Eljött hát a rész, amelyet nagyon sokan (köztük én is) a Tudorok legjobb epizódjának tartanak, pontosan bemutatva mindazt, hogy miért is szeretjük ezt a sorozatot. A végén mindenki eldöntheti, hogy igazam van-e, de most inkább nézzük a részt, mert amíg ezen sorokat írtam, lement a recap és a főcím is, és nem szeretnénk semmiről se lemaradni. Szóval ott tartottunk, hogy Morus nem hajlandó esküdni, ezért kap egy lakájos cellát magának, és Henrik azt a kérését is elutasítja, hogy a törvénynek csak egy részére esküdjön fel. És ami még meglepőbb, Henrik viselkedéséből egyértelműen lejön, hogy nem hajlandó megbocsátani egykori mesterének, szóval elég szar helyzetben van a mi Tamásunk, aki a több napos borostájával már nem is olyan elegáns, mint megszoktuk. De a lelkiismerete továbbra is megtörhetetlen, hiába könyörög térden állva előtte az egész családja, nem hajlandó engedni az elveiből.

És akkor ugorjunk Annára, akinek már nagyon gömbölyödik a hasa, tényleg csak úgy repül az idő. Az egész udvar azért imádkozik, hogy az új gyermek fiú legyen, Henriknek ugyanis nagyon szüksége lenne már egy rendes örökösre, de kérésük egyelőre nem hallgattatik meg: Anna egyszer csak rosszul lesz, összeesik, a a királyné elvetél, Henrik újabbat csalódik feleségében. Lassan már nem lesz közel álló ember hozzá Cromwellen kívül, aki épp a Towerben vendégeskedik Fisher püspöknél, aki a mai naptól fogva bíboros, de már nem sokáig: utolsó esélyeként is megtagadja az eskütételt, ez pedig a új törvények szerint egyet jelent a felségárulással, büntetése pedig nyakban történő amputáció.

És ha már eskütétel, akkor van még valaki az országban Fisheren és Moruson kívül, aki szintén nem hajlandó elfogadni, de neki pont a másik felével van baja: Anna és Henrik házasságának törvényesítésével és a gyermekük egyedüli trónutódlásával. Igen, Katalin az, akit rég nem láttunk, és egyre rosszabbb állapotban tölti száműzetését, már nyoma sincs annak az erős és magabiztos nőnek, akit anak idején megismertünk. És ha még hozzátesszük, hogy Anna is rendkívül maga alatt van, pláne azok után, ahogy az apja minden utolsó szerencsétlen némbernek elmondta a vetélésért, akkor láthatjuk, hogy nincs olyan főszereplőnk, akinek az élete szerencsésen alakulna. Ez van, ilyen depis hangulatban maradunk, de megéri.

És hogy Anna helyzete még rosszabra forduljon, kapcsolunk Henrik és Brandon kettőséhez, ahol épp az a téma, hogy vajon igazak-e a pletykák a királyné előéletéről. Szóval már Henrik is kételkedik, sőt, a hűségesség gondolata már meg se fordul a fejében, szó szerint megdug minden nőt, akivel összehozza a szerencse. Még akkor is, hogyha az illető férje épp ott van mellettük. No, ennyit arról, hogy Anna akart szeretőt biztosítani férjének, és ennyit arról, hogy a király egyházfőhöz méltó módon viselkedjen. És ha már egyházfő, irány Róma és a pápa, aki sokak szerint teljesen fölösleges a sorozatba, pedig az embernek a hideg futkos a hátán, ahogy Peter O'Toole belenéz a kamerába és a mártírhalált dicsőíti.

De hogy ne töltsünk el egy szálon annyi időt, hogy érdemlegesen haladni tudjunk (tiszta Heroes-fíling), megint ugrunk, ezúttal Morushoz, aki az ajtón keresztül beszélget valami ismeretlennel Fisher egészségéről és az eskütételről, de nagyon úgy érezzük, hogy szegény Tamás kurvára átcseszték. Az egyetlen ember, akinek jól megy az élete, Cromwell, aki újabb tisztséget kap, ezentúl egyházi megbízottként is pompázhat a kancellári címe mellé. El is megy Morushoz egy kicsit győzködni, jó lenne végre esküdni Tamás, különben a börtönben fogsz megrohadni. Hacsak a király meg nem gondolja magát, és kivégeztet előtte. És egy zseniális mondat hangzik el Morus szájából: ő nem látja a különbséget abban, hogyha ő a mai nap hal meg, Cromwell meg holnap. És ahogy Henrik mostanában bánik a bizalmasaival, maximálisan igaza van Tamásnak, és ezt Cromwell is tudja. Aztán megint ugrunk, Annához és az apjához érkezett vendégségbe a másik Boleyn lány, Mary, aki titokban férjhez ment valami ismeretlen statisztához, úgyhogy most mindenki mérges rá, a királyné még szám is űzi az udvarból, Értelmetlen jelenet, maximum arra volt jó, hogy lássuk: Anna megtörése a jellemére nem nagyon volt hatással.

