Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Narancsvidék 1x04 – Bemutatás

2008. március 20. 12:14 - EasyFriend

Ott hagytuk abba, hogy Ryan marad, az anyja elhúzott, Summer felfigyelt Sethre, Sandy és Kirsten kibékültek, csupa öröm és boldogság, mehetnénk is haza, csak éppen van még hátra 24 epizód az évadból. Rögtön történelmi eseménnyel nyitjuk ezt a részt: Ryan először nyomja le Sethet a konzolon. Tudjuk ezt be szerelmi dekoncentráltságnak. Kirsten és Sandy jönnek komoly arccal: kérvényezték, hogy Ryan hivatalos gyámjai lehessenek, de ehhez magukra kell vállalni minden felelősséget. Arra kérik tehát Ryant, ne gyújtson fel több házat és a kocsikat is hagyja a helyükön, egyszóval kerülje a balhét. Hehe, mintha Sethtől kérnénk, hogy ne poénkodjon, vagy Marissától, hogy logikusan cselekedjen. Vagyis: férfias erőpróba lesz.

Seth poénja ("Most már te is Cohen vagy, üdv a hülye komplexusok és bénázások földjén") rögtön más színt kap, mikor Kirsten előhozza, hogy Ryannek még frakkja sincs, márpedig az kelleni fog az első báljára. Ami ugye OC-ben kötelező, és különben is, családi hagyomány. Hát, meg kell fizetni az árát annak a helyes kis vendégháznak, még ha egy kicsit busásnak is tűnik ez az ár így első hallásra. Jimmy megköszöni a szörfözésből hazatérő Sandynek, hogy olyan jófej módra viselkednek Kirstennel. Szerencsétlenkedik egy darabig, mintha még mondani akarna valamit, de inkább lelép.

Ryan épp azon filózik, hogy Gucci, Armani vagy Versace öltözék passzolna-e a legjobban a stílusához, amikor Marissába botlik. Hát te még mindig itt vagy? Már vagy háromszor elbúcsúztunk. Most maradok, istenbizony, miért, baj? Dehogyis, legalább barátkozhatunk tovább. Luke szintén felbukkan, ő már nincs ennyire barátkozós hangulatban, de egy csomó elegáns ruha közt mégse verekszik az ember, pláne, ha kerülni akarja a balhét. Így hát csak kakaskodnak kicsit a srácok és letudták a mai tesztoszteronszint-ellenőrzést. Summer megint Ryannel flörtöl, ami se Sethnek, se Marissának nem esik jól. A lányok meg is beszélik ezt, persze öltözködés közben, persze Summer megint melltartóban, de most csak nekünk. Marissa szerint Ryan nem illik Summerhez. Summer kérdik, hogy most akkor Marissa Luke-kal jár, vagy Ryanre is igényt tart, hogy is van ez? Sandyt felkeresi az egyik rokonszenves Man In Black, csak ő nem földönkívülieket menedzsel, hanem csalókat kerget: a pénzügyi felügyelettől van. Kérdése: tudta-e Sandy, hogy Jimmy Cooper ellen csalás gyanújával vizsgálat folyik? Szerintetek tudta?

Ryan a balhé kerülésének jegyében a bált is kerülné, a kis hamis, nem tanította meg az anyukája, hogy aki nem eszi meg a spenótot, az nem kap sütit. Sandy mesél Kirstennek a nyomozásról, nincsenek tőle feldobva. Sandy értesítene mindenkit, jó szomszédság ide vagy oda, de Kirsten meggyőzi, hogy várjon még egy kicsit, beszél Jimmyvel, hátha megmagyarázza a szitut. Haha, ez úgyis egyike Jimmy számtalan erősségének. Ryan átmegy a szomszédba Marissához, hogy lemondja a bált, de Marissa megkéri, hogy kapcsolja be a felső csatot a báli ruháján hátul, mire Marissa csupasz hátának és nyakának látványa, hát igen, súlyos vérveszteséget okoz Ryan agyában, és ennek köszönhetően csak annyit kérdez a bálról, hogy hányra menjen a próbára. Ennyit a férfiak állhatatosságáról meg a balhé kerüléséről.

Gyorsan jön is a feketeleves, mert a próbán táncolni kell! Sokk és pánik! Bár Seth tud egy "dögös" diszkófigurát, a szalontáncokkal ő sincs közeli barátságban, Ryanről meg ne is beszéljünk, a külvárosi iskolák és börtönök képzési programjában méltatlanul kis szerepet kap a társastánc.

Seth már lestoppolná Ryant, de Marissa már mást szemelt ki neki párnak: egy Anna Stern nevű lányt, aki most érkezett OC-be. Summer kiakad, hogy milyen barátnő Marissa, hogy ilyet tesz vele. Így kénytelen Sethtel beérni, aki végtelenül élvezi a szituációt. Nem úgy Ryan, aki fél a bénaságától, de egyrészt ilyen ember ne akarjon Cohen lenni, másrészt aki férfi a női hátak tanulmányozásakor, az legyen férfi ilyenkor is. Marissa a feszültséget oldandó megmutatja Annának a felállást, de a testi kontaktus Ryannel nem oldja, inkább fokozza a feszültséget, a fiatalok testén rántottát lehetne sütni. Luke a legjobbkor bukkan fel: "féltékeny is lehetnék, ha nem lenne buzi". Ez a buzizás meg köcsögözés nagyon szokásává vált a Luke fiúnak, de jön még kutyára dér. Meg aztán, mikor Marissával táncol, kiderül, hogy azért féltékeny is. Persze Marissában vakon is megbízik, de Ryanben nem.

Anna vagány csaj, először kiosztotta Summert egy mondattal, aztán rögtön leveszi, hogy mi a helyzet Ryan és Marissa között, majd amikor megtudja, hogyRyan az a bizonyos hírhedt gengszter, és az ő oldalán lép majd be az úri társaságba, direkte élvezi a helyzetet.

Sandy és Kirsten Jimmyről veszekednek, Kirsten szerint ő is tudna lopni-csalni-hazudni a családjáért, Sandy ezt kétli. Kényelmes erről a témáról elvi síkon vitatkozni. Közben Holly (helyi szőkecsaj) meghívja a fiúkat bulizni, Ryan kihagyná, hogy kerülje a balhét, de Seth menni akar Summer miatt, végül is rádumálja az új tesót. Holly bevásárol a bulira az apjával, és Jimmy Cooperrel futnak össze a plázában. Holly apjának pénzét is Jimmy kezeli, szóval szívás van kialakulóban. Sürgősen pénzt kéne mozgósítani a pasas befektetési számláján, ami egy csalónak sosem jó hír, hát még ha közben a boltos terminálja a hitelkártyáját is visszadobja. Valahogy most még megússza Jimmy, de én a helyében már venném a repülőjegyet és csomagolnék.

A buliban Summer (kell-e mondanom, bikiniben) épp pénzt kínál Hollynak, hogy elcserélje Sethet egy normális pasira, de mi már tudjuk, hogy erre 11 dollár messze nem elég. Ráadásul Seth is odamegy bájcsevegni. Ryan számára a balhé kerülése egyenlő az ücsörgéssel a kanapén + szomorú bociszemek meresztése Marissára. De Marissa odamegy és kész a balhé: Luke is jön, ti meg mit beszélgettek itt, hö, húzzá, kisköcsög. Ryan csakazértse verekszik, mert ő egy jellem, de ez nem akadályozza meg Luke-ot, hogy behúzzon neki egyet. Most már Marissa is kezd rájönni, micsoda görény ez a Luke. Seth gratulál a bekapott gyomroshoz Ryannek: "vissza se ütöttél, most már igazi Cohen vagy".

Ryannek az incidens kapóra jön, hogy most már aztán tényleg ne menjen el a bálba, Seth egyedül indul. Marissának sincs sok kedve azok után, amit Luke tett. Az anyja finoman próbálja rábeszélni, hogy inkább Luke, mint egy senkiházi, mert így biztosíthatja magának a kényelmes életet. De hát most is az van, mondja Marissa, szemlátomást nem áll neki össze, hogy a fekete ruhások nem nyári mikulások. Julie igyekezete valamennyire érthető, neki már az jár a fejében, hogy legalább az egyik lányát ne kelljen lakókocsiban nevelnie. A "nem megyek a bálba" lemezt Sandy is felteszi Kirstennek, ő Jimmy Cooper miatt van kiakadva, és ezért bojkottálná az eseményt. De szerintem ez csak duma, és grillezni akar Ryannel, fogadjunk. Végül Jimmy is otthon maradna, de Julie neki sem hagyja. Komoly dilemma: ha otthon marad, Julie-t borítja ki, ha elmegy, Holly apjával futhat össze. Én Bolíviát választanám, de ez az idióta Jimmy még mindig szereti a feleségét, így hajlandó elmenni a bálba.

