Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

House 4x02 - Túlélő gyakorlat

2008. szeptember 04. 13:00 - candyperfumegirl

House volt már csapat nélkül, most viszont pont ennek az ellenkezőjét látjuk, jelenleg 40 embere van, akiket ugráltathat és szívathat. Páciens viszont nincs, Cuddy meg nagyon ideges, ezt így nem lehet csinálni, a kórház csak 3 House tanoncot fizet. Az nem gond, ezeknek House úgysem fizet egy fillért sem, ez a sok hülye mind önkéntes alapon van itt, hiszen más vágyuk nincs, mint a nagy és híres Greg House-nak dolgozni, de hogy kicsit áttekinthetőbb legyen a dolog, House máris kirúg random tíz embert. Erre Cuddy egy kicsit csúnyán néz, úgyhogy a csinosabbakat megtartja, nem mondhatja rá senki, hogy szőrösszívű lenne. A nagy előadótermet és a House körüli tömeget egyébként érdemes megszokni, mert most pár részen keresztül ez lesz a felállás, Greg House saját szabadalmú áskálódós-szívatós-megalázós-torokátvágós-baszogatós valóságshow-ja kezdetét vette.

Cuddy még csattogtatná a képzeletbeli ostort egy kicsit, de most félbe kell szakítani a leckéztetést, mert House-ra rácsipogtak, méghozzá egy páciens-jelölt, ilyen se volt még. A hölgy a légierő századosa, és egy kisebb vagyont hajlandó House-nak fizetni, ha kideríti, mi baja van, ugyanis űrhajós akar lenni, de a legutóbbi szimuláció alatt a szemével hallott. Hú, ez annyira királyul hangzik, hogy képtelenség lenne neki ellenállni, ráadásul a hölgy még cselesen fényezte is House egóját egy kicsit, meg is van a hetibetegünk. A jelenleg 30 emberből álló team pedig most megmutathatja, mit tud, de csak óvatosan, mert hülye ötletért azonnali kirúgás jár, és minden tesztet a lehető legnagyobb titokban kell végezni, és feljegyezni semmit sem szabad, mert ha a NASA tudomására jut bármi, lőttek a betegük karrierjének. Akit amúgy szólítsanak csak Osama Bin Ladennek a poén kedvéért.

Kórtörténetet kell felállítani, és mindenki kezét-lábát töri, hogy a lehető legértelmesebb oldaláról mutatkozzon be a mesternek, aki csoportokra osztja őket. Egyes csoport megy tesztelni, kettes csoport megy házkutatni, hármas –és egyben legnagyobb- csoport meg addig szépen lemossa a kocsiját. Ezen persze sokan kiakadnak, megy a duzzogás, puffogás, de a leghangosabb egy karót nyelt szőke, aki határozottan kijelenti, hogy őt ugyan ne ugráltassa holmi egomániás faszkalap, ez megalázó, nem ezért járt orvosira, ő bizony lelép, House pedig dugja fel a botját magának. Ez annyira hatásos, hogy mindjárt öten csatlakoznak is hozzá, csak egy legény marad talpon a vidéken, egy csendes mormon, aki szerint a kocsimosás nem olyan nagy ár azért, hogy a nagy Greg House-nak dolgozzon az ember. Viszont hopp, Karót Nyelt Szöszi visszatért diadalittas arckifejezéssel, és bónuszként House slusszkulcsával is, amit kilopott a kabátjából. Így most megszabadultak 5 vetélytárstól, és mehetnek is a kocsimosóba, a hölgy nekem máris szimpatikus.

A kettes csoport közben betöréssel próbálkozik, de annyira kezdők szerencsétlenek, hogy Chase és Foreman kórusban röhögne rajtuk, ha ezt látnák. Két fiatal doki vacakol az ablakkal, egy vén tata, -aki ki tudja, hogy került közéjük- meg hátfájásra panaszkodik, és amíg ezek az ablakkal szerencsétlenkednek, ő elkéri a szomszéd nénitől a kulcsot. Stílusos. Az egyes csapat House-nak jelent, nem találtak semmit, nem meglepő. Az viszont igen, hogy a következő pillanatban elhalad az iroda előtt -nem csalás, nem ámítás- CHASE! A maga teljes jólfésült, nyakkendős, csinos valójában! House arca megérne egy képtanulmányt, majd hendikepjét meghazudtoló fürgeséggel utána ered, de ausszi már sehol. Furcsa. Jön viszont egy másik szöszi, a karót nyelt szoknyás ezúttal, és House kéri vissza a slusszkulcsát. Naná, hogy tudta, ez itt Greg House, mindent tud, csak éppen azt nem, hogy egykori alkalmazottja mi a frászt kavar itt a diagnosztikai osztály környékén.

House azt találta ki, hogy tegyék a beteget túlnyomásos kamrába, úgy is tesznek, közben az erre a feladatra kijelölt pár ember fúrja egymást, ahol éri. Annyira el vannak merülve a kicsinyes kis csatározásaikban, hogy közben a beteg szíve leáll, de mivel itt túl sok az oxigén, nem nagyon lehet a hagyományos módszerekkel rásegíteni. Már hogyne lehetne, gondolja a hatos számot viselő fiatal indiai srác és jól kisüti a defibrillátorral. Sajnos ezt szó szerint kell érteni, mert a beteg mellkasa tüzet kap, a tűzjelző vinnyog, kis vízszóró bekapcsol, de a beteg szíve ver! Szép volt Hatos.

Ezek után a közös agyalás alkalmával Karót Nyelt Szőkének első dolga, hogy beköpje Hatost, de House szerint árulkodás majomszokás, különben meg, ha akkora faszságnak tartotta, amit Hatos művelt, akkor mégis miért nem állította le? Ja, hogy azért, mert ezzel hátha megszabadul tőle? Karót Nyelt Szöszi pofája lapos ezek után, House meg elnevezi Számító Ribancnak, ez valóban sokkal találóbb. Amúgy meg a furkálódásnál az ötletelés jóval hasznosabb lenne, mert a beteg szíve leállt és ez elég aggasztó. Ezúttal Vén Tata áll elő egy használható ötlettel (kardiomiopátia), ami nem is rossz, mert ennek lehet tünete a szinesztézia, bácsi már mehet is szívultrahangot csinálni. Többiek meg menjenek a menzára fertőző dolgokat keresni, hogy addig se unatkozzanak.

Menzán van Jimmy is, és House kikéri a véleményét, mit kereshetett Chase a kórházban. Jimmy szemei azonnal felragyognak, mert szerinte az nem is Chase volt, hanem hallucináció, egész konkrétan House bűntudatának manifesztálódása. Azta, ha ilyen király ötletei vannak Jimmynek, House miért nem veszi fel őt a csapatába? Chase-t amúgy tutira nem láthatta, mert Jimmy megbízható forrásból tudja, hogy a szöszi Arizonában kapott munkát. Érdekes.

Vén Tata mellé két fiatal csajszit osztott be House a szívvizsgálatra, és a bácsi annyira lovagias, hogy az egyiknek átengedi a vizsgálatot. A 13-as számot viselő hölgynek ez nagyon gyanús, itt mindenki egyéni babárokra tör, az öreg mégis miért nem? Azért csak elvégzi a vizsgálatot. Ezek után egy nagyon látványos jelenet következik, House-t az ÖSSZES jelöltje követi a folyosón, és mondják neki az ötleteiket. Ez a koreográfia nagyon hatásos volt már 3 emberrel is, ezzel a 30-as csoporttal pedig konkrétan forgalmi akadályt képeznek. De ezeknek még sokat kell tanulniuk, mert nem tudnak egyenletes tempóban mögötte haladni, folyton eléugrálnak, és ez idegesítő, ezt még gyakorolni kell. Amúgy pitvari lebegést fedeztek fel a szívvizsgálat során.

Erre valami oknál fogva azt találják ki, hogy stimulálni kell a pajzsmirigyet, ezt egy plasztikai sebész végzi (mert ilyenük is van), de a hetibetegnél ismét jelentkezik a szinesztézia, és ettől olyan ideges lesz, hogy kizavarja a dokikat és bezárkózik a kórterembe. House nincs kimondottan elragadtatva, hogy a kedvenc szappanoperája alatt történt mindez, és hogy a jelöltjeinek gőzük nincs, hogy hozzák ki onnan. Ráadásul nagyon nem kéne ezzel a beteggel feltűnést kelteni, mert senki nem tudhatja, hogy itt van. Érdekes fordulat következik, House az előtérben meglátja Cameront is! Szőkén! Ez nagyon furcsa, az OK, hogy haluzza, de miért haluzná azt is, hogy Cameron véletlenül Chase hajfestékét kente a fejére? De ezzel most nem lehet foglalkozni, mert a hetibeteg hirtelen kiront, és Cuddy pont ebben a szent pillanatban bukkan fel pont ezen a folyosón, jaj. Hát ez meg kicsoda, kérdezi Főnöknéni, a plasztikai sebész frappáns válasza, hogy természetesen Osama Bin Laden. Cuddy nem tűnik meggyőzöttnek.

Ezek után Főnöknéni szorongatja egy kicsit a csapat tökeit globálisan, meggyőző érvek, némi érzelmi zsarolás, hatalmi pozíciók tisztázása („House főnöke ÉN vagyok”), és a tízes számot viselő fiatal doki megtörik, és énekel. Elmond mindent, amit eddig a betegről megtudtak, Cuddy pedig azt követeli, hogy ezek után MINDENRŐL készüljön feljegyzés, minden lépésükről, de még minden gondolatukról is. Azt ugyan nem kell feljegyezni, amit House ebben a pillanatban gondol, mert a tekintete iránya elárulja, de ez még komoly hátráltató tényező is lehet nekik. Amúgy Tízeske ki van rúgva, és House onnan tudja, hogy ő köpött, hogy Karót Nyelt Szöszi/Számító Ribanc alig feltűnően mutogatott rá. Az ötletelést pedig folytatni kell, de a reality műfaj egyetemes szabályai értelmében a fúrásnak állandónak kell lennie, így Hatoska szépen beköpi Számító Ribancot, hogy látta, ahogy a páciens adatait bepötyögi a PDA-jába, ez pedig eddig tilos volt. House frappáns reakciója erre az, hogy Hatoska hagyd el a házat, most. A hetibetegen pedig MR-t kéne csinálni, mert Számító Ribanc adatai alapján most májrák a gyanú, de ő ebbe nem egyezett bele, a francba az ilyen problémás pácienssel. A további teszteléseket pedig az is akadályozza, hogy Cuddynak jelenteni kell mindent, de mivel nem lehet felírni semmit, nehogy az eljusson a NASA-hoz, újabb patthelyzet. Francba, ide Wilson kell.

House megy országos cimborájához ötletekért, hogy tesztelhetnének egy beteget anélkül, hogy tesztelnék, de megosztja vele, hogy már Cameront is látta. Jimmy már nem is lát a gyönyörűségtől, legszebb álmai váltak most valóra, hogy haverjában ennyire munkál a bűntudat. A szőke haj persze furcsa, de ez lehet azért is, mert valami pszichés módon a tudata összemossa Chase-zel, mondja ezt Jimmy nagyon sejtelmesnek szánt hangon. Ez hülyeség, mondja House, mégis mi zárja ki, hogy Cameron itt legyen? Hát pl. az, hogy éppen most hívta Jimmyt Arizonából, ahol házat néznek Chase-zel. Na, erre House sem tud mit lépni, Jimmy elégedetten hátradől. Eközben pedig House-ban megszületik az elhatározás, hogy ha a páciens máját terhelik, abból még kisülhet valami okosság, nagyszerű, ezzel lehet tovább lépni.

Meg is kérdezi a csapatot, hogy ezt hogy lenne célszerű visszavinni, és Kilencesnek van egy okos ötlete: itassák le. De várjunk csak, volt nekünk kilences számú versenyzőnk? A francokat volt, ez a Kilences viszont a megszólalásig hasonlít a kirúgott Hatosra, a kis sunyi dög visszasompolygott, ez tetszik. House-nak is, így 6/9 maradhat, a leitatós buli meg mehet, ez tipikus House módszer, 6/9 már kezdi érezni a mester stílusát.

Ahhoz, hogy megállapíthassák, hogy reagál a hetibeteg mája a piára, kell egy kontrollcsoport, egy gyakorló ivó –ez lesz House, megható ez az önfeláldozás -, egy alkalmi ivó – ez lesz a 13-as számú lányka, és egy absztinens, erre a szerepre pont jó lesz a mormon. House pillanatok alatt ledumálja az erkölcsi és hitbeli ellenérveiről, ez a srác nagyon akarhat neki dolgozni. A buli kezdődik, és House-nál vagy nagyon hamar beüt a pia, vagy Jimmy elmélete mégsem akkora baromság, amekkorának tűnik, mert meglátja Foremant is! Orvosi köpenyben! A beteg közben rosszul lesz, de kit érdekel ez most, House máris Foreman után rohan. Foreman eltűnt a folyosón, felbukkan viszont Cuddy, aki készségesen felvilágosítja House-t, hogy Foremant biztos nem láthatta, mert ő a New York Mercyben dolgozik, különben meg mi ez a kocsmaszag? House már húzza is a kondenzcsíkot.

A beteget eközben 13 és a mormon futógépre tették, mert nagyon fulladt, de már valamivel jobban van. Ez nagyon ügyes megoldás volt, mert így nem kellett intubálni, aminek nyilván nyoma maradt volna, mindenki jól járt. House pedig elkezdi tapogatni a hetibeteg mellkasát és hallgatni a sztetoszkóppal, és valami rosszat érez. Nagy gáz van, vagy tüdőrák, vagy szklerózis tuberkulóza lesz, de az biztos, hogy vágni kell. Ebbe viszont beteg nem megy bele, mert a vágásnak nyoma marad. Most viszont megtapasztaljuk az első előnyét annak, hogy 30 ember töri magát House-nak, van köztük egy plasztikai sebész is, aki azt mondja, hogy egy mellkasi vágás könnyen álcázható szépészeti beavatkozásnak. Csak annyi a dolguk, hogy amikor eltávolítják a tumorokat, betesznek némi szilikont is.

