Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szívek szállodája - 4x16-4x19

2008. július 11. 16:09 - candyperfumegirl

A ’The Reigning Lorelai’ című rész szomorú eseménnyel kezdődik: Lorelai nagyanyja, Richard imádott édesanyja és Emily összes rémálmának állandó főszereplője váratlanul meghal. A végrendeletében is hű maradt önmagához, tehát a halála után is épp olyan profi módon táncol családtagjai idegein, mint életében, és pont úgy ugráltatja őket –ha nem még jobban. Először is a végrendeletre ráfért volna egy aktualizálás, mert már szinte mindenki halott vagy nyugalmazott, akinek szerepet kellett volna vállalnia a temetésben, virágosok, tiszteletesek, koporsóvivők, stb., de ez még semmi az utolsó kis ajándékhoz képest, amit Emilynek hagyott. Kemény napok ezek Emilynek amúgy is, mert neki kell szerveznie a temetést (Richard a gyász miatt átmenetileg kivonta magát a forgalomból), és amikor anyósa házát zárja be ott várja már az időzített bomba, ami egyenesen a képébe robban. Egy levél fénymásolata, amit még Richardnak írt az Emilyvel való esküvője előtti napon, arról, hogy hagyja ott Emilyt az oltárnál és vegye el Pennilynnt helyette, mert Emily egyszerűen nem méltó a Gilmore névhez. Lorelai a maga részérről nem tudja eldönteni, mi a szemetebb dolog: megírni egy ilyen levelet és elküldeni, vagy eltenni a fénymásolatot, tudván, hogy egyszer Emily kezébe kerülhet. Emilynek nincsenek ilyen problémái, nála ez a levél kitörli azt a minimális részvétet is, amit anyósa halála miatt érzett, a szervezést mostantól el lehet felejteni, ő inkább megkezdi konzumnői pályafutását, és így kerül a képen látható állapotba, amit érdemes jól elraktározni az agyunkban, mert ilyet egész biztos, hogy nem látunk soha többet.

Ez viszont azt is jelenti, hogy Lorelai veszi át tőle a szervezést, pedig még azt a sokkot sem sikerült feldolgoznia, ami most derült ki számára, hogy nagyanyja az unokatestvéréhez ment férjhez. Plusz még a részeg mádámként fetrengő Emily látványa és a valósággal való kapcsolatát tökéletesen elvesztett Richard már bőven sok lenne ahhoz, hogy Lorelai beutaltassa magát a legközelebbi vihogóba. De neki még rengeteg dolga van, mert Emily javaslata -miszerint dobják be az öreglány hulláját egy árokba, hogy felfalja egy barnamedve- a gyakorlatban talán nem megvalósítható.

Lorelai viszont nagyszerűen állja a sarat, elintéz mindent, amit kell, és egy kisebb kiborulástól eltekintve a fehérneműboltban minden rendben megy. Majdnem baj lett, a nagymama mégsem készülhet bevetésre a saját koporsójában, de Lorelai sikeresen beszerezte az utolsó hiányzó ruhadarabot –egy friss bugyit-, és még ráaggatott egy Hello Kitty karkötőt is, hogy mégiscsak legyen valami jele annak, ki intézte a temetést. Végül Richard és Emily is sikeresen magához tér, és az epizód végére egyértelművé válik, ki lett az uralkodó Lorelai, aki ebben a szituációban is képes volt kézben tartani mindent. Lehet is az arcképét érmékre és boroscimkékre nyomtatni.

Közben Luke és Nicole veszekednek. Hangosan, látványosan, élénk gesztikulációval, alkalomszerű felugrásokkal, ahogy kell, hogy az egész város számára nyilvánvaló legyen, mi folyik itt. Nem volt nehéz megjósolni, hogy Nicole nincs elragadtatva attól, hogy Luke szinte semmi időt nem tölt az elvileg közös lakásukban, és a legkevésbé sem töri magát, hogy ebből a kapcsolatból valami házasságra emlékeztető dolog legyen. Végül Nicole elviharzik, pedig még nagyon messze voltak a közös nevező megtalálásától.

