Bocs, emberek, iszonyú hosszú lett, de nagyon jó és nagyon zsúfolt rész volt.

A harmadik évadot Edie levegőben himbálódzó lábaival fejeztük be, így nem meglepő, hogy azzal is kezdjük. Meg azzal, hogy Edie-nek esze ágában sem volt meghalni. Az évad végén látott búcsúlevél meg a romantikus gyertyaözön valójában egy jól átgondolt lelkiismeretfurdalás-generáló jelenet díszletei voltak, a kirúgott szék titka pedig  Edie két kisportolt karjában rejlik. A hölgyemény ugyanis valóban a nyakára és a gerendára illeszti ugyan a selyemsálat, de a szék kipöckölés után utóbbibak csimpaszkodva várja, hogy Carlos hazatérjen. Micsoda egy dög!

Carlos jön is, Edie meg egy nagy levegővel elengedi magát. Csakhogy apró gigszer csúszik a számításába Mrs. McCluskey személyében, aki a lépcsőfordulóból visszarángatja Carlost holmi kintfelejtett kukák miatt. Edie kétségbeesetten tornászná vissza magát a gerendára, de nem megy. Mi meg őszintén szólva különösebb szánalom nélkül intünk végső pát a hazugsággyáros kiaszasszonynak - amikor hirtelen a kukaügyi adhoc bizottság mégiscsak kiszúrja az ablakban himbálódzó testet. Carlos föl. Edie le. Mentő ki. Mentő be. Edie túl, de jó darabig kórház néz ki neki.

Bree, Susan és Lynette persze rögtön - csillagos ötösen kivitelezett Charlie angyalai-alakzatban - betrappol a kórházba, majd felmerül bennük, hogy nászéjszaka ide vagy oda, talán értesíteni kéne Gabyt is. Bakker! - csap a fejére Carlos, aki mint kiderül eredetileg nem öngyilkosos hanem menyasszonyszöketetéses forgatókönyvvel indult az estének. A lagzin a nagy egymásratalálás ugyanis annyira elementárisra sikeredett, hogy - miután Carlos a betoppanó Victor miatt kis időt Gaby abroncsos, de bugyinélküli menyasszonyi szettje alatt töltött - ott helyben megegyeztek: lelépnek az éjszaka.

Így hát Gabrielle mindeközben egyáltalán nem a nászéjszaka elhálásával foglalatoskodik, hanem menetkész állapotban a gardróbban arra vár, hogy Carlos jelentkezzen. És előre élvezi, hogy mekkorát fog Victor koppanni. Aztán végül Gaby koppan, mert Carlos a történtekre és Edie állapotára hivatkozva pár hét türelmet kér tőle. Ez ugye nem erőssége a kistermetű végzet asszonyának, aki mérgesen úgy dönt, akkor inkább belekóstol a házasságba Victorral.

Egy hónap telik el.

A szép nyári reggelen költöztetőkocsik tűnnek fel a Lila akác közben. A csajok persze kíváncsian, bár nulla információval lesik az eseményeket. Bree tesz is egy pikírt megjegyzést az öngyilkosok nyilvánvaló önzésére, hiszen, ha Edie nem a kórházban dekkolna, nyilván mindent tudnának már az új lakókról. Akikről kiderül, hogy valójában nagyon is régiek. Ugyanis Mrs. Sims unokahúga, Katherine Mayfair költözik vissza 12 év után új orvos férjével, Adammel és Julie-korú lányával, Dylennel. Katherine meglehetősen otthonosan is érzi magát. Érkezése után félórával már meg is kéri Breet, hogy mielőbb vágja ki kedvenc fenyőjét, mert elveszi a fényt a díjnyertes zöldségei elől, majd bejelenti, hogy partit tart, amire várja a régi és természetesen az új lakókat is. Mindezt sikerül olyan hangsúllyal előadnia, hogy az őt régről ismerő Susant kivéve mindenki egycsapásra új lakóvá degradálódjon.

Katherine partija a parkban zajlik. Mindenki megjelenik, Mrs. McCluskey is, ezúttal sajnálatos módon virágkalap nélkül. A házigazda mesterkélt mosollyal és a kissé buggyantakkal használatos szótagoló beszédstílusban üdvözli az arcába hajolva, de McCluskeyt sem kell félteni, kihívóan érdeklődik, hogy, ha anno annyira boldog volt itt Katherin és Dylan, akkor miért is léptek le oly hirtelen és szó nélkül? Hoppá! Szóval újabb titkokkal terhes család érkezett. A rész végére nekünk annyi derül ki, hogy a titok valahogy Dylanhez és a házuk egyik szobájához kapcsolódik. De már ezzel is többet tudunk, mint Dylan maga, aki egész gyermekkorából egy darab hátborzongató álmot (emléket?) képes elővakarni, amiben egy pasi kergeti. Brrr. És nem, nem járt pszichológusnál ezzel a dologgal,  mert az anyja nem engedi. De durva. Julie se érti, csak gyanús neki valahogy ez az egész.