Ez a rendkívül kreatív ötlet nagyon tetszik House-nak, megvan a beteg beleegyezése is, mehet a buli. Már csak Cuddyt nem kérdezték meg, aki jön is egy kicsit veszekedni, de House olyan szépen és olyan hosszan néz rá, amitől persze megtörik, ahogy megtörne minden normális heteroszexuális nőnemű egyén ezen a földön. Indul a műtét, a tüdő tele van cisztával, ez nem rák, de akkor mi lehet? A megoldást Chase nyögi be lazán, aki az egészet a galériáról figyelte, nagyon hatásos. House hatalmasra mereszti a szemeit, a többiek beijednek, hogy ez a kis pökhendi ausszi most majd beeszi magát a helyükre, de ez legalább azt is jelenti, hogy ők is látják. Így van, Chase nem hallucináció, hanem sebész a Princeton Plainsboro Oktatókórház alkalmazásában. És nem mellesleg igaza van, a betegnek Von Hippel-Lindau szindrómája van, és hogy House miért nem hívta vissza most rögtön a csapatába, az felfoghatatlan.

Ezek után Jimmy feje le lesz tépve a nyakáról, ő tudta, hogy Chase itt van a kórházban (Cameron szintén), akkor mégis miért etette House-t azzal a hülyeséggel, hogy hallucinál? Mert James Wilson hobbi-pszichológus, és élete értelme, hogy a valamilyen érzelmi megnyilvánulást tapasztaljon haverjától, azért. Chase és Cameron valóban itt dolgoznak, de Foreman New Yorkban, akkor hogy is van ez?

A valóságshow-k legizgalmasabb momentuma következik, a kiszavazás. House kivág vagy 10 embert, köztük az öregurat is, őt mégis miért? Az okot négyszemközt közli vele, az, hogy valaki nem járt orvosira elég nagy hátrányt jelent az ő szemében. Hoppá, ezt vajon honnan tudja Greg? Elég volt egy hibát vétenie a bácsinak, amikor a pöpec vizsgálatot, ami az ő ötletén alapult, átengedte 13-nak, az lebuktatta. Amúgy 30 évig dolgozott az egyetem felvételi osztályán, és az összes órára beült, amire csak lehetett, volt, amire többször is. Ez ám az elszántság, nem is marad honorálás nélkül, bácsi maradhat, mint House asszisztense, vagyis ezentúl lesz egy Bosley-ja is Charlie-nak.

Ezek után House a saját szemével győződik meg róla, hogy Cameron is itt van, méghozzá szőkén és a baleseti sebészeten dolgozik már három hete. Ennyire hülye hogy lehet valaki, kérdezi House, Chase legalább csak egyet lépett visszafelé, de hogy akarhat valaki diagnosztizálás helyett inkább leszeletelt ujjakat visszavarrni? Hát úgy, hogy ez itt Allison Cameron, „szeretem az ER-t, mert itt érzem, hogy fontos vagyok”, hagyjuk rá, ő már csak ilyen. Egyébként ismerte ám a hetibeteget is, sőt ő irányította House-hoz. Még kiderül az is, hogy House nem köpte el a NASA-nak, hogy a betegnek Von Hippel-Lindau szindrómája van, ami Cameron szerint csak azt jelenheti, hogy nem akarta lerombolni az álmait, milyen nemes. A kiszavazóshow a jövő héten folytatódik, aki pedig bármit is elspoielerez ezzel kapcsolatban a kommentekben, az kemény megtorlásra számíthat.

Címkék: house
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnny336 2008.09.04. 13:13:19

Cutthroat bitch valóban jó karakter lett ebben az évadban.
Thirteen pedig... :D

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2008.09.04. 13:24:37

"A kettes csoport közben betöréssel próbálkozik, de annyira kezdők szerencsétlenek, hogy Chase és Foreman kórusban röhögne rajtuk, ha ezt látnák."

Valójában sose mutatták, hogy a régi csapat hogyan tör be, általában hipp-hopp, egyszer csak bent voltak...


"Még kiderül az is, hogy House nem köpte el a NASA-nak, hogy a betegnek Von Hippel-Lindau szindrómája van"

Akkor miért mondta a csajnak?

keljfeljancsi 2008.09.04. 13:25:56

Sajnos nem láttam, de nem tudtam ellenállni, hogy ne olvassam el a hogyvoltot.
Khiráj rész lehetett!

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2008.09.04. 13:26:03

Csak egy kis kiigazítás: hetibeteg a kórházi kápolnába zárkózik be. :)

záp 2008.09.04. 13:27:04

"És nem mellesleg igaza van, a betegnek Von Hippel-Lindau szindrómája van, és hogy House miért nem hívta vissza most rögtön a csapatába, az felfoghatatlan."
Annyira nem felfoghatatlan. Nekem ugy tunt hogy House ranezett kerdoen, Chase meg nemet intett a fejevel. House ezutan adta elo a nagyarc dumat, hogy nem akarja visszavenni...

doktorúr 2008.09.04. 13:27:26

Candy,

szokás szerint remek az összefoglaló! Egy kérdés: nem lehetne képet feltenni a mindenkori heti betegekről is? Így az is könnyebben el tudná képzelni a sztorit, aki az adott epizódról véletlenül lemaradt. Ráadásul a mostani fekete csajszi még vonzó is...

Savafan 2008.09.04. 13:27:54

király hogyvolt, mint mindig!!
mivel félálomban néztem a vége kicsit zavaros volt. amit Cameronnal beszélt de megvilágosodtam:)
az tettszett a végén, hogy így szőkén kurvásabb a kinézete:) igaz House-os volt! amúgy jó volt látni őket megint.
Cuddy pedig abban kis rucóban amiben villogot kedvenc dokink elött még szexibb volt! több Cuddyt a sorozatba!!!
ez a kiszavazós-valóságshow jelleg nagyon bejön.

kockaspingvin 2008.09.04. 13:30:04

Azért mondja azt a csajnak a jelöltek előtt, hogy közülük egy se köpje be, ami tulajdonképpen jogi kötelezettségük is lenne - legalábbis Cameron elmélete szerint.

Llew 2008.09.04. 13:31:52

Két dolgot nem értettem:
1. A csapatba osztásnál, hogy jutottak az akármilyen játékostól a magányos merénylőig?
2. Most akkor, hogy tudta meg a NASA a nőnek a baját? Ki köpött?

ziggy stardust · http://fagyis.blog.hu 2008.09.04. 13:37:09

én nagyon belassultam a végére, és tökre nem vágtam, hogy most akkor mi volt ezzel a beteggel. mit akart house azzal, hogy a kórház felett is megy repülő (ha jól emlékszem) - ezzel etette volna a repülős csajt? hogy beköpte, pedig nem? mire volt ez jó? és miről szólt a beszélgetésük cameronnal különös tekintettel a hetibetegre? már úgy vártam a hogyvoltot, hogy világítsátok meg nekem ezt az ellentmondást! lécci lécci

royaljerry · http://royaljerry.wordpress.com/ 2008.09.04. 13:44:32

Kösz, Candy, csak egy megjegyzés:

"és egy kisebb vagyont hajlandó House-nak fizetni"

Nem House-nak, hanem a kórhousenak - h.b. azzal fényezte cselesen House egóját egy kicsit, hogy rendkívüli esettel jött (ti. a szemével hall), ez a doki fizetsége.

