Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Tűzvonalban 02x14 - Zuhanás

2008. április 25. 12:22 - kiricsiz

Mindenki megnyugodhat, Kitti nem halt meg, sőt Denise sem, valószínűleg csak figyelmeztetni akarták őket. Kihallgatással kezdünk és bunkó rendőrökkel. Kezdenek elszaporodni az ilyen bunkórendőrös részek. Az elején ez még egy rendőrbarát sorozat volt, ahol csak a paréjfejű hülyegyereket fenyítették be kalapáccsal, kislányokat még nem szívattak elsötétített kihallgatóhelyiségben. Na, de most már van ilyen is. Denise és Kitti persze nem láttak semmit a merénylőkből. A poén persze az, hogy az egészet Herceg is visszanézi felvételről. Próbálhatjuk összerakni herceg félmondataiból az újabb giga konspirációt, de úgy se fog sikerülni. "Minden a terv szerint halad", "Demsa lépni fog", ésatöbbi.

Egy díler, meg egy lepukkant kis hülyegyerek egyezkednek az utcán. A kisgyerek valami cuccot vesz a fickótól, méghozzá azt a tablettát, amit az illegális gyógyszerész állít elő a körzetben. Kálmán bá ki is szúrja őket. A díler elmondja a használati utasítást, hogy az a legjobb, ha piával veszik be a tablettát. Erre mondja a hülyegyerek, hogy már benne van egy liter pálesz.

Kálmán bá bemegy dumálgatni a Dühösbe, amikor bejön a kisgyerek, aki az előbb a tablettákat vásárolta. Persze nem akarják kiszolgálni, erre beszól mindenkinek, Kálmán bá-nak egy 'kabbe' jut, Editet meg lekurvázza. De közben Edit észreveszi, hogy a kiscsávó nincs teljesen itt, kérdezi is tőle, hogy mit vett be. A csávókám erre menekülőre fogja és gyorsan be is szalad egy mozgó kocsi kerekei alá, úgyhogy rövid földi pályafutása ezzel véget ért. Úgy látszik, egy kicsit a gyerekbűnözés, meg a Blaha téri kispöcs sztoriját is beleszőtték, csak itt nem kell szarakodni a gyerekvédelmisekkel, probléma megoldva. Kálmán bá észrevszi a dílert, aki kint várta a hülyegyereket, és összerakja a dolgokat. Mármint Kálmán bá.

Bordás meg a galériában téblábol - milyen üres így Demsa és emberei nélkül. Jön az ügyvéd csajszi, aki ultrabunkó, bunkóbb, mint amilyennek az előző részben megismertük. Bordást az ügyvédnő hívta ide, méghozzá azért, mert Denise azt akarja, hogy Bordás vigyázzon rá, mert senki másban nem bízik. Ez tök jó meló, csinos gimnazista csajokra vigyázni, úgyhogy Bordás megfogta az isten lábát, vagy Denise-ét. Ez az ügyvédnő egyébként marha ellenszenves, úgyhogy lesz kit megint utálni. Érdekes, hogy ebben a sorozatban az ügyvédek és ügyészek mind ellenszenves barmok, akiket előbb-utóbb le is lőnek. Kirner, Tálas, meg a seggfej ügyész (azt még nem lőtték le). Úgyhogy Végvári Andreának sem jósolok túl fényes jövőt, remélem olvassa ezt a blogot.

Bordás lelkizik egy kicsit Denise-szel, közben Demsa bemegy a kórházi klotyóba és lerendez egy telefont az igen titokzatos Mr. X-szel, avagy Lákival, aki az egyik legjobb gengszterfej ebben a sorozatban. Kezdenek belejönni az alkotók a gengszterfejű gengszterek szerepeltetésébe. ("Kapd be! De ha rajta lesz a fogad nyoma, szétszedlek")

A meghótt gyerek helyszíneléséhez kijönnek Johnnyék is. A sofőr ki van készülve, végül is meghalt a kocsija alatt egy gyerek. A gyereket Kislacinak hívták, olyan Krisztián-típusú (a blaha-téri Maugli, emlékszünk még?) seggfej volt, mindenki ismerte a környéken, aggresszív srác volt. Edit váltig állítja, hogy a gyerek nem simán részeg volt, hanem nagyot be volt tépve. Jó, ezt nem is ragozom, mert egyrészt ezt tudjuk, másrészt erről fog szólni a következő pár rész. Mondjuk a helyszínelést kicsit olcsón oldották meg az alkotók, de sebaj, a lényeg, hogy a gyerek markában megtalálják a bogyókat. Amit természetesen beküldenek a laborba. Kijött Pötyi a ref. lelkész kucsmájában, meg egy kábszerügyi csaj is, aki Kocsis helyére lépett, és reméljük normálisabb lesz, mint az elődje.

