Ahhoz képest, hogy a backdoor pilotban az expozíció néha meglehetősen hosszúra nyúlt, most nem tökölünk egy percet sem: azzal nyitunk, hogy egy egyelőre ismeretlen flotta megtámadja a kentauriak egyik mezőgazdasági kolóniáját, a Ragesh 3-at. Ennek híre néhány perccel később a Babylon 5-re is megérkezik, össze is hívnak gyorsan egy villám-csúcstalálkozót, de sajnos senki nem tud semmiről, G’Kar még sajnálatát is kifejezi a kentauri veszteségek miatt. Kb. 5 perccel később természetesen kiderül, hogy a narnok támadtak.

Londo nem az a halvérű ember és G’Kar sem mentes minden temperamentumtól, érthető hát, hogy a narn támadás hírére a biztonságiaknak kell őket visszatartani egymás darabokra tépésétől kétpercnyi kedélyes eszmecsere után a most és a régebben történtekről. Nem sokkal később Londo vidáman meséli Sinclairnek, hogy hiábavaló erőfeszítés volt őket lefogni, mert egyszer úgyis kitekerik G’Kar-ral egymás nyakát, ezt a kentauriak körében megszokott, a halálukat jelző profetikus álomból tudja, úgyhogy nem üres fenyegetőzés.

Sinclair lemondóan sóhajt, érzi már, milyen nehéz lesz összehozni valami békés megoldást. A lemondó sóhaj nemsokára lehajtott fejjel párosul, amikor kiderül, a kentauri nagykövetnek személyes érintettsége is van: unokaöccsét ő segítette a Ragesh 3 főmérnöki posztjába, és égre-földre esküdözik, hogy ha ez a bizonyos unokaöcs meghal, kirobbantja a kentauri – narn háborút, ha addig él is.

Sinclair ezután kidühöngheti magát a már látott ellenszenves földi szenátorral folytatott videóbeszélgetés során is, tudniillik a Földön elnökválasztás lesz 24 órán belül, így addig nem volna üdvös belekeveredni egy háborús konfliktusba, tekintettel arra, hogy a hivatalban levő és újraválasztásért induló Louis Santiago elnök kampányának a béke megőrzése fontos alapköve volt. Az utasítása tehát: a tanácsban a Földi Szövetségnek tartózkodnia kell, nem védhetjük meg a Ragesh 3-at.

Nagyon úgy tűnik, hogy nem kifejezetten idegnyugtató egy, a semmi közepén lebegő zsúfolt városban élni állandó jelleggel; ma itt mindenki ideges. Londo is elküldi a bús fenébe (sic) a tanácsülést, a tanácsot és végül újonnan érkezett segédjét, Virt is, csakhogy ne érezze magát kirekesztve, muhaha. Mint megtudjuk, a nagymúltú és fényes kentauri udvar dicsőségesen nem tesz semmit: messze is van az a Ragesh 3, és amúgy sem ér meg egy háborút a puhapöcs császár szerint.

További ordítozás zajlik le Sinclair és G’Kar közt is a Babylon 5 egy kertté alakított udvarában. Sinclair kissé álszent módon elítél minden ilyesmi erőszakot, főleg, hogy nem katonai célpont ellen irányult, mire G’Kar azért pedzegetni kezdi, hogy ha az embereket nyomta volna el 100 évig egy idegen hatalom, ők is „várnák a napot, amikor az utolsó példányuk is elpusztul és a csontjaiból kicsi furulyákat faraghatnak a gyerekeiknek”. Nekem ezután elment volna a kedvem a narnokkal való kakaskodástól.

Ilyen kedélyes hangulatban kezdhetünk neki a nagytanácsnak, ami a többi világ reakcióját volt hivatott eldönteni. Kosh rezignáltan kijelenti, hogy „mindkét faj egyedül van és haldoklik”, szóval részéről addig játszanak háborúsdit, ameddig nekik tetszik. Hiába, érzelmi reakciót mutató vorlonra még kb. két és fél évadot kell várnunk. Delenn szokása szerint kiakad minden véres férfimulatságon, de ezt valószínűleg mindenki betudja annak, hogy nő, mert senkit nem érdekel igazán a véleménye. Megismerhetjük még az El Nem Kötelezett Világok Ligáját, akik láttán jogosan aposztrofálják egyesek a sorozatot a legtöbb bizarr gumifejű alien otthonának, de ezen kívül sok mindent nem tesznek hozzá a cselekményhez, ülnek csendben a csápjaikon.

Az alaphelyzet az, hogy kb. mindenki ellenszenvvel figyeli a narn agressziót, de nagy játékos a mi G’Kar barátunk, megtévesztés és meggyőzőkészség tekintetében már-már a Gaius Baltar / Tom Zarek / Benjamin Linus / Arvin Sloane / Irina Derevko klubba tartozik, nem lepődünk meg tehát azon, hogy kiselőadása végén még van képe megszavaztatni a tanácsot, hogy ki támogatja a narnok elleni reakciót és csupán egy el nem kötelezett világ képviselője teszi fel a kezét.

Nézzük akkor G’Kar aduit: 1) A Ragesh 3 egykor narn kolónia volt. 2) Szembesíti a narnok ellen uszító Mollarit azzal, hogy tudomása szerint a kentauri kormány sem támogatja őt, és nem kéne személyes bosszúra használnia a tanácsot. 3) Egy videóüzenet, ami a Ragesh 3-ról érkezik, és amin – feltehetőleg narn inspirációra – Londo unokaöccse azt találja kijelenteni, hogy a Ragesh 3 vezető tanácsa önállóan döntött úgy, hogy a narnoknak esküdnek hűséget. Sakk-matt – lenne, ha a rész elején közepesen érdekes mellékszálként induló kalózportyáknak Sinclair és Garibaldi nem járt volna jobban utána. Mivel azonban lelkiismeretes gonoszember-üldözők ezek, kiderül, hogy a kalózokat a narnok fegyverezték fel, a parancsnoki hajójukon pedig hogy, hogy nem egy narn küldöttet is találnak, akinek a kormányával folytatott kommunikációjából – amit rögzített – kiderül, hogy nem önkéntes a Ragesh 3 behódolása. Mindenki happy hát – talán a narnok kevésbé –, helyreáll a status quo (még Santiago is megtartja elnöki mandátumát a következő ciklusra).

Van még hátra egy, a későbbi évadok és a 2258-as világ megismerése szempontjából fontos párbeszéd Susan Ivanova parancsnokhelyettes-asszony (a karakter gyakorlatilag Takashima folytatása, a backdoor pilothoz képest lesz még 1-2 személyi változás) és Talia Winters, az állomás telepatája közt (ő nem Lyta folytatása, de érezhetően ugyanaz a szerep - a rezidens női telepata - jut neki is). Kiderül, hogy Ivanova azért volt vele ellenséges egy kicsit, mert az anyja regisztrálatlan telepata volt és amikor (35 éves korában) ezt felfedezték, 3 választás állt előtte: belép a Pszi Hadtestbe, börtönbe vonul vagy képességeit elnyomó kezelést kap. Ez utóbbit választotta érthetően, ám túl erős szereket kapott, 10 évig bírta, aztán öngyilkos lett. Szép új világ.