De ez a jövő, egyelőre vissza a bulira, ahol Carlos épp hazahozza Edie-t a kórházból. Az önmagát kissé túl jól meg(ál)öngyilkoló nőszemély egész jól van, kissé gyenge és elhaló hangon beszél, de láthatóan sok mindenért kárpótolja, hogy Carlos körülugrálja. Attól meg szóhoz sem jut, hogy a csajok bulival várják. Az ugye nyilvánvaló, hogy ez nem az a helyzet, amikor fel lehet világosítani, hogy tévedésben van. Úgyhogy Kathrine meglehetősen hülyén néz, amikor bemutatkozáskor Edie kedvesen üdvözli őt a Lila akác közben - és a buliján.

De ezt Gabrielle már nem hallja, őt ugyanis Edie korábbi mondata - miszerint Carlosszal a házasságot fontolgatják - már jól bepöccentette. A kis méregzsák át is robogott egyből az utca túloldalára, hogy felelősségre vonja a csomagokkal bajlódó Carlost. Carlos tagadja a  dolgot, és egyértelművé teszi, hogy amúgy sem számítana, mert egyfolytában Gabyra gondolt az elmúlt hónapban, és, ha Gaby ráér este, akkro találkozzanak. Gaby megenyhül és szenvedélyes csókkal pecsételik a dolgot meg a parkoló autó takarásában, míg Carlos ki nem böki, hogy de éjfélre haza kell érnie. Miiiii? - akad ki a pöttömnyi latina, aki azt hitte, hogy ma este lelépnek végre. Carlos azonban egyelőre nem meri elhagyni Edie-t, de egy viszonyban simán benne addig is. Gabrielle reakciója elképzelhető.

Mivel a szökés Carlosszal úgy tűnik örökre elnapolódott, este egy pohár bor mellett házassága megmentésébe fog. Victor örül a közledésnek és remek ötletnek tartja a párhetes utazást is, a határidőnaplóját lapozva pedig örömmel jelzi, hogy néhány alapkőletétel, konferencia meg miegymás után hopp! áprilisban már rá is ér két teljes hétre. Gaby arcából ítélve ez nagyságrendekkel messzebb van, mint amennyit ő ebbe a házasságmegjavításba feccölni szándékozott. Így esik hát, hogy Mr. és ex-Mrs. Solis egymás titkos szeretői lesznek mégiscsak, aminek köszönhetően Gaby háza egy ideig tutira nem lesz eladva - bármennyire is forszírozza ezt a jelenleg vesztes pozícióban lévő Victor.

Hogy mit fog szólni ehhez Edie Britt, ha kiderül? A gyámoltalan Edie Britt, aki az első nélküle töltött estét is Carlos addig titkosnak hitt Kajmán-szigeteki bankszámlájára tett, zsarolással is felérő célozgatással honorálja? Bele se gondoljunk. Valószínűleg így tesz Carlos is.

Susan furcsa állapotban van. Ahelyett, hogy boldogan turbékolna imádott Mike-jával, elképesztő hangulatváltozásai vannak, és meggyőződése, hogy Mike nem boldog vele. Ráadásul a nőgyógyászati szűrésen állandó orvosát egy új kolléga helyettesíti, aki nem más, mint Katherin férje, Adam, aki igen, ilyen orvos. Adamet nem zavarja különösebben a szituáció, Susan viszon halálosan kínban van, amin cseppet sem segít dr. Mayfair megjegyzése, miszerint: "Katherine évek óta mesél magáról. Jó végre a névhez arcot is társítani!"- pláne, hogy mindezt két Susan feltett lábai közé való bekukkantás között sikerül elővezetnie. Ráadásul a vizsgálat végén Susan kimaradó ciklusából a klimax kezdetére gyanakszik, bár szerinte nem annyira rémes az öregedés, a meszes csontok meg a szexuális vágy csökkenése.

Susan persze hallani sem akar erről, és edetileg ekkor hangzik el a filippínókat felbőszítő "Hadd nézzem a diplomáját, nem a Fülöp-szogetekről van -e" mondat, amit a magyar szinkronból -talán különböző nemzetközi bonyodalmakat megelőzendő - nemes egyszerűséggel kihagytak. De nem, dr. Mayfaire a Harvardon végzett, és ... úristen de rég! Susan megtörik, lehet, hogy mégiscsak megöregedett? A  végső döfést ez ügyben aztán az adja, hogy Katherine buliján az öreglányok McCluskey és Ida Greenberg vezetésével lelkesen paskolják az asztaluknál lévő üres széket, hogy azt neki foglalták.

Kész. Susan összeomlik, leaszottvénszatyrozza magát, és hiába nyugtatja Mike, hogy ő gyerek nélkül is szereti, Susan vígasztalhatatlan, és krokodilkönnyekkel siratja a fiatalságát és leginkább a kapcsolatukat, ami most már tutibiztos kudarcra van ítélve. Másnap aztán hazafelé a kórházból beugrik Adam, hogy egy idegtépő "Ez pályám legkínosabb pillanata, minden joga megvan, hogy utáljon" felvezető szöveg után kibökje, hogy a leletek alapján nem klímaxról van szó. Hanem terhességről. Hát igen, a többiek szopóágon vannak, de Susannek legalább piszokul jól megy minden mostanság.