Közben a kábszeresek vallatják a paréjfejűt, akinek Sunyika a beceneve. Kitől kapta az illegál gyógyszert? Sunyika meg elárulja, hogy a Mókustól. Jóvan, ezzel beljebb vagyunk. Aztán látjuk, ahogyan ezt a vallatást is végignézi egy egész team videóról, hozzávéve két vámost is (az egyik persze Miller). A Kislacinál talált bogyók természetesen ugyanazok, mint amiket Sunyika rejtett el a kínai cipők között, csakhogy az a tétel, amitől Kislaci beállt, véletlenül durvábbra sikeredett. A vámosok azért vonódtak be a nyomozásba, merthogy ők foglalkoznak a gyógyszeralapanyag-csempészekkel. Szóval ezen a szálon is eljuthatnak Mókushoz.

Klárika benéz Móriczhoz, szerintem direkt váltják egymást Erikával, melyik csaj kavarja föl a kedélyeket az őrsön. Az biztató, hogy Móricz "kicsim"-nek nevezte Klárikát, úgy látszik, kezdi fölvenni a ritmust, de aztán persze bedurvulnak a dolgok. A legnagyobb poén, amin fetrengve röhögtünk, hogy Móricz csak akkor mehet föl Klárikához, ha a muterja elengedi. Móricznak el kellett volna mondania a muterjának, hogy átköltözik Klárikához, de persze Móricz halogat és nem mondott semmit az anyjának. Móricz időt kér, meg ilyeneket mond, hogy "egy nő nem állhat a férfi és az anyja közé", szóval halálos dózist kaptunk most Móriczból. Klárika persze megsértődik és elrohan.

Bordás felhívja Zsuzsát, aki szintén nem teljesen tiszta, be van nyugtatózva, vagy mi. De itt valami körvonalazódik, Zsuzsát vissza akarják vinni a sittre, ha jól értjük. Bordás meg egyszerre akar tanúskodni ellene is, meg mellette is.

Megjön Kolonics és Alter is, a tanteremben beszélnek meg. A legviccesebb jelenet a sorozat történetében, amikor Bordás alsógatyára vetkőzteti Kolonicsot és Altert és hosszan szemrevételezi, hogy be vannak-e drótozva. (Legjobb poén: "Ha legközelebb rámlőssz, akkor használj kisebb kalibert.") Kolonics elmondja, hogy Demsa mindent tagad. Kolonics persze azt akarja, hogy Bordás húzza ki valahogy a heroin rejtekhelyét Demsából. Az őrnagy megígéri, hogy bemegy a kórházba és beszél Demsával.

Otyó és Kriszta járőrben. Lövöldözéshez riasztják őket. De persze csak az értelmi fogyatékos Janika petárdázik. De azért beviszik, hogy később legyen bonyodalom.

Az őrsön meg sikerült Julinak berendezkednie. Igaz, hogy felfüggesztették, de bejár paradicsomlevest főzni. Szegény Móricz meg visszaadja Pircsinek a színházjegyeket, merthogy úgyse tud elmenni Klárikával. Juli szívesen elmenne, de Pircsi bunkózik, és nem adja oda neki a jegyet. Az életképet az szakítja meg, hogy bevonul Gergő bácsi, meg a kábszeresek. A Kocsis helyét betöltő szőke csajjal az élen. Szabó ezredes meg közli Julival, hogy a fegyverhasználat jogos volt, vagyis újra felveheti a szolit. Viszont kiderül, hogy ez a Juli lányka jóban van Bokrossal. Gyanús. (Trokán Péter pedig továbbra is zseniálisan hozza Szabó ezredest).