Cameron meg mossa le a hajáról az aussie-trutyit, vagy odamegyek, és levágom kopaszra. :) (Többi versenyző: no spoilers, pls. - itt van a gépemen a teljes negyediok évad, és _direkt_ nem nézem meg - noooooormális?)

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2008.09.04. 13:45:09

Elátkozott fagylaltos, csatlakoznék, a vége nekem is baromi rébuszos volt.. nem értettem semmit. Most elmondta vagy nem mondta, mi ez a szindróma? kordában tartható és repülhet vele vagy sem?

Szóval belezavarodtam...

Nimfas corporation 2008.09.04. 13:47:44

En sem ertem teljesen. Ha Von Hippel-Lindau-ja van, akkor attol, hogy kikaptak par cisztat a tudejebol, miert fognak elmulni a szineszteziai...

ziggy stardust · http://fagyis.blog.hu 2008.09.04. 13:53:09

Nimfas corporation: nem fognak elmúlni, ez legalább tiszta volt, pont ez a gáz, bármikor előjöhet ismét, még akár a zűrben is, és ekkor mondta neki house azt a talányos megjegyzést, hogy a kórház felett is szállnak gépek (most az jutott eszembe: mivel fél, hogy nehogy a hetibeteg visszajusson a pilótaülésbe, és _véletlenül_ pont arra szálljon, és nehogy ráessen a kórházra, ezért aztán jól beárulja a NASA-nak, hogy a csaj nem százas - de ez csak hülyeség :)

vényesssy 2008.09.04. 13:53:33

Figyelem aberráció!
House a példaképem de tanár vagyok! Ennyi...

Dezsőjóska 2008.09.04. 13:53:48

Óriási részek! Röhögés garantált.

royaljerry · http://royaljerry.wordpress.com/ 2008.09.04. 13:53:52

Llew:

1) ezek olyan felezőkérdések, melyek legalább annyira megosztják az amerikai közvéleményt, mint a Mac/PC, McDonald's/Burger King, McCain/Obama (hm... bár úgy látszik, kell bele mac...) - tökéletesek egy társaság random módon történő szétválasztására.

2) Nem tudta meg.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.04. 13:55:00

Volt jobb rész is - pl. a múltkori.
Most ez zavarosra sikeredett.
Vagy tagadjatok ki a Ház-hívők sorából :)

Savafan 2008.09.04. 14:00:08

a nagy része nem volt zavaros csak az uccsó 5 perc. a reklám utáni rész. de azt sokan már úgysem látják, így azoknak nem zavaró a vége:)
nekem is kínai, hogy végül elmondta vagy nem? mert azt, hogy a korház felett is repül repülő azt értettem. de valai olyasmit is mondott, hogy most a csaj lesz a legfigyelmesebb és koncentráltabb (vagy valami ilyesmit) pilóta. ha jól emlékszem

candyperfumegirl 2008.09.04. 14:02:05

Egyetértek veletek, zavaros a vége, hogy most köpött-e House a NASA-nak vagy sem, többször megnéztem, és a transcriptet is elolvatam, és az én véleményem az, hogy nem. Azért mondta a nőnek, hogy köpött, mert a csapattal is el kellett hitetni ezt, azok még nem ismerik eléggé House-t, bevették, így megakadályozta, hogy azok elkezdjenek agyalni, hogy most mi legyen és valakinek eljárjon a szája. De House alapvetően nem egy spicli, ezt Cameron is tudja, szerintem nem köpte be. Az egyetlen olyan megoldást választotta, ahogy a dolog nem jut el a NASA-hoz. Szerintem.

KiWiSaGe 2008.09.04. 14:02:42

Azt én sem vágtam, hogy mért hülyitette be a csajt azzal, hogy beköpte a NASA-nál.
Oriási jelenet volt amikor House meglátta Chase-t.
Jó, hogy vissza jöttek legalább más is beszol Housenak Cuddyn és Wilsonon kivül.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.09.04. 14:10:08

nálam ment ugyan - háttértévéként, meló közben - de semmit nem értettem...

most eggyel jobb

figyelni kell, na

KiWiSaGe 2008.09.04. 14:11:01

Nem vágtam mért kellett csori csajt halára rémiteni, hogy nem mehet vissza a NASA-hoz.
Oltári volt az a jelenet amikor House meglátta Chase-t.
Jó, hogy vissza jöttek (de azért ne rugják ki most még a többieket sem mert jó poén ez a kiszavazóshow-di), de igy legalább nem csak Cuddy és Wilson mer beszolni Housenek, hanem régi kedves alkalmazottai is.
Akkor most Fordeman is visszatért vagy őt House csak hallucinálta?

candyperfumegirl 2008.09.04. 14:12:10

Hét, Foreman nem dolgozik a Princeton Plainsboro-ban, szóval...Jimmy ezegyszer beletalált a százas körbe. :)

NagyonPC 2008.09.04. 14:35:00

Candy nagy voltál, mint mindig.

A 'Cutthroat Bitch'-et viszont 'Számító Ribanc'-nak nevezni túl enyhe az én fülemnek. Lehetne még 'Gyilkos szuka', satöbbi.

Örömmel láttam Samantha Carter apukáját a Vén Tata szerepében.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.04. 14:38:32

a "számító szuka", az okoscsoki meg a mégoskosabbb mesztic srác (6 -> 9-es)lesz az új stáb?

Dennis Moore 2008.09.04. 14:40:45

Szerintem csak a beteg lelkiismeretére bizta, hogy elmondja-e vagy nem

lkiuztr (törölt) 2008.09.04. 14:42:04

Cameron jobban néz ki sztem. Nem "kurvás" a szöszi hajjal, mint ahogy House mondta, de nyugodtabb, boldogabb volt.
A plasztikai sebész csávó nem marad? Pedig jó fej színész, nézem az Office-ban.

Lacóka 2008.09.04. 14:42:31

"a "számító szuka", az okoscsoki meg a mégoskosabbb mesztic srác (6 -> 9-es)lesz az új stáb?"

13aska nélkül nem lehet csapat. Ezt nyilván látja House is.

candyperfumegirl 2008.09.04. 14:42:47

Szamárfül/murci: erre nincs válasz, és határozottan megkértem a többieket is, hogy ne lőjék le, hova fut ki ez a kiszavazósdi. (ha nagyon érdekel, utána tudsz nézni, de itt a kommentekben ezt hanyagoljuk)

A "Számító Ribanc" fordítás nekem tetszik, szerintem épp elég erős ez is.