Ha már terhesség, lássuk Breet, aki tovább álterheskedik, bár sem Andrew sem Orson nem találja jó ötletnek az egészet. Igaz csak előbbi szaboltálja az aktív részvételt, Mr. Hodge neje akaratának engedve asszisztál a színjátékhoz. Amire szükség is van, mert egyre sorjáznak a cikis helyzetek. Katherine buliján pl. Bree az óriási műhasával beletolat egy rosszul letett húsvillába, amit a férjével való csevegés közben egyáltalán nem vesz észre. A terheshasból kiálló villa persze hamar szemet szúr Ida Greenbergnek, aki hangos visítással hívja fel Hodgék és Adam figyelmét a problémára.

A villáról lassan lecsurgó vörös színű barbecue-szósz végképp lehetetlenné teszi az "ó, köszi, de nem sérültem meg" verziót, így Orson hirtelen ötlettől vezérelve kirántja a villát b. neje hasából, majd az elhűlt Ida és a sivalkodására érkező Adam szeme láttára még kétszer beledöfi a nevetgélő Bree pocakjába, azt állítva, hogy ez csak egy vicces villa a bűvészboltból. Az Adams familyt megszégyenítő móka a decens Hodgéktól annyira elképesztő, hogy a szomszédok még akkor sem találják a leesett állukat, amikor - egy pajkos pacsi követően - a párocska már rég elrohant azzal a felkiáltással, hogy most jól megviccelik McCluskeyt is.

Valójában persze hazamenekülnek és közel sincsenek mókázós kedvükben. Orsonnak az előző napi jelenet után - amikor is egy kotnyeles és értetlen, mindenáron terheshasat fogdozni akaró vénasszonyt rendszabályozott meg Bree Bruce Leet megszégyenítő csuklócsavarással - ez már sok, szerinte el kéne utazniuk, aztán meg úgy tenni, mintha Bree elvetélt volna. Danielle meg nevelje csak föl a saját gyerekét. Bree kétségbeesett tiltakozásából aztán megérti végre, hogy a baba azért annyira fontos Breenek, mert egy lehetőséget lát arra, hogy bizonyítsa: anyaként jobb munkát is tud végezni, mint a szociopata Andrew és deviáns Danielle esetében sikerült. Ez aztán meghatja a szerelmes fogorvost, a színjáték foltatódik.

Lynette megkezdte a kemót, ami egyrészt parókával másrészt állandó hányingerrel jár. No meg jó sok titkodzással, mert Lynette nem hajlandó Tom és az anyja győzködése ellenére sem elmondani a Hodgkint sem a gyerekeknek, sem a barátainak. Akik nem is vesznek észre semmit, sőt dícsérik az új frizóját. Lyentte igazán dícséretesen teljesít egyébként, pl. Parker iskolai színibemutatóján egészen a végső "Éljen Robin Hood!"-ig kihúzza hányás nélkül, és akkor is nagyon diszkréten sikerül az anyja széke előtt lévő táskába pakolnia a rókát. Ehhez képes apró szépséghiba csak, hogy a táska nem a mamáé, hanem a legidegesítőbb iskolai aktivista anyukáé, aki már amúgy is ki van akadva Lynette-re, mert nem aktivizálja magát önként a szülöi munkaközösségben.

Lynette a lehetetlen elvárások ellenére sem hajlandó kijátszani a rákkártyát, inkább összeszorított foggal bevállal valami feladatot, csak, hogy Muriel leszálljon róla. Katherine buliján azonban rájön, hogy nagy baromság teremdíszítéssel terhelni magát, amikor pl. annyi ereje sincs, hogy Pennyt felemelje. Pszichomami persze telejesen éréketlen a nehéz időszakára tett utalásokra, és felszólítja, hogy ne nyavalyogjon már, mert neki meg migrénje és térdfájása van. Lynette ekkor együttérzéséről biztosítja, amiért nem tud futógépezni, mert az biztos szar - majd leveszi a parókáját.

Ez végre hat, Lynette pedig könnyes szemmel áll döbbent barátnői előtt, akik aztán jól lehordják, amiért nem mondta el a baját. Lynette magyarázkodik, de aztán arra jut, hogy igazuk van, és ezentúl most már tényleg mindent mondjanak el egymásnak. Oké, mondják a csajok és romantikus négyes kézfogással pecsételik meg az igazmondás idejének eljövetelét. Ami persze egyáltalán nem akadályozza meg Breet abban, hogy továbbra is mélyen kussoljon az álterhességről, akárcsak Gabyt, hogy lapítson a Carlos-affér aktuális állásáról. Na, jó, legalább Susannek tényleg tiszta a lelkiismerete, mert ekkor még nem tudja, hogy terhes. Ez is valami.