Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Született feleségek 4x14 - Nyíló ajtók

2008. október 23. 10:05 - Tm

Orson egy roncs, mióta Bree kitette a szűrét. Megállás nélkül sír, könyörög meg fogadkozik, hogy Bree bocsánatáért bármivel vezekel. Pechjére a nője ezt a bármit komolyan is veszi, és felajánlja, hogy megbocsát - ha feladja magát. Orsonból gyáva féreg lesz egyből, és csak arról bír nyöszörögni, hogy még nem évült el, aztán kisomfordál az ajtón. A kisördög azonban munkál benne, és pár nap múlva alkoholtól meg az ötletétől fellelkesülve közli Breevel, hogy mégiscsak feladja magát. Tényleg? Te félisten! - mondja Bree szeme.

Kb. fél percig, utána ugyanis Orson részletezi a nagy tervet, mai szerint csak egy pszichiátert kell találniuk, aki igazolja, hogy már akkor is alvajáró volt és tádááám! fel is adtam magam, mégse megyek börtönbe. Ugye hazajöhetek szívem? Nem te szánalmas pondró - mondja Bree némileg stílusabban fogalmazva, aztán megkéri az épp arra autózó Edie-t, hogy vigye már haza az ittas Orsont a szállására. Edie meg megengedi, hogy a nyomorult Orson a horrorszálló helyett a kanapéján töltse az éjszakát. Ami Bree erkölcsei szerint teljességgel illetlen dolog, így amint a tudomására jut, egyből megkéri Edie-t, hogy a jövőben tartózkodjon a férje házában altatásától. Edie írtózva visszautasítja még a gondolatot is, hogy ő és Orson, de mivel Bree felbosszantja a kérésével, rögvest közli, Orson addig marad nála, amíg csak akar.

Orson az egészről mit sem tud, de a legénylakása annyira hervasztó, hogy nem siet oda, így Edie-nél tölti a következő éjszakát is martinibe fojtva bánatát. Edie is iszogat. Két magányos ember. Némi szomorkodás az életükön, aztán még egy martini. Megint szomorkodás, aztán a sokadik martini után egy kis sírás meg kölcsönös vigasztalás. Aztán hopp egy csók. Orson hamar észbe kap és leállítja Edie-t, aki vissza is vonul egyből, a probléma csak annyi, hogy a smacinak az ablakon keresztül tanúja volt a McCluskey macskáját kereső Bree.

Soliséknál beütött a krach, kénytelenek albérőt fogadni. Carlos érthető okokból nem akar izmos fiatalembert, ezért végül egy nyüzüge csaj mellett döntenek. A leharcolt 30-as Ellie állítólag művészpalánta, de a legfontosabb, hogy szerény és kápéban fizet. Gaby azonban rögtön az első esték egyikén egy pasit talál Ellie szobájában. Ez önmagában nem kínos, de pár órával korábban Gaby már látott egy másik pasi távozni Ellie-től. Carlos ezt egy lakonikus "na akkor már két lotyó van a házban"-nal nyugtázza, Gaby viszont utólag szeretne bocsánatot kérni Ellie-től, amiért megzavarta őket. Erre végül nem kerül sor, mert véletlenül tanúja lesz, amint a szendének tűnő leányzó a pasi kiengedése után pénzköteget számolgatva ballag vissza a szobájába. Pedig a lotyót Carlos biztos nem értette ennyire szó szerint.

Gabynak bizonyíték kéne Ellie kirúgásához, ezért egy kurvateszthez kéri a helyi melegpár segítségét. Ő ugyan eredetileg a pasikinézetűbb Bobra gondol, de végül nem bánja, ha Lee lesz a próbavásárló, ha már olyan hiteles volt Tonyként a West Side Storyból a gimis színkörben, annak ellenére, hogy Tony a színfalak mögött Krupke őrmesterrel csókolózott a felvonások között. Az előadás ennek ellenére nagy bukta. Nem azért, mert Lee szájából Bob kiparancsolja a fogpiszkálót, és nem is azért, mert a heterójelmez maradékában - fekete bőrdzseki könyékig felgyűrve, sötét napszemüveg - Lee leginkább a Wham póttagjának tűnik. Sőt, még csak nem is azért mert Ellie elé állva úgy teszi csípőre a kezét, ahogy csak Lady Dömper tudja a Capella színpadán. Hanem mert Ellie egy pofon és néhány rúgás kíséretében őszintén felháborodik azon, hogy Lee kurvának nézi.

