Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Vészhelyzet 13x14 - Szívzörejek

2008. március 26. 10:29 - zaphodbb

Ebben a részben kapunk egy jó kis thrillert az arcunkba, semmi jól bevált ER séma, csak az előző rész utolsó tíz percébe bezsúfolt események kibontása és végkifejlete következik. Kovac otthonában Ames még mindig a fotelben ül és hadonászik a pisztolyával, hogy Abby hívja fel Kovac-ot, amit szerencsétlen próbál is úgy 1 másodpercenként, de Luka nem veszi fel. Samnél: Sam és Ben alszanak, Ben felébred a füstre, lángokban áll az egész nappali mostanra már, piromán hülyegyerek Alexet egyelőre nem látjuk sehol, reméljük, hogy minimum füstmérgezést kap és felfogja azzal a hangyapöcsnyi agyával, hogy nem dobálunk égő gyufákat a piás pohárba, mert KIGYULLAD BAZMEG!

Az autóban Sarah próbálja ébresztgetni Meget, érkezik Neela és Tony. Megtalálják Meg zsebében a gyógyszeres üveget, valami antidepresszánsból nyomott be anyu sokkal többet, mint kellett volna. Luka a rendőrségen vitázik, hogy Prattet ugyan engedjék már ki. Közben Abby hívja rendületlenül, Kovac végre befejezi a dumát és felveszi. Abby nem meri mondani, hogy Ames ott van (ugyanis Ames a másik telefonban hallgatja mit beszélnek), csak hogy most azonnal teperjen haza. Ames a kezébe veszi a fegyvert és vár.

Érkeznek a tűzoltók Sam lakásához, Ben és a nagyi már kint van, Samet és Alexet még keresik. Abby-nél: Ames Joe-ról kérdezgeti Abby-t, akinek nincs sok kedve épp most a gyerekről cseverészni. Miután Ames beszól, hogy Abby mit se tudja, hogy milyen kilátástalan helyzetben van, mert neki mindene meg van, Abby elmeséli, hogy ő is került kilátástalan helyzetbe, amikor 9 éve tönkrement a házassága, az anyja megint a pszichiátrián kötött ki, ő meg ivott éjjel-nappal. Egyik nap aztán felébredt, azt se tudta hol van, valami pasival volt, aki épp kifosztani próbálta. Később, mikor már elmenekült onnan és kint üldögélt az utcán taxira várva, ott akkor nem gondolta volna, hogy ő még valaha boldog lesz. A lényeg, hogy Ames is koncentrálhatna arra, hogy megváltoztassa a helyzetet amiben van, ahelyett, hogy túszul ejt embereket és bosszút forral. Ames eltűnődik és Bourbont kér.

Mentő jön Meghez, még mielőtt becsöveznék, kisuttogja még magából, hogy Tony Sarah apja. Gates lefagy az infótól. Pratt a börtönben, két másik néger fickóval együtt. Az egyik elkezd kötözködni vele, még a végén meg is agyabugyálják. De nem, a végszóra, miszerint Pratt is csak egy drogdíler a többiek szemében, megérkezik a gyógyszerprogramos pap. Sam lakásához ugrunk, Ben és nagyi keresi őket még mindig veszettül. Ám épp mikor már-már elhinnénk, hogy Alex és Sam is távozott a sorozatból, méghozzá csúnya halállal, kirepül az ablakon egy szék és Sam kiabál ki utána. Mindenki él, a kisöreg a szomszédból van a legrosszabb bőrben, nagyon megégett. A kórházba viszik őket, a kisöreget Morris és Ray veszik kezelésbe, Alexnek semmi baja, épphogy kormos lett az orra.

Luka ér haza, lesápad Ames láttán, megpróbálja Abby-t felküldeni Joe-val az emeletre, de ezt Ames szükségtelennek tartja, elviszi kocsikázni Lukát, ami nagyon nem tetszik Abby-nek. Amint kilépnek, hívja is a rendőrséget. Időközben a kocsinál Meg szíve leáll, kiütik, semmi hatás, már pakolják is be a mentőbe. Túszdráma szál: Luka vezet, Ames irányítja. Luka próbálja kitalálni, hogyan úszhatná meg, ajánl neki állást, pénzt, mindent, de Ames meg se szólal. Abby a rendőrökkel. A rendőr egy sült láma, annyira lassú, hogy azt nézni is fáj. Abby a kezébe veszi a dolgokat, elviszi magával a kórházba, hogy az ott lévő összes aktát átadja neki Ames-ről.

