Emlékeztetőül: a bevezető rész első felében megismertük a Babylon 5 űrállomást, ami az űr egy semleges területén található és elsődlegesen különböző fajok közti diplomáciai kapcsolatok fenntartására szolgál. A kapitánya Jeffrey Sinclair parancsnok, akit Lyta Alexander, az állomás hivatásos telepatája látott megmérgezni az újonnan érkező vorlon nagykövetet. Azzal nyitunk, hogy Lyta, miután magához tér a telepatikus kapcsolat létesítése és a kapitány felismerése miatti sokkból, a jelenlevőkkel (Ben, Takashima + az egész intenzív osztály) is megosztja felfedezését.

A parancsnok feje felett egyre sötétebb, szarbarna felhők gyülekeznek, az időjárás pedig kiadós zivatarral fenyegeti. A már látott ellenszenves földi szenátor kiveszi a kezéből az ügyet (milyen meglepő: érdekellentét fennállása miatt), ráadásul a Babylon 5 tanácsa elé kell állnia (ez a tanács a Földi szövetség, a Minbari föderáció, a Narn rezsim és a Kentauri köztársaság képviselőiből áll a vorlon nagykövet hiányában), mint elsőszámú gyanúsított. Mielőtt ezt látnánk, még megkapjuk a magyarázatot arra, hogy miért láthatta Lyta Sinclairt az eszméletlen Kosh emlékeiben: egy rosszarcú egyén ismerősként köszönt egy bizonyos Del Varnert, lelövi, majd néhány másodperccel később kisétál a szobából Del Varner képében, tehát alakváltó technikával állunk szemben.

Sinclair parancsnok balszerencséjére azonban a Babylon 5 tanács ezt nem látta, számukra a helyzet a következőképp néz ki: 1)A parancsnok azt állította, egy felvonó meghibásodása miatt késett, de ennek nincs nyoma a biztonsági naplókban 2)A névtelenséget kérő tanúként fellépő Lyta információja alapján sikerült Kosh jobb kezén megtalálni a méreg nyomait, ha pedig ezt eltalálta, miért ne látta volna jól Sinclair parancsnokot is? Szorult helyzetén azonban sikerül tovább is rontani: a Sinclair feje felett kicsapódott metaforikus bélsártömbök sebes zuhanásba kezdenek, amint megérkezik a hír, hogy a Kosh-on használt méreg fluorazin. Az nagyon ritka, jószerivel csak a Damoklész-szektorban fordul elő, Sinclair baránője pedig 20 perccel a merénylet előtt érkezett meg az űrállomásra – a Damoklész-szektorból. Sakk-matt, az ítélet szerint (G’Kar megzsarolja Mollarit, hogy támogassa az indítványát) Sinclairnek a vorlon anyabolygóra kell utazni tárgyalásra a meglévő bizonyítékokkal és tanúkkal együtt 12 órán belül.

Garibaldi nyomozása közben folytatódik, és először talál valami használhatót: Mollari azért késett a vorlon nagykövet fogadásáról, mert Del Varner ígéretet tett neki adósságai kifizetésére, ha Londo megosztja vele az utána összegyűjtött nyereményt – amikor azonban fizetésre került volna a sor, kihátrált az egyezségből. Mi több, háromszor elkapták már ún. tech futár tevékenység miatt, ami illegális technológia csempészetét jelenti, kezd összeállni a kép, Garibaldi megy is meglátogatni őt. Kár, hogy a lakásán csak egy roppant barátságtalan kinézetű fagyott hullát talál.

Sinclair nője Delenn-nél tesz látogatást, szemére hányja, hogy a parancsnok mindig segített neki, meg hogy régi barátok, mégsem akadályozta meg a deportálását. Delenn-nél majdnem eltörik a mécses, felindultan kiböki, hogy Sinclairrel kapcsolatban az ő feladata szigorúan a megfigyelés. A WTF?-ábrázat nemcsak a nő, hanem a nézők arcára is kiül, de kedvenc kopasz csajunk nem az a szószátyár teremtés, meg különben is van még 5 évad, hogy megtudjuk, miről is van szó, szóval egyelőre nem tudunk meg többet.

Közben újra előkerül a parányi pókszerű űrladik, amely az egyik ízelt lábhoz hasonlatos leszállókarja hegyes végével kis rést ütött az állomás burkolatán. A vezérlőben némi idő elteltével észlelik a szivárgást, a kiküldött két karbantartó-robottal azonban elveszítik a kapcsolatot, ezért kiküldenek egy emberi megfigyelőt is.