Gaby a botrány kipattanásakor persze úgy tesz, mintha nem tudna semmit, sőt, ennek bizonyítékaként ő maga is belerúg párat Leebe, de végül Bob nyomására kénytelen színt vallani. Ellie elsőre megsértődik, aztán mégis magyarázatkodni kezd. Eszerint valójában házi tetováló szalont működtet, hogy a tanulmányi költségeit, no meg egy saját bolt alapjait elő tudja teremteni. Ó, akkor mégsem kell elköltöznöd, mondja megkönnyebbülve Gaby. Tetoválás, aham, dünnyögjük kétkedve mi nézők, amikor Ellie fiókjában a tetkós cuccok helyett fura zacskókat látunk.

Scavoéknáal a piromán ikrek ügyének kezelése okoz fejfájást. Spock doktor semmi konkrétat nem ír erre az esetre, így mindkét szülő saját vérmérséklete szerint ügykezelne. Tom ingazdozik egy orditozós őrmester és Woody Allen közt, Lynette viszont hallani sem akar terápiáról, szerinte a kötelező házimunka épp megfelelő vezeklés. Csata-csata, a szokásos győztessel. Így aztán az ikrek bűnbánóan mosogatnak és gyomlálnak egészen addig, míg anyjuk el nem kap egy beszélgetést köztük arról, hogy milyen   igazságtalan  is, hogy "ő" nem kapott ki, pedig az "ő" ötlete volt a gyújtogatás. Ő?!? Ki az az ő? -teszi fel a logikus kérdést Lynette. Aztán már indul is elővenni Kaylát az ügyben.

Aki konkrétan semmi kivetni valót nem talál abban, hogy felhívta a szülők veszekedése miatt beparázott ikrek figyelmét arra, hogy Rick kiiktatásához nagyságrendekkel nehezebb dinammitot szerezni, mint gyufát. Lynette elképedve hallgatja, hogy a teljesen amorális Kayla a dehát meg is halhatott volna valaki felvetést egy vállrándítással pántlikázott de hát nem halt meggel elintézi. Aztán az egészet megfejeli azzal, hogy kijelenti, mélységesen egyetért az ikrek büntetésével, mert csúnya, rossz gyerekek voltak.

Lynette ettől a pillanattól kezdve biztos benne, hogy mégiscsak kell az a pszichológus. Csak nem a fiúknak, hanem Kaylának. Most viszon Tom lesz hirtelen, aki hallani sem akar pszichológusról. Szerinte Lynette egyszerűen kettős mércével mér, és másképp áll a saját gyerekihez meg az ő lányához. Aki igenis, hogy nem pszichopata. Tom ellenkezése persze tudjuk mennyire tántorítja el Lynette-et bármitől, így a kis Damien-klón hamarosan egy pszichológus magánrendelőjében vár a sorára a mamival. De be sosem kerül. Megelőzőcsapásként ugyanis egyszerűen megzsarolja Lynette-et: ha beszélnie kell a dokival, beszélni fog a rendőrökkel is.

Lynette visszatáncol, és elkeseredetten győzködi Tomot, hogy kígyót melengetnek a család kebelén. Tom továbbra is védi a lányát és Lynette-et okolja mindenért. Amíg ők az orditozással foglalatoskodnak, Kayla beadja Porternek és Prestonnak, hogy ő Mary Poppins, de lehet, hogy ők is azok. A két kis hülyének persze nem kell kétszer mondani, már másznak is a tetőre, hogy egy ernyővel leugorjanak. Szerencsére csak Porter keze bánja a kísérletet, mert a jajgatásra kirohanó szülők Prestont leparancsolják. Irány a kórház, Kayla meg elégedett fejjel nézi a fejleményeket. Amit persze megint csak Lynette lát.

Susan szüléselőkészítőre megy. Mit ad isten, Karl is. Ugyanis új felesége épp terhes. Mr. Mayer igazi taplóként viselkedik: vigyorogva lekövérezi Susie-t, majd megereszt egy ki gondolta volna ezt a te korodban kezdetű mondatot, végül lazán előadja, hogy a hosszúcombú szőke Marisa nemcsak csinos és fiatal, de menő jogász is, akivel fantasztikus az élet. Susan mindettől valószínűlegakkor is kikészülne, ha mindezzel a tökéllyel szemben nem csak egy épp 4 hete tiszta drogos pasit tudna felmutatni.