Vince Larkin 2008.09.04. 14:43:03

candy, király a hv, mint mindig, a vége nekem is kissé zavaros volt. Viszont egy helyen sztem picit besokalltál "vagy tüdőrák, vagy szklerózis tuberkulóza", az korábbi emlékeim szerint csak szklerózis tuberosa. Nem kötözködöm :D

candyperfumegirl 2008.09.04. 14:45:11

A plasztikai sebész az Office-ban? Hol? Vagy inkább azt kérdezem, hogy kivel kevered?

candyperfumegirl 2008.09.04. 14:46:06

Vince Larkin: előfordulhat, hogy ezt bekevertem, gyorsan kellett jegyzetelni. :)

Gabba 2008.09.04. 14:48:48

candy, de azért lesz Office hogyvót is?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.04. 14:49:56

pardon, akaratlanul bújtottam fel spojlerkedésre...

candyperfumegirl 2008.09.04. 14:50:28

Gabba: van. :) Csak még nem éles, de hamarosan az lesz.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.04. 14:54:25

off
engem tkp az zavart a legjobban, h -bár nem mértem stopperrel, de - a reklámok már (szinte) hosszabbak voltak, mint maga a film... több napnyi csetreszt mosogattam el a szünetekben... ez azért már súlyos.
on

Gui 2008.09.04. 14:54:36

Az elejéhez és a végéhez egy-egy:

- Amikor a szimulátorban a nő elkezd hallucinálni, akkor a látott/hallott képsor szinte teljesen megegyezik a 2001: Űrodüsszeia térutazós jelenetével - piros pont a készítőknek ;)

- A végéhez: House nem akarta, és nem is buktatta le a NASA-nál a pácienst - csak mivel Számító Szuka is jelen volt, aki előtte utalt arra, hogy ezt nem lelhet titokban tartani, így Dr. Zanussi megalkotója úgy gondolta, hogy a feldobásos beszólásával lerendezi az ügyet, hogy ne legyen információszivárgás a későbbiekben sem.
A hihetőségért szúrta közbe, hogy "ezek felettük is elrepülnek", azaz nehogy épp rájuk zuhanjon egy roham miatt egy tévelygő űrsikló.

A valóság az, hogy a V-H-L betegség: "
...általában sebészi beavatkozást igényel, ami, ha megfelelő időben és kellő szakértelemmel történik, akkor azt követően az érintett tünetmentes normális életet folytathat"

Ezért mondja Cameronnak is, hogy a legbiztonságosabb pilóta lesz, mert ő rendszeresen el fog járni teljes kontrollokra, a kiújulásra ebben a betegségben ritkán kell számítani.

És emlékezteti magát, hogy jobb ha szól a nőnek négyszemközt, mielőtt meghúzza a parkolóban lévő kocsiját ;)

A legjobbakat!

Kabarészínész 2008.09.04. 14:56:39

Az senkinek nem szúrt szemet, hogy a 6 majd 9es versenyző a Harold és Kumar (Kalandférgek)filmek Haroldja???? Istenem. nem véletlen a tequilás jelenet vele....

candyperfumegirl 2008.09.04. 14:57:32

Gui: igen, szerintem is ez a helyzet, nagyon jól összefoglaltad. Miután a hetibeteg jelenlétében közölte a csapattal (köztük Suámító Ribanccal), hogy bemószerolta a NASA-nal, és látták a beteg őszinte reakcióját is, tökéletesen elaltatta a gyanakvásukat. Utána persze négyszemközt megbeszélte vele.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.04. 14:57:33

Wilson helyében amúgy most kentem volna fel a falra botostul Házat, amikor az belebaszta a sütijét a kávéjába. A kaja az szent! :)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2008.09.04. 15:04:43

"Ezért mondja Cameronnak is, hogy a legbiztonságosabb pilóta lesz, mert ő rendszeresen el fog járni teljes kontrollokra, a kiújulásra ebben a betegségben ritkán kell számítani."

??? ha műtétet csinálnak vele, vagy kontrollra jár, akkor úgyis megtudja a NASA...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2008.09.04. 15:06:52

"Ezért mondja Cameronnak is, hogy a legbiztonságosabb pilóta lesz, mert ő rendszeresen el fog járni teljes kontrollokra"

de akkor a NASA tuti megtudja...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.04. 15:09:59

spoiler, khm...
"A nagy előadótermet és a House körüli tömeget egyébként érdemes megszokni, mert most pár részen keresztül ez lesz a felállás..."

winnie 2008.09.04. 15:12:17

"A 'Cutthroat Bitch'-et viszont 'Számító Ribanc'-nak nevezni túl enyhe az én fülemnek."

itt senki nem nézi az angolt? a becenevezés csak a 4x03-ban lezdődik tudtommal. ambert "cutthroat little pixie"-nek nevezte house.

az más kérdés, hogy a pixie-t leribancozni, izé, szóval nagy butaság.

de.

"Lehetne még 'Gyilkos szuka', satöbbi."

omg. soha ne legyen belőled fordító:) gyilkos? hogy a rákban jön ide, hogy gyilkos? gyilkos? mármint gyil-kos? megölt valakit szegény?

a szukát nem kommentálom, hiszen a bitch egy meglehetősen sokértelmű, megengedő, mondhatni már-már kedves szó, hiszen engedik a tévében. a szuka meg egy nagyon durva kifejezés, ami még house-hoz sem illene.

(a bitch-csel kapcsolatban csak azt lehet sajnálni, hogy annyira univerzális szó lett az angolban, hogy a hazai fordítói fantáziátlanásg, szinte mindig ribancozza, holott bőven van árnyalata.)

candyperfumegirl 2008.09.04. 15:19:09

Na igen, a bitch egy jó szó. Az is milyen, amikor a Humpty Dumpty-ban a hetibeteg 12 éves kisöccse odadobja Cuddynak, hogy "BITCH". Nagyon kemény, de ott is inkább "szemét", mint "ribanc" vagy "kurva", hogy a klasszikus Harry Potteres "bitch"-et már ne is említsem.

Cut-Throat Bitch meg annyira ötletes kifejezés, mert nem szokványos, de nekem bejött ez a Számító Ribanc fordítás is, működik. Bár a fordító egy kicsit előreszaladt, mert tény, hogy ebben az epizódban még csak Cut-Throat Little Pixie.

NagyonPC 2008.09.04. 15:27:40

Ok, remélem nem kell fordításból megélnem a továbbiakban sem, de a továbbiakban végig 'Cutthroat Bitch'-nek hallottam nevezni Ambert, és semmi kedveskedő nem volt az elnevezésben.

A 'cutthroat'-ot a Sztaki szótára 'gyilkos/öldöklő'-nek fordítja. Jómagam a 'cutthroat competition' kifejezéssel találkoztam, amit 'öldöklő konkurrenciaharc'-nak ferdítenék.

Gn · http://www.google.co.hu 2008.09.04. 15:40:36

/off
ugyan, hagyjátok, winnie manapság már csak kötekedni tud...

