Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szex és New York – 2x04-2x06

2008. május 11. 15:12 - Windermere

Egy bulival indítunk, ahol a 4 lány éppen azon kesereg, hogy ebben a pillanatban egyikőjüknek sincsen pasijuk. Így hát ivásra adják a fejüket, és Carrie annak ellenére bulizik a többiekkel reggelig, hogy másnap fotózásra kell mennie egy magazin címlapjához. Mint ahogy azt kell, reggel el is alszik, az előző napi ruhában és smink nélkül esik be a fotózásra, ahol így is örökítik meg őt a jövőnek. Később meglátja magát Carrie az újságosnál a címlapon, és teljesen ledöbben, mert nem elég, hogy úgy néz ki, mint a mosott szar, de ráadásul a Szingli és elragadó szlogent kérdőjellel írták, nem felkiáltójellel, ahogy ő hitte, hogy lesz.

Egyik reggel futás közben a lányok találkoznak Miranda egy volt pasijával, akit végül azért hagyott ott, mert vele sosem tudott kielégülni, mindig tettetnie kellett, hogy jó. Ennek a történetnek a megismerése el is indítja Carrie-ben a heti gondolatot, miszerint Jobb-e tettetni, mint egyedül lenni? Miranda újra találkozgatni kezd a pasival, még abba a titokba is belevonja, hogy eddig sosem élvezett az ürgével, erre kitalálnak mindenféle figurát, mégsem működik. Így a lány újfent nem keresi a fickót többet.

Charlotte közben egyik régi barátjára vet szemet, akit fúr-farag, azaz mindenhez ért, amihez kell a lakásban. Ráadásul, ahogy a lány meghallotta, hogy a fickó le akar lépni Salt Lake Citybe, azok után már a lányhoz is kellett értenie. De mivel a párkapcsolat maga is tettetőssé sikeredett, nem lett harag abból, hogy a pasi végül úgy döntött, azért is lelép.

Közben Samantha a rész elején megismert Salsa bár tulajdonosával randizgat, aki még a csillagokat is lehozná az égből, csak hogy megdönthesse Samanthát. Persze neki sem kell ezt kétszer mondani, ráadásul a nyárra megígért luxusnyaraló használat még csak hab a tortán, így nem is olyan sokára ágyban találják magukat. Aztán persze egyik találkájukra nem jön el a sármos pasas, így Samantha a pakisztáni pincér vállán sírja ki magát, mert rájött a fickó csak tettette a jövőt, hogy megkapja a jelent.

Carrie borzalmasan érzi magát a magazinban megjelent fotó és cikk miatt, de mivel nem emésztheti magát örökre, elmegy Stannel bulizni. Itt össze is fut egy igen jóképű, hetero, dohányos pasival, és az estét igen jól sikerülten lehetne lezárni, ha a fickó nem áll meg útközben cigiért, és nem veszi észre Carrie-t a címlapon.

Az ötödik részben a lányok egy temetésre készülődnek, méghozzá egy híres divattervezőjére. Samantha nem a megszokott fekete temetői viseletben jelenik meg, hanem a tervező egyik ruháját veszi el, amitől Charlotte teljesen elhűl. Aztán mikor megérkeznek, megdöbbenten látják, hogy rajtuk kívül szinte mindenki a tervező egy ruhájában pompázik, így Charlotte gyorsan elkéri Samantha kalapját. Végül ez hozza meg neki a szerencsét, mert egy heves széllöket letépi a fejéről, és mikor utána fut, találkozik egy férfival, aki éppen a felesége sírjánál szomorkodik. Ennek ellenére megbeszélnek egy randit.

Samantha kitalál valami megmozdulást a divattervező emlékére, és készül egy befolyásos embert rávenni arra, hogy támogassa őt, beveti minden báját, többek között csókolózási tudását is. Persze pont ekkor érkezik haza a feleség, aki kiparancsolja őt a házból. Samantha ezek után döbbenten veszi észre, hogy egy előkelő étteremben vagy szórakozóhelyen sem preferálják jelenlétét.