A harmadik társas összejövetelt látjuk a sorozatban, az első kettő botrányba fulladt, a fenti előzményekkel milyen esélyeket adhatunk a harmadiknak? Azért van a bálnak jó oldala is, a lányok a szokásosnál is lélegzetelállítóbbak. Seth szava legalábbis elakad, amikor meglátja Annát. Átadja a rossz hírt, hogy Ryan nem jön. Summer hiába győzködi telefonon Marissát, ő továbbra is marad otthon, Luke és Julie bánatára. Sandy és Ryan otthon játszik a konzolon valami kardozósat. Majdnem ráhibáztam. Anna elbűvöli Sethet azzal, hogy szintén képregénybuzi, szerintem ha a csaj vitorlázni is tud, feleségül is kéri. Summer lecsapott az egyedül maradt Luke-ra, így lepattintja Sethet. Aranyos. Marissa átmegy Ryanékhez, és kis lelkizés után eldöntik, hogy elmennek együtt a bálba. Sandy elviszi őket.

A bálban Greg, Holly apja szorongatja Jimmyt, aki megmondja, hogy nem ad most pénzt, de azt nem, hogy miért – aztán amikor látja, hogy jön Marissa, le is lép. Hát ennek nem lesz jó vége. Luke-nál beteszi a kaput, hogy Marissa Ryannel érkezik, ott helyben szakít a lánnyal és elviharzik. Summer így pár nélkül marad. Anna üdvözli Ryant, mondja neki, ne aggódjon, legyen csak Marissa párja. Ryan fel is ajánlja ezt Marissának, Julie Cooper megtiltja, tehát Marissa elvállalja. Azt hiszem, ez egy gyönyörű anya-lánya viszálykodás kezdete. Seth a folyosón még egy körrel le van maradva (nagy újság), és azt hiszi, Summer Luke-kal nyomul. Ettől teljesen össze van zuhanva, de Anna elkapja, felrázza és párjává lépteti elő. Majd egy perccel később Seth, mikor a toporzékoló Summer kínjában már visszafogadná, kéjesen nemet mond a lehetőségre. Szivacs. Sandy leül Kirsten mellé, akinek az első kérdése: "nem ölthettél volna frakkot"? Fúj, micsoda telhetetlen frakkfetisiszta. A lányok nagyon szertartásosan bevonulnak, bevezetést nyernek a társasági életbe, aztán jön a tánc.

Greg egy kissé ünneprontó módon folytatni akarja a megkezdett beszélgetést Jimmy Cooperrel, aki már kifogyott az ügyes mellébeszélős szövegekből, így inkább megmondja az igazat. Mondjuk ehhez felvehetett volna egy fejvédőt, mert a felbőszült Greg elég rendesen arcon nyomja. Sandy odamegy békíteni, erre ő is kap egyet, és eddig tartott Ryan balhékerülése, mert a családját, azt senki ne bántsa. Földre viszi a megvadult Greget, aki hangosan tolvajozva elhagyja a termet. Jimmy minden létező értelemben a padlóra került.

Kijönnek a zsaruk, Ryan Sandy tanácsára lelép. Seth hazakíséri Annát, aki elmondja, hogy most egy darabig nem találkozhatnak, mert elvitorlázik, és éppen Tahitire! Na erre tessenek gombot varrni! Ryan kifelé még próbálja vigasztalni kicsit Marissát, akiben egy világ omlott össze az apja miatt. Luke is visszajön bűnbánó arccal. Marissa elhajtja mindkét srácot, mindenki gyászos képpel és magányosan távozik. Látszik, hogy buli volt.

Címkék: narancsvidék
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tetem 2008.03.21. 09:04:24

"Ez a buzizás meg köcsögözés nagyon szokásává vált a Luke fiúnak, de jön még kutyára dér."

HÁÁHÁ ez marhajó! Fején találtad :-)
Végre ettől a résztől már belendülnek a dolgok, vége a felvezetésnek... ismét nagyon jó leírás, grat!

Anna meg szimplán rulez.

tbestia 2008.04.01. 16:44:10

hé, remélem nem hagytad abba, nagyon jók a leírások
és persze Anna tényleg rulez
szóval hajrá, folytasd

EasyFriend 2008.04.01. 19:29:44

Köszi a biztatást és az aggodalmat! Ami késik, nem múlik, a hogyvoltok mennek tovább, az 5. epizód már be van tárazva, ezen a héten már nem maradtok OC nélkül!
süti beállítások módosítása