A ’Girls In Bikinis Boys Doin’ The Twist’ című epizód elején Paris és Rory fáznak. De nem akármilyen körülmények között, ők a Yale területére beköszöntött sarki szélben az udvaron, burmai politikai foglyok jogaiért küzdve vacognak, miközben a többi egyetemista a floridai tengerparton lazul a tavaszi szünetben. Nem kell nekik sok, hogy kövessék a társaikat, gyakorlatilag az első özönvíz-jellegű zápor elmossa a szabadságharcosi ambíciókat, és meg sem állnak a tengerpartig. Pedig a floridai tavaszi szünet, mint olyan nem éppen Paris és Rory műfaja, ez a kifejezés ugyanis csak egy eufemizmus az ivászat-kurválkodás-még több ivászat mesterhármasra, de mivel ott süt a nap, majdcsak elvegetálnak valahogy.

Parisszel nyaralni egyébként nem rossz dolog (már ha az ember túléli az utat, mert életveszélyesen vezet), Paris ugyanis mindent megtesz azért, hogy a nyaralás a lehető legkényelmesebb legyen, ennek érdekében borravalót ad minden élő embernek, aki szembejön vele, akár a hotel alkalmazottja, akár nem. Ő meg Rory már éppen belemerülnének a tengerparton felállított kis sátrukban való olvasgatásba és várják a jeges italokat, amikor fülsiketítő visítás jelzi az egykori osztálytársak, Louise és Madeline érkezését, akik valami emberfeletti teljesítménnyel még hülyébbek lettek, mint voltak. Ők majd elmondják a lányoknak, hogy kell itt jól érezni magukat, az 50 faktoros naptejet és a vaskos regényeket felejtsék el, ilyenkor délután aludni kell, hogy az ember bírja a hajnalig tartó bulizást. A bulira pedig úgy jutnak be a legbiztosabban, ha smárolnak –egymással- ezzel a módszerrel ugyanis itt mindent meg lehet kapni, frizbitől elkezdve a hajókirándulásig. A „Floridai tavaszi szünet for dummies” rögtönzött előadást követően ők az ütemtervüknek megfelelően húznak is aludni, Paris és Rory meg visszatérnek a csendben olvasgatós pihenéshez.

Azért csak piszkálja őket, hogy nem pont így kéne tölteni a tavaszi szünetet (megközelítőleg a harmadik pizzánál, amit videózás közben tömnek magukba), úgyhogy elszántan elindulnak vegyülni, majd 5 másodperc múlva vissza is térnek a pizzához és a videóhoz. Másnap viszont már sikeresen eljutnak a buliba is, ahol azt látják, hogy rajtuk kívül mindenki remekül érzi magát, és Paris amilyen maximalista, ezt az állapotot tarthatatlannak találja. Ők is jót fognak bulizni, ha beledöglenek is, és le is kapja Roryt a nyomaték kedvéért. Rory ezek után alig kap levegőt, és konkrétan menekül, pedig Paris még a csókolózási technikáját is véleményeztetni akarja vele, ha ez a csaj nem lenne, ki kéne találni. Előkerül viszont az a srác, akivel Rory szemezett egész nap, de ennél tovább nem jutottak, Paris és Rory fél másodperces csókjától viszont annyira beindult, hogy le se lehet törölni a vigyort a képéről, és egy édeshármast sem bánna. Ez megadja a lányoknak az utolsó lökést, el innen és irány a bár.

Ezek után a volt osztálytársakkal való iszogatás pont úgy alakul, ahogy az előre el lehetett képzelni, Rory pillanatok alatt kettőt lát Parisből, még ennél is gyorsabban a fiúkra terelődik a szó, és Madeline már tárcsázza is Dean számát, mert ő ma ilyen vicces kedvében van. Rory ebben az állapotában nem tudja mérlegelni, hogy letenni is kevésbé lenne ciki, mint rádumálni a hangpostára hülyeségeket, de hát the demage is done, ahogy azt mondani szokták. Paris és Rory ezek után a tengerparton émelyegve összegzik, hogy büszkék lehetnek magukra, mert benne voltak a floridai bulizásban gőzerővel, és az életben nem ismétlik meg többet, viszont holnap irány haza az első mozgó járművel.

