Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Lost 4x11 - Cabin Fever

2008. szeptember 22. 00:34 - sixx

Nu, ez is egy fasza kis vaddöfakk epizód volt, olyan, amiről sokat és sokan vitatkoztak és vitatkoznak is majd még, de ne lőjük le a poénokat előre. Duplahosszú hogyvót jön, ezer vaddöfakk jelenettel, hiszen Lokkbácsi-centrikus a rész. Flesbekkel kezdünk, nem is lehet más a dolog, hiszen ilyen lemezjátszót legutoljára nagyanyánk látott a nyugatra szakadt rokonoktól kapott képeslapokon valamikor 1950 környékén. Egy csaj táncolgat magának, miközben a száját rúzsozza, de bejön a muter és próbálja leállítani, nem mehetsz el azzal a faszival, Emily. Emilynek más elképzelései vannak, így kiszalad a házból, bele az esőbe, ahol egy kocsi menten el is csapja. Így vitatkozzunk a muterrel, én ezt már régen megtanultam. Le kell ülni, meghalgatni, UTÁNA ellógni. Eh.

Emily kórházba került, és kiderül, hogy hat hónapos terhes, véres gátmetszés következik, és megszületik a gyermek, fiú. Megfogni a leányanya nem tudja, mert azonnal elveszik tőle, de azt még megtudjuk, hogy Johnnak hívják. Lokkbácsi így jött tehát a világra, nohát. Ugrunk is a szigetre, ahol a kopaszember, Hörli és Ben keresik Jákób kunyhóját, hogy az majd megmondja nekik, hogy akkor most hogy lesz. Lokkbácsi nagy híve lett Jákóbnak, majd ő tudja, mit kell tenni a geci hajósemberekkel, és bólogat hozzá hevesen. Az irányt viszont nem tudja, meg is áll, hogy megkérdezze Bentől, hogy hová az Istenbe tette le a kalyibát ez a Jákób, Aki Mindent Tud. Ben megvonja a vállát, honnan tudjam, válaszolja, én csak megyek Hörli után. A következő kis jelenet bármelyik vígjátékban elmehetne.

Közben a helikopter szépen lassan visszaér a hajóra, Szájid felveri Dezmondot legmélyebb (rém)álmából, gyere öcsém, nézzük meg, szárnya van, és úgy csinál brrrr. A fedélzeten a két résszel ezelőtt partra vetett halott orvos kóringyál vígan, a helikopterből csak úgy dőlnek a sérültek, Ben füstje alaposan odavert a kommandónak. MiszterKími a szokásosnál is idegesebben közli, hogy egy nagy fekete füstoszlop esett nekik, és hát, kurvaélet, azt oszt lőhettem bazmeg, semmi. Szájidék pont erre futnak be, MiszterKími azonnal neki is esik a perzsának, mondjad csak hányan vannak a szigetem, vagykülönben. Mielőtt verekedésre kerülne a sor (tennék egy sört Szájid lábkulcsára, simán) megjön a kapitány, akit azzal vádol a kékes fényben a szokásosnál legalább hat fokkal gecibbnek tűnő MiszterKími, hogy beköpte őket Bennek, de a derék hajós erre menten bemártja Májkült, aki elkezdheti a vezeklést bűneiért, mert most nagyon meg fogják verni.

MiszteKími azzal indít, hogy szíjjelrúgja Májkül térdét, majd szépen lassan, tagoltan elmagyarázza neki, hogy ő mostan nagyon rosszul fog járni megverés és pisztolyos fenyegetésből kifolyólag, ha nem beszél. Beszél a szerencsétlen, igen, én köptelek be Bennek. Erre MiszterKími ráemeli a pisztolyát, és rezzenéstelen arccal meghúzza a ravaszt, de mi már előre tudjuk, hogy mi fog történni: a pisztoly nem sül el. Pedig tele a tár, Martin (mert kiderül, hogy a vérgeci mocskos szemétládáknak is van keresztneve) meg is nézi és cöccög kicsit, miafasz, made in China ez is? A kapitány nem akarja kitakarítani az agyvelőt a sarokból, így mondja a kommandósnak, hogy nem kéne lelőni az egyetlen embert a hajón, aki meg tudja csinálni a motort, amit ő maga vert szét. Az észérv hat, de egy pofánvágás azért kijár Májkülnek.

