Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Battlestar Galactica 1x11 – "Hatos" fokozat

2008. április 11. 10:17 - Freevo

Hosszú idő után ismét képernyőn van a Battlestar Galactica, s ezzel egy időben visszatér a hogyvolt is. Ott veszem föl a fonalat, ahol sixx letette, és máris belecsapok a sorozat első filler epizódjába, amely nem kevesebbel próbálkozik meg, mint hogy némi humort és szürrealizmust csempésszen a rideg science-fiction világába.

Az előző részek meglepően sok elvarrott szállal zárultak, leszámítva a már-már unalomba fúló capricai és a Boomer-féle "cylon-e vagyok" momentumokat, így inkább kíváncsisággal, mint izgalommal eltelve várhattuk a soron következő, magyar számrendszerben tizenegyedik epizódot. Lássuk, mivel rukkoltak elő a készítők, hogy fenntartsák az érdeklődésünket.


A "Hatos" fokozat rögtön Baltarral nyit, aki továbbra is a cylon-detektorral szerencsétlenkedik. Eközben – jó tudósként – elkezdi gúnyolni a csaja vallási nézeteit is. Kevés dolog van, ami jobban ki bírna akasztani egy cylont, neki viszont nem elég, hogy megkérdőjelezi az asszony nonszensz monoteizmusát, de jó le is kenyérpirítózza, mire Six se szó, se beszéd, faképnél hagyja Baltart az aktuális képzeletvilágában. A doki azon kapja magát, hogy a következő pillanatban már Duallához beszél, aki azért jött, hogy szóljon: várják a vezérlőben.

Itt találja meg a doki a sértődős Sixet, aki legnagyobb megdöbbenésére nemcsak szarabbul öltözik, de láthatóvá is vált a többi ember számára. Sőt, úgy tesz, mintha meg sem ismerné a szeretőjét. Most már nevet is visel, ő Shelly Godfrey, a Védelmi Minisztérium egykori alkalmazottja, aki azért jött, hogy elárulja: Baltar tehető felelőssé a népirtásért. Tetézi a bajt, hogy Godfrey előránt egy biztonságikamera-felvételt is, mely szerinte bizonyítja a doktor bűnösségét.

Ugyan a videón nem látszik a doki arca, de az kivehető, hogy valaki épp egy bombát visz a központi védelmi komputer vezérlőtermébe, ami elég rossz fényt vethet Dr. Gaius Baltar karrierjére, ha sikerül kielemezni a felvételt. Egyelőre nincs ok az aggodalomra, szerencsére a Galactica kőkorszaki masináin egy napig tart kiélesíteni a képeket, és, bár mindenki neki hisz, a dokit addig is visszahelyezik civil státuszba.


Baltar a korábban már bevált trükkjével próbálkozik, és kijátssza a cylon-kártyát az elnökasszonynál: megpróbálja besárazni Godfreyt, ám Roslin már nem hallhatja a telefonon a vádakat, mert sikerült kiütnie magát a rákgyógyszereivel. A szőkenő sem tétlen közben, megkörnyékezi Adama parancsnokot, és aki eddig nem volt meggyőződve az őt alakító modellcsaj tehetségéről, az most láthatja, hogy játszik el egy színésznő több különböző alteregót. A vénembert nem győzik meg Godfrey módszerei, menten titkos megfigyelés alá helyezteti is őt.


Miután terve az elnöknőnél hamvába holt, Baltar burleszkbe illő módon környékezi meg Gaetát a Galactica mellékhelyiségében. Ugyan a hadnagy kezd gyanússá válni a nézők számára, de nem hagyja magát, így a doktornak más megoldáshoz kell folyamodnia. Szerencséjére a robotok is járnak vécére, így itt tudja sarokba szorítani a felbukkanó Godfreyt, aki szemmel láthatóan tényleg nem tud semmiféle viszonyról kettejük közt, viszont állítja, a felvétel eredeti. "That's it! No more Mr. Nice Gaius!" – vágja a fejéhez kiborulva Baltar.

