Na, jelentem, végre előszedték a készítők a régóta csak a mélyben lappangó "Orson nem elhanyagolható köze Mike-balesetéhez" szálat, így tehát a doktor úrral nyitunk, aki látogatóba érkezik a rehabra. Na nem felebaráti érzésektől hajtva, hanem mert Mike üzent érte - Orson be is van tojva rendesen. Mike komoly képpel fogadja és talán így könnyebb lesz felkiáltással leülteti egy székre - Orson gyakorlatilag félholt az ijedtségtől. Mike mondókája egy hosszabb fejtegetéssel kezdődik a másik megbántásáról meg a felelősségről - Orson háromnegyedholt. Mike végül a gondolatmenet konklúziójaként azt mondja: bocsáss meg, Orson, amiért nem jutott eszembe, hogy esetleg bajba kerülhetsz a gyógyszerfelírás miatt - Orson köpni-nyelni nem tud. Azért végül csak kinyögi, hogy semmiség, és megkönnyebbülten kitántorog az ajtón.

De korai az öröme. Mike váratlan meaculpája után nem hagyja nyugodni a bűntudat. Legalább is éjjelente. Így a rész egy részét Orson alvajáróként tölti. Ez elsősorban nem azért kínos, mert így Susan nem tudja megenni az éjféli csokitotorta-adagját a konyhaszéken kuporgó pucér pasi miatt. És nem is azért, mert reggel a történteket Hodge-ék nevetgélve betudják annak, hogy  juj, mit álmodott a huncut kismama, ami rosszul esik az amúgy is érzékeny Susie-nak.

Nem, a helyzet azért kínos, mert Orson nemcsak pucér az éjszakai öntudatlan túrák közben, hanem motyog is. Olyasmiket, hogy nem akartam, meg bocsáss meg. Amit ugyan Susan első este úgy értelmez, mint Orson szabadkozása az illetlen öltözék miatt, de a másnapi "nem akartam, Mike"-ot nem tudja hova tenni. A biztonság kedvéért egy hatalmas pofonnal magához téríti Orsont, aki az esetből levonja a konzekvenciát. Rögtön kettőt is: 1. tényleg alvajár, tehát ezentúl minimum alsógatyában kell aludnia, 2. iszonyú gyorsan el kell költözniük Mike házából, mielőtt még kikotyog valamit.

A nagyon gyorsan aztán nem is lesz elég. A széplaki alapítványi bál éjjelén Susan ugyan békésen durmol, az éjfél után hazasettenkedő Julie viszont beleszalad a lépcső alján, ezúttal már csíkos pizsamában üldögélő Orsonba. Julie köszön meg kéri, hogy ne árulja be az anyjánnál, hogy késett, Orson viszont a szokásos távolba révedő pillantással dünnyög magában. Ami ordas nagy hiba. Mert Julie se nem süket, se nem hülye, ráadásul az ismert okok miatt fontos neki Mike, és mindezek fényében kicsi az esélye annak, hogy egy kézlegyintéssel túlteszi majd magát az elkapott "Bocsáss meg, Mike, nem akartalak elütni"-n.

Közeledik az alapítványi bál, amit hagyományosan Széplak mintaháziasszonya, Bree szervez és vezényel le nagy lelkesedéssel. Ez az ő kis karácsonya. Katherine hasonló lelkesedéssel felajánlja a segítségét, amit a csajok legnagyobb döbbenetére Bree - tényleg csak egy icipicit kisebb lelkesedéssel - el is fogad. Persze a nagy harmónia az első megbeszélésig tart, mivel már az asztaldísz kiválasztása okoz némi feszültséget. Végül Bree nagyot nyelve, de elfogadja Katherine javaslatát.

A bál estéjén Katherine pörög, Bree hangulata viszon tmár nem annyira egyértelműen felhőtlen, kicsit úgy érzi, hogy elvették a játékszerét. Aztán amikor a Waldorf-salátában alma helyett körtét talál, már nehezen fogja vissza magát. A húr azzal, hogy a séf meggyőződése szerint Katherine a főnök egészen megfeszül, majd el is pattan, amikor kiderül, hogy az alapítványi díj átadója is Kathrine lesz idén Bree helyett. Dögölj meg - gondolja Bree, aztán egy véletlenül felkínálkozó alkalmat kihasnzálva kicsinyes bosszút áll: hagyja, hogy Katherine egyen a romlott kajából.

A bál egyébként remekül sikerül. A terítés szép, a kaja finom, mindenki jól érzi magát. Kivéve Katherine-t, aki Bree álszent asszisztálása mellett majd kihányja a belét a mellékhelyiségben. Ennek ellenére a közepesen zöld fejű Katherine nem akarja átadni a díjátadás feladatát Breenek, mert neki fontos, és meg akarja csinálni. Bree teljesen kész van, a díjátadó ünnepség közben például félhangosan ocsmányárulózza Katherine-t. Miközben az ocsmányáruló épp bejelenti, hogy az alapítványi díjat idén Bree Hodge kapja. Upsz, értelmeződik át sok minden hirtelen. Azért Katherine-t a puszi-puszi közben finoman odasúgja, hogy tudja, hogy Bree kis túlzással meg akarta ölni.

Buli után aztán megbeszélik a dolgot. Bree kifejti, hogy Katherine azzal, hogy ugyanolyan, mint ő, megfosztja a személyiségétől, egyéniségétől, emiatt örök riválisok maradnak. Kár, mondja Kathrine, aki szerint épp a sok közös vonás miatt lehetnének barátok. Nocsak. Végül Bree is megenyhül, aztán a békét és az új barátságot megpecsételik egy közös fotóval a helyi lapnak, amin Dylan is szerepel.