Lokkbácsi az erdőben arra ébred, hogy valaki a közelben nagyon nyög és fát vág, nem is érti, hogy most mi van, hiszen Hörli és Ben is ott fekszik mellette. Vagy Szójer vezeti le feles energiáit, vagy a sziget baszakodik a fejével, és persze ez utóbbi jön be, az a fickó aprítja a fát, aki annak idajén Bent a kis családjával a szigetre hozta. Kunyhót épít ugyanis, gondolom Jákóbnak és Horesznek hívják. A Dharma tagja volt, van is neki kis felvarrója a kezeslábason és mondja Lokkbácsinak, hogy hát igen, 12 éve halott vagyok, van ez így. Az orra is vérzik hozzá, majd azt mondja, hogy ha Lokkbácsi megtalálja őt, akkor megtalálja Jákóbot is, aki már nagyon régóta várja a kopaszembert. Vaddöfakk numero uno. Lokkbácsi magához tér, Ben arcán mindenttudó mosollyal bámulja, és megjegyzi, hogy én is álmodtam régen.

Flessbekk, Emily és a muter a kis Lokkbácsit nézegetik az inkubátorban, aki hat hónapra született, de az istennek nem halt meg, pedig ami betegség volt egy ilyen kórházban, azt mind elkapta. Csodababának hívják, és Emily végre a karjaiba foghatja, de a lány meghátrál, nem megy ez nekem, mondja, és kiszalad. Lokkbácsi nagymuterja majdnem rágyújt az inkubátor mellett, ami a tuskósági rangsorban azért bőven első helyet ér, de rászólnak, hogy ezt így most, hogy? És a szoba másik végében, egy ablak mögött megjeleni Ricsörd Alpert, aki pont úgy néz ki, mint a szigeten, a szemspirálból is annyit használ, mint most, csak a rongyok helyett konszolidált öltönyben van és hátra van nyalva a haja. Vaddöfakk no. 2.

A szigeten Lokkbácsi halad előre határozottan, és amikor Hörli megkérdezi, hogy ő vajon mit keres itt, azt válaszolja neki, hogy mert te látod Jákób kalyibáját. Hörli szerint ez azért lehet, mert ő elmeháborodott. Lokkbácsi erre nem szól semmit, csak megjegyzi, hogy most megmutatja neki, hogy mi lett azzal a 100 Dharma-taggal, akik a szigeten rohangáltak önfeledt mosollyal az arcukon, és erre bevágják Ben fejét, amin kábé annyi látható, hogy bazmeg Lokkbácsi, te mekkora gyökér vagy. Lokkbácsi a történelemórát egy teátrális mozdulattal fejezi be, és megmutatja Hörlinek a tömegsírt, amiben ott hever az öszes Dharma-tag. Mi történt velük? - kérdezi Hörli. Ben, az történt - mondja Lokkbácsi, és ezt eltesszük a legjobb egysoros beszólások közé menten.

Flessbekk, a kis Lokkbácsi a backgammon nevű játékkal szórakoztatja magát, de nem sokáig, mert megjön Ricsörd, hogy beszélgessen vele. Alpert, az Ember, Aki Nem Öregszik, azzal nyit, hogy olyan iskolát vezet, amibe nagyon különleges gyermekek járnak, és Lokkbácsi is ilyen lehet, Ehhez meg kell, hogy mutasson neki pár dolgot, hát hajrá. A falon egy kezdetleges rajz látható, amin egy embert a fekete füst vegzál, de nagyon - Lokkbácsi gyerekkora nem lehetett valami felhőtlen. Ricsörd elővesz egy baseball-kesztyűt, egy könyvet, egy fiola port (ide a rozsdás bökőt, hogy az a vulkanikus izé az, amive Jákób kunyhóját védik), egy iránytűt, egy képregényt és egy tőrt. (És ebből most összerakjuk a szimbolát, mondta Vanek úr.) A kérdés: melyik tárgy tartozik Lokkbácsihoz? Mármint melyik az, ami már eleve az övé? Az ijfú Lokkbácsi a por és az iránytű után a tőr után nyúl, ami első ránézésre úgy 1740 körül készülhetett, és ettől Ricsörd sík ideg lesz, bazmeg, az nem a tiéd, és el is húz. Lokkbácsi csak nem különleges.