A kórházban Morris-ék a szomszéd bácsit próbálják menteni. Nem tudják elsőre becsövezni, Sam menti meg a helyzetet, összenyomja a tüdejét vagy mi, így sikerül lélegeztetni. Ezután Sam bemegy nagyihoz és Alexhez, Alex úgy tesz mint aki alszik. Nagyi kérdésére, kiderül, hogy anya sejti, hogy Alex okozta a tüzet.Abby a kórházban, Franktől próbál hozzájutni az aktához Ames-ről, miközben Ames az autóban épp szájba veri a pisztollyal Lukát, csak hogy megmutassa neki, hogy ő meri használni a pisztolyt, bizony. A családja háza előtt parkolnak, Ames azon akadt ki ennyire, hogy a volt neje férjhez fog menni és a gyerekei apunak akarják hívni az új pasiját. Ezért is természetesen Kovac a hibás.

Ray és Tony Meget menti a kórházban, Ray szerint vége, nem lehet rajta segíteni. Tony csak annyit kér, hogy egy kicsit még folytassák a szívpumpálást, amíg a kislány elbúcsúzik tőle. Sarah és Neela be. Tony még pumpálja a mellkast, amíg Sarah beszél Meghez, zokogás, harcolj anyu, de semmi se használ, Meget kiírják a sorozatból.Váltunk: Pratt és a pap jönnek ki a börtönből, a pp tette le az óvadékot érte. A pap szerint Pratt családot keres magának, ahova tartozhat, ezért jött hozzájuk, sőt szerinte ők most már egy család. Pratt nem ért egyet egészen, inkább elmenekül a helyzet elől.

A kórházban: Sarah Neelán tölti ki a haragját, elküldi a picsába az anyja mellől. Tony elmagyarázza, hogy most abbahagyja a szívmasszázst és ha anyának nem indul be a szive, akkor kész, meghalt. Még egy sor zokogás és anya rángatása következik, de nem kezd el csipogni a gép ettől sem, anya végleg leöngyilkolta magát.

Ames és Luka kiszállnak az autóból, Ames nagyon pszichopatán viselkedik. Ames régi házában vannak. azt mutogatja mit csinált a saját kezével, miket faragott. És mit nem tud már megtenni fél kézzel. A szónoklatot az követi, hogy Ames azt akarja, Luka tegye a jobb kezét a satuba és szorítsa bele. Hogy Luka is érezze amit ő érez. Na, most már kezd tiszta horror lenni, ezt én nem biztos hogy végig akarom nézni.

Abby a kórházban a rendőrökkel, aki átnyálazzák a papírokat és már indulnak is begyűjteni Ames-t. Sarah a kórház előtt üldögél és szomorkodik, Tony megy oda hozzá. És akkor innentől már ketten szomorkodnak a járdán. Lukához vissza: Ames rárúg egy nagyot a satura, megszorítva azt sokkal jobban, mint Luka magának, ezzel péppé zúzva Luka kezét. És ebben a pillanatban ráparancsol Lukára, el kell mesélnie mit érez. Hátbazmeg. Orvosi nyelven mondja el mit történt a kezével, nem az érzéseit, amitől Ames megint bepörög. Kint megjelennek a ház előtt a rendőrség fényei, miközben Luka már ott tart, hogy ölj meg bazmeg, ha erre megy ki az egész, csak legyen már vége ennek a pszichoszarnak.

Abby is megérkezik az Ames házhoz, a túsztárgyalóhoz viszi Ames orvosi aktáit, hátha segít kihozni vele Lukát. Mikor betörnek a házba, Ames már felvitte Lukát a tetőre. Ames tovább magyaráz, ő azt akarja, hogy Luka is tudja milyen az, elveszíteni mindent és mindenkit. Csörög Kovac telefonja, a túsztárgyalós rendőr az, Ames-t kéri a telefonhoz, de az nem veszi át, hanem kihangosíttatja Lukával. Így már Abby-ék is meghallgathatják, hogy Luka inkább bevallja, hogy ő hibázott Ames karjával, tényleg nem figyelt rá eléggé. Úgy tűnik Ames szájában ettől leáll a habzás, ezt akarta hallani.