Ami nagy hiba. A zárószöveg alatt ugyanis ezen a társasági rovatban megjelent képen karikázza be durván egy ismeretlen, de valahogy agresszivitást sugárzó kéz Dyan arcát.

Scavoéknál a vendéglőben Rick bukkan fel egy nap egy üveg igazi olasz borral, no meg a hírrel, hogy hamarosan ő is éttermet nyit. A sarkon. Tom itt még nehezen, de fegyelmezi magát, aztán este már fellelkesülten bizonygatja Lynette-nek, hogy tesz ő Rickre, egyszerűen egy király, új étlappal - amit már el is kezdett csinálni - legyűri a pofátlan kis mitugrász éttermét és kész. Jól van szívem, örül Lynette.

Egészen addig, míg egy reggel két rendőr nem érkezik, akik a Rick's kirakatát egy féltéglával betörő vandál után nyomoznak. Tom sajnálja, de nem látott semmit, különben is, már nyolckor itthon volt aznap. Igaz szivem? Miiii? Döbben meg Lynette, de végül úgy dönt, hogy ezt az állítást nem a rendőrök előtt kéri számon Tomon, és falaz a férjének. Aztán várja a magyarázatot, hogy miért is kellett hamisan tanúznia.

Tom megmagyarázza. Kiakasztotta, hogy ezentúl minden nap Rick nevét kell látnia, és kapóra jött a rakás tégla a düh levezetéséhez. De nem ez az igazi baja, hanem, hogy valójában nem tudta sem elfelejteni, sem megbocsátani Lynette-nek a Rick-affért. Természetesen Ricknek sem. Ami komolyan kezdi aggasztani Lynette-et, amikor a bál alatt Andrew telefonjából megtudja, hogy a Rick's-et felgyújtották.

Carlos kb. három hete vak. Gabrielle-nek ránézésre kb. két és fél hete van elege az egészből. Abból, hogy neki kell felolvasnia a hülye sporthíreket, meg kiszedni a répát a tányérból. Arról nem beszélve, hogy Carlos egyfolytában vele akar menni a városba. Hogyne, hogy még ott se érezhessem jól magam - gondolja Gaby, aztán mindeféle kifogással persze otthon hagyja szegény Carlos. Mit szépítsük: ténykedésében az egyetlen pozitívum talán, hogy az "edd csak meg a répát, jót tesz a látásodnak" szólás végét elharapja.

Persze nem könnyű neki sem. Nemcsak Carlost kell ellátnia, de a megváltozott anyagi körülmények miatt kénytelen a helyi diszkontba járva a szutykos pórnéppel - például Scavoékkal) vegyülni, ráadásul bazi nagy a parkoló, nincsenek parkolószolgák, és mindig csak a legtávolabbi sarokban van szabad hely. Aki ezt a rendszert kitalálta, nyilván még sosem próbált 10 centis sarkokon eljutni a boltig. Hacsak nem a bejáratnál lévő mozgássérült parkolótól, azok bezzeg minidig ott állnak üresen. - dohog magában majd Lynette-nek Gaby. Aztán a pragmatikus Mrs. Scavonak eszébe jut, hogy Carlos miatt tutira jár Soliséknak is a rokihelyhez szükséges kék kártya, amivel bearanyozza nyavalygó barátnője napját.

A sors azonban nem engedi, hogy Gabrielle sokáig önfeledten élvezze a beszerzett kék kártya előnyeit. Egy szerinte csak kekec kerekesszékes srác ugyanis beszól neki, hogy nem tűnik mozgássérültnek, viszont ott parkol. Szó szót követ. Gabrielle teljesítménye igazán szép reményekre jogosítaná a taplósági világversenyen. A "te csak ne nyüszögj, amikor egy kényelmes székben ücsörögsz egész nap, és egyáltalán nem kell hülye magassarkúban járkálnod" csak egy kiaragadott példa hasonló kaliberű mondatai közül.

A helyzet durvul. A csávó rendőrt próbál hívni, de Gaby ksi közelharc után megszerzi és messzire hajítja a mobilt. Fújtatva épp indulni készül, amikor egy másik kerekesszékes csávó érkezik. Mi van itt, paralimpia? tesz túl Gabrielle Billy Bob ősbunker télapóján is. Rokikettő elhajt az őrökért, Gaby pedig tetézve és egyben megkoronázva minden eddigi megnyilvánulását az egyedül maradt rokiegyet egy bunueli ihletésű jelenetben lendületből lendületből elgurítja a parkoló végére, aztán pánikszerűen elhagyja a terepet.

De tanul az esetből. Innentől kezdve mint a véres rongyot cipeli magával Carlost, hogy az autóban várakozva legalizálja a mozgássérült-parkolóban való várakozást. Gaby belibben ide is, oda is, Carlos viszont kezdi unni, hogy leég a fél arca várakozás közben. A háromnegyedórás manikűrösetap után aztán borul a bili, amiatt külön is, hogy Carlos rájön, miért hozta magával pici felesége. Szerinte nagy disznóság lenyúlni a rokihelyeket, Gabrielle szerint viszont neki ennyi igenis jár, ha már annyit szív egy vak férjjel. Aztán kiderül, hogy egyszerűen azért viselkedik ilyen rémesen, mert nehezen dolgozza föl az életük megváltozását. Szegény. Mi hirtelen megsajnáljuk, Carlos is békülékenyebb hangot üt meg ... amit Gaby a "te hülye vak" fordulattal és elrohanással honorál. "Te tapló feleség" - gondoljuk magunkban, pedig ők egyszerűen így szeretik egymást.