Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grace klinika 3x19 - Tévedni emberi dolog

2008. május 05. 18:41 - sixx

Nu, George csak elkapta a szőke cápát is, ezzel már csak egy menetre van a Grand Slamtől, de ha Yang is összefekszik vele, én abbahagyom a sorozat nézését. Így is elég nehéz áthámoznia magát az embernek a nyáltengeren, hát még úgy, hogy az egyik legjellegtelenebb szereplőből kvázi amorózót csinálnak. Ami a töbi szálat illeti, Sloane-nak cölibátust kell fogadnia hatvan napra, hogy megdughassa Allisont, Alex betege, a Nagyon Furcsán Roncsolódott Arcú Amnéziás Nő, Akinek Új Becenevet Kéne Adni továbbra is a kórházban, a köcsög Meredith meg meghalni sem képes.


Reggel van, Izzie George mellett ébred, miközben Meredith narrál, ami nem nagyon érdekel senkit. Yang és Meredith baszlatja Izzie-t, hogy hangosak voltak, de nem dugásilag, hanem ivásilag, mert hogy piáltak, és most George okádik a vécében. Úgyis ki fog derülni minden, mert ez csak egy ilyen sorozat, habár George nem emlékszik az eseményekre, ami valahol nevetséges, de ha az írók így döntöttek, hát legyen.

A kórházban (mert az is van) Yang ex-szerelme parádézik, és a főnök terveit kutyázza, neki jobb van, tíz évre szól, és nagyon magabiztos. Wipe that smile off your face, you dick. Torres rálel George-ra a budiban, mert hogy a kisember itt is rókázik, minek iszik, aki nem bírja? A helyzet az, hogy itt vannak a szülők (Mr. Torres), és most George-nak össze kéne szednie magát, mert hogy nézne már ki, hogy az első találkozás alkalmával répát hány az após fülébe, nem? Izzie véletlenül rányit a párocskára, és kényelmetlenül érzi magát, ez így lesz végig, szóval meg sem említem, tessék odagondolni a szőke neve mellé.


Yang és Burke próbálják rendbetenni a kapcsolatukat, ez is visszatérő elem, és nem is különösebben árdekes, hacsak abból a szempontból nem, hogy az ex-lover esetleg lát egy rést (muhaha), ahol visszaslisszolhat. Addison, Sloane, Shep, Burke és a főnök együntetűen rühellik a Nagyon Beképzelt Szívspecialistát, egészséges szakmai féltékenység ez. Alex betegét Sloane fogja összerakni, mit egy legóvárat, és ehhez borzalmasabbnál borzalmasabb képeket mutat neki a monitoron, tudok én belőled Kiszel Tündét is csinálni, mondja az arcán a félmosoly, nekünk egy hozzávetőleges Elizabeth Reaser is jó lesz. Szegény nőnek fogalma sincs, hogy nézett ki a baleset előtt, így nehéz a választás.


Meredith azonnal visszamegy melózni, mert nem elég, hogy meghalt a muter és majdnem meghalt ő is, neki melóznia kell és menten Sloane mellett, Alex nőjének rekonstrukciós műtétjén. Torres továbbra is a frászt hozza Izzie-re, de van neki egy nagyon fura betege, akit a Kemény zsarukból ismerünk, a lányát meg a Rejtélyek városából, és valami olyan kórban szenved, amitől szoborszerűen merevvé válik, és ez tényleg nagyon ciki. Catherine Dent, imádunk, de inkább mozogjál, az jobban áll. George-nak iszonyú alkoholszaga van, és remeg a keze, ráadásul megkapja maga mellé Izzie-t is, akit olyan szinten baszkurál a lelkiismeret, hogy ihaj.


