Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Drót 1x06 - A drót

2008. március 25. 09:39 - sélli_

Az előző rész tartalmából: ott tartottunk, hogy Omarék újabb attakot hajtottak végre, ezúttal az Eastsideon; Herc és Carv elkapta, majd kihallgatta Bodiet. Bunk és Jimmy látogatást tett Tywandánál akitől érdekes infókat tudtak meg a Kresson gyilokról, és Avonról. Prez feltörte a banda által használt csipogó-kódot, valamint a temetőbeli Omar beszélgetés révén Jimmyék fülest kaptak Birdről. Poot és Wallace felismerte Brandont, mint a drog-nyúlásos balhé egyik résztvevőjét... Egy autó motorháztetőjén heverő, rommá kínzott tetemmel nyitunk reggel. A szemközti ház ablakán betekintve Wallace ébredezik, majd fogmosás után Poottal egyetemben realizálja, hogy egy kisebb tömeg verődött össze az ablakuk alatt. Az utcára leérve ők is rájönnek mire ez a nagy felhajtás így hajnalok-hajnalán: gyilok történt az éjjel. Közelebb érve konstatálják a tényt, miszerint a kiterített, megkínzott hulla nem más, mint Omar embere, akit előző este ők dobtak fel Stingeréknek (Rohadékok, kinyírták Brandent!!! Szemetek!) A látványtól Wallace konkrétan rosszul lesz, - nem csoda, mi is-, mivel valahogy a reggeli kávé előtt duplán számítanak a fél arccal sem rendelkező hullák.

Kapitányság: Jimmy siránkozását, miszerint egy hét múlva vissza kell jönnie a gyilkosságis csoporthoz egy telefon szakítja félbe: halott embert találtak a 800-as tömböknél. McNulty nem töketlenkedik sokat, indul is a helyszínre iziben. Odaérve a holttest szemrevételezésénél felismeri Brandont, jobban mondva emlékszik rá a temetős Omar beszélgetésből. El is mondja a kollégáknak, hogy az áldozat egy rablóbanda tagja, akik kirámolták Barksdéléket. A sebek alapján lehet sejteni, hogy a pszicho-thriller-késesgyilkos-attak helyszíne nem a kert volt, máshol ölték meg szegényt, tehát a tetemet idehozták üzenet- és elrettentés gyanánt. Szép! A Gödörben is a reggeli brutál gyilok a téma: Wallace meséli a sokk-élményt Deenek. Kilógó belek, összeszabdalt test, és még alig múlt reggel 10. Dee sincs kirobbanó hangulatban a hírtől, de néha példát kell mutatni. Tudod jól, ez benne van a pakliban. Na ja, Wallace érti az üzenetet, de erre azért mégsem számított. Nem tud szabadulni a képtől, hogy Branden nem kinyomott szeme egyenesen rámeredt, és teljesen becsavarodni látszik. Dee egy ’Ne gondolj rá, tedd túlmagad rajta’ megjegyzéssel részéről lezártnak tekinti a témát. Ismét berreg a csipogó: Dee balra el telefonálni, miközben a háztetőn gubbasztó Carv távcsővel követi nyomon a mozgást. Gyors telefon a Bunkereseknek: a Barksdale gyerek van a vonalban! Freamon és Prez figyelik a monitoron, hogy kinek megy a csipogtatás ezzel együtt bele is hallgatnak a beszélgetésbe. A vonal másik végén Stringer Bell! Megvan az Ő száma is, hallelújra!

Ugrunk a fiatalkorúak bíróságára, ahol Bodie öltönyben, nyakkendőben, bűnbánó arccal figyel a bíró előtt. Itt van a gengszer-ügyvéd Levy, plussz még egy sztárvédő, amit azért a bíró is furcsáll: minek egy 16 éves gyereknek két ügyvéd, és egyáltalán honnan van rá pénze. Levy rögtön kimagyarázza, hogy pro bono vállalták az ügyet, és milyen fontos nekik, hogy az válságba került fiatalokat jó útra tereljék. Szóval a vádak tekintetében úgy állunk, hogy volt a kábítószerbirtoklás, a rendőri-bántalmazás, és ne feledjük a javítóbeli szökést. Magyarázat mindenre van: a drogbirtoklást ugyen elismerik, de mivel pént nem kapott érte (na peeeeeersze!), és idősebb társai vitték bele a balhéba a szigortól kéretik eltekinteni. A rendőri-bántalmazás pedig pont fordítva volt kérem tisztelettel: nézzék meg szegény megvert gyereket, rendőri-túlkapásról van szó! Az intézetelhagyásról meg csak annyit, hogy gyógyszerek hatása alatt állt, és csak a Nagyijához akart visszajutni. A bíró csak bólogat, és bekajálja ezt a maszlagot! Ítélet: 6 hónap felfüggesztett, némi Nagyi házifelügyelettel, a viszollátásra! Ennyi, azaz egy szép nagy semmi...megint!