Szóval nagy összeröffenés az őrsön, Bordás a Juli levesét kanalazza, miközben hallgatja, mivel hozakodnak elő a vámosok, meg a kábszeres csaj. Például egy helyi maffiafőnököt, Papa nevezetűt keresnek, aki a legnagyobb orgazda a környéken. Ráadásul valószínűleg hozzá köthető az illegális gyógyszer, meg a csempészáru-raktár is. És ekkor baszki elhangzik a legidiótább mondat, ami csak elhangozhat Bordás szájából, az obligát bunkó hangsúlyozással: "És mit szeretne tőlünk a kábszer osztály?" Mit, na mit, idióta, enni a paradicsomlevesedből! Eszem megáll, hogy ebben a sorozatban kábé ötvenedszerre teszi föl ugyanezt a teljesen debil kérdést Bordás, és mégis újból és újból elsütik a forgatókönyvírók. Jó lenne már kilépni ebből a szar sémából, hogy Bordás a magányos farkas, aki a texasi sivatagban él egy lakókocsiban, amióta egy lövöldözésben véletlenül lelőtte a terhes feleségét, és az FBI mindig hozzá jön szívességet kérni, ő meg először elküldi őket a francba, de aztán mégis kötélnek áll, mert helyén van a szíve, és tulajdonképpen ő Clint Eastwood. Nem! Bordás egy rendőrőrs parancsnoka, akinek a körzetében illegális gyógyszerizé működik, és nem kérdez ilyen eszement baromságot, hogy "és mit szeretne tőlünk a kábszerosztály". Nem kérdez baromságokat, hanem segít megtalálni az illegális gyógyszerészt, nem tesz úgy, mint egy neurotikus ribanc, aki fel van háborodva, hogy hozzászólnak.

Vége a mítingnek, a vámosok, meg Szabó ezredes jönnek kifelé az őrsről. Kálmán bá meg megkérdezi Millert, hogy nem ismerik-e egymást valahonnan. Ezt csak azért írom ide, mert nem tudom eldönteni, hogy ez valami poén, vagy később még nagy-nagy jelentősége lesz. Viszont asszem a szőke rendőrcsaj kétszer jön ki az őrs ajtaján, gondolom a jeleneteket többször vették föl, és csak így tudták összevágni. Gergő bácsi határozottan elutasítja újból Kálmánt, aki, szerencsétlen, megint próbálkozik. Úgyhogy Kálmán megint maga alatt van. Ennek legfőképp Janika issza meg a levét, akit jól pofánvág.

Bordás újfent megkéri Krisztát, hogy hadd bújkálhasson nála Denise. Bordás szerint egyébként Demsa emberei figyelmeztették Denise-t a lövésekkel. Gondolom, hogy ne pofázzon sokat. De mit szól ehhez Demsa? Hogy az emberei rálőttek az ő egyszem gyermekére? Bordás pont beér a helyiségbe, amikor Kálmán leüti Janikát. Kálmánt hazaküldi, úgyhogy az öreg még jobban kikészül.

Láki találkozik egy másik gengszterrel. Demsa szökését készítik elő. Látom már, hogy szerencsétlen rendőrgyereket kicsit legyilkolásszák, de hát ilyen durva a krimik világa, hullanak az epizódszereplők, mint a legyek.

Miller és a másik vámos pedig arról beszélgetnek, hogy meg kell találni a heroint, mert különben egymásnak esnek a bandák.

Az ügyvédnő Demsánál. Őt is az érdekli, hogy hol van a heroin. Szóval egy újabb játékos a heroin utáni hajszában. Mondjuk ez nekem tetszik, szeretem az ilyen kincskeresős történeteket, ahol mindenki az aranyat (heroint) akarja megkaparintani. Aztán Demsa még jól megalázza a csajszit, hogy tudja, hogy merre hány méter.

Bordás elviszi Krisztához Denise-t. Móricz pedig békülni próbál Klárikával.

Kálmán bá egyedül baktat haza, mint valami öreg Piedone Nápoly utcáin. Bemegy a Dühösbe, bánatában lehúz pár felest, úgyhogy nem éppen tiszta aggyal folytatja útját. Meglátja a dílert, aki Kislacinak is adta a cuccot, és előbújik belőle a letiltott KMB-s, ezért le akarja rendezni a dolgot. Csakhogy a díler pisztolyt nyom Kálmán homlokához, miközben az öreg össze-vissza hülyeségeket beszél, hogy bemegyünk az őrsre és megbeszéljük. A csávó fejbe üti a pisztoly agyával, aztán ad még egy keveset a földön fekvőnek. Aztán elszalad. Izgulhatunk Kálmánért. De talán arról is szólt ez a jelenet, hogy Kálmán tényleg öreg már KMB-snek. Ki tudja?

