Múlt héten ott hagytuk abba, hogy megfúrták a Első Szigeti Diktatúra Nagy Bölcs Vezérét, és a Team Lokkbácsi névre hallgató szélsőséges csoport nem hisz a hajósembereknek, így mennek Ádörfalvára pocolni. Team Dzsekk továbbra is hisz, sőt, talál magának egy szakállas embert, akit látszólag úgy vágtak ki egy helikopterből a sziget fölött, mint macskát szarni. Folytatódott a flashforward-mánia, Hörli is kijutott a szigetről, hatodmagával (Oceanic Hat), akik közül Dzsekk és Katinka már ismert, vajh ki van még velük? És hogyhogy csak hat? A többieket kinyírják???
Húbazmeg flashbackkkel kezdünk, egy tengeralatti felvételen látjuk, ahogy valakik rátalálnak egy repülőre, az Oceanic 815-ösre Bali partjainál, rajta az összes hullával. Az epizód címe értelmet nyert. Ugrunk, az elsőző részben látott szakállas remeg és sír a tévé előtt, miközben a híreket nézi a lezuhant repülőről. Hát ennek a Dannek meg mi baja van? Vissza a szigetre, helikopterben vagyunk, vihar, mindenki kiabál, van valami nőcske is benne, aztán a szakállas kiugrik és földet ér ép bőrrel, miért pont viharban kell a szigetre helikopterezni? És miért van fegyver a kisembernél?
Most érünk el az előző rész utolsó jelenetéhez, Daniel Faraday bemutatkozik Dzsekknek és Katinkának, majd kijelenti, hogy azért jött, hogy megmentse őket. Fasz se tudja, én nem hiszem el egy szavát sem. Kiderül, hogy a helikopteren négyen voltak és az is, hogy Faraday kolléga kicsit szétszórt (tudós!!!), és ezt nem kultiválják a hajósemberek, mert amikor Dzsekkék telefonján felhívja őket, a vonal másik végén kiakadnak, bazmeg Faraday, ne hangosítsd már ki, amit a Nagyon Titkos Tervről beszélünk. Dzsekk és Katinka innentől kezdve egy kicsit aggódik, gyanús ez a titkolózás, no meg a fegyver is. A lényeg, hogy a másik három helikopterest meg lehet találni a telefon és a szériafelszerelés GPS-adó segítségével, hajrá.
Team Lokkbácsi, a vén bolond áll az esőben, és örül neki, Hörli szól rá, hogy bazmeg beléd áll a villám, ember, de az eső természetesen Lokkbácsi jóslatának megfelelően eláll. A kopaszember nem egyenesen Ádörfalvára megy, hanem meg akarja látogatni Jákób rezidenciáját, gyanús. Miért is kell odamenni? Mert a sziget aszonta, illetve Walt, kellett neked kíváncsiskodni Szójer, most megtudtad. A parton Szájid és Juliska (csak van beceneve) dumálgatnak egy kicsit, ezek a kék szemek az irakit is megvadítják, esküszöm. Közben reggel lett, Katinka rátalál egy dobozra, benne gázálarcokkal, vaddöfakk? Ezt kérdezi Dzsekk is, mire válasz: "Nem én pakoltam, nem tudom mit tettek a dobozba." Dzsekk a fegyverről is érdeklődik, szegény Faraday a saját levében fő, majd kiböki, hogy a Parti Népség megmentése nem éppen az első számú feladatuk.
Szójer nem hagyja annyiba ezt a Walt-dolgot, Lokkbácsi elmondja, hogy ja, Walt volt, csak magasabb, mint korábban ("taller ghost Walt", nem tudom hogy fordították, de sírtam a röhögéstől rajta), és ő mondta, hogy a telefonos néger nő a Las Vegasból bad, bad, bad, ki kell níyrni, és megakadályozni, hogy a hajósemberek partra szálljanak. Ja, és Ben lelőtt előtte, de ez mindegy. Itt ni, mondja Lokkbácsi, és megmutatja a sebhelyet, majd hozzáteszi, hogy ha meglenne mindkét veséje, akkor már nem élne. Most egy pillanatra álljunk meg, és hajtsunk főt az írók találékonységa/előrelátása előtt. Az még nem tiszta, hogy Ben szándékosan lőtt-e oda vagy sem.
Team Dzsekk, rátalálnak egy alacsony, viszont kurva ideges kínaira, akit Miles-nak hívnak, és fegyvert fog Dzsekkre. Miles is an asshole. Katinka szarban van, mert Miles úgy gondolja, hogy ő nyírta ki Naomit. Hoppácsak. Flashback, Miles egy szimpla szélhámosnak tűnik, aki azzal keresi a pénzét, hogy szerencsétlen öregasszonyokat vesz le, hogy amolyan mentalista módon megszabadítsa őket mindenféle halottak szellemétől egy kéziporszívó segítségével. Vagy nem is, és ez tényleg kommunikál a halottakkal, mert egy házban haknizva a "szellem" "elmondja" neki, hol a dugilóvéja. Miles egyre unszimpatikusabb.
A szigeten Miles azt akarja, hogy mutassák meg neki Naomi holttestét, mert ő majd tudja, hogy ki ölte meg - halottakkal való kommunikációs képességéből kifolyólag, meg ilyesmi. Team Lokkbácsi az erdőben, patakparton. Mindenki iszik, csak Ben nem, mert ő fogoly és büntiben van, ehelyett inkább Karlt szopatja, mert az vicces, illetve Szójerrel közli, hogy esélye nincs Katinkánál. Szójer Bent Yodának szólítja, ami nagyon mulatságos. Az ádörfőnök addig ugat, míg pofán nem vágják - zsinórban ez a harmadik epizód, hogy Bent félhülyére veri valaki. Lokkbácsi az egyetlen, akinek van annyi esze, hogy életben tartsa Bent, mert az információk, amikkel rendelkezik, a túlélést jelenhetik. Szójer kissé ideges, ő a tettek embere.
Miles Naominál, és tényleg beszél a hullával, nem, nem Katinka ölte meg, hanem Lokkbácsi. A titok nyitja egy kód, a "mondd meg a testvéremnek, hogy szeretem" az azt jelentette, hogy"egy félbolond kopaszember kést vágott a hátamba, nem a szeplős csaj ölt meg." Faraday közben motyog, hogy a fénnyel valami nem stimmel a szigeten, Katinka egyből rámosolyog, és elkezdi lefegyverezni, tedd már el a pisztolyt nagyfiú, mondja, de Faraday vonakodik, mert Miles lelövi, ha megteszi. Dzsekk közben észreveszi hogy a bokorban ott vannak a többiek (Szájid és Juliska) ezt egy kacsintással jelzi is Katinkának, aki nem érti. Dzsekk nem blöffölt, valóban ott vannak a bokorban, helló. Miles ideges, de tehetetlen, fordult a kocka.
Flashback, Tunézia, sivatag, magas vörös archeológusnő jő, megszállottan érdekli a 815-ös járat sorsa, és helyes kalapja van neki. Talál valamit, mégpedig érdekeset: egy jegesmedve csontvázát a tunéziai sivatagban, a csontok között meg egy nyakörvet, rajta Dharma-logóval. MIAFASZ???? Sziget, az előbb látott hölgy fejjel lefelé ért földet, majd levágja magát, beleesik a patakba, Team Lokkbácsi szeme előtt. Helló, mondja a kopaszember, mert volt gyerekszobája. Team Dzsekk a helikopter negyedik utasát keresi, közben Faraday készségesen beszélgetne, Miles meg nem, sőt, amikor Szájid megjegyzi hogy nem nagyon csodálkozik, hogy élve lát ennyi halottnak tartott embert, akkor gúnyosan odavágja, hogy "Maguk az Oceanic 815-ösön utaztak? Wow!" Na így kell bemutatni az új karaktereket a Lostban, nem úgy, mint szegény Nikkit és Paolót.