Ezért dacból ők is megmutatják! A következő órára magával ráncigálja a zakóba csomagolt Mike-ot, megkérve, hogy legyen már szíves kicsit kamuzni arról, hogy nekik is  milyen jól megy midnen. Mike nem támogatja az ötletet. Aztán Karl üdvözlésképpen átüvölt a terem másik végéből, hogy helló, vízszerelő, eldugult valami a házban? Ezen bepöccenve aztán lazán hadovál arról, hogy milyen aranyéletük van, maióta menő vállakozó. Karl bosszús, Marisa irigykedik, Susan boldogan feszít a szuperpasija mellett. Aztán a szuperpasi büszkén előkapja a 30. tiszta napjának emlékére kapott érmét. Marisa kedvesen gratulál a leszokáshoz, Karl önelégülten vigyorog, Susan meg próbál úgy nézni, mintha Mike épp azt mesélné, hogy bár nincs rá szükségük, de megnyerték a lottóötöst is. Szerencsére kezdődik az óra.

Hazafelé aztán Susan letolja MIke-ot, amiért beégete. Mike viszont a legjobb csávó amióta kijött a rehabról, és a legjobb csávókhoz méltó karakánsággal közli, hogy magasról tesz arra, mit gondol róla Susan volt férje. Susan beletörődik, a következő órán pedig Karllal is közli, hogy oké, ő nyert, Miss Amerika jobb vásárnak tűnik, mint egy drogos vízvezetékszerelő, úgyhogy abbahagyhatja végre az ovis kinek az apukája erősebb versenyt. Ettől meglepetésszerűen Karlból előbújik a normális énje. Képes hosszasan és őszintén vígasztalni az elkeseredett Susant, sőt arra is futja, hogy Mike-ot rendes gyereknek és őnála sokkal jobb apának titulálja. Nohát.

Dylan valami új pasira hivatkozva esténként Wayne-nel randizik. Katherine egy ideig várja, hogy megismerhesse a titokzatos fiatalembert, aztán utána jár a dolognak. A kémkedésnek annyi haszna mindenképp van, hogy nem éri váratlanul, maikor Dylan mindent bevallva és kéri, hogy találkozzon ő is Wayne-nel. Katherine beleegyezik, Wayne jön. Bókol néhányat és állítja, hogy megváltozott, már nem az az erőszakos bunkó, aki volt. Az jó, mondja Katherine, mert én is megváltoztam, már nem félek tőled. Az ezt kifejtő monológja azonban leginkább egy szado-mazo előjáték provokatív nyitányának tűnik. Wayne nem veszi fel a kesztyűt, hanem szép csendben, higgadtan elköszön. Hát, valaki nagyon beteg ebben a viszonyban, és ez a valaki egyelőre úgy tűnik, Katherine. Majd meglátjuk. Az biztos, hogy a fiókjában rejtegetett pisztoly nem sokáig fog használat nélkül pihenni már.

14 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pirosalma 2008.10.23. 10:43:21

Na, azt hittem itt megvilágosodok.

Mondjátok már el, mi volt a Gabyék albérlőjének fiókjában. Tök rövig ideig mutatták. Itt is csak zacskókról olvasok.

HELP!:)

timcsi84 2008.10.23. 11:01:08

Szerintem drog.Azt szokták ilyen zacsikba tenni.

rizikofaktor 2008.10.23. 11:10:35

Köszönöm szépen! Tegnap este pont bealudtam a végére, ezt a ketrines-pisztolyos dolgot nem is láttam...:( De most már nem vagyok lemaradva. Ja, és szerintem is drog. Majd jövő héten kiderül!;)

pirosalma 2008.10.23. 11:30:53

Köszi az infót. Tudatlan vagyok.:)

szanna 2008.10.23. 12:53:24

Több mint egy évadot hagytam ki. Ki ez a Kayla és melyik részben került Scavoékhoz?