Yang a klinikára megy, ami azért nem jó ötlet, mert ott élő emberek vannak, akikkel nem tud bánni. Alex csaja nem tud fejet választani magának, mi sem tudnánk azokból a képekből. Izzie és Geroge nem alkotnak túl jó párost így sem, a csajt kurvára idegesíti, hogy George nem emlékszik élete dugására, közben a szobornőt nézegetik, és találnak valamit, így a kúrásról majd későbbb beszélnek. Yangot az exfaszi baszogatja, nagyon köcsög. Mivel ma vannak a meghallgatások a főorvosi állásra, mindenki stresszes egy kicsit, Addison is, Sloane is, csak Burek és Shep tűnik normálisnak, de ez majd elmúlik. Torres úgy gondolja, hogy a szobornőnek belső vérzése van, amit meg kéne műteni, de a betegség matt ez veszélyes, mert újabb csontösszenövést indukálhat vagy mi. A másik megoldás, hogy hagyják elvérezni, nem eccerű.


Izzie Addisonnak meséli el, hogy megdugta George-ot, nem ez volt a legjobb döntés ma. Hol vannak már Torres szülei? Biztos érdekes lesz, Hector Elizondo a fater, akit nagyon szeretünk. Yang közli a betegével, hogy hát most levágják a lábát, és teszi ezt úgy, mintha  azt közölné vele, hogy lyukas a zoknija. A faszi nem jött be egy kivizsgálásra cukorbetegként a múlt hónapban, szóval csak saját magát okolhatja. Meredith gyakorol a plasztikai műtétre, amire Sloane kérte fel, de Shep nem hagyja nyugton, és elülteti a fülébe, hogy nem is azért megy be a műtétre, mert tehetséges, hanem azért, mert Sloane így akar jó pontokat szerezni a főnöknél.


Sloane egy mocsok állat, azt tudtuk, de az még tőle is elég nagy gyökérség, hogy a nácit faggatja javaslatokért, amit majd sajátjaként adhat elő az igazgatótanács előtt. Izzie Meredith-től kérdezi, hogy van-e olyan, hogy valaki csak úgy elfelejt dolgokat (George a dugást), ez már kezd olyan szinten idegesítő lenni, hogy mindjárt abbahagyom a hogyvoltot. Yang lelkiismerete feltámadni látszik, és meg akarja menteni a betege lábát, mert mindenki megérdemel egy második lehetőséget, Izzie sűrűn bólogat. Alex betege nem tud arcot választani, így Alex segít neki, és már látom, hogy ez mihez fog vezetni, szerelem fog szövődni a kórházban.


George Senor Torresszel vacsorál, aki nagyon ideges, mert nem voltak meghívva az esküvőre, és a vőnek pénze sincs, igazi faszfejként viselkedik, ami szimpatikus, mert végre egy karakter ebben a rohadt sorozatban, aki azt csinálja, amit mi tennénk, ha egy ilyen nyikhajjal összeálna a lányunk Vegasban. Ráadásul George-nak flashbackje lesz, és rádöbben, hogy megdugta Izzie-t, és ezt el is mondja neki a kórházba visszarohanva. Sírunk. Izzie kicsit elmegy a betegekkel foglalkozni, mert néha ugye azt is kell, de ennek senki nem örül. Senor Torres bemegy a kórházba George-hoz, hogy közölje vele, ha bántani meri a lányt, akkor letépi a fejét, és belehány a tüdejébe (courtesy of the late Jimmy). George rendesen be van tojva, és baszkurálja a lelkiismeret. Alex betegét elkezdik alakítani, és nevet is válaszott magának, Eva lesz. Burke és Yang dumcsiznak egy sort, csak lesz esküvő. Alex csajának a műtétje nagy közönség előtt megy, a főnök mellett Shep is ott figyel, a másik műtőben Torres és Burke a szoborszerű nőn dolgozik, akinek nem jól sül el a dolga. Yang csak levágja a csávó lábát. Montázs van, a szobros csaj meghal, Yang faszán tud lábat fűrészeli, Meredeith meg nem sül be a műtéttel.


A főnöki állásra Sloane meghallgatása sikerült a legjobban, mert neki nem tízéves, hanem azonnali terve van - ezt persze a nácitól lopta, muhaha. Az utolsó jelenetben George kijelenti, hogy ő ugyan el nem mondja Torresnek, hogy megcsalta, még csak az kéne, Senor Torres megöli. Titokban marad a dugás, ez van. Yang hazamegy Burke-höz, Izzie hazamegy a kis szobájába, és rájön, hogy szerelmes George-ba, aki meg a neje mellett fekszik, és továbbra is büdös alkoholszaga van. Life is a bitch, motherfuckers.