De nem, nem higgyük, hogy vége, Ames most épp sír és Lukára fogja a pisztolyt. Nem mutatják mi történik ezután, csak lövéseket hallunk, Abby szaladna, de nem engedik, a kommandósok meg betörnek a tetőre. A következő képkockákon látjuk Lukát kisétálni az épületből, Abby a nyakába ugrik örömébódottá. Az utolsó képen megnézhetjük még Ames-t, aki lemészárolta magát.

Címkék: vészhelyzet
32 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrgida 2008.03.26. 11:01:26

Ez ütős volt, valóban. De mi lesz Lüke kezével?

paragon 2008.03.26. 11:08:52

Sziasztok!
Én mintha két lövést hallottam volna a végén. Hogy lőheti magát fejbe valaki kétszer?

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.03.26. 11:15:08

paragon: most visszanéztem a végét, tényleg két lövés volt, hoppá. lehet, hogy elsőre nem találta el a fejét:)) mert az utolsó képen látszik, hogy egy darab luk van a fején, úgyhogy az nem lehet a megoldás, hogy görcsbe rándult a keze miután fejbe lőtte magát.

rrgida: gondolom most sok részen át nézhetjük, hogy rendbe jön vagy nem jön rendbe Luka keze, reméljük nem jut Romano sorsára.

paragon 2008.03.26. 11:21:03

Na igen. Ha valakinekl agyvérzése volt, és a fél oldala béna... Akkor viszont nagyon elszánt! :) Duplázik! :)
Amúgy nekem nem tetszett ez a rész. Ez már nem az eredeti ER. Vagy ez kell a nézettséghez?

tiktaktiktak 2008.03.26. 11:21:24

vagy lehet, hogy az elsô lövés még Luka felé sült el, és a második nem is öngyilkos golyó volt?

nem ördögtől való 2008.03.26. 11:22:07

Aki esetleg nem látta volna annak szól ez az elbeszélés?

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.03.26. 11:31:22

tömör professzor: igen, annak.

paragon: nekem sem tetszenek igazán ezek az akciófilmes részek, de valószínűleg ilyenkor azt gondolják, hogy azzal, hogy kitörnek pár rész erejéig a sémából, nagyobb nézettség lesz. Hát nem tudom igazuk van-e, én remélem, hogy a következő részre visszarendeződik.

2008.03.26. 11:33:57

Nekem sem tetszett. Lehet, ez kell a nézettség megpörgetéséhez(???), de minden olyan kiszámítható volt benne, hogy ihaj. A tüzes rész is, az öngyilok mami és a lójányka, nem is beszélve az Ames vonalról. Ott ráadásul külön idegesített, hogy Luka is egy zsák tök is volt, a jó kis délszláv temperamentum + már többször elhangzott délszláv háborús részvétel ellenére békésen tűrt mindent. Jó, jó, lelkiismeret furdalása van, még, ha nem is kellene, hogy ennyire legyen, de azért piszkosul nem tudhatta, mire megy ki Ames, és még meg sem próbálta lecsapni. Ahhoz képest, hogy ugye pár része még mezítláb rohant utána, meg majdnem folyóba dobta stb.

Fj0d0r 2008.03.26. 11:45:57

Húha. Látszik régen néztem vészhelyzetet. Ki a fene az a Meg? :)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.03.26. 12:28:25

Apropó délszláv temperamentum!
Amikor megjelent a sorozatban még szétrúgta (szó szerint) egy bandita koponyáját, aki aztána kórházban a kezei között halt meg. Mostanra már amerikainizálódott. (Persze, lehet, titokban rokonszenvezett Ames-szel.)