Bubbles jó útra akar térni, mivel időközben felcsapott zöldség-gyümölcs árusnak... tiszta, becsületes fizetségért. Johnny alig akar hinni a szemének mikor meglátja; ám hamar rátér jövetele okára: a rehabon volt ideje gondolkodni, ennek örömére van egy terve! Ki akarja pakolni a rézboltot az egyik haverjával, és ehhez invitálná Bubbles is. Nem is kell sokáig győzködni, hamar igent mond – lássuk miből élünk. Pár órával később nyélbe is ütik a balhét: jön a rezet szállító teherautó, Johnny a járgány elé veti magát, mintegy mímelve, hogy őt elütötték. Az autóból kiszálló sofőr persze egyből a segítségére siet, és az ’ápolás’ alatt Bubblesék a hátsó platóról lepakolják a rezet. Amint a csóka elmegy segítséget hívni Johnny felpattan, és Bubblesal, meg a rézzel a hóna alatt meg is pattan, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Gödör: Bodie frissen szabadulva hová máshová is mehetne, mint vissza a cimboráihoz. Ám a narancssárga kanapé tök üres, ezért elmegy egyet telefonozni a cimborák hollétét felderítendő. A tetőn sasoló Herc rögtön kiszúrja, és brékózik befelé a Bunkerbe: kapás van! - Mindemellett persze halálosan idegbeteg, hogy Bodie már megint kint van, és szól Carvnak az újabb brillírozásról. - A vonal tu’-felin Stinkum, - újabb kártya felöltve a falon! Preznek nem meglepő módon még mindig értelmezési problémái vannak, mert a beszélgetést a ’Nem kapcsolódik’ gombbal illeti. Freamon türelmesen elmagyarázza neki, hogy azért mert nem beszéltek konkrétan drogokról még nem jelenti azt, hogy nincsenek benne a biznicben. Ezek sosem fogják szó szerint kimondani, hogy MI VAGYUNK A DROGBANDA, és nem fognak neveket sem használni, a megfigyelés lényege az adatgyűjtés! Minden részlet számít, világos? Prez bár bólogat, de erős kétségeim vannak, hogy valóban eljutott az infó az agyáig.

A felcseszett-agyú, habzószájú Carv-Herc duó este kilátogat a Gödörhöz. A ’fej vagy gyomor’ helyett ’fej ÉS gyomor’ elvét használva legyakják Bodiet, amiért harmadszorra is önkéntesen távozott a rendőri felügyelet alól. Ám Bodie két ütés között azért közbevág: ne olyan hevesen, nekem papírom van róla. Carv arcszíne bírorlilára vált, mikor meglátja a háziőrizet szót a bírói végzésen. Bodie félmosollyal mentegetőzik, hogy nem tehet arról, hogy elcseszett a rendszer, és vicc az egész úgy ahogy van. Viccesnek lehet, hogy vicces, de Carvék nem röhögnek. Ellenben ha már úgyis itt vagytok, vigyetek má’ haza a Nagyihoz, és akkor egálban vagyunk az ütlegét. És Carvék hazaviszik rendőrautón egészen az ajtóig! Na EZ tényleg vicces! Kapitányság: miután Rawls -némi fáziskéséssel- végre elolvasta a Jimmy által reggel behozott 3 gyilkosságis aktát egyből akciót akar. Fat Jay szól Bunknak, hogy kerítse elő McNultyt, mert a főnök letartóztatást akar a Kresson ügyben, plussz a hozzá kapcsolódó másik két gyilkosságban is a fegyverek alapján. Bunk egyből megosztja Jayjel kétségeit: ennyi infó, és bizonyíték alapján mégis kit vádoljanak meg? D’Angelot, kimást! Ott volt a helyszínen, és van egy tanú is ellene. Mit van mit tenni, a parancs az parancs, Bunk megy telefonozni Jimmynek a ’jó hírről’. Újabb elcseszett rendőri aktivitás elé nézünk!