Eközben otthon Luke házassága érdekes fordulatot vesz. Egyik reggel azt veszi észre, hogy nem az ő zoknija van rajta, és Nicole-nál töltötte az éjszakát, tehát valami más pasi zokniját kapta fel, ez nagyon kellemetlen. Ezen még puffog egy darabig, majd egy este Lorelai-t érdekes üzenet várja a rögzítőjén Luke-tól, hogy ha ráér, eljöhetne érte, Litchfieldben van, egy nagy fehér épületben a főúton, fel fogja ismerni, mert böhöm nagy betűkkel ki van rá írva, hogy „börtön”. És hozzon magával némi készpénzt is, ha nem probléma. Lorelai már rohan is, és kiderül, hogy Luke-ot azért varrták be, mert a közös lakás előtt várakozva meglátta, hogy Nicole és pasival érkezik, bemegy vele a házba, és mialatt ők bent házasságot törtek, Luke szétrugdosta a pasi kocsiját. A legszebb az egészben az, hogy a kocsi még akkor is ott van, mikor Lorelai hazaszállítja Luke-ot a börtönből, úgyhogy Luke vs. Kocsi második menet következik, egy jó kis rugdosás olyan jól esni ilyen helyzetekben. Viszont itt az idő, hogy kimondja: a Nicole-lal való házasságának egyértelműen vége, és bár Lorelai sosem ugrált örömében, hogy ők együtt voltak, most azért együtt érez.

Már csak az van hátra, hogy telefonon megbeszéljék Roryval a hétvége tapasztalatait. Rory szépen részletesen sorolja, mi mindent csináltak: buliztunk, ittunk, rosszul lettünk, megnéztük a Mítosz erejét, smároltunk Parisszel, stb., mire Lorelai teljesen kiakad, hogy nézhették meg a Mítosz erejét, amikor ő azt eldugta kicsi lánya elől. De közben Roryt már hívja is Dean, akinek rengeteg kérdése van az éjszakai telefonhívással kapcsolatban, talán ezt a dolgot nem kellett volna megpiszkálni, de már késő visszacsinálni bármit is.

A ’Tick, Tick, Tick, Boom!’ című epizódban időzített bomba ketyeg, és a rész végén akkorát szól, hogy öröm nézni. Lorelai és Jason kapcsolatáról van szó, amit még mindig titkolnak a szülők előtt, pedig egyre cikibb a helyzet, mert a dolog már 5 teljes hónapja tart. A dolog úgy bukik ki, hogy Floyd, Jason apja (és egyben Richard egykori üzlettársa) meghívatja magát vacsorára feleségestül, és miután a két család kölcsönösen körbeudvarolta egymást, és elszívta Richard egyik legdrágább szivarját, robbantja az első bombát: pert indít Richard cége ellen, amiért az ő kicsi fia segítségével elcsaklizta az ügyfeleit. Bumm! Még arra sincs idő, hogy a társaság kiheverje az első detonációt, máris jön a második, miszerint magánnyomozót állított a fiára és így tudta meg, hogy együtt vannak Lorelai-jal. Bumm! Teljes a pusztítás, minden irányban leszakadt emberi testrészek hevernek, Floyd elégedetten távozik a győztes csata színhelyéről a sikeres szőnyegbombázás után, Emilynek és Richardnak pedig egy szava nincs Lorelai-hoz. Őket jelenleg jobban érdekli, hogy simán tönkremehetnek a perben, amit Floyd helyezett kilátásba.

A megoldás másnap meg is születik a legfontosabb üzletkötések és fúziók standard helyszínén, a golfpályán. Richard és Floyd megegyeznek abban, hogy nincs per, Richard visszamegy a céghez (ügyfelestül természetesen), és Jason kiszáll. Mennek is elszívni a békepipát.