Ez már tényleg nem a Vészhelyzet. De főleg az a bajom vele, hogy a karakterek irritálnak. Semmi baj Kovac-csal, de ő meg Abby a főszereplők? Az is zavar, hogy mindenki csitri. Hol van Anspaugh például? Miért nincs egy karakteres, idősebb orvos sem?

Johnny336 2008.03.26. 13:13:51

Szerintem az Ames nem öngyilkos lett, azért volt két lövés. Luka ölt már embert önvédelemből, szerintem most se volt rest megtenni - neki még működik a karja, csak a kézfeje volt összetörve, az Ames csak egy félkarú óriás volt, fegyverrel a kezében...

Reckl_Amál 2008.03.26. 12:28:25

Nem szétrúgta. A betonon törte szét a buciját, többször odacsapva :)

ThufirHawat 2008.03.26. 13:28:35

Igen, a két lövés szerintem is gyilkosságra utal. Lesz ebből még lelkizés a szép szomorú Ebivel.
A keze meg majd rendbejön. Mondjuk két epizód alatt.

Kövezzetek meg, de nekem tetszik, hogy néha kiugrunk a kórházból. Erősíti a doki is ember szálat.

paragon 2008.03.26. 13:37:15

Nézzétek meg az utolsóó képet. Ames kezében ott a fegyver.... Grissom, vagy Horatio percek alatt kideríti, hogy itt guban van..

paragon 2008.03.26. 13:37:54

Ahol több a bötű vegyétek el, ahol kevés, tegyetek oda! :))Mármint az előző kommentben!)

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.03.26. 13:48:06

mondjuk lehetne az a megoldása a két lövésnek, hogy Ames rálőtt Lukára, nem találta el (pedig vagy 10 centire volt a pisztolyt tőle:), aztán Luka kicsavartza a kezéből és fejbelőtte vele Ames-t, utána meg szépen elhelyezte úgy a pisztolytz Ames kezében, hogy a csöve a fejére nézzen? Ez akár még lehet is, hogy ez thozzák ki belőle, csak az a gubanc, hogy amikor a két lövés elhangzott, akkor rögtön a következő kép Abby ugrálása után, hogy a kommandósok betörnek a tetőre.

A lényeg, hogy a két lövés is nagyon közel volt egymáshoz, köztük nem volt idő küzdésre a pisztolyért, meg a lövések után is nagyon kevés idő volt, hogy Luka rakosgassa a pisztolyt. Szóval nekem sehogy se áll össze. Biztos lesz a következő részben valami magyarázat rá, legalábbis remélem.

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.03.26. 13:51:18

Fjodor: Meg, Tony háborús hős barátjának a neje volt, aki aztán összeállt Tony-val és van egy lánya Sarah. Ez most segített valamit?:))

evicska 2008.03.26. 15:06:56

sajnos kimaradt a tegnapi rész, de a hogyvolt helyretette a dolgokat, rend és béke honol lelkem világában. köszi zaphodbb!

Kenda 2008.03.26. 16:36:26

Ez a rész nekem sem jött be, nagyon nem.
Az ilyen típúsú részeknél vagy afrikai tömegmészárlást látunk vagy egyéb kínzásokat...
A régi, jó öreg, pörgős epízódokat szeretem, mikor özönlenek a sűrgősségire a hülyébbnél hülyébb betegek!
Nem tetszett az öngyilkos anyuci sem. Jó kis anya - volt.
A két lövés nekünk is feltűnt otthon. Nem hinném, hogy Kovac rendezgette a pisztolyt, bal kézzel ugye... de akárki is volt, pontosan lőtt, pedig ez a félkarúak társasága volt :)

kamarti 2008.03.26. 16:43:25

és az nem lehet, hogy valamelyik mesterlövész szedte le Ames-t, mert látta föntről, hogy 5 centiről céloz a túszra? Olyan jelentőségteljesen köröztek rajta a piros pöttyök az utolsó képeken, épp a kép jobb oldaláról, amelyik oldalon a seb is van. És a sebesülése sem egy tipikus "öngyilkos" helyen van a fején
+ nehezen tudom elképzelni, hogy a kisebb súlycsoportú Luka, a szétroncsolt jobbkezével csavargatásra adta volna a fejét, közvetlenül a "lőjön le, ha azt akarja" mindenmindegy szöveg után, orra előtt a csőre töltött pisztollyal