Bunker: Framon mutogatja Kimának a lehallgatások eddigi hozadékát: Stringer Bell és Stinkum kipipálva. Hopp, bekóvályog Polk is, akiről nem tudni, hogy reggel 10-kor MÁR-, vagy az előző estéről MÉG van totál béjjebaszarintva. Daniels ezt nem nézi sokáig szótlanul, és a kissé dülezdező alkeszt beinvitálja az irodájába. A nem is velőtrázó, de intenzív lecseszés egy eldöntendő kérdésben ér véget: vagy csatlakozik a tetőmegfigyeléses csapathoz már aznap délután, vagy irány az orvosi és bejelentkezik elvonóra. Polk sok sikert kíván az ügyhöz, és végül az utóbbit választja. Mahon után újabb taggal fogyatkozik a BÜFI, na nem mintha olyan nagy érvágás lenne. Bunk időközben tájékoztatta Jimmyt Rawls idióta tervéről, aki persze ettől a hírtől dob egy hátast, és szokás szerint ’Fuck Rawls’ üvöltéssel reagál. Kimával, és Framonnal próbálnak valamit kitalálni, hogy megakadályozzák ezt a baromságot; végül Kima javasolja, hogy esetleg kérhetnék Daniels segítségét, mégiscsak jobban ráhatással lehet Rawlsra, mint monnyuk Jimmy asztalborítása. Jimmy ettől az ötlettől sem veri magát a földhöz (Fuck Daniels!) Bunk végül rövidre zárja a hisztériás sipítozás: mindegy hogy döntötök, de gyorsan csináljátok. Végül abban maradnak, hogy mégis szólnak Danielsnek: ha Ő harcol az ügyért, akkor ők is, ha meg nem, akkor ígyis-úgyis bukovári van. Megbeszéltek szerint elmondják Danielsnek Rawls brilliántos ügy-szétverős tervét. Daniels csak húzogatja a szája szélit, mivel Rawls rangban felette áll, mégsem egrecíroztathatja kedve szerint. Meg egyébként is chain of command. Ennek ez a mániája!

Újabb ’ilyet sem láttunk még eddig’ momentum: Avon és Stringer kart-karba öltve a Gödörben! Avon azért jött, hogy a rabló-pandúr ügy kimeneteléről tudnak-e már a helyiek. Hát persze, hogy tudnak róla vazz, egy lógóbelű hullát hagytál hátra két utcával lejjebb! Avon tartja a szavát, ahogy ígérte a vérdíj kifizetése Brandon esetében 2 rugó. Mivel team-work kivitelezés volt, Wallace kap 500-at mert kiszúrta, Dee szintén ennyit mert csipogott, Bird és Wee Bay pedig szintén 5-5 kilót mert elvégezték a piszkosmunkát. No, pénz szétosztva, irány haza... A tetőn szolgálatban lévő Santangelora pedig PONT most jött rá a brunyálhatnék, ezért PONT nem látja a távozó Avonékat, akikről végre egy normális fotót lehetett volna készíteni! Droid barom! Bubblesék a lopott szajrét némi alkudozás után egy építkezésen passzolják el, az árát pedig rögtön el is költik jó féle anyagra. Belövés közben jön meg az ihlet: Bubbles továbbfejleszti Johnny tervét: az építkezésen eladott cuccot megvárják míg félig beépítik, oszt mielőtt végeznének visszalopják a szajrét. Mivel némileg fogyóban az anyag Johnny elindul egy újabb adagot vásárolni, ám amilyen lúzer az első sarkon belefut egy igazoltató járőrautóba, ennek következtében kaszlizzák is befelé a bénát!

Daniels Rawlsnál(!) – mégis félretette a rendőri kisokost, aminek első pontja kimondja: ne baszakodj a rangban feletted állókkal. Daniels okosan, némi nyalással, és megértéssel közelíti meg a témát: együttérzően nyilatkozik a statisztikai számokról, meg a kevés letartóztatásról. Ám rávilágít: ha most vádat emelnek Dee ellen, és az összes eddigi infójukat kiadják, akkor az Ő ügyünkek annyi. Avon két perc alatt átszervez mindent, és bottal üthetik a nyomát. Rawls a szokásos egoista beleszarok formáját hozza, és minden rimánkodás ellenére elhajtja Danielst.

