Hogy volt?

Kemény Zsaruk 2x08 - Sebhelyek

2008. október 22. 15:00 - Dr. Stein (törölt)

Hát persze, hogy Armadillo. Ronnie összeégett arccal távozik a mentősök kerekes ágyán a nyomozást vezető Claudette fogadkozik, megoldja az ügyet. Köszi, már csak az ő „segítsége” hiányzott a megsokasodott bajok mellé. „Claudette, ne vedd rossz néven, de elboldogulok” - közli diplomatikusan az amúgy igen megrendült Mackey.

Összeül a kommandó, hogy elhárítsa az esetleg csacsogni kívánó Armadillo fenyegetését. Terveik szerint „kisöprik az összes mexikói patkányt” amíg fenn nem akad a rostán. És aztán végeznek vele. Aceveda is a legrosszabb időben, helyen és ötlettel áll elő, segítőket rendelne a kommandó mellé. Viszonylag könnyen meggyőzik, hogy most nem kell bébicsősz.

Válsághelyzetben a bizalom is visszaáll, a Mackey átnyújtja a titkos pénzalaphoz vezető ajtókulcsot. Húsz rugót vegyetek ki, meg kell kenni pár embert. Claudette nálunk már rég kihúzta a gyufát, most Aceveda vérnyomását is megdobja kotnyeleskedésével, ahogy Mackey-t fúrja. A kellően zabos százados is magára veszi a célozgatást és rendreutasítja. Futó ismerősünk a vamzer-festő Armadillo-ról mesél. Nagy összegű kézpénzt kap a „Nagyokos Igazgató” búvóhelyének felkutatására.

Julien sikersorozatot könyvelhet el, nemcsak megvette a jegy-gyűrűt, de Aceveda nyilvánosan megdicséri és előléptetést jósol. „Úgy érzem, Isten a gondjaiba vett” - jelenti ki Danny társának. Ilyenkor szokott beütni a mennykő, dőljünk hátra és várjuk ki. Közben odaérnek egy jól helybenhagyott és falra tűzött thaiföldi bácsihoz. Wagenbach száll ki a helyszínre. Láttak egy ázsiai tinédzsert elfutni. Nem rablás volt, ennyit tudni, hátha a közeli biztonsági kamera többet is elárul.

Visszatértünk az informátorhoz, a Los Mag vezére nemrég jött ki a sittről és nincs oda Armadillo fiúért. Bánatos monológját személyesen is elismétli a kommandósoknak, a mexikói teljesen kiütötte a nyeregből. Se pénz, se tisztelet - összegzi Vic. Cserébe a részvétért kap egy nagyon hasznos fülest, mely az egyik „bedolgozóhoz” vezet, a zöldkártyás emberhez. Futtában csapnak le az először szabódó hamisítóra, de a legarrogánsabb mucsácsó is belátja, hogy a fényképvágó képes levágni egy kézfejet, ha kellően elszánt kezelő fogja a nyelét. Mindenki elégedetten távozik. A nyomozók egy címet kaptak, Zöldkártyás pedig holnap is két marokra foghatja a tejeskancsót.

Behatolnak a házba, néhány katonát zavargatnak körbe a lakásban. Egyiküket követve Shane rohan ki a kutyaólhoz, ahol persze megmarja a véreb. A katonák sorban dobódnak le a hosszú-hosszú lépcsőn a zabos Lem által segítve, de így sem tudnak többet mondani Armadillo hollétéről. Wagenbach, Danny és Julien felkeresi a kamera által azonosított bácsiverő házát. Az udvarban egy vérmocskos kilincsű autóba ütköznek. Beviszik a férfit, aki ártatlan arccal jelenti be, más tette. Wagenbach szerint ők vannak bajban (ő és az ideiglenesen maga mellé vett Danny), mert hiába ázik vérben a gyanúsított ruhája és kocsija, beismerő vallomás és indíték nélkül még nem tudnak bizonyítani a bíróság előtt. Mackey felesége megjelenik a kapitányságon, valaki betört hozzájuk. Claudette veszi gondjaiba is kifaggatja Mackey dolgairól.

Postafiók, bankszámla és átutalások, nagyobb kiadások után kérdezget. Corinne-nek is feltűnik ez a kérdezősködés, és közben megérkezik Vic. Mackey fejére olvassa eddigi titkolózását és összejátszását a bandákkal. Vihar készül. Családja távoztával egészen rövid ordítozás keretében közli a viperával, hogy le lehet szállni a hozzátartozókról. Ha már itt tartunk, a még mindig Aceveda közelében lábatlankodó városi inspektor keményen odalép az ügyészségen és pártfogókat rendeltet ki a kommandó védelmére. Kemény szóváltás következik Mackey és a szavai szerint „okoskodó részmunkaidős hivatalnok” között. Shane szakítja meg a kialakuló összecsapást, ki kell menniük az összevert besúgóhoz. Még a tolószékét is elvitték, de a rendszámot felírta fektében. Ez alapján megkerül az autó és a szék is egy garázsban. A szokásos „nem tudok semmit” hozzáállásból Shane-nek lesz elege elsőként és egy feszítővassal egyengeti útját a tolószék felé. A másik banditának ez megoldja nyelvét. Armadillo aggódva tekinget ki, ahogy a kommandó körbeveszi a házat.

Már készülnek a behatolásra, mikor Claudette érkezik számos rendőrrel. Armadillo is kibújik és látványosan megadja magát, a csendes tanúgyilkosságnak lőttek. Kiderül, a mexikói feladta magát a kertjében ólálkodó kommandósokat látva és inkább telefonos segítséget vett igénybe. Danny ügyes volt, egy (thaibácsi)véres thai szobrot talált a csatornában és elvitte a múzeumba, talán segít az indíték felderítésében. Most viszont egy dühöngő vendéget kell megfékezniük, aki napok óta kötözködik egy hamburgeressel. Beállt a sorba és hosszasan olvasgatta az étlapot. Valaki aztán megunta a kialakult sorban és megkínálta egy kis könnygázzal. Ismét a kapitányságon, Wagenbach szembesíti a thai fickót a váddal, hogy ő nyúlta le a szobrot a közösségi házból, melyhez volt kulcsa.

Danny-nál jelentkezik a „rovarirtós ember” újabb áldozata, egy nő. Danny megkapja az ügyet, mint megbízott nyomozó, örül. Mackey Claudette-nek rimánkodik, hogy részt vehessen Armadillo kihallgatásán, az visszatromfol Mackey korábbi kijelentésével „Ne vedd sértésnek, de boldogulok”. A tanácstalan Aceveda is megkapja a magáét, megzsarolja - mármint a nő - hogy elmond pár részletet. Aha, a kapitányság lassan személyügyi reformra szorul, sugallja a százados tekintete. Armadillo viszont lefricskázza a banyát, csak Mackey-nek hajlandó vallomást tenni. Erre sok kerül, kamerák nélkül. Rövid a kívánságlista, Ronnie vonja vissza a vádat és vigyék át Mexikóba, onnantól kvittek és nincs tanúvallomás a kommandó ügyeiről. Vic-nek már fojtogatni sincs kedve, illetve csak kicsit, mikor a felgyújtott emberekre és megerőszakolt kislányra terelődik a szó. Ezzel egyelőre véget ér a kihallgatás. A rohanva közeledő Claudette számára is. Danny gyanúja szerint a rovarirtós fazon néhány háztömbnyi körön belül lakik. Utánanéz, ki vásárolt hangyairtót és meg is csípik az elkövetőt. Első blikkre beteg a fickó, zsebében rovarspray és készségesen elismeri a támadásokat.

Az ideiglenesen három főre apadt kommandó tanácskozást tart. Ronnie miatt Mackey nem engedne a fenyegetésnek, inkább feladja magát a belső ügyosztálynak. Shane fejéből pattan ki egy ötlet és elrohannak Lem-mel. Kínzás, erőszak, népirtás - sorolja Wagenbach a thai férfi ősi családjának történetét. Mindez egy másik családdal való háborújuk következménye, ahonnan - hoppá - az összevert vert idős ember is származik, kicsit indíték… Hülye hagyományőrző. Nem késik a beismerő vallomás. Szóval a most épp kómában fekvő öreg elment a közösségi házba, mocskolódott egyet a vendégkönyvbe. A gyanúsított apja beígérte, hogy kinyírja és ilyen ügyekben sosem viccel az öreg. A srác megkereste a halállistára épp feliratkozott férfit, hogy meneküljön, de az szemenköpte, utána már magától jött a féligagyonveréses rész. Javazze, sírva ne fakadjunk, mint az elkövető most… Tudom, hogy hibáztam, brühühü. Most nagyképűsködj, bunkó.

 Sokkal érdekesebb fordulat következik, mint a nagyképűségből visszavett, rinyáló thai, ugyanis a Los Mags korábban megismert főnökét kíséri Julian. Füvet szíva sétálgatott és hiába akartak rendesek lenni, kiprovokálta, hogy behozzák. Nahát!  - csodálkozik az arra sétáló Shane és Lem. Wagenbach gratulál Danny-nek a rovarirtós elfogásához, az nagyon lelkes, annyira, hogy majdnem lesmárolja Wagenbach nyomozót. Az visszahőköl, vacsorát főz a barátnője (tehát még nem hagyta ott, miért is kérdezzük ezt…). Danny a fejét fogva távozik, úristen mit tettem majdnem. Épp ezt a pillanatnyi elgyengülést meséli a ketrec mellett, mikor ordítozás hallatszik a drótkerítés mögül. A Mags-vezér épp Armadillo hasába helyezi kését és aztán még nyolcszor. Az elfekszik és békésen meghal.

Kirohan mindenki, hogy került a gyilkoshoz a kés? Danny motozta meg, akkor nem volt nála - védekezik. Aceveda rögvest felfüggeszti a vizsgálat idejére. Vic érkezik meglepődve a ketrechez. Claudette nagyképűen, de a vereség tudatában Aceveda-nak meséli elméletét az ügyről, aki - immár tét nélkül - de beismeri, hogy védte a kommandós főnököt. Danny teljesen összetört az elmúlt hónapok csapásaitól. Mackey vigasztalja, de „jelenleg nem tehet többet”, ami elég nagy patkányság, állapítjuk meg a történteket sejtve.

Ő is vigasztalásra szorulna, mert feleségét nem hatja meg ígérgetése, hogy többet foglalkozik ezentúl a családdal. Emellett hálás Shane és Lem segítségéért. És a Mags főnök? Őt tisztelni fogják a börtönben, s ő pont erre és  bosszúra vágyott, miközben söröshordót cipelt Armadillo kocsmájában. Claudette robog be és Mackey fejére olvassa, miattad volt, blablabla. Az ellenszenves banyán kívül a nyálas záróképekben mindenki jól érzi magát, jeggyűrűt nézeget, kefél, csak szegény Danny lógatja az orrát.

Címkék: kemény zsaruk
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.