2008.03.26. 16:59:01

Az "Ames rálőtt Lukára, elhibázta, Luka erre kicsavarta a pisztolyt, lelőtte Ames-t és a kezébe adta a pisztolyt" ötletet azzal ásnám alá, hogy
MINEK kellett volna Lukanak a kezébe adni a pisztolyt úgy, mintha öngyilok lett volna?
Veszélyben forgott az élete, Ames megkínozta, felcipelte a tetőre, szóval, még, ha nem is Ames lőtt már elsőre sem, akkor sem kellene Lukanak SEMMIT magyarázni a rendőröknek.
ÖNVÉDELEM!!!
Egyébként, ha már nekiálltak dulakodni a pisztoylért, akkor miért nem korábban? Miért nem a satu előtt, még ép kézzel???
És nem lett volna egyszerűbb ledobni a bebaszott Amest a tetőről?....

Ui. Ames azért elég szépen kijózanodott ahhoz képest, amlyen állapotban még Abbyvel volt...

Bi-Shop 2008.03.26. 17:37:49

Ahhoz képest hogy a kis hülye gyerek kinek nevét nem mondjuk ki (Alex) felgyújtotta a házat ahhoz képest nem sokat beszéltek róla.

Reckl_Amál 2008.03.26. 12:28:25 :
Azért nincs mert vagy meghaltak vagy elmentek Irakba hőst játszani.

Szerintem Luke keze simán rendbe jön hisz az epizód végén ott ölelgette Abbyt mindkét kezével.

Szerintem azért volt 2 lövés mert az egyik Ames volt (meg akarta lőni Lukát de nem találta el) a másik meg a mesterlővész volt. Amúgy ide tényleg Horatio kéne.

Bi-Shop 2008.03.26. 17:39:49

Amúgy nekem tetszenek ezek az epizódok. Éreztetik hogy az orvos is ember.

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.03.26. 18:07:17

tényleg, a mesterlövészekre nem is gondoltam, az még lehet. De akkor sem értem, Ames hogy véthette el Lukát, mikor kb. a hasához ért a pisztoly csöve ugye:)

Ha viszont nem magát lőtte fejbe, akkor azt nem értem, miért tették ide az utolsó képre olyan feltűnően a kezébe a fegyvert a csövével a feje felé. Én ezt úgy értelmeztem, hogy most jól felhívták a figyelmemet rá, hogy magát lőtte le.

Windermere 2008.03.26. 20:39:02

Nekem is túl sok volt ez a rész, de legjobban az tett be, mikor Abby telefonált Lukanak, és Ames, hogy hallja, a kezébe vette a telefont, de lerakta a pisztolyt! Mi a csudáért nem gallopozott oda Abby, és vette el tőle a fegyvert???

Llew 2008.03.27. 10:41:44

Én nagyon szeretem az ER-t, azokat a részeket is amik nem a kórházba játszódnak, de ez szar volt. Egyszerűen nem volt benne logika. Márpedig többnyire azért elhihetők a balesetek, meg sztorik amik vannak a sorozatban.

Túszejtés:
Ames vagy kétszer lerakta pisztolyat amíg Lukara vártak. Egyszer úgy, hogy hátra dölve ült a heverőn a stukker meg előtte volt az asztalon vagy 1,5 m-re. Abby meg az asztal túlfelén állt. Szóval simán esélyesebb volt hamarabb elérni. Meg whiskeyt tölteni tudott Amaesnek, de az üveget a fején szétcsapni nem?
Luka se próbálta elvenni Amestől a fegyvert. Egy félkező, lebénult faszitól. Annyi kellett volna, hogy megfogja a kezét amiben a stukker van és addig csapkodja a kocsihoz, vagy falhoz, vagy akármihez amíg el nem ejti. Ráadásul számtalanszor emlegették az évek során, hogy harcolt annó a háboróban, meg itt is mondja nagy lazán, hogy már fogtak rá fegyvert. Akkor meg miért kell várni amikor egy láthatóan nem 100-as emberke, fegyvert fog rá. Legkésőbb a lakásban lépnie kellett volna nem pedig önként a satuba tenni a kezét. Lebassza a zseblámpát, hogy sötét legyen aztán meg spuri kifelé. Sőt volt egy jelenet ahol Ames ott tántorog kratávolságon belül és pont az ellenkező irányba mutat a fegyverrel. Szóval semmi realitás nem volt a dolognak, de a legnagyobb baj, hogy a sorozat álltal felállított szabályoknak is ellentmondott.