OmegA404 (törölt) 2008.09.04. 15:41:27

Sajnos nem láttam, hol lehet letölteni?

winnie 2008.09.04. 15:48:30

NagyonPC: persze, hogy nincs kedveskedő, ez igaz. csak arra céloztam, hogy a bitch 1997 óta annyira elköznapiasult, annyi árnyalattal bír, hogy közel sem annyira sértő, mint volt. elkoptatták, amikor kitoltották a durvább szavakat.

"A 'cutthroat'-ot a Sztaki szótára 'gyilkos/öldöklő'-nek fordítja. Jómagam a 'cutthroat competition' kifejezéssel találkoztam, amit 'öldöklő konkurrenciaharc'-nak ferdítenék."

így van, az öldöklés érdekes szó. a lényeg viszont, hogy aki cutthroat, az nem gyilkolni akar, hanem előretörni. ennek érdekében "öldököl" - tehát, ezt a jelentést kell/kellene kiemelni. ha csak a levegőbe lógatnak egy gyilkost (jézus, most sem térek magamhoz:), akkor a néző mire fog gondolni?

a ribanc meg ahogy candy mondja belefér - de a szuka szerintem elég durván sértő, de lehet, hogy csak én vagyok mimóza:) (hirtelen a némer szó ugrottbe, szerintem abban megvan a negatívum és elfér egy munkahelyi környezetbe és house is mondaná.)

a szémítás, valahol félút, de az már utal a jellemre, így, végülis, izé, elfér. de.

kla 2008.09.04. 15:49:30

Sajons tudom, hogy kik lesznek a csapatban, de 6/9-nek, az öreg csávónak és 13-nak szurkolnék. (Ezzel nem akartam semmire se utalni, csak, hogy nekem kik voltak a legszimpatikusabbak)

Egyébként a 21 éves bácsi akkor most már nem is jeleölt, csak asszistenskedni fog? Ja, és tényleg jó lenne egy tabló az egyre fogyó jelöltekről, gondolom még el fog húzódni egy darabig a dolog

winnie 2008.09.04. 16:06:46

"engem tkp az zavart a legjobban, h -bár nem mértem stopperrel, de - a reklámok már (szinte) hosszabbak voltak, mint maga a film..."

addig mormoljunk imát, míg csak kettő van:) a 42 percbe nálunk csak 12 perc reklám férkőzött bele, érdemes mérni stoperral:)

ui: azt komolyan megmondhatná egy blog.hu illetékes, hogy a szövegdobozból egy enter után miét nem a küldés gombra ugrik a kurzor. (én vagyok ennyire láma?)

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.09.04. 16:19:42

nekem még azt tetszett amikor az ikercsajok vitázta ka diagnózison, House meg beszól, h ez minden féri és leszbikus álma:) A teljes kört lefedte.
Amúgy szerint a SzámítóRibanc nem fog bekerülni, bár elég hasonlít jellemében Foreman-re de azért ennyire spicli ne legyen már. A végén minden elköpne Cuddynak, az meg nem túl hasznos. Szerintem a tutibefutó a 6/9, a Mormon meg 13-as.

kfeco 2008.09.04. 16:20:17

Nekem a "Törtető Ribanc" jönne be a legjobban. A Számító, az túl enyhe kifejezés ennek a csajnak a jelleméhez. Ahogy a kocsimosásnál elintézett öt jelöltet intézte, meg a Cuddy-nak árulkodó szépfiút kicsinálta ("folyamatosan magára mutogat, mióta beléptem"), az mesteri volt. Gonosz, de mesteri. A szerencsétlen számos, viszont baromira ott van a szeren!

Sylba 2008.09.04. 16:32:03

Haliho mindenkinek

a postot Candy köszike nagyon jo volt megint.

Nekem a rész nagyon tetszett de egy-két dolog volt ami nagyon édi volt. Egyik számitó ribink :D akinek nagyon jo a magyar hangja de az előző részben is szerepelt ő de akkor másik hanggal vagy akkor is Timkó Eszter szinkronizálta?

Másik hogy Chase tök jo fej lett én tuti nem segitettem volna háznak jobban tetszett volna egy lerohan és megoldja bár igy is eléggé beégette a főnőkőt:D

Egy olyan gonosz kérdésem lenne hogy nekem tünik ugy ( én láttam angolul is ) hogy vannak vágások a Házban vagy tévedek? Mert az eredetiben jobban nyomta a számokat és én több ilyen tömegjelenetre emlékszem ennél a résznél. ???? de ezután már utánanézek de nekem egy -két gesztus mintha ki leltt volna vágva? vagy csak nekem tünt fel?

A reklámok tényleg idegesitően hosszuak néha azokon aludtam be :S :S

Nekem Jimmynk nagyon bejön - bár ugye a mult heti gitáros huzása is " vicces " volt szoval Jimmy jo kis változásokon megy keresztül:D nagyon csipem ezért. Bár a hangjától még mindig elalszom ( bocsi Szabó Sipos BArna ) de egy picit gyorsabb és kiváló lesz mert Jimmy főleg most nagyon jo kis szerepet vett fel, szivatja házat, és mellé még el is hiteti Greggel hogy Chase-ket csak lelkiismeretfurdalásbol látta. Bár néztem volna egyet hogyha mikor meglátta Cameront az emeleten akkor leugrott volna ház és örömébe rávetette volna ex kolleginájára :D szoval na igen:D

Azt én vetem észre hgy ház már eleve hármas csopikba pakolja őket?

A másik hogy ez most nem spoilerezve hanem ugy általánosságban nem lehet hogy ház már tudja előre hogy kit fog választani csak szivatja a népet? Vagy rátapintottam a lényegre mert a tegnapi részből ha még nem tudnám a végeredményt akkor is lehet sejteni hogy kik lesznek befutok:D

Egy biztos én nem vállalnék ilyen állásinterjút sajnoszos hogy inkább feldobtam volna házat a főnőknéninél vagy pedig olajjal mostam volna le a kocsiját ( hiszen nem mondta hogy vizzel kellett volna )

De várom a jövö heti részeket is :D

candyperfumegirl 2008.09.04. 16:39:07

Durva ez az "állásinterjú"? Én nem tudom, kinek milyen ambíciói vannak a munkájában, de én belegondoltam, hogy ha az én területemen lenne esélyem bekerülni egy House kaliberű sztárhoz és zsenihez tanoncnak, akitől tudom, hogy többet tanulhatok, mint másik húsztól együttvéve, maximálisan benne lennék egy ilyen buliban. Lemosatja velük a kocsiját, na és? Abba még nem halt bele senki. House direkt generálja a versenyt köztük, nem puhányokat akar alkalmazni, és szerintem ebben az epizódban semmi olyat nem tett, amivel túllőtt volna a célon. Aki szerint mégis, az bármikor kiszállhat, ahogy tették is sokan.

Gui 2008.09.04. 16:46:57

Válasz - Hoppácska 2008.09.04. 15:04:43
"??? ha műtétet csinálnak vele, vagy kontrollra jár, akkor úgyis megtudja a NASA..."

