballütővel próbál a szekrényben lévőre támadni, de a bujkáló Patrick, aki az új barátnő elől bujkál, aki lekoptathatatlan. Annie kitessékeli volt vőlegényét a szekrényből. Közben Marin és Julia beszélgetnek egyet, amíg a pasik az autót javítják. Az azért hamar kiderül, hogy a csajok jól kijönnek, mert Julia amúgy jó fej, ha nem ő a másik nő éppen. A pasik is elbeszélgetnek a szerelgetés közben, azt hiszem, lassan még barátokká válik a 2 pár. Éjjel Buzz és Mai arra ébred, hogy valaki érkezett hozzájuk, és az a valaki nem más, mint egy bukméker, aki a pénzéért jött.

Buzz csak lebukott, Mai pedig ki. Közben Marin és Jack mindent megbeszéltek, de a vendégeik veszekednek a másik szobában, amit ők elég furán élnek meg. Na mindegy is, mert Celiához is éjjeli látogató érkezett, így a rendőrnő stukerral a kézben fogadja a dörömbölőt. Nincs gáz, csak Mai az. Elhagyta Buzzt és beköltözik Celiához, tehát mégis gáz van. Ha már Elmoban mindenki éjszaka kezd élni, aklor New Yorkban is, mert Jane ajtaján is kopognak eléggé este. A taxis jött, mert megtalálta a gyűrűt, és egy rövid leírás után vissza is adja a tulajnak, de a kedvességért Sam ad egy asztalt a taxisnak.

Reggel Greta elpanaszolja Annienek, hogy szereti Patricket, de nem jött haza az éjjel. Annie úgy dönt, hogy beszél a lánnyal. Julia és a férje is rendbejött reggelre, sétálgattak a tó körül, és boldogabbnak érzik magukat, mint valaha. Greta elviharzik, miután beszélt Annievel, majd Annie visszaadja Patricknek a gyűrűt. A gyűrű árából Patrick elutazik, amit Celia csak zokogással egybekötve képes elviselni. Annie már egyre jobban érzi magát Ivannel. Mai véglegesen beköltözik Celiához. Jane és Sam között viszont minden rendben van, akárcsak Marin és Jack között. Minden jó, ha a vége jó.

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2008.11.10. 21:17:17

"De kezdjük a tizenötöst, hiszen lassan vége van a sorozatnak, lassan lehet megtippelni, hogy megérte-e, hogy nem folytatták a készítők a sorozatot."

Ennyi, kész, nincs több? Kár.

mariannnn 2008.11.11. 21:23:27

Még van 4 rész és azzal vége van, mert nem csináltak több évadot.
süti beállítások módosítása