Üdv mindenkinek a Dunder Mifflinnél! Számomra ez a nap pirosbetűs ünnep, amikor egy magyar tévé műsorára tűzte az utóbbi évek legjobb vígjátéksorozatát, az Office-t. Igen, ez elfogultan hangzik, lehet velem vitatkozni is, de azt hiszem, lesznek páran, akik osztani fogják a véleményemet, elsősorban azok, akik elmosolyodni is képtelenek a Farrelly testvérek vígjátéknak csúfolt tragédiáin, ellenben percekig tudnak röhögni egy hamisítatlan angol komédián. Tény, hogy nem mindenkinek fekszik az Office humora, akit viszont egyszer elkap a hangulata, azt nem ereszti, mert a műfajban ez bizony remekmű, méghozzá a későbbi évadok folyamán egyre inkább sírvaröhögős.

Akkor kezdjük a bemutatással, amivel a Pilot is foglalkozik. Az Office-ról tudni kell, hogy egy érdekes műfaj, áldokumentumfilm-szituációs komédia hibrid, a sztori szerint egy dokumentumfilmes csapat (őket sosem látjuk) veszi az iroda életének minden pillanatát, valamint rendszeresen interjúkat is készítenek a szereplőkkel, ezért vannak olyan jelenetek, amikor a karakterek kiszólnak a sorozatból, véleményt alkotnak, reflektálnak az eseményekre. Az iroda és a csapat bemutatását a főnök, Michael Scott kezdi, aki a világ legjobb főnöke – mondja ő. Ennek alátámasztására vett is magának egy „A világ legjobb főnöke” feliratú bögrét, azt hiszem, ez mindent elmond róla. Michael stílusát szavakkal leírni nem egyszerű, de aki találkozott már idióta főnökkel, aki baromi viccesnek és jófejnek képzeli magát, közben a legkevésbé sem az, az szorozza meg ezt tízzel, és akkor a közelébe kerül a Michael Scott –jelenségnek.

Az első, akit Michael bemutat, a recepciós Pam, aki ősidők óta dolgozik itt annak ellenére, hogy igazából illusztrátor szeretne lenni, és a legkevésbé sem érdekli a munkája –bár ez utóbbival egyáltalán nincs itt egyedül. Ami azt illeti, nem sokan vannak a Dunder Mifflinnél (mert ez a cég neve- a leghülyébb nevű fiktív papírgyár a világon), akik életcéljuknak tekintetnék a jelenlegi munkahelyüket. Ez nem túl meglepő, ugyanis a világ legunalmasabb irodáját kell elképzelni, és az mindenkinek a saját találékonyságán múlik, hogy próbálja túlélni a 8 órás munkaidőt.

Ezek után egy igazi álompárt ismerhetünk meg, Jimet és Dwightot, mindketten az értékesítésen dolgoznak, de mintha két különböző bolygóról jöttek volna, annyira ellentétes a munkamoráljuk és a személyiségük, mondanom sem kell hogy rajongva szeretik egymást. Jim „a jófej srác” az irodában, aki meglepően kreatív annak ellenére, hogy el van dugva egy kreativitást teljességgel nélkülöző munkahelyen, Dwight pedig saját bevallása szerint a tökéletes dolgozó mintapéldánya, és elvárja, hogy ezt tudja is róla mindenki. Dwight K. Schrute, a regionális igazgató asszisztense (az utóbbi szót szereti elhagyni egyébként) nem egy egyszerű eset, először is ő az egyetlen, aki minden hátsó szándék szerint imádja Michael Scottot, támogatja is minden döntésében, vagy éppen az aktuális hülyeségében. Dwight amish származású, egy répafarmon él, önkéntes rendőr, rajong a küzdősportokért, a Battlestar Gallacticáért és a Dunder Mifflinért, és még távolról sem mondtam el róla mindent. Gyakorlatilag rá van tetoválva a homlokára, hogy „szívass”, de az benne a zseniális, hogy képes az összes furcsaságát olyan magabiztossággal viselni, hogy azért csak imádni lehet. Jim pedig addig sem unatkozik, amíg itt van Dwight, mert első számú munkaköri kötelességének Dwight életének megkeserítését tartja, amiben egyébként Pam lelkes partnere.

Befut a főnöknő, Jan, elképesztő miniszoknyában, aki évente lejátssza a „ki a legdögösebb főnöknő a tévében” meccsét Lisa Cuddyval, egyelőre döntetlen az állás. Hasonlóan öltözködnek, hasonló határozottsággal közlekednek a munkájukban, és kezelhetetlen alkalmazottak témában neki is van legalább annyi tapasztalata. Egyébként ő az egyetlen ember, akitől Michael fél, élmény nézni, ahogy kicsire összehúzza magát Jan tűsarkai előtt. A főnökasszony most kifejezetten rossz hírt hozott, a cég egyik részlegét leépítés fenyegeti, ami akár Michael Scott részlege is lehet, ha nem javítanak a teljesítményükön, és az alapján, amit eddig láttunk a működésükből, ez határozottan vészes előjel rájuk nézve.

Érkezik még egy új munkaerő is, Ryan, a gyakornok, akinek Michael úgy érzi, kötelessége bemutatni, mekkora király hely ez a Dunder Mifflin, úgyhogy be is hívja Pamet egy kis hangulatjavító szituációs játékra. Meglepően meggyőző síri hangon előadja neki, hogy kezdetét vette a leépítés, és ő az első, aki lapátra kerül, mivel lopja a post-iteket. Pam nem éppen egy erős idegzetű alkat, és a következő pillanatban már romokban hever, amikor Michael széles vigyorral közli, hogy csak viccelt, Ryan pedig próbál beleolvadni az irodabútorba. Hát ilyen vicces fickó ez a Michael Scott, nem véletlen vette magának azt a bögrét.

Jim közben próbálja Pamet megfűzni egy teljesen ártatlan munka utáni iszogatásra (ez egy szép kis állandó motívum lesz), amikor befut Roy, Pam vőlegénye, akiről annyit érdemes tudni, hogy az Értelmező Kéziszótárban a „tuskó” szócikk mellett az a hivatkozás áll, hogy „ld. Roy”. Ők Pammel már 3 éve jegyesek, de az esküvő időpontját csak nem akarják kitűzni, Pam meg nem az az öntudatos nő, aki ilyesmiért patáliát csapna. Roy egyébként szintén a Dunder Mifflin alkalmazásában áll, a papírraktárban az egyik pakolófiú, így nem tart neki sokból feljönni a recepcióra, és ellenőrizni, hogy a menyasszonya körül nem ugrál-e valami sales-es fickó –ahogy az elég gyakran előfordul.

A Pilot a főbb szereplők bemutatásával véget is ér, jöjjön a második rész, ’A másság napja’. Ez egy különleges nap az irodában, a vezetőség ugyanis rájuk küldött egy előadót, aki a másság és tolerancia témakörében fogja trenírozni a csapatot. Michael rendkívül izgatott, de csak azért, mert nem is sejti, hogy mindez azért van, mert eleresztett az irodában pár rasszistának minősülő beszólást. Michael Scottban egyébként az a szép, hogy fel sem tűnik neki, amikor valami bántót nyög be, és arról sincs fogalma, hogy az intolerancia nála gyári beállítás, ezért képes magát minden pironkodás nélkül a világ legnyitottabb és legtoleránsabb emberének feltüntetni.

Így veszi kezdetét A másság napja, az előadó szépen finoman próbálja a dolgokat adagolni, ami persze Michaelnek unalmas, és nem bírja ki, hogy át ne vegye az irányítást, és egy vérciki Chris Rock imitációt is előadjon. Ez mindenkinek kb. annyira szórakoztató, mint gyantázás, és olyan fejeket is vágnak a dologhoz. Az irodában egyébként 3 „kisebbségi” munkatárs van, az indiai Kelly, a mexikói Oscar és a fekete Stanley, úgyhogy ezen a napon Michael megkülönböztetett figyelemmel nyüzsög körülöttük. Az másságtani előadás teljes kudarccal zárul, úgyhogy az előadó inkább négyszemközt beszél Michaellel, és próbálja a tudtára adni, hogy miatta volt az egész cirkusz, és a vezetőség most már annyival is beéri, ha aláír egy „én Michael Scott, fogadom, hogy rendes, toleráns, imádnivaló plüssnyuszi leszek” –szövegű papírt, csak essenek már túl ezen a szenvedésen. Michael készségesen alá is írja – Dodó kacsa névvel.

Ezek után pedig úgy dönt, hogy majd ő megmutatja, milyen egy valamirevaló Másság nap, az ő egyéni elképzelései alapján. A dolgozók fejét elnézve ezek egy szombati túlórának is jobban örültek volna, de ha egyszer a Michael Scott Ötletgyár beindul, akkor attól élő ember nem menekül. Illetve csak egy. A tréning kezdetén, a HR-es Toby (az egyetlen ember az irodában, akit Michael bevallottan rühell) elereszt egy általa poénosnak tartott megjegyzést, majd Michael kivágja egy igen frappáns mondattal: „ez itt a befogadás helye, úgyhogy húzz innen a fenébe”. Na az ilyen pillanatokban mutatkozik meg igazán Michael Scott varázslatos személyisége. Toby viszont megúszta a másság-tréninget, amit a többiek kénytelenek végigszenvedni.

Michaelnek sikerül egy olyan módszert kiagyalni, ami nem hogy elsimítaná, hanem direkt szítja az egyes nemzetekkel szembeni előítéleteket –persze úgy, hogy ő mindezt a legjobb szándékkal követte el, bámulatos tehetsége van az ilyesmihez. Mindenkinek húznia kell egy kártyát, rajta egy nemzetiséggel, amit a homlokukra ragasztanak, és ez alapján kell majd kommunikálniuk egymással. Feledhetetlen pillanat, amikor a fekete Stanley a „fekete” feliratú táblával a homlokán elég beszédes arckifejezéssel belebámul a kamerába. Michael nagy szerényen és tökéletes önismerettel a „Martin Luther King Jr.” Feliratú táblát választja önmagának, és minden erejével azon van, hogy rasszista megnyilvánulásokra és egymás sértegetésére cukkolja fel alkalmazottait. Rendkívül izgalmas számára pl. a zsidó (=Pam) kontra fekete (=Stanley) meccs, ami szerinte a szenvedés olimpiája, holocaust kontra rabszolgaság. Ilyen beszólást sem merne megengedni magának minden főnök, el kell ismerni, Michael Scott kimondottan bátor ember.

Az Office-ban egyébként a mellékkarakterek is izgalmasak, érdemes odafigyelni pl. az alacsony szöszire a könyvelésről „jamaicai” táblával a homlokán. Ő Angela, az az alkalmazott, aki legnagyobb eséllyel alapít majd Michael Scott Rajongói Klubot a jövőben (/szarkazmus), és amilyen fejeket néha képes vágni, az egy egész estés élmény. Csak egy tipp, mindig figyeljétek az arcát, mindent elmond Michael aktuális húzásairól.

A táblás játéknak az lett a vége, hogy mindenki kellőképpen kiakadt Michaelre, néhányan egymásra is, majd amikor Michael összegzi a nap tapasztalatait (ami az ő szemében természetesen egyértelmű siker) Pam már végképp kidől. Jim vállán alszik el, elérve ezzel, hogy Jim számára (aki a másság nap alatt elesett egy üzlettől és így némi bónusztól) mégiscsak jó legyen ez a nap. És ez még egy relatív eseménytelen nap volt a Dunder Mifflinnél, érdemes lesz ide visszatérni minden vasárnap.