Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Reklámőrültek 1x06 – Babilon

2008. október 14. 12:44 - santinocorleone

Friss piritós, egy csésze kávé, némi desszert és egy szál sárga tulipán. Ezzel kezdünk, Don ugyanis kedveskedni akar a nejének, s miután a reggeli ajándékot tálcára zsúfolta, elindul az emeletre. Nem jut azonban túl messzire, a lépcsőn ugyanis útját állja egy ott felejtett gyerekjáték, így a férfi visszazuhan a földszintre, a meglepetés-reggeli pedig mehet a kukába. Miközben Don a földön fekszik, egy rövid flash-back betét jóvoltából megtudhatjuk, nem ez az első ilyen eset. Visszaugrunk, egészen a kis Dick gyerekkoráig, s láthatjuk, amint nagyjából hatévesen ugyanígy fekszik lépcsőfeljáró előtt, a földön. Akkor nem egy gyerekjáték, hanem a gyereksírás volt a ludas, épp azon a napon született meg ugyanis Dick kistestvére, Adam. A kissrác láthatóan nem örült a tesónak, mert azon nyomban kijelentette, hogy a kislurkó bizony nem lesz az ő testvére. A révedezést azonban gyorsan félbeszakítja egy újabb gyerekhang, Don gyerekei rohannak le a lépcsőn, nyomukban Mrs. Draperrel. Boldog anyák napját!

Később már ott tartunk, hogy a Draper família hazatér egy egész napos lazulásból. Tartalmas nap lehetett, mert a gyerekek már a szüleik vállán benyomták a szunyát. A gyerekek után a felnőttek is ágyba bújnak, s miután elméláznak kicsit a sztárság, majd az öregedés nehézségein, Betty előbb az anyukájáról mesél, hogy mennyire szeretne ő is olyanná válni, majd váratlanul kifejti, hogy egész nap csak arra gondol. Mindig. Most is, ergo jöhet a lámpakapcsolós anyák-napi szex.

Másnap reggel Sterling és az új ügyfél, az Izraeli Turisztikai Hivatal képviselői fogadják Dont az irodában. Az izraelieket lenyűgözték a Sterling-Cooper díjai, így velük akarnak dolgoztatni az új imázs-kampányban. A lényeg, hogy Izrael jó helynek tűnjön, és ugyanúgy vágyjanak oda az amerikai turisták, mint Rómába vagy épp Párizsba. Az egyikük külön kiemeli Draperék Rió-kampányát, s mikor Don még mindig azon viccelődik, hogy akkor lesz-e Izraelben is 50 méteres Jézus-szobor, az ITH női képviselője már elő is vett a táskájából egy könyvet. Az Exodus az, Leon Uris tollából, mert az ITH szerint ebből kéne kiindulni. Főleg, hogy hamarosan film is készül majd belőle, Paul Newman főszereplésével. A megbeszélés után Sterling meglátja a folyosón a feleségét és a lányát. Próbálja kimutatni, mennyire örül nekik, de a lánya láthatóan utálja őt. Mellesleg azért jöttek, mert a kiscsajnak fodrászhoz kéne mennie, de nem tudják, ki a menő mostanában. Még szerencse, hogy érkezik is Don, s a titkárnők vörös gyöngye, és míg előbbi jópofizik egyet a családdal, utóbbi már viszi is előjegyzésre a durcás Sterling-lányt.

Valamivel később Sterlinget látjuk, félmeztelenül fekszik egy szállodai szobában. Láthatóan jól végezte dolgát, s miközben pöfékel, a lányáról panaszkodik. Margaret ugyanis nem akar dolgozni, nem érdekli az egyetem, és még a jótékonysági szervezetek is totál hidegen hagyják. A háttérben amúgy a vöröske készülődik a mosdóban, mert hogy ők ketten bizony dugnak. Joan megkéri a főnökét, hogy segítsen bekapcsolni a ruháját, majd kifejti, hogy szerinte a hapsi túl szigorú a lányához. A jelek szerint nagyjából egy éve tart a titkos kapcsolat, és Sterling még azt is elárulja, hogy kész lenne elhagyni a családját. Persze Joan tudja mi a dörgés, ettől a mondattól még nem fog hanyatt esni. Bár, talán mégis, mert végül marad még egy bónusz-körre. Don ezalatt már az izraeli munkán pörög a vidám fiúkkal. Egyelőre nem látják a tutit, még variálnak, hogy a veszélyre, a vallásra, a szép zsidó nőkre (ez persze Salvatore javaslata), vagy netán a kommunistákra helyezzék-e a kampány hangsúlyait. Draper tehát figyelmükbe ajánlja az imént kapott könyvet, majd útjukra bocsátja őket, hogy immár diszkréten telefonálhasson Miss Menkennek. Bár a nő hezitál néhány másodpercig, végül persze felveszi a telefont, így megtudja, hogy Don munkaügyben szeretne konzultálni vele. Aham, ja. Holnap délben ebéd Pierrnél, hello. Este Don még a hitvesi ágyban is a könyvet lapozgatja, így Betty elmeséli neki, hogy az első fiú, akivel csókolózott, bizony zsidó volt. Nem túl kellemes emlék, mert utána mindenki ezzel csúfolta őt az iskolában, de azt hiszem, talán mégsem kavarták fel túlzottan az emlékek, mert már mászna is rá a férjére. Az ura azonban kénytelen lehűteni, neki most olvasni kell, nincs mese. Betty azt mondja, oké, meg hogy a hőség miatt jó lenne már beszereltetni egy ventillátort.