A szigeten a kopaszember keresi a hallucinált faszit a tömegsírban, fene a gusztusát, Hörli meg Bennel folytat vidám beszélgetést az elmúlásról, Lokkbácsi haslövéséről és hasonlókról. A Dhamra-pogromról is ejtenek pár szót, kiderül, hogy nem Ben döntése volt a tömeghalál, ó nem, van egy vezető, na az mondta neki. Hörli kicsit megütközik ezen, mi meg azt hittük, te vagy itt a májer, öcsém, oszt nem is? Eh. Lokkbácsi rálel a favágó emberre, annak a zsebében egy tervrajzra és egy térképre, megvan Jákób háza, indulás. A hajón Lapidus közli MiszterKímivel, hogy az egyik katona meghalt, és mindenki szeretné tudni, hogy mégis miafasz van a szigeten, meg ilyesmi. MiszterKími nem túl közlékeny, azt mondja csak, hogy tankold meg a helikoptert, megyünk vissza. A kapitány próbálja magyarázni MiszterKíminek, hogy a matrózok sorra betegeskednek, lehet, hogy ő is meggárgyult, de hiába, mert a másik jó a falhoz veri, elveszi a hajó széfjének a kulcsát tőle, és indul a kapitány kabinjába, ahol előkapja a vészforgatókönyvet, azt, amit arra az esetre írtak meg ha befuccsol a "kapjuk el simán Bent"-akció. A vészforgatönyvben benne van, hogy Ben hová megy, ha felgyújtják a szigetet, mert kérem szépen, most ez jön, meg a napalm, alá egy kis Wagner.

A fedélzeten Dezmond a halott faszi sebeit nézve megjegyzi, hogy, na ez sem lőtt seb, amikor megjön a kapitány, és MiszterKími sameszát leküldi a fedélközbe, annak a rádiója meg útközben megszólal és morzejeleket ad. A kapitány azt akarja, hogy Szájid és Dez bújjanak el az ételraktárban, Szájid ezzel szemben a motorcsónakot akarja, hogy elmehessen a szigetre a többiekért. A kapitány belemegy, tíz perc, és megkapod. A szigeten Hörliék megállnak egy percre, hogy igyanak egy kicsit, és azért, hogy Lokkbácsi visszaküldje Hörlit a partra, mert most, hogy már van térkép, nem kell Hugó szakértelme. Hörli csak marad, Ben szerint nem saját jószántából, hanem mert Lokkbácsi oylan ügyesen csűrte-csavarta a szavakat. Lokkbácsi szerint ő nem olyan, mint Ben, és ezzel mindenki egyetért. Flessbekk, Lokkbácsi az iskola homokzsákja, ütik-verik, szekrénybe zárják, minden gimiben van ilyen faszi. Az egyik tanár vigasztalja, és mondja neki, hogy egy portlandi cég, a Mittelos (?) Laboratories, pontosabban egy doktor Alpert nevű ember okos ifjakat keres, és Lokkbácsi pont ilyen, meghívták a nyári táborba. Lokkbácsi kiakad, az kell még csak, hogy oda menjek, pont ezért vernek a többiek. A tanár elmagyarázza neki, hogy nyomi vagy öcsém, sose lesz belőled futballista vagy bálkirály, csak egy tudós - erre Lokkbácsi a jól ismert szállóigével válaszol: Don't tell me what I can't do!

