Pompeius táborában járunk. Az egyik katona, aki részt vett aranyelcsenősdiben, és aki a múltkori részben túlélte Vorenusék támadását, horogra akadt. Szó szerint. Fejjel lefele lóg egy fáról, és a helyi tortúra-szakértő részesíti valamiben, ami a jajveszékelésből ítélte biztos nem wellness-kezelés. A központi sátorban a fancsali képű szenátorok a helyzetet elemezgetve próbálják elterelni a figyelmüket a hangokról. Berobog közéjük a kihallgatást vezető Quintus, Pompeius balkézről származó fia, aki egy kicsit brutális, egy kicsit veszélyes, de legalább hűséges gyermek. A megkínzott ürge elmesélte a teljes történetet Durio leszúrásától egészen a felderítőkkel való találkozásig. Igen ám, de a kémek szerint Caesar még nem kapta meg az aranyat, ezúttal vajon ki tette zsebre? Pompeius elküldi sarját, hogy találja meg azokat a felderítőket, és csikarja ki belőlük az igazságot.

A szenátorokat egyedül az vigasztalja, hogy az arany nélkül Caesar is partra vetett hal, pénz hiányában kénytelen lesz gyilkosságokhoz folyamodni, azért pedig meg fogja utálni a nép. Rómában a kikiáltó kihirdeti a rendkívüli állapotot. A háborús helyzethez illően tök üresek az utcák, csak Caesar és emberei masíroznak át a fórumon. A hadvezér Jupiter szentélyébe tart, ahol egy csapat komoly képű Sith augur (madárjós) várja őt. Roppant ünnepélyesen megkéri a papokat, hogy ugyan jósoljanak már neki, hadd tudja meg a világ, hogy az istenek támogatják tetteit. Az augurok rövid húzódozást követően kitűzik az időpontot.

Posca látogatást tesz Atia házában, ahol régi barátja, Castor fogadja. Az asszonyság nagy ünnepséget rendez Caesar tiszteletére, és a két rabszolga, miután gyorsan kibeszélték gazdáikat, egyezteti a legszükségesebb részleteket, mi legyen a kaja, kiket hívjanak meg, számítsanak-e vérontásra vagy sem. Máris kezdődnek a problémák: Atia megtudja, hogy Servilia is rajta van a vendéglistán. Kényes női rangsorról szól a történet, Caesar szeretője nem hivatalosan Róma első asszonyának számít, ami érzékenyen érinti a jelenleg második helyet elfoglaló Atiát. Egyelőre azzal áltatja magát, hogy egy udvariassági-politikai meghívásról van szó. Méghogy Caesar meg az a vén csataló, a gondolat is nevetséges.

Miután a nagyasszony megnyugodott, átcsoportosított energiáit Octavianusra zúdítja. Atiának nem tetszik, hogy a fia túlságosan is zárkózott, még nem dugta végig a teljes rabszolgasereget, csak a könyvek érdeklik, összefoglalva nőies, ezért rákényszeríti, hogy befaljon egy tálnyi friss kecskeherét, hátha az felpezsdíti a hormonjait. A zaklatott Octavia azt lesi, mikor lép már le az anyja, és az alkalmas pillanatban megkérdi az öccsét, hogy szerinte Atia ölette-e meg Glabiust. A fiú nemleges válaszától sem nyugszik meg, anyagyilkosságot helyez kilátásba, ha mégis igaza lenne.

Vorenus immár civil ember, kénytelen új megélhetés után nézni. Úgy dönt, hogy nyit egy vegyesboltot, az üzlet beindításához pedig kell egy nagy lakoma, amin megvendégel pár fontos embert. Az egész család lázasan készül a bulira, ennek keretében az udvaron felállítanak egy oltárt Janusnak, az ő támogatásért könyörögnek. Az imádkozást megszakítja Marcus Antonius rabszolgája, az uraság látni kívánja Vorenust. Antonius Atia udvarán mosakszik, és a női nézők örömére egy szál anyajegybe öltözve kérdezgeti Luciust az új életéről. Az elmaradhatatlan politizálást követően ajánlatot tesz Vorenusnak: gyün a háború, szükség van a jó katonákra, ha visszatér a seregbe, magasabb rendfokozatba helyezik, és busás zsoldot kap. Vorenus tartja magát az eredeti terveihez, alaposan felbosszantva ezzel Antoniust.

Servilia azon görcsöl, hogy vajon tetszeni fog-e Caesarnak, tükröm, tükröm, mondd meg nékem, olyan szép vagyok, mint nyolc éve? A nagyfőnök Posca idegein táncol, úgy osztogatja a hivatalnokoknak a kenőpénzt, mintha legalábbis egy aranytojást tojó tyúkot rejtegetne a tógája alatt. Felmerül a kérdés, hogy honnan lesz mindenre fedezetet, ölessenek meg pár gazdag embert? Caesar nagyon bízhat Fortuna kegyelmében, mert egyelőre nem akar vérfürdőt rendezni.