Másnap újra az irodában. A vidám fiúk elakadtak egy ajakrúzs-melónál, és úgy döntenek, passzolják a projektet a csajoknak. Joan ennek megfelelően az összes titkárnőt egy tükrökkel felszerelt szobába tereli, majd arra kéri őket, próbálják ki a Belle Jolie új rúzsait. Öröm és boldogság, mindkét oldalon, hisz míg a lányok a tükör előtt kenegetik a rúzsokat, a fiúk egy egyoldalas kihallgató üveg mögül, jóféle italokat szopogatva bámulják mindezt. Úgy tűnik, Joan nagyon is tisztában van a helyzettel, mert mire Sterling megérkezik a fiúkhoz, ő már a tükör illegeti magát, meglehetősen egyértelműen. A fiúknak -persze csak miután tisztelegtek a vöröske nőiessége előtt- feltűnik, hogy Peggy csak ül és bámulja a többieket, ahelyett, hogy kihasználná a lehetőséget. Azonban már dél van, ugrunk tehát Draper és Miss Menken üzleti ebédjére. A férfi nagyon lelkes, az érzés azonban meglehetősen egyoldalú, így a gyenge próbálkozásukat követően kénytelen előhozakodni a farbával. Elmeséli az ITH-melót, majd segítséget kér. Ebben sem túl ügyes, seperc alatt eljut odáig, hogy a nő már Adolf Eichmannal példálózhat. Aztán jön egy kis történelem óra, majd némi flört, s végül mindenki megy a dolgára. Épp jókor, az irodában ugyanis véget ért a különös brainstorming. Peggy összegyűjti a szanaszét rúzsozott zsebkendőket, majd egy frappáns beszólás („itt van a kosárnyi csók”) kíséretében átadja az egyik fickónak. A férfi meg is dicséri a találó idézetet, s amikor megtudja, hogy ezt most találta ki a fiatal titkárnő, eléggé elcsodálkozik. Olyannyira, hogy az első adandó alkalommal elújságolja Donnak, a kiscsaj bizony tudhat valamit.

Miss Menken a nővérével társalog telefonon. Elmondja, hogy szerinte találkoznia kéne valakivel, de tuti, hogy az apja utálná a dolgot, és ez még csak a legkisebb baj. A nő ugyanis nagyon vonzódik a férfihoz, ugyanakkor azt is tisztán látja, hogy semmi jövője nem lehet egy ilyen kapcsolatnak. Ettől mondjuk nem lettek okosabbak. Vissza az irodába: Joan nem túl barátnős stílusban közli legújabb pártfogoltjával, hogy a férfiak szeretnék igénybe venni a szolgálatait a rúzs-kampányban. Peggy először nem igazán érti, de a vöröske szokás szerint felvilágosítja, s egyúttal gyorsan helyre is teszi őt. Mondván, ettől ne várjon semmit, hivatalosan ő továbbra is csak egy titkárnő. Akinek a főnöke nagyon fel lehet húzva az ebéd után, mert meló helyett egyenesen a szeretőjéhez, Midge-hez megy. Annak rendje és módja szerint, mindenféle körítést mellőzve egymásnak is esnek, de már a melltartónál kopognak az ajtón. Átugrott Midge egyik barátja, Roy, aki szemmel láthatóan már első látásra sem szívleli Drapert. Amúgy azért jött, hogy elhívja a csajt egy buliba. Midge menne is, persze leginkább Donnal, akinek viszont nem nagyon akaródzik most társaságba menni. Bár, miután Midge megsúgja neki, hogy kizárólag egy szoknyát visel majd alul, semmi mást, végül ő is belemegy a dologba. Meglehetősen hülyén is néz ki amúgy a lepukkant klubban, a rengeteg alternatív arc között, ráadásul Midge haverja is folyamatosan cukkolja őt. Főleg azután, hogy kiderül, Don a reklámszakma sikeres fenegyereke. Végül aztán mégsem mérik össze, kinek mekkora, mert Midge másik haverja elkezd énekelni, mi pedig végignézzük, hogy míg Don a koncerten bambul, addig a neje a kislányukat tanítja rúzsozni, Miss Menken nyakkendőket simogat, Joan és Sterling pedig egy újabb randit követően távoznak egy szállodából. A nő kezében kalitka, benne kismadár.

Címkék: madmen
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.10.14. 22:22:21

A zenés jelenet jó volt. Szeretem az ilyen zenei aláfestéssel játszott ki-mit-csinál-éppen tablókat!

gyurmalány 2008.10.15. 11:29:17

Ez minden sorozatok egyik legjobb epizódja volt. A végén borsózott a hátam. Egy Babilonról és Sionról szóló zene volt, ami rímelt Don és a csaj (rachel?) beszélgetésére. És nagyon szomorú képek voltak azok.

EasyFriend 2008.10.15. 12:26:23

Szerintem zseniális egy sorozat ez, nem értem, hogy miért nem népszerűbb/nézettebb itthon...

Lencse. 2008.10.15. 12:53:30

Nekem is nagyon tetszik. És pont jól jön ki, hogy az m1 reklám nélkül adja, végig fennmarad a feszültség. Ez már a harmadik epizód volt, amikor kimondottan sajnáltam a végét, úgy néztem volna tovább.

santinocorleone 2008.10.15. 13:39:27

Jaja, a nézettsége érdekes kérdés, de úgy látszik, nálunk nincs erre túlzott igény. Sajnos. Pedig minden epizóddal egyre jobb lesz! A mostani vége nálam egyenesen a legjobb Sopranos részekét idézte.
süti beállítások módosítása