Öngyilkosság:
Meg pedig annyira kurvára szenved, meg szerelmes Tonyba, hogy inkább öngyilkos lesz a lánya előtt, és le se szarja mi lesz a kiscsajjal? Na ne már. Mert ez nem kíséret volt. Akkor otthon vett volna be pár gyógyszert, nem valami eldugott helyen ahol alig van esély, hogy időben megtalálják. Az most vajon kamu volt, vagy tényleg igaz, hogy Tony a lány apja?

Tűz:
Mintha lett volna egy kis időzavar a sorozatban. Én úgy értelmeztem a látottakat, hogy a kis idióta akkor ment ki TV-zni amikor a szomszédban anyuék bekapcsolták a zenét->elindult a szex. És kb. 5 percen belül kidöntötte a piát és már égett is a fél szoba. Erre most Ben és Sam álából ébred fel, hogy ég a ház. Vagy nagyon rövid volt a szex, vagy tűzálló a nappali. Arról már nem is beszélve, hogy a háló ajtajának a közelében nem volt a tűz, de a szomszédban lakó bácsi ropogósra sült. A falak átégnek, de a hálóajtó távol tartja a tüzet?

A múltkori hogyvoltnál kérdezte valaki, hogy hányan lepődtek meg Eddie Darth Vader-es valomásán. Én nem, de az előző rész befejezése után valami olyanra számítottam, hogy Eddie annyira lelkiismeretezik, hogy elmegy Abbyékhez és ő lesz a kulcsa az Ameses túszejtés megoldásának.

Bocs, a hosszért, de ez a rész kiakasztott.

Llew 2008.03.27. 10:43:36

Öngylkosság:
kiséret = kísérlet

Fj0d0r 2008.03.27. 17:04:26

zaphodbb: Nem. :D De azért kösz. Csak azért kérdeztem mert ilyen nagy drámát csináltak a halálából gondoltam valami főbb szereplő de ezekszerint mégjobban le vagyok maradva mint hittem.

Bi-Shop 2008.03.27. 17:39:31

Szerintem nem Tony gyereke a kislány, mert Meg azt mondta ,,Ő a tied Tony". Szerintem ezt azért mondta mert ő tudta hogy meg fog halni. De lehet hogy tévedek.

Rabyn 2008.03.28. 00:11:44

Öreg dokikhoz: vagy kirúgták őket, vagy elmentek máshova dolgozni maguktól.
Nekem pl hiányzik néha Benton meg a Weaver nem beszélve Carterről. A múltkor volt egy rész amiben még az eredeti csapat játszott és Carter még medikus volt! (asszem viasat3on ismétlik délelőttönként)

2008.03.28. 12:05:31

Rabyn, azért Weaver annyira még nem kellene, hogy hiányozzon, mert az előző részben még volt ;-)
A napokban sikerült egy Via-s részbe is belekukkantanom, és megállapítottam (persze, szubjektív a vélemény), hogy nekem nem hiányzik Ross doktor pl.
Benton se nagyon.
De Sam-et simán becserélném a régebbi nővérekre, amikor még többet szerepeltek, nem csak Sam nyomta, mint nővér.
Azt sem értem, hogy anno Romano helyett behozták Dubenkot, nem régiben meg a Romanora nagyon emlékeztető görény sebészt, aki Neelat szívatta, de pl. velük mi van? Dubenko alig szerepel, pedig azt hittem, ő is bekerül majd a főbbek közé (pl. Neelának udvarolva), a görény meg teljesen eltűnt.

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.03.28. 12:13:06

A kopasz kisgeci sebész én sem értem hova tűnt. Pedig lehetett rajta bosszankodni/röhögni rendesen.
süti beállítások módosítása