Címkék: grace klinika
14 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

butatót 2008.05.05. 20:26:47

Hosszú ideig néztem a sorozatot és nagyon szégyelltem, hogy nem bírom abbahagyni ezt a nyálas, picsogós izét (durva férfiember vagyok). Amikor lett GA hogyvolt, azt is elkezdtem olvasni, közben lassan leszoktam magáról a filmről. Szóval a hogyvolt olyan, mint a nikotintapasz a bagózás helyett, csak éppen egy olyan nikotintapasz, amelyik sokkal jobban ízlik, mint a cigi. Most erről hogyan fogok leszokni ? :)
Mondjuk ez kevésbé ciki, mert nem olyan feltűnő az olvasás, mint a nézés.

patricica 2008.05.05. 20:40:52

haha, én is ugyanígy jártam. CSak szegény sixx szív, neki muszáj néznie... :)
köszi a hogyvoltot ismét, jó volt mint mindig.

papercut 2008.05.05. 21:13:39

Szeretném a tisztel közönség figyelmét felhíni valamire, hátha van aki nem tudja: Ugye a sorozat neve eredetileg Greys Anatomy, ami eleve nagyon vicces de: az orvostanhallgatóknak az egyik legfontosabb könyve(nem tudom, ez ma is így van e, de 50 éve még így volt) Gray: Anatomy című műve, ami sokakat eltérített az orvosi pályától!

sixx · http://comment.blog.hu 2008.05.05. 21:26:10

köszönjük, papírral bőrön sebet ejtő, 2005 körül kitárgyaltuk.

kezike · http://gertarauss.blog.hu/ 2008.05.06. 06:22:21

Sixx, csak segitek hogy kell hivni a szerencsetleneket:
Menedék, Sepp, Börke, Ízi, Bambi, Rizsa, Sátán, Tehénke, Orosz.

Johnny336 2008.05.06. 09:19:49

VÉGRE!

Isteni manna! :)

Nagyon köszönöm, már hiányzott!

Gyökér, idióta sorozat ez, de nem tudok (akarok) lekattanni róla. Előrébb tartok bőven (up-to-date vagyok), de a hogyvolt feleleveníti a kellemes nyerítve röhögős élményeket. :)

Egyébként nem értem sixx, miért akadsz ki azon, hogy Bambi a falu bikája. Minden csávó Meredith-t akarja megdugni, pedig ő a leggagyibb nő az összes közül (Yangot nem számoltam, mert azt csak Burke akarja meghágni - fickó sokkal jobb volt a Romeo must die-ban :)).

sélli_ 2008.05.06. 09:50:30

Kezdem elhinni, hogy tényleg igazatok van: már vagy 4 hete nem láttam a GA-t, csak hogyvoltozom, azóta új dimenzióba lépett az életem :)) kösz sixx, egy élmény volt, mint mindig!

Torres mamát ki játszotta? Hector Elizondo rlz! :)

Orsóborsó 2008.05.06. 10:47:17

Torres mama nem volt, csak papa.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.05.06. 12:06:26

tényleg m_a_j_d_n_e_m jobb, mint tévén nézni

de picsogás nélkül nem az igazi...:)

Pumesz 2008.05.06. 12:49:38

Én szeretem ezt a lágy nyálat, de szórakoztató így kifigurázva vigyorogni rajta. De azért figyu, ha valaki hányingert kap tőle, az minek is nézi?! Mégis lehet benne valami jó! :)

Kenda 2008.05.06. 15:51:21

Jajj de jókat röhögtem :)
Burke helyett Burek, ez jóóó :D, még ha nem is volt szándékos :)

EasyFriend 2008.05.06. 20:36:47

Hector Elizondo forevör!

Dark Wolf 2008.05.06. 21:05:37

A széttört arcú nőnek akarnak egy dél-amerikai telenovella-spinoffot, hogy ennyit foglalkoznak vele?
süti beállítások módosítása