Miranda lakásvásárlásra adja a fejét, természetesen mindenki nagyokat csodálkozik azon, hogy egyedül vesz. Teljesen rosszul érzi magát, mikor már a százötvenhetedik egyedülálló nő kockát pipálja ki, és csak még jobban rátesz a lapátra a szomszéd nő, mikor elmeséli, hogy aki előtte lakott ott, az is egyedül volt, egyedül halt meg, 1 hét után találták csak meg, és a macska megette az arcát. Miranda este félrenyeli a kínai kaját, amitől fulladási rohama lesz, és totál beijed, hogy tényleg egyedül fog meghalni. Ez a gondolat olyannyira kísérti, hogy pánikrohama lesz, és csak Carrie tudja őt lenyugtatni.

Időközben Carrie is rájön, hogy milyen rövid az élet, mennyi mindent nem csinált még meg, így felhívja Biget, hogy randizzanak. Az első alkalom után majdnem a férfi ágyában kötnek ki, de Carrie inkább gyorsan elrohan. Végül egy jól sikerült bowlingozós este után eljutnak a megérdemelt ágyig.

A hatodik rész egy kiállítás megnyitóval indul, ahova lányok párban érkeznek. Charlotte-nak és Mirandának is van 1-1 új fickója, míg Carrie, nos, ő Samanthával érkezett. De persze csak azért, mert nekik éppen nincs pasijuk. Legalábbis hivatalosan. Végül Charlotte kapcsolata sem lesz igazán hosszú, mert mikor hátramegy a raktárba, hogy felhozzon még pár üveg pezsgőt, megdöbbenve tapasztalja, hogy a férfi már megelőzte őt, igaz ő nem pezsgőért jött, hanem egy szőkét kupakolni. Samantha meg kiszúrja a személyi edzőjét a vendégseregben, így Carrie végre észrevehetetlenül elslisszolhat, útja pedig nem haza vezet, hanem a nem hivatalos pasi Bighez.

Másnap Charlotte esetéről beszélgetnek a csajok, kivételesen nem egy közös reggeli közben, hanem egy közös bolhapiaci barangoláson. Meg is születik Carrie fejében a heti kérdés, miszerint hol kezdődik a megcsalás. Közben Charlotte galériájába beállít az előző este megismert Leszbikus Erő női gittegylet két tagja, akik közül az egyik meg akar venni egy képet, és végül elhívják a lányt egy esti italozásra. Ezt követően több leszbi buliba is hívják, de végül Charlotte csak kiesik a pikszisből, mert nem hajlandó nyalni.

Miranda az estét az új fickójával tölti, és miután megnéztek egy 4 óra hosszú dokumentumfilmet a holokausztról, úgy döntenek, itt az ideje valami másnak is. El is kezdik a dolgot úgy, ahogy kell, de egyszer csak a férfi bekapcsolja a videót, amin egy pornófilm megy. Mint kiderül, ő ettől indul be igazán. A sokadik alkalom után Miranda kifakad, hogy vagy a film vagy ő, mire a pasi azt az érvet hozza fel, hogy a videón lévő nőket már sokkal régebb óta ismeri, mint Mirandát, így inkább a film.

Samantha egyre jobban összemelegszik az edzőjével, aki ráadásul egy közös zuhanyzás alkalmával villámmintásra borotválja szíve hölgyének szőrzetét. Samantha ettől kitüntetettnek érzi magát, úgy gondolja, ő meg van jelölve. Egészen addig tart az öröme, míg a szaunában egy lány meg nem látja őt, és elővillantva saját villámját, megegyeznek arról, hogy a fickó egy szemétláda.

Carrie továbbra is randizgat Biggel, sőt éjszakára is ott marad nála, és reggel sikeresen összefut Mirandával, aki szintén azon a környéken lakik. Este moziba megy a csajokkal, de majdnem lekésik, mert Carrie félrecsúszott spirálját kell kiszabadítani. Persze a lányok rögtön elkezdenek tippelgetni, hogy hogyan történhetett ez, így Carrie bevallja nekik, hogy megint találkozgat Biggel. A többiek nemtetszésüknek adnak hangot, így Carrie mégsem megy velük moziba. Helyette Biggel megy táncolni, ahol megbeszélik miért is szakítottak anno.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása