21 óra. Ez annyira tipikus, hogy mindig azt kell megmenteni, aki a megmentésünkre indult. Így van ez Chase barátunkkal is. Nem elég Jacknek a maga baja, még ezzel a nyomorulttal is kínlódnia kell. Fasza kis vő lesz belőle, ha megéri... Szóval Jack aggódik, de nincs ez másképpen a CTU-ban sem, mivel Jack nyomkövetője beszart, így azt se tudják, merre keressék. Már nem a nyomkövetőt, hanem Jacket. Bár ahol a nyomkövető, ott van Jack is...huhh.. ebbe ne menjünk bele, inkább ugrorjunk a mai részre. Az elnök éppen sajtótájékoztatót tart és megnyugtatja a birka amcsikat, hogy nincs itt semmi baj, csak volt egy kis vírusveszély, meg ilyen apróságok, de már elmúlt, szinte magától. Jönnek a kínos kérdések a nőjével kapcsolatban is, de ezt a témát rövid úton lezárja, mert az ő csaja fedhetetlen és kész. Azzal meg nem dicsekszik, hogy közben ki lett rúgva.
CTU. Próbálják visszaállítani a kapcsolatot a jeladóval, de „a hiba nem az ön készülékében van”. Csak ők még nem vágják. Aztán Tóni gyorsan lecseszi Kimbát, pedig az nem is csinált semmit, csak ül ott, és néz bután a nagy szemeivel. Nagyon úgy néz ki, hogy Tóni fárad. Ugrunk Mexikóba, ahol Ramon megállítja a konvojt, hogy ellenőrizzék, tényleg nem követi őket senki. Hozzák Chase-t is. Ramon kiadja a parancsot, hogy szedjék ki belőle, egyedül jött-e vagy mi van, aztán öljék meg. Csörög a műholdas mobil is: Jacket keresik. Megvan a találkahely, lehet indulni, de előtte Jack rendbe rakja magát. Ramontól kap valami gyógyszert, ami segít, majd lelép a budira. Klódia éppen takargatja a purgyéját, mikor beront Jack, és színt vall. Még mindig a CTU-nak dolgozik, és most tuti kimenti a csajt meg a családját, csak szerezzen neki valami mobilt, meg ne hagyja, hogy Chase-t kinyírják. Hát ennél mi sem egyszerűbb. A csaj mindenesetre kilátásba helyez egy golyót a seggébe, ha megint átbassza, de azért egy laza nyálcsere belefér. Közben Chase-t okos kérdésekkel bombázzák, mint pl. „Kivel jötté’ genyó?!” és mikor nem válaszol, úgy döntenek, hogy fájdalmat okoznak neki egy ásóval. Hát, mint mondjak, Chase érthető okokból ezt nehezen tolerálja. Jackék kintről hallgatják jajveszékelést, és Ramon még cukkolja is hősünket, hogy szegény Chase milyen szar most neki, és elmorzsol egy könnycseppet a bal szeme jobb sarkában. Jack összeszorított fogakkal próbál közönyös maradni. Eközben Klódia megfújja a pasija telóját, éppen átadná Jacknek, de Hector eszébe jut a mobil, és beküldi érte a csajt. Chase meg csak üvölt, mint a fára borult részeg... Tikk...takk... Tikk...takk...
CTU. Kimbának ki van a töke, mert nem találják se Jacket, se Chase-t. Tóni egyre többet téveszt, szóval baj az van elég. Ugrás Macipofához, akit hív valami régi tolókocsis haverja (ja meg a legfőbb támogatója), hogy látogassa már meg, ha nem gond, de Wayne-t ne hozza magával. Vissza a CTU-ba, ahol lázasan keresik Jacket. Jön Mongúz és lebasz mindenkit, hogy ő ugyan ne vállal felelősséget semmiért (ezt mingyá’ gondoltuk), majd kiviharzik. Persze igaza van, mert ha Salazarék kezébe kerül a vírus, akkor a Tóni, Gyík, Bauer triónak reszeltek.
Mexikó. Jackék megérkeznek a találkozóhelyre, de adódott egy kis probléma. Jelentkezett egy másik vevő is, így licitálás lesz. Jack nyugtatgatja Hectort, hogy 40-50 milla már csak nem okozhat gondot, még így is rentábilis lesz a buli, majd megjelenik az új vevő. Hát ezen hamar kiakadnak mindketten, mert Nina Myers az, és őt nagyon nem szeretjük. (Aki nem látta volna az előző évadokat: Nina CTU ügynök volt, de aztán átállt a sötét oldalra és bár nem szuszogott maszk mögül, viszont kinyírta Jack feleségét, amiért Jack kicsit neheztel rá.) Kikerekedett szemekkel ordibál, hogy Jack egy ügynök és ő már le is lép, de meggyőzik, hogy maradjon, ha kell a vírus. Tikk...takk... Tikk...takk...
Az elnök megérkezik a tolókocsishoz, és a kötelező smúzolás után rátérnek a lényegre. Az öreg azt akarja, hogy az elnök rúgja ki Wayne-t, mert dugta a feleségét. Hoppá! Ezt az asszony is megerősíti, majd lelép. Az öreg beduzzogott, és most mindenáron elégtételt akar. Persze Macipofa nem rúghatja ki csak úgy a saját öccsét, de akkor elveszíti a támogatását, ami gyanítom, hogy nem kis pénz.
CTU. Kimba úgy dönt, szól Fürtösnek, hogy Toncsi szerinte nincs formában. Le kéne pihennie, vagy valami, de Fürti egyelőre még védi apjukot. Újra Mexikóban vagyunk, ahol Chase kínzói éppen a jól megérdemelt sörüket akarják elfogyasztani, mikor jön Klódia asszony, és csúnyán lebassza őket, hogy Hector kocsiját ki fogja megjavítani, ha ezek itt lébecolnak. Chase igen szar állapotban van, mikor Klódia beoson hozzá. Szól neki, hogy már úton a segítség, és nyugi, Jack még mindig Jedi lovag, csak álcázza. Egy rövid „Kitartás!” felkiáltással lelép. „Jah... könnyen beszélsz vazze!”- gondolja magában Chase, és megpróbál elájulni. Snitt. Salazarék azon filóznak, hogy mennyit ajánljanak a vírusért, aztán 200 millában maradnak. Ramon érdeklődik Nina után, Jack beszél róla, de láthatóan inkább agyonverné egy kaktusszal. Tikk...takk... Tikk...takk...
Klódia készíti a gyereket, meg az apját, de az öreg aggódik, hogy nem fasza emberek ezek, nem érdemes megbízni bennük. CTU. Fürtös bepróbálkozik az uránál, hogy mit szólna, ha kicsit elmenne szunyálni és átadná az őrséget, de erre Tóni csak berág és elmegy duzzogni az irodájába. Persze Fürti már nem hagyja annyiban, megy Mongúzhoz és vele is közli az aggályait. Úgy döntenek, hogy leváltják Toncsit.
Palmer hazaér és csúnyán nekiáll Wayne-nek, amiért dugta az öreg nőjét. Öcsike egyből le akar mondani, de Palmer nem engedi, hogy helyette döntsön. Újra a CTU. Mongúz hivatja Tónit és kérdőre vonja a „kihagyásai” miatt. Persze Tóni, mindent tud, és mindent kézben tart és ezt be is bizonyítja. Mongúz elnézést kér, így az egészből Fürti jön ki szarul. Tikk...takk... Tikk...takk...
Mexikó. A vevők összeülnek és megteszik az ajánlatokat. Salazarék végül 225 milliót tettek le az asztalra, de ez kevésnek bizonyult, mert Nina 240-et ajánl. Na ebből még lesznek bajok, de most Salazarék visszavonulnak. Jack próbálja őket meggyőzni, hogy ne hagyják Ninát lelépni, mert akkor sose találják meg, de Ramont már nem érdekli a dolog. Az utolsó jelenetben a két Salazar úgy dönt, hogy itt az ideje jégre tenni Jacket, de az olyan védőbeszédet rettyint a Salazar névről, meg a vírus megszerzéséről, hogy Ramon elhalasztja a kivégzést. Szerinte Jacknek több élete van, mint egy macskának. Ezt csak annyival egészíteném ki, hogy Jacknek több élete van, mint egy raklap macskának! Tikk...takk... Tikk...takk...
Facebook kommentek