A nő közben beszélgetne a Team Lokkbácsi tagjaival, de csak Hörli közlékeny, és ő is csak addig, míg Lokkbácsi rá nem szól, hgy ne pofázzon. Ben közben Karl fegyverét nézegeti mereven, terve van. Lokkbácsi is kérdezget, hol a helikopter? Hányan vannak? A nő kissé ideges lesz, majd rémült, amikor a kopasz közli vele, hogy az kéne még csak, hogy rájuk találjanak a hajósemberek. Team Dzsekk megtalálja a csaj, Charlotte jeladóját, ami nagyon gyorsan mozog - hát persze, mert Lokkbácsi Vincent hátára közötte. A vén zsivány.
Ismét flashback, a negyedik tag, a pilóta jön, Jeff Fahey alakítja, a Fűnyíróember, aki pont a 815-ös roncsainak megtalálásáról szóló hiradót nézi, és észreveszi, hogy a halott pilótán nincs rajta a jegygyűrűje. Fel is hív egy telefonszámot, és közli, hogy az a hulla nem a pilóta, mert nincs rajta a gyűrű, ja és ezt onnan tudja, hogy ő lett volna az a pilóta, akinek repünie kellett vona a 815-öst. Érdekes. A szigeten vagyunk, emberünk egy kicsit megvisel állapotban, dombot mászik, annak tetején tehenet talál, vészjelez ilyen riasztópisztollyal, amire majd jönnek Dzsekkék is. Összetörted a helikoptert, kolléga? Dehogy törtem össze, mondja, ott van ni. Helló, azzal el lehet húzni a szigetről! Király.
Pilótánk vészjelzését Team Lokkbácsi is látja, Charlotte meg is örül neki, de nagyon nem ugrálhat, mert Ben elcsórja Karl pisztolyát, és mellbelövi. Bent megint meg fogják verni. Meg is, Szójer üti, mint állat, közben Charlotte magához tér, mert volt rajta golyóálló mellény. Fura egy expedíció ez, kéremszépen. Flashback, mégpedig a halott Naomié, aki Abaddonnal tárgyal (a faszi a Drótból) a küldetésről. Faraday, Charlotte, Lapidus és Miles lesz a gondjaira bízva, aminek nem örül, mert Faraday bolond, Lapidus alkoholista, Miles szellemírtó, Charlotte meg antropológus. A kérdése: mi van, ha vannak túlélők? A válasz: nincsenek. A csapat tagjait direkt erre a feladatra válogatták össze, Naomi dolga az, hogy senki nem hagyja ott a fogát. Hát, ez nem jött össze.
Szájid megvizsgálja a helikoptert, minden fasza. Miles telefonálni akar, de Dzsekknek válaszok kellenek: mit keresnek a szigeten? Miles Reginával beszélget, de nem vele akar, hanem Minkowskival aki nem ér rá társalogni. Miles idegbeteg lesz, ez gyakrak eőfordul mellesleg. Juliska Lapidus fejsebét kezeli, amikor a pilóta rájön (a neve alapján), hogy nem volt a gépen, és ezt közli is Milesszal, aki ezen nagyon meglepődik, és ISMÉT ideges lesz. Azt üvölti, hgy HOL VAN? Ki van hol? Benjamin Linus! Mert mi érte jöttünk. AZTAKURVA. Milesnál van egy fotó Benről, ami NEM a szigeten készült, és nem is Ben gyermekkorában, yeah.
Szójer pont Bent vegzálja, immáron pisztollyal, mert a verés nem segít. Lokkbácsi is kezdi elveszíteni a hitét Benben, elkéri a fegyvert, ÉS LE AKARJA LŐNI BENT, de az természetesen kivágja magát azzal, hogy, olyan információi vannak, amire Lokkbácsinak szüksége van. A kopasz első kérdése: mi a szörny? Ben: nem tudom. Lokkbácsi felhúzza a kakast, és ekkor elkezd ömleni az infó Benből: a csajt Charlotte Lewisnak hívják, antropológus, és felsorolja a csaj teljes életútját, sőt, a többiek nevét is. Ja, és azt is megjegyzi, hogy azért jöttek, hogy őt, Bent elvigyék. És honnan tudja? Mert van egy embere a hajón. Nabazdmeg. Jövő héten találkozunk.
Facebook kommentek