Jöjjön egy kis bálozás, amit majdnem olyan gyakran tartanak, mint ahogy Henrik megdug egy-egy szolgálólányt, ahol már Anna is jól érzi magát végre, még mindig a buzi hegedűssel tölti az estéjét, aki minimum bi az Annára nézéséből ítélve. Aztán persze nem lesz belőle semmi, mert Anna leissza magát, de elég csúnyán, szóval most megint elővette a régi sérelmeket Katalinnal és a lányával. Merthogy mindenről az a két ribanc tehet. Majd mintha lenne egy józan pillanata, és megmondja a frankót: amíg Mária életben van, addig királynő lehet belőle. Hm, ennek csak nem odaadták az ötödik évad előzetes forgatókönyveit? Vagy lehet hogy csak egyszerűen médiummá vált?

Újra a börtön, ahol a titokzatos hang az ajtó mögött újra Tamással beszélget (csak nem Scofield rejtőzik ott?), aki közli, hogy Fishert bűnösnek találták felségárulás vádjával, és holnapi nap megszabadítják a fejétől. A kivégzésre egész nagy társaság gyűlt össze, most nincs gyűlölködés, mint anno Buckingham halálakor, mélyen valahol mindenki egyetért az újdonsült bíborossal. Aki utolsó szavaiban a királyt élteti, hogy az milyen jó ember. Ez ám a hozzáállás, és ez a beszéd (no meg az alatta bugó dallamok és a zseniális vágás) már rögtön közelebb hoztak minket ahhoz a bizonyos legjobb rész címhez. A bárd lesújt, az ítéletet végrehajtották, Rómában pedig eközben az ápolatlan és erősen szentségelő, épp Bazilikát építő Michelangelo találkozik össze a pápával. Kár, hogy a vágóképeken már kész van az épület, dehát a sorozattörténelemben eladták már az Astoriát is Zürichként, szóval megbocsátjuk.

Szóval a Pál pápa megtudja bíborosának tragikus halálát, és Henriket gyakorlatilag reménytelen esetnek titulálja. És a reménytelen eset úgy látja, hogy folytatni kell, amit elkezdtek és példát kell állítani, hogy járnak a felségárulók. Ez pedig egy dolgot jelent: Morusnak is meg kell halnia.

Cromwellhez ezalatt látogató érkezik, aki a Richie Rich névre hallgat, és akinek komoly feladata van: el kell kobozzon minden könyvet vagy iratot az ex-kancellártól. Ennek okán tartanak is egy teológiai vitát a Towerben, csak hogy izgalmasabb legyen a jelenet. Közben a királyról kiderül, hogy mégse olyan keményszívű, igenis lelkiismeretfurdalása van azért, amit Morusszal tesz, beszélget is egy kicsit a feszülettel, hogy segítsen Morusnak helyesen dönteni. Majd ráeszmél, milyen későre jár, ilyenkor sose fog találni magának egy normális szolgálót, így kénytelen felesége szobáját választani éjszakája helyszínéül. És közben megvallja, hogy még mindig szereti Annát, és mindig is szeretni fogja, bármit is tesz szabad idejében. Örülünk, kár, hogy tudjuk a végkifejletet, most pedig jöjjön a Morus szál lezárása.

Morust viszik a bíróságra ítéletet mondani felette, akinek olyan beszélőkéje van még ebben a szorult helyzetben is, hogy Torgyán Józsi egy néma zugügyvéd hozzá képest. Azonban a dumájával semmire se megy, ugyanis van egy koronatanú ellene: Richie Rich, aki büszkén bevallja, hogy a teológiai vita során Morus egyértelműen kijelentette, hogy megtagadja a király egyházi méltóságát. Na, ez övön aluli volt, Cromwell megint elképesztően taktikázott. No meg azt a mellékes tényt se felejtsük el, hogy Morust még utolsó szó jogán se akarták beszélni hagyni, elképesztően korrupt egy banda. A döntés tehát bűnös, az ítélet: nyilvános megalázás, majd felakasztás, kibelezés, kasztrálás, lefejezés, felnégyelés, így, ebben a sorrendben. Na, ha ez nem morbid, akkor semmi sem az.

Jöhet a katartikus finálé, Morust másnap, július 6-án reggel 10 órakor kivégzik, Henriknek továbbra is lelkifurdalása van, de nem adhat kegyelmet anélkül, hogy aláásná a saját hatalmát. De hogy megmutassa, milyen jó fej ő valójában, úgy döntött, megváltoztatja az ítéletet, így már "csak" a lefejezést kell elviselnie egykori mentorának. Másnap tehát felkészülnek a kivégzésre, még Fishernél is több ember vesz részt, végül is csak egy volt kancellárról van szó. Ő is a király dicséretével búcsúzik, majd bocsánatot kér Henriktől, hogy első helyen Istent, és csak második helyen őt szolgálta. És büszkén, hatalmas emberhez méltón várja a halált. Henrik pedig összeomlik a kivégzés pillanatában.

Elbúcsúzunk tehát Morus Tamástól, a feje lehull, hogy aztán pontosan négyszáz év múlva, 1935-ben Szentté avathassák, és az egyház igaz és hű védelmezőjeként vonulhasson be a történelembe...