Ott hagytuk abba, hogy Caesar Fortuna, Mázli és még ezer védőangyal segítségével megszerezte az ellenség vagyonát, mire nagy boldogságában átvedlett angol úriemberré, oszt fegyverszünetet ajánlott Pompeiusnak. A szenátorok odáig már eljutottak, hogy tanácsos lenne elfogadni, jelenleg a lehető legdiplomatikusabb, az atomokra zúzott méltóságukat minél kevésbé piszkáló válasz megfogalmazásán izzadnak. Pompeius kész mindent megadni, egyetlen icipici kikötéssel: soha többé nem akarja Caesar pofázmányát viszontlátni, szóval felejtsék el a személyes találkát.
Lessünk be az ellenség táborába. Amióta Caesar az úr Rómában, naponta szállingóznak hozzá Pompeius hajdani hívei némi odavetett konc reményében, rendszerint sikerrel járnak. Posca hiába aggodalmaskodik a főnök Teréz anyai megbocsátó és osztogató rohamai miatt, mert Caesar jól nyomja, a békés módszereinek köszönhetően egyre nő a támogatottsága.
Róma, reggel hat óra, 19 °C. Pullónak tuti mozgalmas éjszakája volt, mivel most a másnapos emberek merev, „miért ilyen ingatag a talaj?” tartásával döcög az utcákon. A háttérben Kikiáltó uraság homályosítja fel a városlakókat arról, hogy a káprázatos Caesar fegyverszünetet ajánlott annak az aljadék, felforgató Pompeiusnak.
Octavianus és nővére körömfestéssel szórakoznak a fürdőben. Atia letelepszik melléjük, és kíváncsiskodni kezd, a fülébe jutott ugyanis, hogy a kisfia a legutóbbi fogadáson diszkréten kettyintett egyet a nagybátyjával. Ilyenkor mi jön, szidás, szobafogság, a vén kujon azonnali kiherélése? Dehogy! Atia örvendezik, hogy ez a drága gyermek ilyen ügyesen megerősítette a családjuk befolyását. Addig kell ütni a vasat, amíg meleg (höh), gyorsan meg is hívta Caesart vacsorára. Octavianus nem bírja tovább hallgatni a dicséretet és a csábítási tanácsokat, és óvatlanul elszólja magát, hogy ő mindössze egy beteg emberen segített. Upsz. Anyus hiába harap rá a súlyos nyavalya témára, a fiú rögvest csomót köt a nyelvére. A fürdőből kifele menet megkapja Caesar „bocsi, húgom, ma este nem érek rá” üzenetét. Atia jelentőségteljesen, szinte Barátok köztös átéléssel elgondolkodik a hadvezér újonnan keletkezett elfoglaltságain.
Vorenus-házban már megszokottá vált, hogy Pullo a lépcsőjükön szunyálja ki a részegség fáradalmait. Őt nem könnyű lekoptatni, de Vorenát talán sikerül elküldeni: az apja bejelenti, hogy amint eladják a rabszolgákat, lesz elég hozománya ahhoz, hogy babástul a férjéhez költözhessen. Erre aztán duplán is előtörnek Niobe tyúkanyó ösztönei, hogy az ő kislánya és fi… unokája ilyen hamar kikerüljenek a családi fészekből? Végszóra belép Csipkejózsika vérben úszó szemmel, majd néhány percnyi józanodás után eszébe jut, hogy Eirenét, a rabszolganőjét ott felejtette valamelyik krimóban A két fickó a nyakába veszi a várost, és a bősz keresés során kiderül, hogy Pullo súlyosan belepistult a lányba (aki mellesleg egy kukkot sem beszél latinul), és ami a csúcs: abszolúte plátói az imádat, még egyszer sem vágta gerincre. Az egyik ivóban rátalálnak a fogyasztás zálogaként fogva tartott Eirenére, aki valószínűleg egész éjjel egy házőrző vérebbel nézett farkasszemet. Rendben van, visszaszerezték, mégis mihez kezdjenek vele? Pullo nem viheti magával a seregbe, hát az a nagyszerű ötlete támad, hogy átmenetileg kölcsön adja Niobénak. Az asszony hülyénél hülyébb kifogásokat hoz, miért nem kell neki a lányzó, azt mégsem mondhatja, hogy szerinte Pullo csak ki akarja kémlelni, hogy mi az ábra vele és Evanderrel. Vorenus rövidre zárja a vitát: Niobe kekeckedése őrjítő, Eirene marad. Uff.
A posta meghozta Caesarnak az ellentábor levelét, amelyben a diadalmenettől Pompeius önkéntes száműzetésén keresztül mindent megadnak neki. Egy csatában könnyedén leverhetné őket, de a fegyverszünettel sikerült megkötnie a saját kezét. Ha az elfogadó nyilatkozat után támadna, akkor ronda gonosz zsarnokká válna, az meg az álmoskönyv szerint kellemetlen következményekkel jár. Törik az okos buksijukat, végül Posca az, aki rátalál az egyetlen támadható pontra: Pompeius nem akar személyesen találkozni Caesarral. Némi átkozmetikázással e kitétel olyan súlyos, megbosszulandó sértésnek tűnik, amit meg lehet etetni a néppel. Ha Antoniuson múlna, ő azonnal útnak indítaná a sereget, viszont Caesar újabban „az ejj, ráérünk arra még” filozófiát vallja. Pompeius megvárja, minek sietni? Roppant bölcsnek hiszi magát, de valójában csak annyi történt, hogy a nagy romantikázásban a farka átvette az irányítást Róma sorsa felett. Városközpont, rabszolgapiac. Eljött az idő, hogy Vorenus pénzzé tegye az ő jól táplált, kincset érő gall rabszolgáit, és onnantól fogva tisztes kényelemben élhessen a családjával. Meg egy nagy frászt. Nagyot koppan, amikor megtudja, hogy egyetlen kisfiú kivételével az összes foglyot elvitte valami halálos kór.
Este van, Caesar és Servilia között ezerrel dúl az idill és a lamúr. Élvezzék ki, amíg csak lehet, mert nemsokára aljas intrika áldozatai lesznek… *gonosz kacaj no. 1* Antonius lefekvés előtt elpanaszolja Atiának, hogy Caesar töketlenkedése miatt szanaszét züllik a sereg, nem képes elválni a szeretőjétől, és egyre csak odázza az összecsapást. Servilia neve varázsszóként hat, beindulnak a fogaskerekek az asszony agyában, és reggelre már szentül hiszi, hogy neki kell rávenni Caesart a cselekvésre. Hirtelen támadt honleányi érzelmei hallatán Octavianus kis híján felröhög, de sajnos két percnél tovább nem élvezheti ki a szellemi fölényét. Anyuci továbbra is férfit akar faragni belőle, ennek jegyében ide rendelte Pullót, aki majd jól bevezeti a felnőtt élet rejtelmeibe. Első lecke: kardcsörtetés. Nyeszlettke utálja, hogy efféle baromságokra kell fecsérelnie az idejét, mentségére legyen mondva, hogy pontosan ismeri a saját korlátait. Pullo megragadja az alkalmat, tanácsot kér a kölyöktől Evander és Niobe ügyben. Octavianus szerint addig nem beszélhet Vorenusszal a gyanújáról, amíg meg nem bizonyosodott az igazáról.
Pompeiust a tengerparton éri Caesar visszautasítása. Ez az ember teljesen kész van, a döntési kényszer terhe alatt a vissza nem pofázó rabszolgáját fárasztja némi filozofálással. Vorenus felkeresi azt a sunyi képű Erastes Fulment a nyilvános fürdőben, kölcsönért kuncsorogna. Fulmen először finoman elhajtja, majd felajánlja, hogy dolgozzon neki. Dinamikus, fiatalos csapat, családias légkör, versenyképes fizetés, Luciusnak csak annyi lenne a dolga, hogy testőrként csúnyán nézzen mindenkire, aki él és mozog. Atia egyszerű és nagyszerű tervet eszelt ki a Caesar-Servilia páros szétrobbantására. Parancsára Timon emberei városszerte összefirkálják a falakat bájos rajzokkal, amelyeken e két személy változatos pózokban hágják egymást. Calpurnia a firkák láttán vérig sértődik, és ultimátumot ad hites urának: ha nem rúgja ki Serviliát, elválik tőle. Az asszony családja nagyon befolyásos, a támogatásuk nélkül Caesar lehúzhatja magát a vécén, a nagy kérdés az, hogy mi kell jobban, Servilia vagy a hatalom.
Vorenus megkezdi az új munkát, első feladata az, hogy elkísérje Fulment egy indiai kereskedőhöz. Akad vele egy kis üzleti nézeteltérés, és naná, hogy a római a ludas, de négy verőlegénnyel az oldalán ő van előnyösebb helyzetben. Vorenus tisztes testőri melóról alkotott elképzelései szanaszét törnek, amikor Fulmen megparancsolja neki, hogy verje laposra az indiait. Egye fene, egy kartörés még belefér, de bérgyilkolni már nem hajlandó, büszkén és rohadt szegényen otthagyja a bandát.
Caesar döntött: ideje levadászni Pompeiust. Indulás előtt tesz egy villámlátogatást Serviliánál, és a maga halvérű stílusában szakít vele. Servilia felháborodik, hogy a hülye köztársaságot választotta a szerelmük helyett, végül a vita hevében Caesar vérző szívvel ugyan, de lekever az asszonynak néhány csúnya taslit. Tüneményes ember. Pár házzal odébb Atia és Merula örülnek a fejüknek, hogy sikerült a cselszövés. Caesar már vissza is ért a táborába, épp roppant zaklatottan pakolászik. Antonius dörzsöli a kezét, de jó, végre mehet harcolni, erre jön a hidegzuhany, a nagyfőnök a lehető legunalmasabb feladatot szánta neki: Rómában marad, hogy fenntartsa a békét.
Pompeius kábé az ötezredik töprengős kört teszi a tengerparton, Brutus és Cicero lelombozottan figyelik őt. Cicero azon morfondírozik, hogy még megszökhetne a dicstelen seregből, azonban felkapaszkodott plebejusként vigyáznia kell minden lépésére. Csábítgatja a puccos származású Butust, hogy tartson vele, de a fiatalember nem szeretne hetente köpönyeget cserélni. Cicero kénytelen lekonyuló fülekkel feladni a tervét.
Vorenusnak se pénze, se rabszolgája, és már Fulmen is az ellensége. Utolsó lehetősége a hadsereg, ezért elmegy Antoniushoz, és megkéri, hogy vegye vissza evocatiként. Marcus mester kamatostul visszaadja neki a múltkori elutasítást, jó alaposan megszorongatja Vorenust. Végül persze visszaveszi (az ígértnél alacsonyabb zsolddal, hogy tudja, hol a helye), de innentől fogva feltétlen hűséget követel, irgumburgum.
Caesar lelépése óta Servilia csak a bibis lelkének pátyolgatásával foglalkozik. Kedvenc rabszolganője előkeríti az egyik falfirka-fenomént, és kiszedi belőle, hogy Timonnak dolgozik, a kis kecske pedig köztudottan Atia csicskása. A punnyadásnak ezennel vége, Servilia szemében tűz lobban, Atia helyében én sürgősen az Északi-sarkra költöznék. *gonosz kacaj no. 2* Vorenus le van törve, mint a bili füle, hogy eladta magát a zsarnoknak, de legalább Niobe nagyra értékeli az önfeláldozását. Servilia estére középhaladó szintre fejleszti a felhergelt fúria üzemmódot. Az isteneket segítségül hívva szénné átkozza a Julius család minden tagját, Caesart, Atiát, a sereget és mindezek leszármazottait, és teszi mindezt oly hévvel, hogy az embernek ingerenciája támad beszerezni egy vödörnyi szenteltvizet meg egy gerezd fokhagymát.
Octavianus kiszökik a házból, Pullóval van randija. Együtt elkapják Evandert, hogy barátságosan kikérdezzék a Niobéhoz fűződő viszonyáról. A fickó tagad, ahogy csak belefér, ám Octavianusszal szemben nincs esély. Nagy nehezen elismeri, hogy szeretők voltak, de a kis zseni érzi, hogy van még valami a háttérben. Evander erre megkukul. Jöhet a kínzás, viszont a katona nem ért az efféle szakmunkákhoz. Sebaj, a kölyök ontja magából az ötleteket, kreatív szadizmusától még Pullo is lepadlózik. A kamera szemérmesen távolodik, és ugrunk Vorenushoz, akit épp Mars templomában avatnak evocativá. Vissza a botcsinálta hóhérokhoz. Evander egy szemmel, jópár ujjal és még az ördög tudja, mi mindennel szegényebben megtör, és bevallja, hogy a kis Lucius Niobe és az ő gyermeke. Pullo leszúrja, a hulláját belökik a csatornába. Dolguk végeztével enyhe sokkhatás alatt kimásznak a napvilágra, és megesküdnek, hogy a büdös életben nem szólnak Vorenusnak arról, amit megtudtak.
Apropó, Vorenus. Véget ér az avatása, egy szuggesztív jelenetsor kívánja tudatosítani bennünk, mekkora fasza gyerek lett belőle. A szertartás végén kap a homlokára egy adag vért, majd Aragornosan kitárja az ajtót és kisétál a napra, az ellenség máris kezdheti a reszketést. Caesar lóhalálában megérkezik Pompeius táborához, de nem talál mást, csak elégett romokat, az egész csapat elhajózott Hellászba. A francba, miért nem sietett jobban, most végigkergetheti őket a fél világon.
Facebook kommentek