Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu Atlantisz 2x17 - Puccs

2008. július 05. 19:00 - the black ball

Éppen erősítésnek érkezik a csapat Lorne-hoz, mert megtámadták őket. Egy Lindsay nevű tudós vezet el minket egy falusi házig, ami belül totál leégett. Bemegyünk. Sheppard talál egy hullát. A mi egyenruhánkban. Egy dögcédulával a nyakában. Lorne az. Legalábbis ami megmaradt belőle. Weir a szokásosnál kissé nyugodtabban veszi, hogy kifüstölték egy csapatát. Éppen kezdenénk elméleteket gyártani, amikor aktiválódik a kapu, és adást veszünk. Ez Ladon Radim személyesen! Ugye ő volt Kolya csapatában a vihar idején a tudószseni, már amennyire ez elmondható egy Genii-ról. Először is közli, hogy tudja, hogy a város még áll, úgyhogy nyugodtan válaszolhatnak. Elmondja, hogy otthagyta a Genii-t, és üzletet ajánl, de azért Weir se annyira hülye. Ekkor azonban Ladon előkap egy ős-duracellt! Ez már valami.

Weir azonban megmutatja, hogy ki a női diplomata a háznál, és elutasítja. De Ladon is ravasz, mert tudja, hogy csorog a nyálunk az elemre, úgyhogy ad két órát, hogy meggondoljuk magunkat. McKay válasza egyértelmű, idevele. Sheppard szerint inkább a Lorne-üggyel kéne foglalkozni. Weir Ronont és Teylát jelöli ki a feladatra, az alezredes nem mehet nyomozósat játszani. Átküldünk egy MALP-ot Ladonhöz, úgy látszik, igazat mond. Rononék kihallgatják Lindsay-t. A csaj azt mondja, hogy lidércfegyverek hangját hallotta, amikor Lorne csapatára támadtak. Érdekes. De Ladon érdekesebb, beengedjük a városba.

Viszont a doki nem hagyja veszni a dolgot, szerinte nem Lorne csapata égett össze. Lehet, hogy még élnek. Viszont valaki azt akarja, hogy mi halottnak higgyük őket. Teyláék mennek is vissza a faluba kérdezősködni. Ladon kinyögi, mi kell neki cserébe: párszáz gépfegyver, gránátok, C4, egyéb játék. Puccsot tervez a Genii vezetőség ellen. Ugyanis az atomfegyverektől elszállt Cowen agya, és háborúzni támadt kedve, nem kizárólag lidércek ellen. Ő akar lenni a galaxis emberi vezetője, mert ugye a kisebbségi komplexus nagy úr. Egyedül Kolya szállt vele szembe, de ő rejtélyes módon eltűnt. Ladon szerint Cowen kinyírta.

A falusiak kikérdezése nem éppen halad. Senki sem akar beszélni, mert figyelik őket. Úgyhogy Rononék elkullognak. Viszont egy csaj utánuk fut, és átad egy táskát. Mi meg elvonulunk és belekukkantunk. Ezalatt Weir azon dilemmázik, hogy kockára tegye-e a Genii-békét. Inkább nem. De azért hazudunk Ladonnek. Elküldi Sheppardöt, hogy értesítve Cowent a puccsról. Egy emberünk meg követi Ladont. Találkozunk Cowennel. Természetesen ő tagad mindent, Ladon egy szemét, ilyesmi. Sheppard elmondja Weirnek a dolgokat. Az emberünk követte Ladont egy romos bolygóra, alig észlelt 20 életjelet. Sheppard szerint simán semlegesíthetjük őket. Teyla kinyitja a kapott táskát, és érdekes dolgokra lel: Lorne csapatának tagjairól képek. Sőt, Ronon szerint körözési fotók. Aztán találunk egy képet McKay és Sheppard arcával is. Wanted.

Atlantisz. A kapu aktiválódik, Ladon ugye bevette, hogy üzletelünk. Átküld jó pár embert a fegyverekért, köztük a húgát is. Kapnak fegyvert, de az arcukba. Változott a terv. Weir zöld utat ad Sheppardnek. Beront az Atlantisz SWAT és lefegyverzi Ladon katonáit. Teyla megmutatja Weirnek a fotókat. Ronon ki van akadva, hogy őt, az izomkirály karate mestert nem akarja senki. Weir belenyúl a tutiba: azokat körözik, akikben megvan az ősgén. Egész véletlenül ezek az emberek éppen Shepparddel akcióznak. Rá is találnak Ladonre, aki halál nyugodtan zabál valami gyümölcsöt egy terem közepén. Ladon odaadja az ős-duracellt. Aztán közli, hogy valószínűleg már rég elmerült. Ekkor becsukódnak az ajtók, és elgázosodik a hely. Mi meg összeesünk.

A doki hívatja Weirt. A tűzben talált emberek már a tűz előtt meghaltak. Naná, hogy sugárfertőzésben. Helló Genii! Ladon bead egy injekciót Sheppardnek, hogy felébredjen a gáztól. Sheppard nem érti. Ennyi lett volna? Ladon átcsalja őket, elveszi a fegyvereket, és mehet a lázadás? Haha. Lószart. Megjelenik Cowen. Nincs is lázadás. Átrádiózik Atlantiszra. Elenged minket, ha cserébe megkap pár dolgot. Weir közli, hogy nálunk meg 12 Genii van, ez elég jó cserealap. Cowent rohadtul nem érdekli, azok mind halálos betegek. Cowen az ugrókat akarja. Ha nem adjuk át, 15 percenként annyi egy túsznak, és persze, hogy Shepparddel kezdi. A doki vet egy pillantást a betegeinkre. Ladon húgával vitatkozik egy kicsit, mert a csaj szerint már halott, de Carson csak azért is gyógyítani akar.

Ladon elviszi Sheppardöt egy cellába. Útközben az alezredes közli, hogy a gén nélkül úgysem tudják használni az ugrókat. De Ladon dolgozik valamin, amivel megoldja. Még mintákat is vesz egy ideje. Ekkor a cellánál találkozik Lorne-nal és a csapatával. Ki lepődött meg? Atlantiszon Teyla mondja, hogy egy ugró álcázva felmérte a terepet, és a Genii-elit nagy részét odarendelték. Weir azt akarja, hogy Carson gyógyítson meg, akit tud a betegek közül. Weir rádiózik Cowennek, és közli, hogy az embereik gyógyíthatók, Ladon húga is. Cowent hidegen hagyja. Weir figyelmezteti, hogy ha valakit megöl közülünk, háború lesz. Milyen király lenne. Cowen közli, hogy Weir most dumálta el Sheppard életét. 15 perc múlva McKay jön. Aztán elküldi Ladont, hogy ölje meg az alezredest.

Most jön a tuti rész. Ladon kienged mindenkit. Közli, hogy az épületben el van rejtve egy atombomba. Hehe, mégis lesz puccs. Az egész színjáték ahhoz kellett, hogy Cowen és az emberei egy helyen legyenek. Eleinte itt akart minket hagyni, de mivel a doki képes meggyógyítani a húgát, mehetünk. Cowennel közlik, hogy a rabokat kiengedték. Átmegyünk a kapun, Atlantiszról Ladon közli Cowennel, hogy kösz szépen az eddigi munkád, de most inkább felrobbantok egy nukleáris töltetet a valagad alatt. Jó kis rész ez. Pajzsot felhúzzuk, a lökéshullám kicsit megdobja, aztán ennyi. Ladon összekönnyezi magát, hogy a húga fel fog épülni. Sheppard szerint „this is the beginning of a beautiful friendship”, és ezzel vége is.

Címkék: atlantisz
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása