Tekintve, hogy a TV2 méltóztatott átrendezni a sorozatait "vonzóbb időpontokra", ezen a héten BSG nélkül maradtak a nézőik, a csatorna meg, szkippelve a most nem leadott epizódot, két hét múlva úgy folytatja a sorozatot, mintha mi se történt volna. Mi azonban nem hagyjuk az olvasókat a betevő adagjuk nélkül, nesze neked, csigakettes.
Ez az az epizód, amelyben a Battlestar Galactica írói megpróbálkoztak a humor némileg direktebb közvetítésével, nem véletlen az eredetileg szójátékos cím sem, a Tigh Me Up, Tigh Me Down. A szituációs jellegű komédia nem éppen egy hogyvoltolható műfaj, ráadásul a mostani rendező, Edward James Olmos (azaz maga Adama parancsnok) tolmácsolásában ez annyira erősre sikerült, hogy a most következő írás csak halvány árnyéka tud lenni a képernyőn látottaknak.
A történet fonalát a múlt heti fogoly kivégzésénél tettük le, aki utolsó perceiben még Roslin fülébe suttogta, hogy Adama is egy cylon, úgy bizony. Bár az elnöknőnek nem sok oka lehet hinni az ellenségnek, de az ördög sohasem alszik, plusz a hallottakat megerősítik a saját látomásai is. Nem véletlen, hogy most a Galactica irányítóközpontjában látjuk viszont Roslint, ahogy gyanakvó tekintettel járkál fel-alá, méregetve a parancsnokot.
Hogy leplezze hátsó gondolatait, feltűnően barátságosan bánik Adamával, ami nem is kerüli el a vénember figyelmét, miközben örömmel újságolja, hogy elkészült a cylon-detektor. Sajnos az alanyok vérmintáit csak egyesével lehet kivizsgálni, és a feldolgozás órákba telik. Hogy Boomer pár percig tartó bétatesztje óta hogy sikerült ezt elérnie Baltarnak, azt sosem fogjuk megtudni, de ha más nem, ez is egy jelzés, hogy a kolóniák programozóinak közös ősei lehetnek a mieinkkel.
Roslinnak kapóra jön a lehetőség, hogy lebuktassa a parancsnokot. Kijelenti, hogy Adamával kéne kezdeni a tesztelést, elvégre a magas pozícióban lévő személyek lehetnek a legfontosabb cylon célpontok. Persze, ennyi erővel az elnök is lehetne az első, de Adama, biztos lévén mindkettőjük tisztaságában, látszólag belemegy a dologba.
Eközben az elnök asszisztensének és a Galactica kommunikációs tisztjének régóta hanyagolt kapcsolata épp szárba szökken a hajó kilátótermében. Billy faggatni kezdi Deet a parancsnok hogylétéről, és kideríti, hogy az öreg Adama mostanában valóban furcsán viselkedik, például szupertitkos telefonhívásokat intéz a kabinjából, meg gyakran utazgat el a hajóról valahova. Billy rohan is az elnökhöz, hogy beszámoljon a hallottakról, akit csak megerősítik a gyanújában a hírek.
Baltar ezalatt nyúzottan számolgatja a laborjában, hogy ha minden teszt tizenegy óráig tart, akkor nagyjából két emberöltőn keresztül vizsgálgathatja a flotta lakóinak vérét, nem számolva az alvást meg a cigiszüneteket. Munka helyett ezért inkább élvezné egy kicsit a képzeletbeli barátnője társaságát, és közben arra is jut ideje, hogy fejben olasz nyelvű áriát hallgasson a cylonokról, ám a legrosszabb pillanatban kopogás nélkül rányitnak, hát persze, hogy Starbuck az, és vérmintát hozott.
Váratlanul riadó hangja harsan fel, miután felbukkan az érzékelőkön egy cylon vadászgép. Nem elég, hogy ez pont akkor történik, amikor a parancsnok titokzatos hívásokat bonyolít, de csodák csodájára épp nem tartózkodik a vezérlőben, amikor a veszély felüti a fejét. Úgy néz ki, hogy megint elrepült a Galacticáról, ezért Tighnak kell kezelésbe vennie az ügyeket. A vadászgép láthatóan csak összevissza köröz a flotta körül, így Apollóék gyorsan kilövik a fegyvereit, és békén hagyják. A vezérlőben megragadják az alkalmat, hogy adatokat gyűjtsenek a zavartan viselkedő Raiderből, majd egyszer csak felbukkan Adama gépe, és leszáll a Galacticán.
Tigh már kérdőre is vonná a bedokkoló parancsnokot, ám az megelőzi azzal, hogy elővezeti útitársát, aki nem más, mint az ezredes halottnak hitt felesége. Ellen Tigh egész eddig az egyik utasszállítón tartózkodott, és valójában fogalma sincs, hogy került oda a kolóniák pusztulása során, sőt, az azóta eltelt két hétről sincsenek emlékei, mert végig ájult volt. Persze nagy örömében a férje egyáltalán nem fog gyanút ezzel a sztorival kapcsolatban.