A hajón Lapidus kiszabadítja Májkült, és lebassza, hogy lehet ilyen hülye, hogy nem mondta el neki a 815-ös járatot, meg a szigetet, meg mindent. Májkül erre mondja neki, hogy vissza ne vigye a kommandósokat a szigetre, mert kinyírnak mindenkit, és attól nehezen lehet majd aludni a jövőben. Frank hisz neki. A folyosó másik végén MiszterKími karjára és mellére valami szerkezetet erősít a haverja, majd kiderül mire jó, mert rohadt kényelmetlennek tűnik első blikkre, az tuti. A fedélzeten, ahol két perce még sötét volt, most világos van, Szájid pedig megindul a sziget felé, de Dezmond nélkül, mert annak herótja van az egész szigettől, megértem, három év sok idő. A szigeten sötét van, és Lokkbácsiék már egyre közelebb vannak a kunyhóhoz, de Ben azért még megforgatja a kést Lokkbácsi szívében, biztos, hogy itt lesz a kunyhó? És ha elmozdult? Nekem is mondtak mindenfélét, oszt nesze, tumor nőtt a gerincemre, a lányom meghalt, fasza prófécia volt, kösz Jákób. Ben persze megérti, hogy ennek így kellett történnie, de jobb, ha Lokkbácsi rájön, hogy "destiny is a fickle bitch", ami szintén bekerül a legjobb dumák közé (a házibarkács feliratban ingatag ribanc). Hörli közben rálel a kalyibára.

Flessbekk, Lokkbácsi éppen a rehabilitációs tréninget tolja, amikor érte jön egy ápoló, akinek először csak a hangja, majd a feje is simerős, mert Mr. Abaddon az, aki a hajós népséget felbérelte az évad elején, és Hörlit is meglátogatta a jövőben, az elmegyógy és intézetben. Minden lehetséges, mondja neki, ne adja fel, hiszen túlélt egy nyolcemeletes zuhanást. Lokkbácsi mondja, hogy ő nem hisz a csodákban, mire az ápoló azt mondja neki, hogy el kell mennie Ausztráliába, egy túlélő túrára. Lokkbácsi kicsit hepciáskodik, de legalább tudjuk, honnan jött az ötlet az ausztrál túrára. A hajón általános fegyverkezés folyik, annyi cuccot pakolnak fel a helikopterre, amivel egy közepes banánköztársaságot is simán el lehetne foglalni. MiszterKími samesza megjegyzi a dokinak, hogy a parton úgy tudják, ő már halott, ezt nem nagyon érti senki, sebaj. Megjön MiszterKími is, meg Frank is, aki nem hajlandó a sziget felé indulni, erre MiszterKími befenyíti, és egy látványos mozdulattal elvágja a doki torkát. Na, így halt meg a kopasz.

A kapitány jön egy pisztollyal a kezében, és fejbelövést helyez kilátásba MiszterKími viszonylatában, de erre nem fog sor kerülni, mert a pszichopata katona inkább lelövi, amikor egy pillanatra lankad a figyelme, és közben a karjára erősített miskulanciára mutogat vigyorogva. Franket sikerült meggyőzni, irány a sziget. Felszállás előtt egy hátizsákba azért beletesz egy telefont, meg még valamit, vajon mit akar ezzel? A parton, ahol hálistennek régen jártunk, Dzsekk már lábon áll és zabál, Juliska meg közli vele, hogy feküdjön lefelé. Meghallják a helikoptert (gyanúsan hamar), de az nem száll le hozzájuk, csak a hátizsákot dobja ki belőle nekik Frank. Térkép és telefon van benne, ez utóbbin lehet követni a helikoptert. Dzsekk készen áll a dzsungeltúrára, vakbél ide vagy oda.

Lokkbácsiék a kunyhónál, Ben és Hörli kint marad, Lokkbácsi megy csak be egyedül, de Ben arcán látszik a sértődöttség, régebben én voltam Jákób spannja, most meg... Lokkbácsi lámpát gyújt, és belép a házikóba, ahol ott ül egy alak a sötétben, de nem Jákób, hanem Dzsekk faterja. Vaddöfakk no. 3. Christian persze nem mondja meg Lokkbácsinak, hogy ő a doki apja, csak azt, hogy Jákób nevében jár el, és pontosan tudja, miért van itt Lokkbácsi. És ekkor megjelenik Kler, aki ott ül a sarokban, egy széken, és szemmel láthatóan be van szakadva. Vaddöfakk no. 4. Halott Kler? Nem halott DzsekkFater? Lokkbácsira rászólnak, hogy Klerről nem kéne pofázni a parton, amit persze a kopasz nem nyel le csak úgy, de belefojtják a szót, hallgass, mert jönnek a hajósmeberek és lesz baj, nagy baj. Úgyhogy tedd fel azt a kérdést, ami igazán számít: hogyan menthetem meg a szigetet? Közben Hörli és Ben kint ülnek, és csokit zabálnak, szenzációs a jelent, pedig egy szó nem hangzik el benne. És megjön Lokkbácsi a válasszal. A szigetet úgy lehet megmenteni, hogy ha elmozdítjuk. VADDÖFAKK NO. 5.

Címkék: lost
40 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aragorn831109 2008.09.22. 01:31:52

Gratula sixx! Jó lett! :)

Jó kis rész volt ez az biztos, de azért remélem Claire nem halott...

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2008.09.22. 07:35:24

Hát igen, jó rész. Szeretem azokat a részeket amelyek a sziget múltkában vájkálnak. Bár a Locke-születésétől kiválasztott szálat nem kellene, már így is eléggé kidolgozott az előélete..

Beaujolais 2008.09.22. 10:05:04

Most majdnem lelőttem a Claire-s poént:-D Rendes vagyok nem mondom le előre:-D

Lesz még ennél nagyon vaddöfakk rész is.

báró Csekonics 2008.09.22. 10:18:00

állat egy rész volt - csak kapkodtam a fejem jobbra balra...
A kés, amit a kis John felkapott, nem azt jelenti, hogy 'nem jó értelemben' kiválasztott? (Aki előrébb tart, homályosítson már fel.)

Ja, a csokis jelenet Hörlivel meg Bennel tiszta Forest Gump volt :-D

A sötét - nem sötét a hajónál sima baki, vagy jelentése van?
Mondjuk azt nem értem, hogy MiszterKími bedurvult és Szájidék még mindig csak úgy kolbászolhatnak a hajón szerteszéjjel? Nem tartanak tőle, hogy valamit rosszalkodni akarnak?

kaltenem 2008.09.22. 10:34:37

Bocs, ha hülyét kérdezek, de nem mindegyik részt láttam, az kiderült már, hogy ki Jakob és a festett szemű, nem öregedő ember?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.09.22. 10:35:54

Én csak néztem, mint a moziban. Főleg a végén...

báró Csekonics 2008.09.22. 11:02:57

ja, kíváncsi vagyok, hogyan oldják meg...

ds9 2008.09.22. 11:04:28

Azért aki a szinkront csinálja azt egy kicsit megrugdosnám.
Bent van a kunyhóban Locke, Christian és Claire.
Christian azt mondja Locke-nak, hogy arról ne szóljon senkinek, hogy itt látta Charlie-t.
Charlie-t!
Természetesen az eredetiben azt mondja, hogy ne szóljon senkinek, hogy látta Claire-t, de ezt a magyarban sikerült Charlie-nak forditani.
Aminek aztán tényleg sok értelme van.
Hogy az ilyet, aki ennyire nem végzi el a munkáját és egy ilyet belerak, bennehagy, minek tartanak?De tényleg.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.09.22. 12:51:12

Ez most komoly, hogy eredetileg Claire-t mondtak? Akkor ezért nem értettük, hogy most mit keres itt Charlie...

ds9 2008.09.22. 13:05:31

Mivelhogy Locke Charlie-t nem látta a kunyhóban, csak Claire-t, ezért Christian nem mondhatta Locke-nak, hogy ne mondja el senkinek, hogy látta Charliet, aki ott sem volt.
Csak Claire.

A szinkronos profi, C betűs név, C betűs név, egyre megy.

Nekem egyébként ez az el kell költöztetnünk a szigetet sem tetszett, az eredeti, we have to move the island, sokkal ütősebb, és mig tényleg jelent a move költözést is, szerintem ez azt jelenti, hogy el kell mozditanunk a szigetet, ami konkrétabb és szerintem sokkal jobb is.

Yeto 2008.09.22. 13:17:49

Ez a blog nem az a blog úgyhogy off leszek, de akármilyen hülyén is hangzik a költöztetés mint ige egy sziget vonatkozásában, sztem jobban kifejezi azt amit Locke bácsi mondott, mivel a mozdítani az lehetne pár centi is. Talán az "át kell helyeznünk" passzolna még.

Pepe0419 2008.09.22. 13:34:22

a költöztetés inkább térben lehetséges, sztem sejtelmesebb a mozdítani, mert az térben és időben is lehetséges, és - ahogy a halott doki esete is mutatja - utóbbira utaltak sztem :)

ds9 2008.09.22. 13:56:07

Nekem az "át kell helyeznünk" is tetszene.
A költöztetés nem tetszik, a mozditani, akkor már jobb.
A költöztetés nem egy elvont fogalom, hanem eléggé konkrét, jönnek az ámberek a tegerautóval, aztán hórukk.

Itt ilyen nem lesz, majd mindenki megláthassa :o)

És csatlakozok, a tér és időben való mozditás, a sziget eddigi előélete alapján jobb.

Az angolban pl. ugye a sakkban is a move kifejezés van, vagyis elmozditod a futót pl. de nem költözteted.
A szigetet odébb kell rakni egy nagy sakktáblán, hogy a "paraszt" ne találja meg :o)

Pepe0419 2008.09.22. 14:03:09

de a "paraszt" már a sziget felett volt akkor, tehát akkor a sziget feletti levegő nem költözik? :)
egyébként Ben azt mondta, hogy ő már nem kiválasztott, mert megbetegedett, de akkor Jack sem az (persze, ez lehet, hogy egyértelmű, csak nekem futottak most össze a szálak :) )

Emanuelle 2008.09.22. 14:07:48

Nem emléxem ki volt a kommentezők közül, de valaki már az előző vagy azt megelőző évadban rájött, hogy Jack (és Clair) faterja ücsörög Jákob varázskunyhójában. Gratula neki!

Pepe0419 2008.09.22. 14:10:36

de Jack apja nem Jákob, csak a meghatalmazottja (vagy igen?:))

báró Csekonics 2008.09.22. 14:14:35

ds9 2008.09.22. 13:56:07
'A költöztetés nem egy elvont fogalom, hanem eléggé konkrét, jönnek az ámberek a tegerautóval, aztán hórukk.

Itt ilyen nem lesz, majd mindenki megláthassa :o)'

Nem, itt helivel jönnek :-D

báró Csekonics 2008.09.22. 14:20:07

Sőt, az elvágott torkú doki esetéből kiindulva megvan a szlogen is:
'Kimi moving - Előbb ott vagyunk, minthogy elindulnánk!'

ds9 2008.09.22. 14:30:54

Ad1. Tavaly nem Jack apja ücsörgött a kunyhóban, hiszen Benjamin tudta, hogy az Jákob (Jacob), ismerte már egy ideje, Jack apja meg csak nemrég halt meg, tehát nem ő volt akkor ott.
Ad2. Amikor Hurley találja meg a kunyhót, tény hogy Christian Shepard ül a hintaszékben, de aki kinéz az ablakon (akinek a szemét Hurley látja) az nem Christian.

Lehet, hogy ezt már itt leirtam (és nem spoileres, mert a köv.3 részben szó sincsen róla, több rész meg nincsen még).
Tehát mi van akkor, hogyha Jack az Jakob, csak a múltból (Jackék visszamennek a szigetre, de más időben tárnek vissza).
Ez megmagyarázná az Ádám/Éva holttesteket is a barlangban (lehet az pl. Kate és Jack holtteste), amiket érdekes módon jövőbélo énjeik találnak meg 2004-ben.
Mi van, ha a szigetre mondjuk 1950-ben tértek vissza.
Mint tudjuk az idő tök zavaros a szigeten és környékén.
Sayid az előtt hagyta el a hajót, hogy a dokit megölték, de még nem ért a szigetre, de a doki teste már 1-2 napja a partra sodródott.
A zsoldosok a doki megölése után mennek el a hajóról, de előbb értek a szigetre, mint Sayid.

Tehát, mondjuk 1950.Ők visszatérnek a szigetre, és ők lesznek a "többiek", ők veszik fel a harcot a Dharmával, de ugye 50 év nagy idő és Jack halála után lesz Jákob.

(mindig imádtam az időutazó régényeket és a paradoxonokat)
Jack/Jacob, valaki szerint hasonlóság ?

Aztán meg lehet, hogy nem igy lesz és Jákob, meg egy teljesen más karakter.
Bár az Ádám/Éva sztorira azt mondták az alkotók, hogy direkt rakták őket oda és majd ha az a fonal visszatér, mindenki azt fogja mondani, hogy ez végig a szemünk előtt volt.Okosak ezek .o)

Yeto 2008.09.22. 14:35:44

ds9, elolvastam amit írtál, megpróbáltam végiggondolni és most fáj a fejem, ez nem volt szép :-)

Yeto 2008.09.22. 14:38:37

Ja valami okos beírta az imdbén hogy Jacket műtötték a szigeten és egy flashforwardban nincs ott a heg, és hogy ez hiba.

Én meg beírtam a stábnak hogy watdöfákk, nézitek ti a lostot egyáltalán hogy ilyet kitesztek?

Mit tesz Isten, levették...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.09.22. 14:53:27

"nem spoileres, mert a köv.3 részben szó sincsen róla"

Már az spoiler, hogy azt írod, nem lesz szó róla :-)

"A zsoldosok a doki megölése után mennek el a hajóról, de előbb értek a szigetre, mint Sayid."

Mondjuk helikopáterrel nem nagy kunszt beelőzni egy kis motorcsónakot. Ráadásul honnan tudod, hogy Száhid még nem érkezett meg? Azért mert nem mutatták...

"Ők visszatérnek a szigetre, és ők lesznek a "többiek", ők veszik fel a harcot a Dharmával, de ugye 50 év nagy idő és Jack halála után lesz Jákob."

A többiek a jelek szerint hallhatlanok, és Richard plédája mutatja, egy percet se öregednek akár 50 év alatt sem. Akkor azért már látnunk kellett volna őket. Ráadásul Jack-éknek mi oka lehet felvenni a harcot az eredeti Dharma-val?

ds9 2008.09.22. 15:03:26

Amikor Sayid elindult világos volt, amikor a helikopter sötét.Ha Sayid odaért volna a partra azt mutatták volna (fogják majd), de még nem volt ott.De egyébként mindegy, hogy világos van-e vagy sötét az idő érdekesen mozog arrafelé.
A többiek nem halhatatlanok, elég sokan meghaltak már eleddig, a hostile-ok ( a dharma ellenségei) közül csak egyet láttunk, aki a többiekben is benne van az pedig Richard.De Richard feltűnt 1950-ben is és tudott Locke-ról, ez lehet egyszerű időutazás is, bár nem magyarázza meg, hogy miért nem öregszik.

Ha Jackék sokkal régebben térnek vissza a szigetre és szembesülnek ezzel (márminthogy rossz időben értek oda), akkor ők lesznek az öslakosok és az időpradoxonm miatt le kell nekik folytatni a harcot a Dharmával.
Egyébként ugye a két test a barlangban Ádám és Éva.
Nem tőlük eredeztethető minden ???

Emanuelle 2008.09.22. 15:06:00

Mióta számítanak ebben a sorozatban
a "régen" "nem régen" kifejezések?
Amúgy Jack apja korábban halt meg, hiszen az ő koporsóját szállították a gépen, tehát nyugodtan ücsöröghetett korábban Jákob kunyhójában, ha nem mint Jákob, akkor mint vendég pl. Hiszen most Clair is ott ücsörög és ő sem Jákob.

ds9 2008.09.22. 15:20:02

1. Ez igaz lehet, de először Jákob kunyhójában Locke Bennel volt, ráadásul akkor csak Ben látta Jákobot.
2. Jákobot Ben évek (15-20) ismeri/ismerheti.Christian 2004 szeptemberében halt meg nem sokkal a lezuhanás előtt.Tehát Bennek feltűnt volna, hogyha nem Jákob van ott, hanem egy új versenyző.
Tehát az akkor Jákob volt.
Christian a Hurleys epizódban ücsöröghetett ott, de ettől még nem tudjuk, hogy ki nézett ki az ablakon....

ziggy stardust · http://fagyis.blog.hu 2008.09.22. 15:27:22

ez mit jelent: és szemmel láthatóan be van szakadva. nem tudom értelmezni... van egy heg a homlokán, és mosolyog boldogan. bővíthetem a szlengszótáramat? :)

sélli_ 2008.09.22. 15:28:35

Szerintem innentől kezdve az évadzáróig nincs más, mit WWWWWAAAATTTAAAFAAAK végig!!! Maybelline mantől agyvérzést kapok. EZ MIJÉRT NEM ÖREGSZIK MÁR??? Gondolok valamire, de nem is merem mondani sem...