Lákit egyébként Bicskey Lukács alakítja, egy marha jó interjú vele itt olvasható.

Címkék: tűzvonalban
42 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mustarmag 2008.04.25. 12:41:28

Jaj jaj jaj....hol vannak a képek?

Nikolka 2008.04.25. 13:23:14

A legjobb poént kihagytad! Amikor Bordás a levest eszi és meghallja a "Papa" nevet és sokkot kapva felnéz: "Papa???? De Gergő, az apámat is így hívják!"
Ez egy akkora király jelenet!!!!

füredi (törölt) 2008.04.25. 13:32:33

tudom, hogy nem az elsődleges feladat, hogy a poénok, meg szövegek szószerint le legyenek jegyezve, de valóban a fenti papás poénon kívül még volt legalább négy, úgy mint:
1.)Bordás: Hát, járni nem fogunk!
2.)Móricz: Azért szinházba megyünk?
3.) Demsa: Gyors leszek, mint a fény.
Rendőr: Vagy még annál is gyorsabb!
Demsa: Einsteinről hallott már?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.25. 13:40:55

Hehe, Cserna Antal szerzett szerepet az asszonynak is a sorozatban...

"Bordás alsógatyára vetkőzteti Kolonicsot és Altert és hosszan szemrevételezi, hogy be vannak-e drótozva."

Azért ez megérne egy screenshot-tot...

Bicskey Lukács telitalálat. Egy kicsit ugyan beleszorult a sablonba az Argo óta, de jól áll neki :-)

Tipca 2008.04.25. 16:29:55

Jó kis hogyvolt :D ez az egyike azoknak, amiket mindig elolvasok, amikor csak tudok. :D
a Kálmán bá - Miller "Nem találkoztunk már valahol?" beszóláson én is lestem, de aztán imdb-t ragadtam, és azt hiszem, rájöttem a poén feloldására: Hollósi Frigyes és a Millert játszó Fillár István is masszív tagja volt a Kisváros szereplőgárdájának ;)

qert 2008.04.25. 16:31:01

Szerintem Bicskey Lukács nagyon jó erre a szerepre!
Habár nekem ez a rész egy kicsit unalmasnak tűnt, inkább a poénok vitték el a részt.

dupi 2008.04.25. 16:54:51

én meg kiírtam már magamat az előző kommentnél, de azért ide is bejelentkezem a főoldal tiszteletére :) (tényleg lehetne egy kicsit hamarabb a hogyvolt, ha megoldható)

Kenda 2008.04.25. 16:57:30

Fedor, ki az asszony? :)

oszi89 2008.04.25. 18:13:49

Kb. 2 résszel ezelőtt azt mondta Alter/Vida szds., hogy az NBH átveszi Demsa őrzését. Na, ehhez képest még mindig két kisrendőr őrzi. Elfelejtették a forgatókönyvírók?

mizrolist 2008.04.25. 18:28:40

Egyvalami kimaradt: amikor Otyó és Kriszta járőrözik, kiszúrják a dílert, de pont akkor hívják őket a lövöldözéssel, amiről kiderül, hogy csak petárda volt... vagyis némivel kevesebb balszerencsével nem csapta volna le Kálmán bát a végén :-/

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.04.25. 19:12:17

Bírnám, ha Móricz és a t. ügyvédnő összejönnének :-D

Nikolka 2008.04.25. 19:28:12

Azért azt nem értettem, mit mérlegel Kriszta, amikor lövöldözéshez riasztják őket, hogy akkor most ott kell hagyni a gyanús csávót....ilyenkor sziréna és padlógáz! :)

Nikolka 2008.04.25. 19:29:46

Tipca, tényleg, ez eszembe se jutott, én egyből azt kombináltam, hogy Miller is valami gengszter, akit Kálmán fog majd lebuktatni :)))) Hát hiába, már mindenhol összeesküvéseket sejtek!