Délután: Jimmy éppen családi életet próbál élni, focizik a kölkeivel mikor berreg a csipogója. Telefon: a vonal túlvégén Omar, aki látni akarja Brandont... már ami megmaradt belőle. Jimmy jó arc, igaz a kölkök nála vannak, de attól még összeszedi Omart, hogy elvigye a hullaházba. A hullaházban irány a boncterem, ahol Omar szinte sírva fakad mikor meglátja kis lieblingjének tetemét. Hát az biztos, hogy Omar reakcióját látva nem lennék Wee Bay és Bird helyében... Másnap reggel Omar csatlakozik Kimához, és Jimmhez; bemegy velük a Bunkerbe némi elbeszélgetésre. Kima kifejezi részvétét Brandon miatt, majd Jimmy elmondja hogy elképzelése szerint azért ölték- és kínozták meg így Brandont, mert Barksdélék tulképp rá hajtottak. Így próbáltak infót kiszedni belőle. Javaslata szerint, hogy kedvenc lefűrészelt shotgunját vállra vetve Avon nyomába eredjen megoldás helyett van más mód is a visszavágásra: mesélj el amit csak tudsz róluk, ugyanannyit ártassz vele. Omar nem az a besúgó fajta, ám a maga módján némileg hajlik a közös munkára. A csatlakozó Freamonnal együtt összerakják a kedd esti történéseket, és rájönnek, hogy a Bunkerben rögzített hívások egy az egyben megegyeznek a gyilkossághoz vezető eseményekkel, ergo: itt a gyilkosság számokban!!! Jimmy rongyol befelé Danielshez és leüvölti a haját: sosem vagyunk ott ahol kellene, ha előbb bedrótoztuk volna a telefonokat, megmenthettük volna a gyereket!

Freamon és Jimmy ezek után elmennek a Greek’s-hez ahonnan elhurcolták Brandont, és a tulajtól próbálnak némi infót szerezni a történtekről. A tulaj felismeri Brandon képét, és azt mondja, hogy szerinte zsaruk voltak, mert bilincsben vitték el. Freamon leellenőrzi a bolt mellett álló fülkét: a fülke száma azonos a Bunkeres listával. Mindezalatt Kima folytatja a beszélgetést Omarral, és felhozza a temetős beszélgetést, miszerint Bird állítólag megölt egy rendes embert. Omar bólogat, jaja, azt aki tanúskodott! Kima majd’ leesik a székről: Gantról beszélsz? Igen - biztosítja őt Omar- tuti, hogy Bird volt, mindenki tudja: oda ment a csávóhoz, és fejbelőtte, a fél telep látta. Ráadásul amilyen hülye és imádja a fegyverét, biztos, hogy még nála lesz a stukker, kapjátok el, hozzátok be. Kima nem ilyen optimista, a fegyver oké, de kellene egy szemtanú. Nos Omar nem szívbajos, és Omar nem is fél! Vállalja, hogy bíróság előtt tanúskodik Bird ellen Gant megöléséről! Höjj! Micsoda fordulat hegyek!

Rawls, és Daniels a reggelit zabáló Burrell irodájában: megy az egymásnak feszülés, érdekellentét kihansúlyozás. Rawls köti az ebet a karóhoz, miszerint 3 ügyben is vádat lehetne emelni D’Angelo ellen, Daniels meg persze fújja a kontrát: a vádemelés több sebből is vérzik, ha most behozzák a Dee gyereket, Avon megússza a drogbirtoklást+terjesztést. Daniels csak egy hónapot kér, hiszen Rawls vádjai egy hónap múlva is meglesznek, hátha útközben a lehallgatósdival szereznek még plussz infókat, hogy erősödjön a vád, és folytathatják a megfigyelést. Viszont ha téved, akkor se Avont, se Deet nem fogják tudni bevarrni és akkor mit mondunk a Bírónak, ugye. Esti záróakkord: Jimmy és Framon a délutáni Greek’s infógyűjtéses megmozdulásból érnek vissza az irodába. Daniels előkóvályog az irodájából, hogy szóljön: Burrell végül úgy döntött, hogy engedélyez még egy hónapot a csapatnak, és a gyilkossági elfogatóparancsot addig jegeli. Plussz még egy jó hír: a délután itt járt rosszarcú ember jelentkezett mint a Gant gyilkosság szemtanúja!!  Hah! Jimmy csudálkozik is, végre valami fény az alagút végén! Majd vigyorogva távozik. Ám Freamon, az öreg róka csak egyet kérdez: Sokba került? Jövő héten megtudjuk!

Címkék: drót
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EasyFriend 2008.03.26. 17:30:54

Köszi a hogyvoltot. Dobjatok már rá lécci egy Drót taget, meg volt szerintem egy korábbi is, ami kimaradhatott, mert összesen 4 van, ez meg már a hatodik.

_sélli 2008.03.27. 09:16:42

Easy, a jobboldali csíkon, a Címkék alatt katt a Drótra, ott bújdokol az 5. is! :)

EasyFriend 2008.03.27. 09:57:46

Most már minden szuper, köszi, amikor írtam, még csak annyi volt.
süti beállítások módosítása