Sinclair lélekben felkészül a saját deportálására, egy kitüntetéséről rátörő emlékekből pedig egy csomó fontos információt tudunk meg: maga is harcolt a Föld – Minbari háborúban, kitüntetését pedig az utolsó, legnagyobb csatában szerezte, a Vonalban. A Földi szövetség összes megmaradt hajóját a Föld védelmében állították csatasorba, Sinclair szakaszvezető volt akkoriban. A harcban kilőtték az egész szakaszát, ezért öngyilkos küldetésre szánta el magát: bele akart rohanni az egyik minbari cirkálóba, be is irányozta a hajóját, viszont mielőtt becsapódott volna, valamitől elájult. 24 órával később tért magához egy földi kórházban, a háborúnak addigra vége lett: a minbarik – egy győztes csata után – megadták magukat. A Földön eltitkolták az utolsó csata végeredményét, mindenki abban a hitben él, hogy a Vonal állította meg a minbarikat. Lesz itt még rejtély ezek szerint a múltban is.

Dr. Ben Kyle közben megtalálta az ellenmérget, amit be is adott Koshnak, akinek az állapota elkezdett javulni. Lyta, mikor meghallja ezt az információt az állomás kórház-létesítményében, Ben háta mögött kikapcsolja a vorlon számára létfontosságú gépeket. Ben ezalatt ugyanis Del Varner holttestét vizsgálja, amiről kiderül, hogy legalább 36 órás, így Mollarit a kaszinóban egy olyan halott ember tartotta fel, akit utána maga Lyta és Garibaldi is látott. Lyta ekkorra már végzett a gépek kikapcsolásával, rátámad Benre, majd menekülni kezd. A liftnél szembe találja magát az elképedt önmagával, rálő az időközben megérkezett Sinclairre, majd a felvonóval elhagyja a helyszínt. Kaméleonunk ismét lecsapott, de ezúttal nem járt sikerrel.

Megtalálták az állomás falára cuppant rovarmobilt is, amiről kiderül, hogy egy rövidtávú egyszemélyes szállítóeszköz, tehát valaki az állomásról segítette az utasát. Del Varner (alias fagyott hulla) lakásában megtalálják az alakváltó-hálót kibocsátó eszköz technikai leírását. Megtudjuk, hogy egy ilyen cuccot használni rövidtávon sem biztonságos, valaki pedig egész idő alatt pontosan ezt tette (ettől akár még veszélyesebb őrültté is válhatott belőle); valamint, hogy sok energiát emészt fel – az állomás belső szenzoraival így megtalálhatják a titokzatos gonoszembert. A parancsnok és Garibaldi el is indulnak fejenként egy másfél méteres, bazi nagy puskával, amit fél kézben tartanak és még gesztikulálni is tudnak velük. Erős emberek, na.

Éppcsak kiteszi a lábát a vezérlőből a főnök, erre rögtön megjelenik az érte küldött vorlon szállítóhajó megtámogatva a hadiflottájuk nagy részével, még a végén űrcsata lesz itt! De nem, mégsem, mert 1993-ban készült a minikommandó után küldött lebegő webkamera, vagy mi a szösz adását továbbítják a vorlonoknak, aminek elsőre nem sok értelme van, hacsaknem gagyi B-akció fanok, de később mégiscsak hasznos lesz, mert az ádáz csata közben valamilyen rejtélyes oknál fogva többször is alakot vált Sinclair ellenfele.

Végül természetesen győz az igazság: Sinclair elegánsan ráköti a rosszarcút a kettőhúszra, ami nem tesz jót sem neki, sem a kaméleon-készülékének. Miután vörös és narancs szikraözön közepette kb. háromszor szénné ég, kiderül, hogy minbari a szentem, ráadásul még be is szól Sinclairnek, hogy „Van egy lyuk az elmédben!”. A parancsnok kikéri magának, az ő elméje nem csipkebugyi, ám mielőtt hangot adhatna aggályainak, a minbari kitöri a saját csuklóját, ezzel beindítva egy robbanószerkezetet, ami majdnem letéríti az állomást a pályájáról, de azért sikerül korrigálni a hatásait. A vorlonok úgy látszik, ennyivel már kiélték retro-mániájukat, vissza is fordulnak, elmúlt a veszély.

A lezárásban kiderül még egy s más: a minbari bérgyilkos a harcos kasztjukba tartozott és az első részben gondot okozó Narn szállítóhajóval érkezett volna (ezért nem engedték átvilágítani), de mivel Del Varner nem jött az álcázóval időben, ezért kellett az űrbogarat használni a bejuttatásához. A végén Sinclair még megemlíti Delenn-nek, hogy tényleg van egy „lyuk az elméjében”, az a bizonyos 24 óra a háborúból, amire nem tud visszaemlékezni. Delenn válasza: „Sohasem mondanék el magának olyat, ami nem áll a legjobban felfogott érdekében.”, mire Sinclair: „Szóval később majd még beszélünk róla.”. Vége is a backdoor pilotnak, következik a sorozat valódi, 1 évvel később készült első része – legközelebb.