Az első műtétnek, aminek a nyomát a NASA észlelheti, meglesz majd az egyszerű magyarázata a pilóta részéről: nőiesebbnek akarta érezni magát, ezért egy szilikon-szerető plasztikai eljárás miatt volt a Princeton Plainsboro-ban.

Mivel a szövet-növedékeket egytől-egyig sikerrel kivette a csapat, így még MRI-vel vagy CT-vel követhető nyoma sem marad az eseményeknek. A későbbiekben pedig, amikor a kötelező negyedévenkénti szűréseit csinálja, először elmehet Housékhoz, egy MR-vizsgálatot lefuttatnak rajta (ha egy teljes kivizsgálást és műtét Osama stílusban anonim meg tudtak oldani, akkor egy rutin-csekkolás megoldása nem fog nagy fejtörést okozni ;), és utána nyugodt szívvel mehet a NASA-s orvosok elé.

/Plusz megjegyzés: 15 éves kor felett MR-rel és CT-vel szűrik a VHL-t, de ezzel minden mást is látnak egyben, de ha pontosan rá akarnának keresni, akkor egy genetikai tesztet is lefuttatnának - azonban mivel ez egy ritka kórkép, így nem valószínű, hogy pilótánk célzott vizsgálatra számíthatna a közeljövőben ;) /

joanne 2008.09.04. 16:47:38


Klassz HV, mint mindig!

Szerintem a Törtető Ribanc névvel nincs semmi baj. A karakter pedig a legjobb valamennyi újonc közül!

Én annyira örütem volna, ha Cameront végre végleg kiírják a soriból! Nem tudom miért, de borzalmasan irritál!

Csumpitáz Alfréd 2008.09.04. 16:49:46

Anélkül, hogy spoileres lennék:

Érdekes lesz ez a 4. évad, nekem sokáig olyan érzésem volt, hogy az alkotók sem tudták eldönteni, hogy melyik 3 új szereplő legyen végül House új csapata, bár szűkülni fog a kör nyilván, de sokáig nem lehet majd tudni ki a tuti befutó. Szóval szerintem az írók is csak menetközben dönötötték el.

winnie 2008.09.04. 17:02:20

vannak érdekes készítői interjúk, de valóban menet közben dőlt el a dolog, sőt, a mostani szereplők egyike-másika eredetileg más karakterre jelentkezett. így hirtelen az ugrik be, hogy cole nem néger lett volna. (szóval út közben derültek ki a dolgok - bár az írás jóval megelőzi a forgatást.)

2008.09.04. 17:08:56

én, Törtető Ribanc pedig a Feketék Fehéren-ben voltam az egyik elkényeztetett maca, ha vkinek rémlik a film... :)

winnie 2008.09.04. 17:43:26

meg a psych fő zsarunője is te lettél volna, de leváltottak a pilot után... kár volt.

spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2008.09.04. 17:53:40

Valaki világosítson fel erről a mondatról: "Kihúzna egy szamarat a veremből sabbahtkor?"

Miért mondja ezt Ház a mormon 18-asnak?

Tudtommal és a wikipédia szerint a mormonok nem tartanak sabbath-ot.

KiWiSaGe 2008.09.04. 17:55:32

Van pár elméletem, hogy kit választ majd, de mindegy is mert a vége szerintem az lesz, hogy a régi team mintájára csinálja meg az újat. Ezért gondolom, h Mormon srác lesz (akit szívathat, hogy fekete)
13-as, akit kukkolhat, meg talán a 6/9. De ez csak találgatás

Feketék fehéren nagyon király film

ladybyron 2008.09.04. 19:54:13

Spamdog - egyszerűen felvetett példaként egy vallási problémát.

Nekem először, és most megnézve is az volt az érzésem, hogy House egyrészt CTB miatt mondta Gretának, hogy a NASA tud az ügyről, de talán azért is, hogy a csaj ne stresszeljen, hogy mi lesz, ha kiderül. Ami lehet, hogy nem történik meg, hiszen eddig sem diagnosztizálták nála a bajt. Persze lehet, hogy tévedek.

A repülőgépes utalás szerintem a szokásos House-hasonlat volt: a NASA-nak szuper kémrepülői vannak, tehát arról is tudnak, hogy a nő ott van a PPTH-ban.

spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2008.09.04. 20:50:05

ladybyron :Akkor nem volt jó a vallási probléma felvetés. De még mindig nem értem, mi köze van egy mormonnak a sabbath-hoz. Annyira releváns a példa mint ha egy hindu szent marháját feltálalnád egy arabnak. Hát hol érdekli a mormont egy talmud által leírt törvény?

ladybyron 2008.09.04. 20:59:24

Nyilván House a mormon vallásról nem igazán tud, a zsidót kicsit jobban ismerheti, ezért hozott fel egy zsidó vallási problémát (az életmentés felfüggeszti a sabbatot, és majdnem az összes törvényt), amit viszont egy nem zsidó is ismerhet. Ráadásul analógiaként is megállta a helyét, mivel arra kéredezett rá közvetett formában, hogy a mormonok esetében is megszeghetőek-e bizonyos törvények (ez esetben az alkoholfogyasztás) az életmentés érdekében.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.09.04. 21:31:10

wilson nem szarozott az előző részben, mégis kitépte house gitárjából az a bigyót. :))) én azt hittem csak egy másik gitárról vette. de most többször is mutatták, hogy house a gitárját szerelgette:)))

szerintem elég egyértelmű, hogy nem szól a NASA-nak, azzal, hogy azt mondta, hogy ezután a csaj lesz a legóvatosabb űrhajós odafent.

Sylba 2008.09.04. 16:32:03
miért égette volna be house-t chase?? house már tudta a választ, csak a tanoncokat kérdezte...

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2008.09.04. 21:37:44

a hatost nem azért fogata vissza house mer vissza somfordált hanem ki felmenet volt a tequilás ötlete

zeugma 2008.09.05. 00:33:42

A mormonok a zsidóktól származtatják magukat (szerintük a 12 törzs mellett volt egy 13., ami egy nagy bárkán kihajózott Amerikába), és azt mondják, ők is Jézust követik, aki feltámadása után megjelent az amcsihonba szakadt zsidóknak, és leadta zanzásítva a korábban zsidóföldön bemutatott tanítását. Persze ha egy zsidót vagy egy keresztényt megkérdezel, a mormonokat mindkettő tévelygőnek fogja tartani.
A sabbath-os példára: a mormonok is ismerik a Bibliát (csak a Mormon könyve néven ismert saját szent irataikat előbbrevalónak tartják), és abban van egy olyan példabeszéd, hogy bár szombaton nem szabad dolgozni, azért a verembe esett ökröt csak kihúzza a hithű zsidó is, "tehát szabad szombaton jót cselekedni", vagyis a másik ember megsegítése adott esetben felülírja a vallási szabályokat. Ezzel meg is van győzve dokijelölt, hogy tessék a beteg érdekében tekilát vedelni :-)

zeugma 2008.09.05. 00:35:31

"- És Foreman?
- Miért, őt is láttad?
- ...Nem!"

Nagyon ott van! :-)

ladybyron 2008.09.05. 01:02:38

OFF

Köszi zeugma, ezt nem tudtam, nem ismerem a mormon hittételeket. Mondjuk logikus, és mi is rájöhettünk volna, hogy az Ószövetséget jól ismerik, hiszen alighanem egy (neo)protestáns eredetű társaságról van szó. (Lásd még: szombatosok, amishok stb.) :-))

ON

zeugma 2008.09.05. 12:34:12

OFF

Well, a szamaras sztori az Újszövetségben van, a mormonok pedig nem keresztények, ezért nem is protestánsok (ami a kereszténység egyik "alkategóriája"), de ez a sorozat szempontjából tökmindegy :-)

Ámcsiföldön valószínűleg jobban képben van az átlagember a mormonokról, végülis onnan ered az egész, és többen is vannak, mint mifelénk; továbbá a Biblia ott az alapműveltség része még azoknál is, akik nem hisznek benne, szóval valószínűleg többen értették az utalást, mint nálunk.
Ettől függetlenül zseniális, ahogy Ház érvként használja az idézetet a saját céljai érdekében.

ON

Lencse. 2008.09.05. 15:33:51

Lemaradtam az első másodpercekről, a Cameron-hasonmást (aki az előző részben segített neki) miért rúgta ki?

A végét én sem értettem. Elég gyakori, hogy az ilyen pergő párbeszédeknél lemaradok, pedig nem tartom magam az átlagosnál gyengébb képességűnek. Kulkát megszerettem, de sajnos van, hogy dünnyög, nem lehet tisztán érteni, amit mond. Ez azért komoly hiba.

És most, a képeken esett le, amin szerdán végig gondolkoztam: hogy kire hasonlít a tizenhármas. Sophie Ellis-Bextorra. :) (amúgy ő csinált valami érdekeset a bombázáson kívül?)

Dr. Zanussi megalkotója (Gui :DD) förtelmesen bunkó volt a süti-kávés jelenetnél, szerintem Kulkával ez sem jött át jól, nem volt elég sértődés a hangjában. :)

ladybyron 2008.09.05. 16:17:05

OFF

A szamaras problémát tudtommal nemcsak keresztény, de zsidó rabbinikus források is tartalmazzák. A neoprotestáns kérdésben igazad van, én voltam félreérthető: úgy értettem, hogy az alapító(k) érkeztek protestáns háttérből, és később elhagyták a kereszténységet is, ahogy a szombatosok is. Ők szintén a protestantizmusból indultak, de végül elhagyták a kereszténységet, és zsidók lettek.

Köszi a kiegészítést. A többivel teljesen egyetértek :-))

ON

nickita 2008.09.05. 16:27:33

ez a rész elég szar volt. remélem innen már csak felfelé vezet az út. kövezzetek meg.

candyperfumegirl 2008.09.05. 16:39:41

Lencse: attól a csajtól elég volt egy hülye ötlet, és repült.

nickita: én nem kövezlek, mert nekem sem tartozik a kedvenceim közé ez a rész, nagyon nem.

Lencse. 2008.09.05. 16:52:47

Nekem ez az erőltetett "halu vagy nem halu" marhaság nem tetszett. Vagy Wombat összedumált Jimmyvel, és tudta, hogy neki ilyen sejtelmesen kell végigvonulnia a folyosón, ahogy a filmekben a hallucinált lények szoktak, és még véletlenül se köszönjen rá az exfőnökre?

ladybyron 2008.09.05. 19:29:01

Nem vagy egyedül Nickita...

YessicaHard 2008.09.05. 22:20:47

Nem tudom egyedül vagyok-e a véleményemmel de Gyilkos Szuka magyar hangja (Timkó Eszter) borzalmas. Annyira irritáló az a reszelős torokhang,nagyban zavarta a "mű "élvezeti értékét. A Cuddy -House párbeszédek, szemezések egyre jobbak, Jimmy is karakteresebbnek tűnik, nem?

Darrick 2008.09.06. 10:42:37

Mikor House egyszer benyögi, hogy "de anyuuuu" azon kifeküdtem. Meg sok mindenen ami ebbe a részbe volt. Nálam nagyon nyerő. :D A poén, hogy elolvastam már egyszer, hogy mi lesz a kiszavazóshow vége de már nem emlékszem rá, így megvan az újdonság és kíváncsiság varázsa. :)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2008.09.06. 16:57:30

Timkó Eszter hang nekem sem jön be...és nagyon hiányoznak a régiek:((
amúgy persze jó, mondjuk nekem a múltkori rész jobban tetszett sokkal:)

winnie 2008.09.07. 20:50:29

"de Gyilkos Szuka magyar hangja "

tudom, hogy önismétlés, de mi ez a járványos baromság? gyilkos szuka? kit ölt meg?:) szerintem kevered a tiz..., ööö, spoiler.

don rafael 2008.09.08. 06:35:51

üdv, sztem nagyon vicces rész volt
meg jó a hv

winnie: sokan már látták az egész évadot, felirattal, és a fordító (ha minden igaz earl néven fut) gyilkos szukának fordította, akár hibásan, akár nem, de most természetes és megbocsátható, h mindenki erre a magyarításra asszociál :)

candyperfumegirl 2008.09.08. 10:16:23

Minden tiszteletem annak, aki időt és energiát áldoz a feliratozásra, de ez a fordítás szerintem is megbocsáthatatlan. Nem véletlen nem nézem sufnifelirattal, nálam ott bukott a dolog, amikor egyszer bepróbáltam és mindenki tegeződött, nyomtam is ki azonnal.

Számító Ribanc teljesen rendben van.

don rafael 2008.09.08. 10:55:05

jaja, a tegezödés zavaró, ezt leszámitva viszont szerintem elfogadható, es sajnos nekem is nélkülözhetetlen. ha az egyetlen alternativa, h csináljam meg a felsöfokut angolbol, akkor inkább tegezödjenek :)

candyperfumegirl 2008.09.08. 12:10:04

Miért, nem tökéletes motiváció a House a felsőfokúhoz? :)
Nem tudom, milyen szinten vagy angolból, de a legjobb tanulás szerintem az angolul+angol felirattal kombináció. És így majdnem biztos, hogy nincs félrevezető félrefordítás sem, ami bezavar.

don rafael 2008.09.08. 12:29:32

24-et meg lostot neztem angol felirattal, 90%at ertettem, de félek, h a House mar kemenyebb dió. 24-ben pl nincs sok ilyen mondat, h "Kihúzna egy szamarat a veremből sabbathkor?" de ha jol ertelmeztem nehany kommentet, van, akinek még a szinkronos verzio sem jön át teljesen :)

Lencse. 2008.09.08. 19:29:38

don rafael, ezt elképzeltem, ahogy Bauer épp bucira ver valami székhez kötözött rosszfiút, és üvölti neki ezt a sabbathos kérdést. :D
süti beállítások módosítása