Morus Tamás és Fisher bíboros tehát halott, a pápaság behódolt, innentől senki sem állhat Henrik útjába, hogy végre elfoglalhassa az egyházfői trónt, Anna küzd a király szerelméért, de egyre inkább elveszti a reményt, Pál pápa pedig beszédet mond a Szent Péter téren, elítélve az eddigi eseményeket. Ja, igen, ez már az új epizód történése, és végre olyan dolog is történik, amire eddig nem nagyon volt példa: a nép szeméből is végignézhetjük az eseményeket, a plebs egy része ugyanis nem hajlandó egy vállrándítással elfogadni a kor egyik szellemi vezérének kivégzését, így a katolikus egyházhoz fordul segítségért, míg a többiek pont az eddig imádott bálványok ledöntésén fáradoznak. És persze Őszentsége végigkommentálja a képsorokat, és egyben felszólítja Angliát, hogy térjen vissza, amíg még nem túl késő. Mintha már nem lenne rég az.

London, Henrik a mindennapi teendőkkel bíbelődik, egy házasság itt, egy kolostor-bezáratás ott, de valami mégse stimmel: igen, az uralkodó gyászol. A szomorúság azonban rögtön elszáll arcáról, amikor meghallja a papság ármánykodásainak az eddigi talán legsötétebb bizonyítékát: a szerzetesek egy kacsa vérét Szent Vérnek nevezik, amihez hívők tízezrei zarándokolnak el évente megváltást várva. Szörnyű, ékes bizonyítéka annak, hogy a kacsák már a XVI. században is mindenhol ott voltak. Cromwell pedig azt javasolja, hogy a legegyszerűbben színdarabokon keresztül lehet bemutatni az embereknek a Bibliát, mentesen minden káros hatástól, amit a katolikus anyaszentegyház rányomott az elmúlt évszázadokban. Nédda, hát Cromwell a korabeli Mel Gibson!

Tehát egyre kevesebb katolikus van Londonban, már rég nem kéne földalatti mozgalmakat szervezni a reformereknek, de mivel olyan jól néz ki a sötét helyszín, így George Boleyn, Cramner és Cromwell továbbra is a kazamatarendszerben beszélik ki zseniális tervüket, miszerint magukhoz hasonló haladó gondolkodókat fognak a fontos vezetői tisztségekbe helyezni, és akkor még gyorsabb lesz az átállás és az emberek gyorsabban elfelejtik Morusék mártírhalálát. Ja, és közben beindítják a titkosszolgálatot is, bárki bármilyen gyanúsat észlel, vagy csak nem szereti a szomszédját, jelentse fel, és mi majd elintézzük. Nem ismerős ez a rendszer valahonnan? És még valami: egy vadonatúj fegyverünk is van az igaz ige terjesztésére: egy nyomda! Ez aztán nem semmi, a technika behatolt az udvarba is, és megváltoztatja a világot... Vivát Gutenberg, ha ő nincs, nem létezne a iPoP se.

Családi vacsora, Anna és Henrik épp arról beszélget, hogy Erzsébetet majd jól eljegyeztetjük Ferenc király legkisebb fiával (ki mással, Ferencnek komolyan el kéne gondolkodnia egy sterilizáltatáson, ennyi gyerekkel). Őfelségének tetszik az ötlet, meg is egyeznek, de ezen kívül semmilyen közös témája nincs a királyi párnak, még az éjszakai program megbeszélése is kudarcba fullad, a jelenet meg kísértetiesen hasonlít a pilot Henrik-Katalin beszélgetésére. Annyi különbséggel, hogy Henrik az estét nem más nővel, hanem bűntudatával kettesben tölti, Morus még álmában is kísérti az uralkodót, és még a női nézők is kapnak egy kis királyi hátsó fertályt, mielőtt végleg itthagynák a sorozatot.

Egy kicsivel később, egy esküvőn vagyunk, George Boleyn házasodik, az ifjú menyasszony azonban le akarna lépni, bizos sejti, hogy jövendőbelije egy ideje már a tanút dugja, nem kellemes közjáték, George is rátesz még egy kis játszadozással az egészre, aztán kap egy taslit az oltár előtt az apjától, szóval elmegy a kedve a viccelődéstől. Az ara is beadja a derekát, egyelőre nem sejtve, hogy éjszaka milyen élményben lesz része, így  elhangzik a boldogító igen. Közben egy másik mennyegző előkészítése is zajlik, Lady Sheldon is férjhez kíván menni, ennyit arról, hogy Henriknek állandó játszótársa marad élete végéig, bár nem biztos, hogy a férjezettség kizáró ok az ágyasi címhez. És szerintem ennek még Anna is jobban örülne, mert a végén még valóra válnak képzelgései, és Henrik beújít magának egy háremet, ezzel is új szintre emelve a megcsalás művészetét.