Mivel nem maradt más választása, magát Adamát próbálja meggyőzni arról, hogy Shelly Godfrey egy cylon ügynök, ám miután kudarcot vall, méltatlanabb eszközökhöz folyamodik: tűzriadót kelt, hogy elkerülje az őrök figyelmét, amíg behatol Gaeta irodájába. Rémületére a hadnagy épp befejezte a kép elemzését, és most pont az ő arcával van tele a számítógép monitorja. Mielőtt azonban eltüntethetné az ellene szóló bizonyítékot, Adamáék rájönnek agyafúrt tervére, és jól letartóztatják.

Mikor már az elnökasszony sem hisz neki, Baltar megtérni látszik: imát rebeg az Istenhez, a cylon Úrhoz, és látszólag meghallgattatik. Visszatér a szeretett virtuális Six, és megígéri, minden rendbe jön. Percekkel később Gaeta nyit Baltarra, és elmondja, hogy ő hitt a doktornak, ezért újra leellenőrizte a képeket – és végül hamisnak találta őket. Nem elég, hogy felbukkant néhány egyértelmű nyoma a manipulációnak, de ráadásul nincs is árnyéka a felvételen a doktornak.


A virtuális kópia felbukkanásával egy időben pedig eltűnik a Galactica fedélzetéről Shelly Godfrey, ami azért furcsa, mert egy hajó se hagyta el a dokkot egész idő alatt. Erre már sosem fogunk magyarázatot kapni. Roslin sajtótájékoztatón ismeri el a tévedésüket, és menti fel Baltart a vádak alól, amivel beteljesíti a cylonok tervét: a doktorban mostantól feltétlenül megbíznak, népszerűvé és hőssé vált az emberek körében.

A különböző mellékszálakon Tyrol főnökék próbálják megfejteni azt, amire Starbuck magától percek alatt rájött: hogy hogyan működik a cylon vadászgép. Végül a még rehabilitálódó pilótacsaj segítségével sikerül csak beindítani a félig gép-félig szerves kütyüt, ami így talán még jó is lesz valamire. A Galacticán tartózkodó Boomer-példány önbizalmát nemigen erősíti az a tény, hogy valaki a tükrére firkálta, hogy "CYLON". Eközben a Capricán, a bolygón, ahol minden ember kék, a másolata épp Helóval dug. Mostanában a cylonoknak áll a zászló mindenütt.


Ennyi fért a mostani részbe, kíváncsian várjuk az olyan felmerült kérdésekre a választ, mint hogy mire fogják használni a cylon vadászt, kész lesz-e valaha a cylon-detektor, mi lesz most Helóval, illetve szerelmet vall-e végre Gaeta Baltarnak.

6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dupi 2008.04.11. 13:26:21

pont a héten kezdtem el ledarálni :)

RogerNyul 2008.04.11. 14:57:26

:D Lesz folytatás is?

Jack Kerouac 2008.04.11. 16:42:23

ez kell a népnek!
mindenkinek ajánlom, érdemes megnézni..

Prophet 2008.04.13. 16:38:12

Akartam is kérdezni, Galacticából miért nincs Hogy volt.. kár, hogy a TV2-nél még vagy 1 évig tökölnek majd az első évaddal. Mert gondolom nyáron úgyse adják, ha les S2, az is ősszel. Az angol részekre meg gondolom nem számíthatunk. (kérdés volt!)

Freevo · http://delta.blog.hu/ 2008.04.13. 17:11:12

Az eddigi epizódokat sixx már hogyvoltolta az első vetítések alkalmával, azokat is meg lehet találni a battlestar galactica címke alatt. Amennyire én tudom, a tv2 megvette a második évadot is, de fogalmam sincs, mikor akarják leadni. A harmadik évad meg még annyira távoli jövő, hogy nem gondolkodtam rajta. Majd meglátjuk.
süti beállítások módosítása