Közben Rory és Dean újra összekeverednek, egész konkrétan úgy, hogy Lorelai Deannel küldet egy könyvespolcot Rorynak a Yale-re. Itt kiderül, hogy Dean egyre többet dolgozik, hogy meglegyen a sorház, amit Lindsey áhít, de ez azzal a kellemetlenséggel jár, hogy Deannek átmenetileg ott kellett hagynia a sulit. Rory szerint ez épületes baromság, és nem szégyell hangot is adni a véleményének, aminek összeveszés lesz a vége. Később Rory Lane-nel tárgyalja ki a boltban, hogy mennyire dühös Lindsey-re, mert hogy lehet valaki ilyen önző, hogy hagyja az annál többre hivatott férjét félbehagyni a főiskolát valami szaros sorház miatt, amit nyilvánvalóan egy Rolls Royce követ majd a kívánságlistán. És különben is, ő miért nem tud dolgozni, mégis mit csinál egész nap? Hát pl. hallgatja, amint a férje exbarátnője elmondja mindenféle önző ribancnak, ugyanis éppen itt vásárolgat a pult túloldalán, és minden egyes szót hall. Jáj. Ezek után Dean jelenti Rorynak, hogy Lindsey nyomatékosan felszólította, hogy ne találkozzanak és ne is beszéljenek többet, de ezzel pont az ellenkezőjét éri el, ugyanis Dean-nek esze ágában nincs kizárni Roryt az életéből és vice versa. Na, most kezdhet aggódni Lindsey, ha eddig nem tette volna.

Az ’Afterboom’ című epizód elején Luke és Lorelai postára mennek; Lorelai bélyeget venni, Luke pedig beadni a válókeresetet. Még szerencse, hogy egy modern postahivatalban ezt a két dolgot egyszerre is el lehet intézni, így amíg Lorelai és Kirk a legújabb bélyegkollekciót elemzik, és kibeszélik, melyik volt a legkirályabb Bewitched epizód, Luke szépen elválik Nicole-tól. Lorelai pedig még mindig nem beszélt a szüleivel a bombázás óta, és egyelőre Jasonnek sincs halvány segédfogalma sem, hogy gyakorlatilag állástalan lett. Richard nem sietett a tudtára adni, úgy volt vele, hogy okos fiú, majd rájön. Ez így még szarabbá teszi a már alapból sem túl vidám helyzetet, Jason rájön, Lorelai-nak is elmondja, Lorelai pedig számon kéri apján ezt a szemétséget, de Richard készen áll a válasszal. Szerinte ebben a helyzetben Lorelai-nak sem a pasija állása miatt kéne sírnia, hanem örülnie, hogy Richard ilyen királyul rendezte a család anyagi helyzetét. Emily viszont nincs meggyőződve róla, hogy Jason kisemmizése jót tesz a Lorelai-hoz fűződő viszonyuknak, amiben már enélkül is volt épp elég buktató.

Ebben a légkörben az utolsó, ami Lorelai-nak hiányzik, az a Péntek Esti Vacsi, de az soha nem volt és nem is lesz kívánságműsor. Péntek van, tehát ott kell parádéznia neki is és Rorynak is a szülői házban, de ott a hangulat most olyan, mintha egy Stephen King regény lapjairól származna. Először is Richard ijesztően szívélyes, nyoma sincs a korábbi fagyos hangnak, másodszor Emily sehol. Amikor azonban befut, teljesen meg van rémülve, hogy a lányok már itt vannak, úgy tekintget körbe, mintha harisnya lenne a fején és dollárjellel ellátott teletömött zsákok a vállán, valamint úgy kapaszkodik a retiküljébe, mintha az élete függne tőle. Ha még mindez nem lenne elég, egész pontosan négyszer kérdezik meg Rorytól, hogy megy a suli, és ötször, hogy milyen volt a forgalom, de a csúcs az, amikor Emily Lorelai-nak szólítja Roryt, majd kidobják őket egy-egy zacskó csokival. Lorelai már éppen a kandi kamerát keresné, amikor meglátja, hogy utánuk Emily is elhagyja a házat egy váltás ruhával, és elhajt. Mi a fene folyik itt? Ha nem Emily és Richard Gilmore-ról lenne szó, nagyon úgy festene a dolog, hogy nem élnek már együtt, na de ők? Nonszensz.