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.04.25. 19:31:44

én azt nem értem, hogy miért monták azt, hogy demsát nem tudják bentartani, ha nincs meg a heroin? nem elég hogy fegyverrel a kezében fogták el egy olyan rendőri akcióban ahol többen is meghaltak, és kocsist ő maga lőtte le bordás szeme láttára? ha ezek miatt nem lehet lecsukni valakit húsz évre, akkor valami nagyon nem stimmel. az meg kölön vicc, ahogyan egy ilyan demsa kaliberű foglyot őriznek.
a "papa poén" nagyon ott volt:))

Toszkána Grófja 2008.04.25. 21:23:31

Az tényleg hatalmas volt, amikor Bordás látszólag ügyet sem vetett rá, ki mit beszél, csak ette a Juli paradicsomlevesét. Aztán mikor elhangzott a "Papa" név úgy kapta föl hirtelen a fejét, mintha tudná is hogy ki az :) A többiek meg se mertek szólalni, amíg el nem sütötte a Nikolka által már említett poént, kész volt :)
Ja az se semmi, hogy a Szalay Kriszta játssza az új ügyvédnőt; a férje által játszott Móricz viszont igazán összejöhetne már a Klárikával

Nikolka 2008.04.25. 21:41:00

Bombadil Toma, az ügyvédje beadja, hogy Kocsis lelövése önvédelem volt :))
Sőt, Stirlitz se az ő parancsára lőtt a tetőről :))

kiricsiz 2008.04.25. 22:14:45

Tipca 2008.04.25. 16:29:55

most hogy mondod, tényleg lehet, hogy ez volt a milleresben a poén.

viszont akkor ez egy jó poén, még ha nehezen esett is le :)

Nikolka 2008.04.25. 22:17:30

Még két poén:
1, "Na az baszna be, Dénes, ha Te őriztetnéd Denise-t. Vagy őt is egy vakvágányon lévő vasúti kocsiban akarod rejtegetni, mint a családomat?"
2, "Szívesen elmegyek elmeorvosi vizsgálatra, ha Te téped előttem a sorszámot, Dénes!"
:))

Nikolka 2008.04.25. 22:20:13

Én nagyon szeretem, hogy a sorozat tele van kiszólásokkal, Stohl és az alkohol, az egész Nemzeti Színházasdi, az egyéb aktuális ügyek (Tasnádi stb.)....várom, mikor kerül elő a póthajas Zsanett-téma :))

enrikó karúszó 2008.04.25. 23:10:38

"..ez a Juli lányka jóban van Bokrossal.."
Ki az a Bokros?

Vince Larkin 2008.04.26. 08:40:50

Kálmán bá és vámos Miller déja vu-je szerintem is Kisvárosos poén. "Papá"-ról senkinek nem jutott eszébe az olajügyes volt rendőr, Sándorm I, meg Kármán Irén..? Lehet h ezt sugallták volna a forgatókönyvírók? De lehet h én vagyok komplett hülye :D
Bitskey Lukács meg nagyon rendben van! "Jó a vas, Tiéd? - Köcsögnek nézel?"

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.04.26. 10:24:30

Vince, nekem is a rendőr "Papa" jutott legelőször az eszembe.

Nikolka 2008.04.26. 10:30:56

Nekem is a rendőr "Papa".
Bokros (korábban ezredes) tábornok meg valami főfejes, akit a Bács Ferenc fog alakítani. Egyelőre csak emlegették, még nem volt vele kapcsolatban konkrétum a Julis kapcsolaton kívül.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.04.26. 10:56:34

Nem a Bokros volt az, akinek a Kolonics többször jelentett már, és soha nem láttuk még?

vivka 2008.04.26. 13:35:13

Nekem rögtön a Kisváros ugrott be Kálmán bá és Miller találkozásánál, úgy rámlik elég sok közös jelenetük is volt anno... úgyhogy szerintem ez elég jó kis poén volt :)

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.04.26. 15:16:09

szerintem a poént a maverikből vették, mikor mel gibson és danny glower összenéznek a bankrablásos jelenetnél, és mikor ellovagol, azt monja -öreg vagyok én már ehhez:))

...lehet, hogy bokros lesz a "papa" ?:)

Vince Larkin 2008.04.26. 15:59:08

Bombadil, én úgy emlékszem, az a Halálos fegyverben volt. A Maverickben nem játszott Danny Glover

akyyy 2008.04.26. 19:30:54

jövőhét után 22től lesz?:S

Nikolka 2008.04.27. 13:23:48

Nem lesz screenshot a vetkőztetős jelenetből? :D

birdito 2008.04.28. 01:33:07

Tűzvonalban 3x3 – A három Gracia

(Ez most egy kicsit unalmasabbra sikerült, de hát mindig vannak ilyen részek.)

Nyitó jelenet. Gergő bácsi ront be az őrsre, hogy fejét vegye mindenkinek. Ugyanis a szekrényes banda őt is kirabolta. Végül csak Kálmán bát találja bent, mert mindenki járőrben, vagy megbeszélésen van. Megbeszéli Kálmán bával, hogy ha segít neki elkapni a szekrényes bandát, akkor körzeti megbízott lehet belőle. („Hoppá” mondá erre Kálmán bá)

Ferihegyi reptér, nagy sürgés-forgás, rendőrségi készültség a reptéren. Aztán egy kis gép leszáll, és Demsa száll ki belől. A rendőrök odasietnek hozzá, majd egy lesötétített autóba ültetik. El.

Köv. jelenet: Pécsi reptér. Kihalt minden. Magánrepülőgép száll le ismét. Majd egy fehér öltönyös ember száll ki belőle. Letolja napszemüvegét, a napszemüveg alatt Esterházy Roberto (emlékszünk még? Alföldi Róbert) rejtőzik.

Köv. jelenet. Ismét Budapest, Mosoly őrs. Bordás továbbra sem bízik senkiben, így most Alter, Kolonics, Demsa, és az őt felügyelő rendőri is alsógatyában állnak a tanteremben. Mire belép Bács Ferenc Mindenki elvörösödik, majd Bordás megszólal, ez meg ki az ördög? Kolonics: Bokros ezredes, minek köszönhetjük a látogatását? (nem annyira emlékszem, hogy hallottuk-e már a hangját, vagy láttuk-e. Valahol azt olvastam, hogy ő lesz majd a Bokros tábornok? Ezredes? whatever). Bokros: Tőlem is magasabb emberek azt kérték, tájékoztassam őket az ügy fejleményeiről.
Szóval, akkor elkezdődik a megbeszélés, miután mindenki felöltözött. Kiderül, hogy Demsának Olaszországban egy pap segítségével (Don Matteo, az előző részből emlékszünk még rá, ugye!) sikerült kideríteni, hogy vélhetőleg ki az a személy, aki gyanusítható az egész cselekménnyel. Valószínűsítik, hogy ő még nem tud róla, hogy a rendőrség már tudja, hogy ami festmény érkezett, az nem teljesen az eredeti. Illetve azt az információt is sikerült még megszerezni, hogy a fickó nemsokára Magyarországra, Pécsre érkezik, hogy megyőződjön személyesen arról, hogy valóban nincs tudomása a rendőrségnek az „ügyletről”. És még azt is tudni vélik, hogy a biztonság kedvéért az eredeti képet is magával hozza, mert annyira értékes.

Köv. jelenet: Pécs, Sétatér és környékén nagy kirakodás, felfordulás, a Vasarely Múzeum előtt nagy sor. A sorban látjuk Esterházy Robertot is, majd néhány óra elteltével, kigyönyörködi magát a képben, mint a többi ember, majd kijön és átad ismételten valakinek egy fekete aktatáskát.

Időközben rendőreink is megérkeznek (mondjuk estére) Pécsre. Szállodáról szállodára járva próbálnak meg nyomára bukkanni Alföldi Róbertnek. Persze minden szállodában találkoznak egy-egy híres színésszel, akire ők is rácsodálkoznak (te ez nem a Fehér Anna volt, te ez nem a Cserhalmi György volt, te ez nem a Rékasi Károly volt?), mire Kolonics: Mi van itt, színház találkozó?)

Közben a balatoni őrs is dolgozik. És ők valami új nyomot találnak. Mindenki, akit kihallgattak, valóban valami olasz beszédről hablatyolt, és még egy nagyon érdekes dologról. Mindenki beszélt a titokzatos és félelmetes, Három Gráciáról.

Persze továbbra is zajlik az élet a Mosoly őrsön. Nyomják a poénokat, meg megy egymás szívatása.