És rögtön jöhet az előadás, ami bemutatja a katolikus egyházat olyannak, amilyen (vagy amilyennek Angliából tűnik), kezdve Olasz és Őszentsége közös jelenetével, mit ne mondjak, Peter O’Toole jobb színész egy fokkal. Arról nem is beszélve, hogy Terence és Philip semmi a „mű” irodalmi mélységét és szellentési rátáját tekintve. Mondjuk úgy tűnik, az udvarnak tetszik a szatíra, egyedül Chapuys húzza a száját, ez pedig eléggé jó arány, Boleyn meg is jegyzi, hogy milyen jó dolog, hogy Cromwell ilyen magasra jutott, és megrendelhette ezt az alkotást. Persze ez nem sikerülhetett volna a Boleyn család segítsége nélkül, szóval reménykedik benne, hogy a miniszter egyszer majd meghálálja mindezt. Az öreg megkezdte a mentési munkálatokat, szerintem sejti, hová vezet a történelem. És megtudjuk, hogy Ferenc király belement a házasításba, szóval Henrik ki is adja Brandonnak a szervezést, annak ellenére, hogy Anna mindenáron az apját javasolja a feladatra. Aztán persze nem érti, hogy miért nem hallgat rá a király, pedig pofonegyszerű: az öreg Boleynnek volt már szerepe ebben a részben, Brandonnak pedig nem.

Chapuys végül megunja az arcátlan szatírát, és helyette elmondja, hogy az ex-királyné egyre rosszabbul van, gyakorlatilag csak a hite miatt él még mindig. És Mária? Hát, tovább folytatja Erzsébet pesztrálását, elkötelezett a feladata iránt, milyen kár, hogy a gyermek később nem nagyon fog emlékezni erre a sok szép és jó dologra. Vagy lehet, hogy fog, csak nem érdekli. Tudoréknál sose lehet tudni. Anna eközben egyre paranoiásabb, már a saját megégetését vizionálja, mindössze abból, hogy Henrik néha eltűnik pár órácskára, hej, pedig ha tudná, milyen közel áll az igazsághoz. Közben megérkezik a francia követség is, admirálisostól, jócsajostól, Brandon szeme nem győz betelni a látvánnyal, na ennyit arról, hogy mostantól megjavul és szerető férj lesz. De mondjuk annyira még van esze, hogy jól aláássa a királynét a követség előtt, a befőtt elteszi a nagymamát, kellett neked Anna kötözködni.

És ha már Anna. Emlékszünk még Sidious nagyúrra? Nos, a szerencsétlen Oswald-utánzó visszatér, és Chapuys-szal tárgyalja meg épp, hogy mostanában közel férkőzött a királyné egyik udvarhölgyéhez, aki megerősítette: Anna valójában boszorkány, aki megbabonázta a királyt. Ezért pedig vesznie kell. Naja, nem ez volt a terv már az egész második évadban? Szóval felkészülünk a merényletre, Anna eközben kérdőre vonja férjecskéjét, hogy az már megint eltűnik valahová, majd eléggé idegesen sétál vissza a palotába. Agya elborulva, dühe elnyomja az üldözési mániáját is, pedig észrevehetné, hogy egy tőr közelít feléje. Igen, Sidious lecsap, mélyre döfve a királynéba a kést, Anna pedig holtan esik össze. Aztakurva, megváltozott a történelem? Vagy csak kiadtak egy bővített, javított kiadású törikönyvet Amerikában, és a Showtime írói abból dolgoznak? Az mondjuk gyanús, hogy az egész udvar asszisztál a merénylethez, szóval sejthetjük, hogy nem a valóságot látjuk. És igen, Anna fölkel, és sétál tovább, Sidious félt cselekedni, szóval ezennel kijelenthetjük, hogy ő a történelem legrosszabb merénylője.  És tartom azon véleményemet, hogy az ilyen daydreamingek maradjanak inkább a Scrubs-ban, ne itt sokkolják a szerencsétlen nézőket vele.

Közben Brandon rámászik a követség jócsajára, nem lepődünk meg a dolgon, szóval lépjünk is tovább, Henrik beszélget egyet Chapuysszal, szerintem a követ is lassan a végét járja, legalábbis nem tudom mire vélni Wolsey és Morus felemlegetését, akik ugye nem a legszerencsésebb véget érték. Éljen a humanizmus! Jöhetnek a francia követek, Anna előtte egy kicsit kiborul, hogy Brandon keresztbe tett neki, de ez annyira nem fontos, a bálon ugyanis az admirálisból előjön a szokásos francia felsőbbrendűség, és ebben a stílusban közli, hogy a házasság a gyerekek között teljességgel ki van zárva. Ugyanis nem tetszik Ferencnek, hogy a fiát egy olyan menyasszonyhoz adja, akinek a törvényességét még nem ismerte el sem a pápa, sem az egyház, sem a NRCS. Helyette más ajánlata van: mi lenne, ha a herceget Máriával, őfelsége egyetlen törvényes gyermekével jegyeznék el? Henrik kiakad, pláne, amikor azt is megtudja, ha nem egyezik bele, akkor a herceg menyasszonya a császár lánya lesz, Anglia pedig egyedül marad Európában. Na, ezt hívják pofátlanságnak.

Még a rész végéről hátra van egy kis drámázás, Brandon ifjú neje rájön az egész megcsalásosdira, ami nem épp a legjobb hír, tekintve, hogy gyereket vár, Anna pedig enyhén elázva meglátogatja a királyt, annak szeretői felől érdeklődve. Kisebb balhé kerekedik belőle, Henrik agya elszáll, és emlékezteti feleségét, hogy olyan könnyen el is taposhatja őt és az egész családját, amilyen gyorsan felemelte. És hogy örüljön, hogy ő a királyné, mert ha ma ismerkednének meg, büdös életben még egymás közelébe se kerültek volna. Na, ennyit a nagy szerelemről. És végül még egy vallomás: Henrik bevallja Brandonnak, hogy már régesrég megbánta Morus megöletését. De mivel a király nem vállalhatja fel, hogy hibázott, ezért arra is fény derül, hogy ő meg akarta menteni egykori kancellárját, csak valaki nem engedte neki. És hogy ki? Hát persze, hogy Anna, aki innentől jobb, ha elkezd reszketni, a napjai meg vannak számlálva.

És ezzel el is érkeztünk a következő részig, Anna álmával nyitunk, amiben Mária elevenen megégeti őt, szegény lánynak vágjuk már le gyorsan a fejét, ne szenvedjen már sokáig. De Henriknek most más dolga van, megkapta ugyanis az egyházi személyek vagyonösszeírását, közben pedig Boleyn mézesmázos hangját hallgatja, hogy miközben a kincstár majdnem üres, ezek itt ilyen jól élnek. Hát sose lesz vége ennek a reformálásnak?

Jön George Annához, hogy lelket öntsön belé, de a királynén eluralkodó üldözési mánia lassan őrületbe csap át, már Mária és Katalin meggyilkoltatását tervezgeti, nehéz lesz így értelmesen beszélgetni vele. Azért George megpróbálja, ahelyett, hogy siránkozik, inkább viselkedjen királyné módjára és mutassa magát boldognak, mert az a népet is megnyugtatja. Közben megkezdődik az egyházi vagyon behajtása, meg az egyéb reformok, Cromwell például azt tervezi, hogy eltörölteti az egyházi ünnepeket, mert az csak árt a gazdaságnak. Persze, mert ha nem lenne Húsvét, Pünkösd meg Karácsony, akkor valószínűleg mi is elkerültük volna a válságot.