Vorenus bukolikus hangulatú festmények koszorús pásztorának öltözve várja a meghívottakat. Telik az idő, de még sehol senki, egyre elkeseredettebb, Niobe tartja benne a lelket. Végre-valahára befut a díszvendég, Erastes Fulmen, a helyi szemétdomb legbefolyásosabb kakasa. Elkezdenek szállingózni az emberek, pár perccel később megérkezik Niobe nővére, Lyde és annak férje, Evander… bazzeg, a hősszerelmes Rómeó, a kis kakukkfióka apja. Családban marad, igaz, Niobe? Vorenus szívélyesen üdvözli a rokonokat, ejha, szép kis ünnepségnek nézünk elébe.

Ugrunk a felső tízezer partijára. Atia Kis hableány-parókában lejt végig a vendégek között, de akadnak durvább fejek is. Megérkezik Servilia, puszi-puszi, úgy örülök, hogy eljöttél, a szemed kikaparnámm kedvesem. Nagy csinnadratta közepette bevonul Caesar is felesége, Calpurnia oldalán, Atia ezer wattos mosollyal üdvözli a nagybátyját. Mindenki Serviliát figyeli, de egy udvarias, semmitmondó köszöntésnél többet nem kapnak a pletykafészkek. Közben Quintus egy csapat marcona társaságában Rómába lovagol, sikeresen bejutnak a városba, és azonnal nekilátnak a kutatásnak.

Mialatt Vorenus kedélyesen elbeszélget Fulmennel, Niobe lassú tűzön sül, az egyre feszültebb nővérét és annak férjét lesi. Amikor Evander elkezdi babusgatni a kis Luciust, Lyde felpattan az asztal mellől és elviharzik. Vissza gazdagékhoz: Caesar és Antonius a madárjósok zabagép vezetőjét udvarolják körbe. Atia próbál életet lehelni a gyerekeibe, azonban Octavianus genetikailag alkalmatlan arra, hogy spontán szellemességekkel szórakoztassa a vendégeket, Octaviától is csak egy érfelvágásra késztető Vergilius-idézetre telik.

Aventinus. A lakoma megvolt, már vígan táncol a vendégsereg. Lyde kábé hat kupányi borral vidámabb a kelleténél, Evander próbálja csendben elvezetni. Na, ezt nem kellett volna, a nőből előtör minden keserűség, miért nem szereti a férje, és ha nem hagyják szórakozni, máris kitálal Vorenusnak. Addig dulakszik Evanderrel, amíg fel nem döntik Janus szentélyét, a szobor ripityomra törik, az istenfélő rómaiakban meghűl a vér. A buli véget ér.

Ha már a vallásnál tartunk: Caesar végre rátér a lényegre, nagy szüksége lenne arra, hogy a jósok számára kedvező jeleket olvassanak ki a madarak röptéből, ezért virágnyelven megvesztegeti az augurt. Az öreg azonnal kapcsol, és igyekszik feljebb és feljebb srófolni az árat, Antonius viszont megelégeli a fickó kapzsiságát, és továbbra is metaforákban fogalmazva kilátásba helyezi, hogy szétrúgja a seggét, ha tovább akadékoskodik. Íme, már meg is kötötték az üzletet, Posca aggódó fejjel jegyzi fel az újabb kiadást.

Niobe Janus maradványait takarítja, Vorenus az asztalnál búsul, és megtiltja, hogy a sógorék még egyszer betegyék a lábukat az otthonába. A következő percben Quintus és bandája lerohanják őket, a maguk elbűvölő modorában igyekeznek kiszedni belőlük, hogy hol van a kincs. Hatalmas kulimászban van a Vorenus-család, nagy mázli, hogy jön a felmentő sereg. Egy zajos menet tűnik fel az utcán, Pullo az, egy hordszéken ül a kislábujjig felékszerezett rabszolgalánnyal, és két kézzel szórja a pénzt. Ennél feltűnőbb csupán az lenne, ha a falfirkákon hirdetné, hogy emberek, nálam van az arany! Az udvarra érve látja, hogy a napot nem ússzák meg bunyó nélkül. Quintus emberei lehet, hogy acélkemények, de nem az eszükről híresek, elég pár közéjük dobott pénzérme, és már el is terelték a figyelmüket, katonáink úgy leverik őket, mint Chuck Norris a terroristákat.

Most jön a nehezebbik rész, el kéne dönteni, hogy mihez kezdjenek a foglyokkal. Pullo azt tervezi, hogy kinyírják őket, megszabadulnak a holttestektől, megosztoznak az aranyon, elhajóznak Hispániába, és élnek, mint Marci Hevesen. Rossz irányból közelíti meg a problémát, mert Vorenusnak már attól tikkel a szeme, hogy Róma szentséges vagyona Pullo kezére jutott, és az mindennek a teteje, hogy képes volt felelőtlenségével veszélybe sodorni a családját. Már-már úgy beszélnek egymással, mint a szigorú apa és a rakoncátlan fia, aki rossz fát tett a tűzre. Vorenus kiadja az ukázt: Pullo menjen el Caesarhoz, valljon be mindent, és talán megúszhatja ép bőrrel a kis kalandját. Azt felejtse el, hogy vele tart, másszon ki egyedül a bajból.

Posca diszkréten kihívja Caesart a vacsoráról. A férfi menet közben rámosolyog Serviliára, a nő innen már tudja, hogy sínen van. Ó, ha Atia szemei ölni tudnának. Pullo az udvaron tanyázik rabszolgalányostul, a megkötözött Quintus társaságában. Vaddöfákk, gondolja Caesar és Antonius. Az ijedt katona hebegve-habogva magyarázkodik, lassacskán összeáll a történet. Vorenus tippje bejön, Caesar úgy megörül a fejleményeknek, hogy megkegyelmez Pullónak, sőt jutalmat kap. Elküldi Antoniust, hogy ássák ki az aranyat, és még Quintust is életben hagyja, neki azt a feladatot szánja, hogy vigyen el az apjának egy üzenetet: ezennel fegyverszünetet ajánl Pompeiuséknak. A laposra vert Quintus nem értékeli a gesztust, Fekete Lovagosan keménykedik, az apám le fog verni téged, én meg leharapom tőből mind a két lábad!

Octavianus a változatosság kedvéért kihallgatta szinte a teljes beszélgetést, és Caesar eléggé komolyan veszi a kissrácot ahhoz, hogy meghallgassa a véleményét. A fegyverszünetnek taktikailag semmi értelme, de arra pont jó lesz, hogy megossza Pompeius támogatóit. A két okostóni beszélgetése egy mondat közepén megakad, Caesarnak hirtelen epilepsziás rohama támad. Posca gyakorlottan elkapja, majd a rémült kissrác segítségével becipeli a legközelebbi kamrába. A roham elmúltával Octavianust megesketik, hogy hallgatni fog, hiszen senki sem követne egy ilyen súlyos nyavalyával megvert embert. Az egyik rabszolganő észreveszi, hogy Caesar bezárkózott az unokaöccsével. Nagy lelkesen kagylózik az ajtónál, de nem hall mást, csak vad nyögéseket, amelyekből egy következtetést tud levonni: odabent etyepetye folyik.

Caesar búcsút mondd a vendégseregnek, feleségestül elindul haza. A ház előtt lerázza Calpurniát a teljesen átlátszó „a hivatalos ügyeim várnak” szöveggel, és szélsebesen rohan a szeretőjéhez. Gyors pillanatképek következnek: Pullóék kiássák a ládákat, Niobe álmatlanul fekszik az ágyban, Octavianus megölelgeti a pocsék este miatt sírdogáló anyját, végül sor kerül a régóta esedékes nagy Caesar-Servilia egymásra találásra is. Quintus átadja apjának Caesar üzenetét, a meglepett szenátorok azt sem tudják, hová köpjenek felháborodásukban, méghogy fegyverszünet? Pompeius ragaszkodik ahhoz, hogy kettejük közül Caesar az áruló, tehát a másik jobban tenné, ha meghúzná magát, Scipio rámutat arra, hogy bűnöző vagy sem, akkor is ő uralja a várost. A harcias Cato szerint itt az oszd meg és uralkodj cselről van szó, Brutus meg azzal érvel, hogy Caesar eddig nem bántott senkit, hajlik a békére, tényleg muszáj ennyit akadékoskodni?

Reggel van, Vorenus egy távoli szentélynél imádkozik. Evander még egy utolsó próbálkozás erejéig meglátogatja Niobét. Pullo visszatér az aranyásó körútról, és bár nem ő Einstein ősapja, azt azért észreveszi, hogy valami vibrál kettejük között. Niobe nem győz úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ugyanekkor sor kerül a madárjósok szertartására, Jupiterhez fohászkodnak, hogy küldjön nekik jelet. Felszáll egy csapat galamb, és micsoda véletlen, épp a megfelelő helyen és időben. A papok bejelentik a népnek, hogy kedvezőek az előjelek, a tömeg üdvrivalgása hallatán Caesar olyan elégedett fejet vág Darth Főaugur mancsa alatt térdelve, mint a macska, miután bekapta az egeret – ismét egy lépéssel közelebb jutott a győzelemhez.