sixx · http://comment.blog.hu 2008.09.22. 15:32:54

fagyis: tudatmódosító szerek hatása alatt áll

regi11 2008.09.22. 15:44:30

Valaki mondja meg légyszi, hogy melyik évad melyik részében volt "Ádám és Éva valami barlangban"!
Én nézem a sorozatot, de ez most nem rémlik.... Vagy valaki röviden mesélje el hogy mi volt az ezzel kapcsolatos sztori!
Köszönöm:)

kla 2008.09.22. 16:15:12

A "Locke ápolója Abaddon"-wtf elég reménytelen próbálkozás volt, mert ha van olyan színész, akit a hangjáról azonnal fel lehet ismerni, az Lance Reddick.

A Ben-Hurley csokis jelenet meg rohadt jó. :D

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.09.22. 16:38:41

Szerintem a 'költöztetés' jó fordítás volt. A fene a forgatókönyvírókba, hogy mindig ilyen általános szavakkal szúrják ki a szemünket!

ds9 2008.09.22. 18:22:29

Ádám és Éva:
Az első szezonban, amikor (a Kövesd a fehér nyulat c.részben)Jack meglátja az apját a tengerparton és elkezdi követni, az elvezeti egy barlanghoz, ahol van egy forrás ( a későbbiekben itt lakik a csapat fele, majd a második szezontól többet szó sem esik a barlangról).
Amikor Jack már többedmagával (Locke, Kate, etc.) visszamegy a barlangba találnak két holtestet, akik látnivalóan oda vannak helyezve (azaz nem ott haltak meg)és már elég régóta meg vannak halva, a férfi zsebében van egy kis zacsi, amiben van egy fekete és egy fehér kis golyó, ezt elteszi Jack (egyébként többek szerint ez a ying/yang fekete/fehér párhuzam nagyon sokszor megjelenik az egész sorozat alatt).
Locke elnevezi a két halottat a "mi Ádám és Évánknak".Többet eddig nem esett róluk szó.Eddig.

De mint feljebb irtam, a készitők szerint direkt vannak odarakva, tehát később majd mindenki a fejéhez kap.Na majd kiderül.

a katona fehérben 2008.09.23. 14:28:53

...vagyis inkább jin és yang. Mint a koreai barátunk neve. (Azt egyébként tökre nem értem, hogy ha a neve európaiul egyszerűen Jin, akkor az asszony mér úgy szólítja mindig, hogy - figyelem, erősen fonetikus átirat - "dzsindzsüse".)

Gammahím 2008.09.24. 08:41:23

figyeljetek csak ide egy picinyt! ha a kunyhóépítő Horace 12 éve halott, magyarán Ben és a többiek csak 12 éve nyírták ki a Dharmásokat, akkor a francia nő csecsemőkorban elrabolt lánya hogyan lehet minimum 18 éves? és hogyan hihette, hogy Ben a faterja?

kla 2008.09.24. 17:43:18

Ben nyilván csak a nevelőapja. Az viszont érdekes kérdés, hogy most akkor mi van Rousseau-val.

Gammahím 2008.09.25. 08:48:39

félreértesz, én tudom, hogy csak a nevelőapja, de a csajt csecsemőkorában rabolták el. most vagy a Dharma kezdeményezés is foglalkozott emberrablással vagy Horace élte túl egyedül közülük a mészárlást. ráadásul ha jól emlékszem Ben születésnapján ölték meg őket ráadásul mintha Ben akkor lett volna nagykorú, szal 18 vagy 21 éves. szóval az időrend nem világos nekem.

kla 2008.09.25. 20:07:06

Na igen, Rousseau valószínűleg hazudott a múltjáról. Elvileg a tisztogatáskor Alex már Bennél kellett, hogy legyen. Nagyon sok lehetőség van, az agymosástól kezdve odáig, hogy igazából a Dharma nevelte Alexet, és Ben magával vitte. Szerintem ez majd kiderül, mert különben elég nagy baki lenne a történetben.

tiktaktiktak 2008.11.10. 21:39:56

NA AZ A DURVA, hogy az rtlklub nem olvassa ezt a remek hv-t, és kommentjeit, ugyanis simán bennehagyták a claire/charlie-s melléfordítást
süti beállítások módosítása