Érdemes pár szót ejteni Lane-ről is. Lane a rockbandák nemes hagyományait követve összeköltözött Zack-kel és Briannel, és jelenleg egyedül neki köszönhető, hogy a srácok még nem haltak éhen, de egyébként imádnivaló lakótársak. Gil pedig szervezett egy újabb fellépést, szóval szép egyenletes lépésekkel haladnak a világhír felé, és Lane pont ekkor szúrja ki, hogy Mrs. Kim beszerzett egy új gyereket helyette. Valószínűleg az amazonról rendelte, mert egy tökéletes koreai leánygyermek, pontos mása Lane-nek, és ettől Lane teljesen kiborul. Akkor is, ha ő választotta a másik életet, és a lány csupán egy cserediák, az ő anyját ne nyúlja le senki, mert Mrs. Kim csak egy van. A fellépés pedig nagyon jól sikerül, sikítozó tinilányok az első sorban, meg minden, és Zack megdicséri Lane-t, milyen királyul dobolt, hoppá, ez valami új. Brian éppen a családjával és Zorrónak öltözött unokatesójával dicsérteti agyon a koncertet, Gil és a felesége korhatáros műsort előadva ünnepelnek, Lane és Zack között pedig egészen aranyos kis beszélgetés alakul ki, amikor befut két cicababa, és elrángatják a srácot. Lane kissé elkámpicsorodva ül vissza a dobszerkójához, de később még beoson anyjához egy puszira.

Másnap Lorelai végez egy kis magánnyomozást, és kideríti, hogy Emily valóban szállodába költözött, határozatlan időre vette ki a szobát, tehát már biztos: a szülei külön élnek, de ő nem tudhat róla. Jason nagyon együttérez, ez nagyon szomorú, meg minden, de ő azért csak bepereli Richardot és erről Lorelai sem tudja lebeszélni. Lorelai számára viszont az, hogy olyasvalakivel legyen, aki pereli a családját elképzelhetetlen, úgyhogy viszlát Jason. És ez volt az a rész, amikor egyetlen epizódon belül kiiktatták Nicole-t ÉS Jasont is, ügyes.

(a 4. évadot most ebben a szokatlan 4+3 epizódos bontásban fejezem be, mert a 4. évad utolsó 3 része annyira összetartozik, hogy képtelen lettem volna szétszedni őket, és érdemes róluk bővebben is írni, ezért nem csapok majd hozzájuk 5. évados epizódokat. Jövő héten jövök a sorozat legjobb 3 epizódjával.)

10 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

squeegy beckinheim 2008.07.11. 19:48:21

imádom a részeg Emilyt:D "Anyám a jövő héten kezd egy útszéli kupiban"

candyperfumegirl 2008.07.11. 20:07:10

Azon a beszóláson még most is röhögök. :D

Count Adyn 2008.07.11. 22:10:58

candyperfumegirl, jut eszembe a House 4.ik évadjában Amber aka CB egy az egybe Paris Geller 10 év mulva, nem gondolod?:))

candyperfumegirl 2008.07.12. 19:36:25

Count Adyn: ez tetszik. :) Még soha nem jutott eszembe, de van benne valami. (és imádom mindkét karaktert persze)

halalosiram 2008.07.12. 21:52:49

Mikor Jason eltűnt, én örömtáncot jártam!

Lortícia 2008.07.24. 07:59:53

Én is, de legalábbis tapsikoltam, ami az öröm jele és juj-juj kiáltásokat hallatta, ami szintén az öröm jele. :D A részeg Emilyt én is nagyon bírtam, olyan vicces volt. :D

fajro 2008.07.24. 15:00:53

Én Ambert neeeeem szeretem, de egyébként a hasonlat jó...:)

Ez az egész évad pedig áhhohohhhhiiijeee, imádom, és várom már a következő hvt!!!

macskarizsa 2008.07.25. 15:48:15

cpg, az uborkaszezonban a te hogyvoltjaid jelentik a napfényt, de már majdnem két hete felhők takarják a napot, könyörgöm, az évadzáró posztot!

candyperfumegirl 2008.07.25. 16:25:39

Már majdnem kész. :) Még ma felteszem.
(a késésért egyébként mindenki elnézését kérem, nyaralni voltam, ahol a net finoman szólva is megbízhatatlan volt, utána meg a gépem szarakodott, de most már ezek a problémák szerencsére elhárultak.)
süti beállítások módosítása