Roslin fülébe csak annyi jut az egészből, hogy Adama hirtelen leállíttatta a saját tesztjét, és valami nőt vetetett előrébb. Ez már felettébb gyanús neki, utasítja is Baltart, hogy kezdjen elölről mindent a parancsnok mintájával. Ezek után magához hívatja Tigh ezredest, hogy őt is kifaggassa erről az egész mizériáról Adama viselkedésével. Hamar leesik neki, hogy a parancsnok nem mást, mint a rejtélyes módon felbukkant Ellen Tight akarta titokban lecsekkolni, ezért megint rászól Baltarra, hogy folytassa csak a vizsgálatot a nőn. A doki a képzeletbeli játszópajtásával kezdi azt hinni, mindenki megőrült körülötte.
Ha másolat, ha nem, úgy tűnik, Ellen nagyon is tudatában van annak, hogy nem volt a legjobb feleség, amit mi mondjuk pusztán viselkedéséből is meg tudtunk állapítani. Meg is lepi hites urát egy kis ambróziával, ami kinézetre olyan, mint az abszint, de úgy isszák, mint a viszkit, és annyi van belőle, mint a sörből. Ezzel az egy üveg piával nagyjából sikerül is helyreállítania a zilált kapcsolatukat, ismerve az ezredest.
Adama közben megszervez egy ünnepi vacsorát Ellen érkezésére, amire meghívja a házaspárt, a fiát és az elnöknőt is. Tekintve, hogy a mintacsalád már csatakrészeg, mire a fogadás kezdetét veszi, nem a legjobban sülnek el a dolgok: Ellen látványosan kikezd Leevel, majd zavarba hozza a parancsokot a Föld hollétéről érdeklődve. Válaszként Adama Roslinnal karöltve könnyen sarokba szorítja a nőt, aki nem tudja megválaszolni, miként lehetséges, hogy egy héttel ezelőttig senki se látta őt, valamint hogy ha annyira ájult volt eddig, akkor honnan tud arról, hogy a cylonok már embernek néznek ki.
A parancsok gyorsan fel is oszlatja az összejövetelt, Lee pedig megjegyzi, hogy ha ez az asszony nem cylon, akkor mindnyájan nagy gondban vannak. Az öreg Adama szerint ez a nőszemély régen a legrosszabbat hozta ki a férjéből, amiből Lee csak a "régen" szót nem érti. Átmennek Baltarhoz, hogy megtudják végre a Ellen eredményeit, a dokinak azonban eddig kétszer kellett újrakezdenie a vizsgálatot, úgyhogy nem tud mit felmutatni. Hamar kiderül, hogy mindenről Roslin tehet, Adama kérdőre is vonja hát, hogy mégis milyen alapon tartja őt cylonnak. Az elnöknő persze felhánytorgatja neki a titkolózását meg a furcsa viselkedését, amit a parancsnok azzal magyaráz, hogy nem akart idejekorán felhajtást csinálni Ellen megtalálásából, hiszen mindenképp csak galibát okoz az a nő.
Erre felbukkan a szóban forgó házaspár, és jól letámadják a parancsnokot, hogy titokban látogatta az ezredes nejét, biztos ki is akar vele kezdeni. A két világi jó barát össze is kap a dolgon, fény derül az üzelmekre meg a találkára, amiket az elnök meg a parancsok egymás háta mögött szervezett. Mindenki gyanúsítgat mindenkit, csak Lee csitítgatja a jelenlévőket. Baltar az egyetlen, aki a csetepatéban félti a laborban működő termonukleáris robbanófejet.
Szerencsére még időben felharsan a vészjelzés, mielőtt egymás torkának ugrana mindenki. Az epizód McGuffinja, a flotta körül azóta is ide-oda röpködő cylon vadászgép magához tért, és becélozta magának a Galacticát, hogy nekiszáguldjon. Éppen az ittas Tigh az, akinek van annyi esze, hogy idejében útjára indítson pár vadászgépet, így meg tudják akadályozni a kamikáze-vadászt a tervében. Adama ezért gratulál is neki, és biztosítja, hogy a barátságuk akkor is rendben van, hogyha ő mostantól egy részeges vadállat lesz megint.
A záró képsorban Baltar megnyugtat mindenkit, hogy Ellen Tigh tesztje zöld lett, vagyis ő bizonyosan ember. Mi tudjuk, hogy a dokinak jó szokása meghamisítani az eredményeket, hogy védje a saját hátsóját, és kétségek közt is hagy minket, amikor megsúgja az ő Sixének, hogy sosem fogja elárulni az igazi eredményt.
Capricán ezalatt Helo és ál-Sharon tovább futnak a kenyérpirítók elől, és végre feltűnik neki, hogy mennyivel jobban bírja a megpróbáltatásokat a törékeny ázsiai (vagy hogy mondják ezt náluk), mint ő. Kitalálják, hogy elmennek egy másik városba, Delphibe, és onnan jól megszöknek egy vadászgéppel. Az őket figyelő Six- és Doral-példányok megbeszélik, hogy szokatlanok ezek a heves érzelmek egy cylontól, amiket Sharon Helo iránt táplál. Doralról kiderül, hogy körülbelül annyira emocionális, mint egy kávéfőző, Six viszont majdnem elsírja magát, ahogy eszébe jut az ő kedvese, Baltar doktor.
Facebook kommentek