nitro1 2008.10.23. 13:12:22

Én fecskendőt meg gumicsövet is láttam. Vagy az még a House-ban volt? :-D

Tilcsák Bea (törölt) 2008.10.23. 13:36:49

valami üvegcsék zacskóban. semmi konkrét.
----------
"Az ezt kifejtő monológja azonban leginkább egy szado-mazo előjáték provokatív nyitányának tűnik. Wayne nem veszi fel a kesztyűt, hanem szép csendben, higgadtan elköszön. Hát, valaki nagyon beteg ebben a viszonyban, és ez a valaki egyelőre úgy tűnik, Katherine."

nos,Katherine itt kivételesen felettéb óvatos és normális volt. és apunak meglehetőst nehezére esett visszafognia magát, hogy ne üsse meg, "mint régen".
(mert apu könnyen mondja a lányának, hogy megváltozott, de bizony igaza van a Katherine-nek, hogy jó, de akkor is, ha provokálják?

Tilcsák Bea (törölt) 2008.10.23. 13:40:00

és ne felejtsük el, mi történt az előző részben:
"Wayne szimpatikus és őszintében nyomja. Még azt is hajlandó elismerni, hogy régen tényleg megütötte Katherine-t, bár szerinte az azt kapta, amit adott, ő meg azóta megjavult. Aztán egy teátrális jelenettel kiprovokálja, hogy Dylan találkozni akarjon vele akár titokban is. Dylan ráál, amit Wayne olyan farkasmosollyal nyugtáz, hogy legszívesebben jajjne!-t sikítanánk, amikor a kis Piroska este mosolyogva behuppan apa autójába az első randin."

bee1005 2008.10.23. 19:16:25

Szanna, ha kihagytál egy évadot, akkor a hogyvoltot Neked találták ki. :) Választ kapsz minden kérdésedre. :)
Már megint egy drogos ügy? MOndjuk mi más lehetne... de miért éjszaka járnak csak a pasik? És miért csak pasik? És miért lakásra? (Hm, viagra, vagymi??) Én speciel ha azt hazudnám, tetoválok, kicsit zavartatnám magam, hogy nincs is gépem. Pláne, hogy Carlos-nak van tetkója, tehát akár kedvet kaphat egy újabbhoz (bár minek, úgyse látja, Gaby-ból meg kinézném, hogy kicseszne vele és valami mást tetováltatna rá :D).
És az nem fura, hogy Wayne zsaru, és mint ilyen 12 évig nem találta meg a családját?????

mizrolist 2008.10.23. 19:18:21

szanna: Kayla Tom kislánya, az édesanyját egy bolti rablásnál lelőtték.

candyperfumegirl 2008.10.23. 21:51:13

"nem is azért mert Ellie elé állva úgy teszi csípőre a kezét, ahogy csak Lady Dömper tudja a Capella színpadán."

LOL, ezzel most nálam megnyerted a heti nagydíjat, mekkora hasonlat. :D (és találó!)

A melegpár egyébként nagy kedvemncemmé lépett elő, annyira jó karakter mindkettő, és eléggé érződik, hogy Marc Cherrynek nem csak valami távoli, romantikus, sztereotíp elképzelései vannak arról, milyenek a melegpárok. ;)

bee1005 2008.10.25. 17:02:11

"szanna: Kayla Tom kislánya, az édesanyját egy bolti rablásnál lelőtték." --> :) Az nagyon nem bolti rablás volt. :D

Tm 2008.10.26. 09:39:38

direkt nem írtam le, hogy mi van a zacskóban, mert azt ebből a részből nem lehetett pontosan megtudni,

a Katherine-Wayne sagán meg szerintem most épp csavartak egyet, eddig azt készpénznek vettük, hogy apu durván verte anyut, most meg felmerült a kérdés, hogy ebben tényleg csak apu volt-e a hibás. Továbbra is tartom, hogy Katherine kifejezetten provokatív volt, Wayne pedig nem vette fel a kesztyűt. A folytatást majd meglátjuk.

Marteeka 2008.10.29. 10:32:56

De akkor mi a titok Katherineéknél? Előzőleg arról volt szó, hogy Katherine valakit megölt!? Még Susan unokaöccse is látta, mi pedig láttuk a "sírt". Vagy az megint más apuka volt?

Nekem is úgy jött le az elmúlt részekből, hogy ebben a szálban sokkal inkább Wayne a hunyó, mintsem Katherine.
süti beállítások módosítása