Aztán zárójelenet a következő:

Egy kastélyszerű épület (Mondjuk a Lillafüredi kastély.) Három hölgy érkezik egymás után. Détár Enikő piros Porscheban. Für Anikó fekete sport Bentleyben. És sárga nyitott Lamborginivel Eszenyi Enikő. Felmennek a kastély teraszára, majd egy laptop körül gyűlnek össze. Megnyitnak egy e-mailt, aminek a szövege csak ennyi: Hamarosan…
És egy csatolt fájlt tartalmaz. Egy képet. Amit megnyitnak. És mi van a képen? Hát természetesen a jól ismert Vasarely kép.

hottentotta 2008.04.28. 11:04:21

Vince Larkin 2008.04.26. 15:59:08

De bizony, Danny Glover játszott a Maverickben, ő volt a bankrabló, aki álarcban bement rabolni :) És Mel Gibson lehúzta róla a maszkot, és akkor csodálkoztak egymásra :D Igaz, Danny Glover nem viselt bajuszt ekkor, de mégis "egymásraismertek" :)

De ugyanez a poén elhangzott a charlie Sheen-es filmben is ( soha nem tudom a címét ). Hajó, folyó, jön szembe az amerikai hajó Michael Douglassal, majd egy " jó voltál a tőzsdecápákban" felkiáltással elhúznak egymással szemben :)

a sorozat ( tűzvonalban ) továbbra is jó, Pircsikéből nekem már kurvára elegem van, még akkor is, ha a producer kislánylája. a tegnapi részben is az a színházasdi...

szóval elég sok benne a baki, de mi épp ezért szeretjük :D

és... semmi egyebet nem tudok elmondani :)

Badbitie 2008.04.28. 11:10:24

Ja, Pircsike színházasdija botrány volt. Nem tudom minek kell ezt erőltetni, akkor már inkább mentek volna ki járőrbe és tartottak volna egy burkolt oktatást. Bár most, hogy 16os karika lett, már a fiatalok okítására se jó a sorozat, mert nem nézhetik.

Gn · http://www.google.co.hu 2008.04.28. 12:09:06

hottentotta:
a film amiben Charlie Sheen és az apja Martin Sheen találkozik a folyón a Nagy durranás 2!

2008.04.28. 13:28:45

Ööö, a színházas jelenet pont annak volt szánva, ami volt: lehet mondani "szánalmas"-nak, netán nagyon kísérletinek, vagy elkékült előadásmódnak.
Tudjátok, mikor a műkorcsolya VB gáláján az aranyérmes olyan kűrt fut, amiben bemutatja, hogy nem tud korcsoláyzni, csak kilökték a jégre.
Ami nem azt jelenti, hogy a színházasdinak benne kell lenni, mert számomra ez is egy olyan elkarakírozott vonal, mint Móricz mamája volt, azaz nem igazán van köze a sorozat igazi világához, ami mégis csak élethű szeretne lenni.
Pircsivel sincs nagy bajom, már, azon kívül, hogy a SZEREPE szerint időnként túl naiv, mostanában túl hülye p..., most meg elszállt alternatív színésznő.
NEm tudom, mint Hábermann Lívia tehetséges színésznő-e, de szerintem alapvetően itt jól hozza ezt a butus-jó indulatú-naiv és naiva szerepet.

hottentotta 2008.04.28. 14:13:56

Gn,

Nagy durranás 2, jaja :) Van egy film, amivel mindig összekeverem :)

A folyón pedig tényleg Charlie és Martin Sheen találkozik.

Annyi mentségem van csak, hogy M. Douglas is játszott a tőzsdecápákban :)

uff

dupi 2008.04.30. 18:11:04

hm, mindenki bevárja a kommentekkel a pénteket? :) akkor mégse mi neveljük kiricsizét, hanem ő minket :D

kiricsiz 2008.04.30. 20:57:17

áhhh, megint elfelejtettem megdumálni a sixxel, hogy csússzon előrébb. de egyébként most néztem, hogy már csak pár rész van hátra. annyi időre érdemes más napra rakni??

Nikolka 2008.04.30. 22:01:07

Rakjátok előrébb, és a 3. évadra mindenki megszokja a Hogyvolt új időpontját :)))

dupi 2008.05.01. 01:46:03

igen, érdemes! :)
süti beállítások módosítása