És amíg Londonban az állam ügyei folynak megállíthatatlanul, valahol vidéken, udvarhölgyei társaságában és hatalmas nyomorban él Katalin, Anglia egykori királynője, a helyzetet Wyatt szemein keresztül látjuk, aki még mindig ostromolja az Elisabeth nevű lányt. Egy kis kolostori közjáték után gyorsan vissza is térünk Annához, aki épp Erzsébettel tölti a napját, a kislány egy rész alatt 2 évet öregedett, gyorsan telik az idő a sorozatban. A jelenetet Sidious is végignézi, csak nem meg akar kísérelni egy harmadik sikertelen merényletet is? Azért azzal már csúcstartó lenne. De helyette bálozunk, Anna ugyanis megfogadta bátyja tanácsát, és bulit tart a lakosztályában, ide érkezik Henrik is, egy csöppet ittasan, nehogymár a felesége nélküle is jól érezze magát. Egy kis szenvedélyes táncika jön, majd gyorsan szobára vonulnak, talán még mindig van remény a házasság megmentésére. Anna ki is használja a hirtelen jött szenvedélyt, és megpróbálja meggyőzni Henriket, hogy amíg Katalin és Mária életben van, nem szülhet neki fiút. Na, így kell elűzni a pillanat varázsát, várjuk a fejleményeket.

És most akkor kapcsoljunk Rómába, Pál pápát az unokája látogatja, majd ráterelődik a beszélgetés érdekesebb dolgokra, például Michelangelora, aki hamarosan meg fogja festeni a sixtus-i kápolna mennyezetfreskóját, vagy arra, hogy a pápa szerint Henrik nemsokára rájön, hogy a rossz utat választotta, és boldogan fog visszatérni az egyházhoz. Mondjuk az angliai helyzet nem ezt mutatja, megkezdődik a kolostorok tömeges bezáratása, a vagyonelkobzások hatalmas méreteket öltenek, nem tudom, miben reménykedik még Őszentsége, nem úgy fest a dolog, hogy Henrik meg fogja gondolni magát.

A király nem is gondolkodik, hanem vadászni megy Brandonnal, de utána nincs kedvük visszatérni a Whitehallba, ehelyett úgy döntenek, hogy meghúzzák magukat az egyik közeli kastélyban. Ami történetesen a Seymour család tulajdona. Igen, arról a Seymour családról van szó, kellemes estének nézünk elébe. A jelenet pedig három királynéról szól, Katalin egyre betegebb, lázas, már mindenhol a lányát látja maga előtt, Anna szomorúan, magát teljesen elengedve réved a semmibe, azon gondolkozva, fogja-e őt valaha Henrik úgy szeretni, mint azelőtt, Lady Jane Seymour pedig találkozik a királlyal, teljesen megbabonázva őt, bevezetve ezzel a harmadik feleség történetét. Két barna után egy szőke, Henrik ízlése is változik az évek során ezek szerint, de az arcot fölösleges nagyon memorizálnunk, a 3. évadban már úgyis már színésznő fogja játszani Janet.

Másnap reggel Cromwell érkezik Annához, jól össze is vesznek, a nő szerint a miniszter az, aki Henriket machinálva irányítja az országot, majd figyelmezteti, hogy Wolsey is milyen szerencsétlenül járt, szóval jobb lesz, ha meghúzza magát. Nicsak, Anna újra erőre kapott. Katalin eközben feladja a reményt, hogy a lánya végül mégis csak meglátogatja, lediktálja a Henriknek írott, szerelmes érzelmekkel teli búcsúlevelét, majd  átadja lelkét a Teremtőnek, mint Anglia egyetlen, az egyház által is hivatalosan elismert királynéja. Henrik rájön, hogy legbelül mégiscsak érzett még valamit egykori felesége iránt, Anna pedig a hírr hallatára láthatóan megkönnyebbül. Most már valóban Ő Anglia királynéja. De vajon meddig még?

Wyatt látogatást tenne Elisabethnél, hogy segítsen neki átjutni a nehéz időkön, de rá kell jönnie, hogy az udvarhölgy az egész életét Katalinnak áldozta föl, és most, hogy a királyné nincs többé, őneki sincs értelme tovább élnie, ezért véget vet annak. De amilyen gyorsan sújtott le a gyász az udvarra, olyan gyorsan száll is el, és hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy mindenki boldog, Henrik pedig elkezdi megszervezni, hogy Jane az udvarba érkezhessen, mint Anna udvarhölgye. Egyetlen ember aggódik csak: az öreg Boleyn, aki csak azt látja, hogy lánya egyre távolabb kerül a királytól, ki is oktatja, de a lánya csak a képébe nevet. Nem kell félni, Katalin halott, ő pedig újra terhes. És természetesen a király fiával, szóval ez felvillanyozza Boleynt is, újra a csúcson vagyunk, innen csak jó dolgok történhetnek...