Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Haláli hullák helyett – Cool TV dorgálás

2008. április 30. 11:45 - Bruti

Az van, hogy nem van. Vagyis van, de még sincs, illetve volt is, meg nem is, és ezt illik megmagyaráznom.A következő történt: a Cool pénteken levetítette a Haláli hullák 8. epizódját, de ez csak szerintük a 8-as epizód, mert valójában a 9-es. Aztán gondoltak egyet és a hétfő éjszakai ismétlésbe már valóban a 8-as epizódot adták, így fordulhatott az elő, hogy a szemfüles DLM rajongók, bár fordítva, de egy hét alatt két részt kaptak.

De mi van azokkal, akik pénteken, a beharangozott időben szeretnék nézni kedvenc sorozatukat? Nem tudjuk. Csak reménykedünk, hogy észrevették a hibát, és most pénteken leadják nekünk a 8-as részt is. Ha nem, akkor kérek egy önként jelentkező DLM rajongót, aki a Cool székháza előtt leönti magát 95-ös oktánszámú benzinnel, majd magára gyújtja a karátos pólóját, miközben önkívületben azt üvöltözi, hogy „COOL TV!!! FIGYELJETEK MÁR A SORRENDRE!!!”

A részemről megírt 8-as epizódot ezen a héten nem tenném közé, mivel gyakorlatilag spoilernek minősülne, viszont jövő hét szerdán megkapjátok mindkettőt.

Címkék: haláli hullák
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2008.04.30. 12:58:59

He-he, én egy olyen szemfüles rajongó vagyok, aki látta hétfő éjjel a 8.részt, bár csak azért, mert a fogfájásom miatt nem tudtam aludni.

EasyFriend 2008.04.30. 13:02:57

Szerintem ha páran odamegyünk fekete lepelben kaszával, akkor is érteni fogják a célzást. :-D

leeann 2008.04.30. 15:21:29

Megmondom őszintén, hogy én is láttam a 8. részt éjjel, mert tanultam és nem volt más normális a tv-ben, gondoltam megnézem az ismétlést, de nem volt ismerős. Nem tudtam, hogy miért nem ezt láttam pénteken. Vagy kihagytam volna? Pedig úgy emlékeztem, hogy megnéztem. Szóval nem értettem, de így már értem.

akyyy 2008.04.30. 15:21:40

Volt másik baki is: gyűjtöm 24 előzetesét mindig blogomhoz, erre sikeresen leadták 4. évad helyett a 3. évad promóját. néztem nagyokat is hogy palmer elnök, meg a régi hangja bauernek

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2008.04.30. 15:34:41

Valakit herén kéne ott rúgni..

leeann 2008.04.30. 15:41:51

Vagy akár máson is rúgni, de nagyon!

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2008.04.30. 15:49:47

akyyy! milyen blogod van neked? Linkeld csak ide.

Micimedwe 2008.04.30. 22:13:42

Én is láttam, furcsállottam is kissé.

leeann 2008.05.03. 20:57:49

Tegnap a 8.rész volt. Úgy tűnik rájöttek a hibára, vagy olvasnak hogyvoltot, vagy Bruti megrúgott valakit, mindenesetre valami hatott a Coolra.
süti beállítások módosítása