Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Veronica Mars 1x01 - Pilot

2008. március 16. 13:03 - foxglove (törölt)

Miután letudtuk a sorozattörténelem egyik leghangulatosabb főcímet(személyes vélemény), a narrátorunktól kb. az első percben megkapjuk az összes fontosabb információt. Nem egy lassú tempójú sorozat lesz ez. Helyszín: Neptune, California (a város középosztály nélkül), azonbelül egy elit középiskola. Gazdag fiatalok vs. szegény fiatalok. A főszereplőnk – akikről egyelőre csak annyit tudunk, hogy kicsi, szőke és lány - az utóbbi csoportba tartozik. Mellesleg nyomozó, legalábbis az esti program nála abból áll, hogy biztosítási ügyeket old meg, vagy hűtlenkedő férjeket/feleségeket buktat le. Hozzátenném, úgy könnyű , hogy apukának történetesen magánnyomozó-irodája van.

De nézzük, miből is áll egy átlagos iskolai nap. Gondolom, mindenkivel előfordult már, hogy a suli alatt meglehetősen hiányos öltözékben ragasztószalaggal kikötözték egy póznára. Ha nem, akkor itt egy példa, hogy ilyen esetek bizony léteznek, a Nepune High-ban legalábbis éppen ez történt.

Szerencsére Veronica (mert ez a szőke lány neve) éppen arra jár, és kiszabadítja a gyászos sorsú áldozatot, név szerint Wallace-t. Welcome to Neptune High, Wallace. Az átlagos iskolai nap következő állomása: a droghasználat megelőzése miatt bevezetett, (nem teljesen) véletlenszerű szekrényellenőrzések. Az igazgató, Mr. Clemmonds a rend egy jeles képviselőjével karöltve megkérik a „mit sem sejtő” Veronicát, hogy mutassa meg nekik a szekrényét. Az egyetlen kompromittáló tárgy az egyébként töküres szekrényben az igazgató piros szívecskébe foglalt fényképe. Hát ez kínos, kommentálja Veronica pofátlan módon. Szerencséje, hogy ez jól áll neki.

Ebédszünet. Veronica azon morfondírozgat, hogy miért van az, hogy ő egyedül eszik, mások meg társaságban. Egészen pontosan egy bizonyos baráti kör szerepel a gondolatai középpontjában, mégpedig a nagyongazdagok klubja. Élükön (a meglehetősen egyszerű jellemnek tűnő) Duncan Kane-nel, aki a szoftvermilliárdos Jake Kane fia, és nem utolsósorban Veronica-expasija (minden előzetes bejelentés nélkül dobta). És ott van Duncan országos cimborája, Logan Echolls, a Neptune High aktuális vadbarma. Első ránézésre tényleg igazi jackass arcnak tűnik, a bunkóbbik fajtából. A múltban, ahogy azt flachback-bejátszások segítségével megtudjuk, Veronica is közéjük tartozott. Persze ez még azelőtt volt, mielőtt az apját kirúgták a seriffhivatalból. Közben Veronicának mégiscsak társasága akadt: hopp, a megmentett fiú a póznáról, akiben valószínűleg kialakult egyfajta érzelmi bevésődés Veronica felé, pont, mint a kiskacsáknál. Veronica annyira nem örül ennek, mert Wallace-szel együtt jönnek a problémák is. Wallace-nek ugyanis egy este alatt sikerült összebalhéznia a helyi motoros bandával és a helyi seriffel is. A motorosok azért utálják, mert megpróbálta beköpni őket (nem fizettek egy boltban, ahol Wallace dolgozott); a seriff pedig azért, mert mégsem köpte be őket.

Suli után jöhet a munka a Mars Nyomozóirodában. Veronica elég jól űzheti ezt a nyomozósdit, mert lassan, de biztosan kezdi kiépíteni a saját ügyfélkörét. Ahogy beért az irodába, már kapott is egy megbízást egy nagy dumás ügyvédtől, hogy nézzen utána ráérő idejében egy táncosnő, Loretta Cancun ügyének, aki szerint nem egészen legális dolgok zajlanak a Hét Fátyol klubban. Loretta Cancunnál azonban sokkal jobban foglalkoztatja Veronicát egy másik eset. Cecile Kane szeretné megfigyeltetni a férjét Keith Marssal, de mivel Keithnek el kell utazni egy napra, ez is Veronicára marad, aki megfelelő erősítéssel azonnal bele is veti magát a kémkedésbe. Van „némi” személyes érdekeltsége, mondhatjuk. Jake Kane fiáról, Duncanről ugye tudjuk, hogy dobta Veronicát, a lányáról, Lillyről viszont nem, hogy Veronica legjobb barátnője volt.

Volt. Merthogy Lillyt megölték, és az akkor még seriffként ténykedő Keith Mars Jake Kane-t gyanúsította a lánya megölésével. Tulajdonképpen ez a népszerűtlen lépés indította el a lavinát: Keithet leváltották a hivatalából, hogy a Wallace-sztoriból már ismert Lamb vegye át a helyét; a felesége elhagyta, a lányát kiközösítették. Ezek után nem meglepő, hogy a Kane és Mars család viszonya nem túl baráti. De vissza a jelenhez. Miközben Veronica egy motel előtt kémkedik az éjszaka közepén Jake Kane után, a semmiből felbukkan a bosszúra szomjazó motoros banda és körbeveszi a szöszit. Kellemetlennek ígérkező helyzet. Az eredmény: két gyakorlatilag mozgásképtelenné tett bandatag. Megismerkedhettünk Veronica sokkolójával. Vissza fog térni még párszor. Veronica üzletet ajánl: ha békén hagyják a srácot, ő cserébe elintézi, hogy megússzák a balhét. Ügyes. És még pár nem túl romantikus ajánlatot is bezsebelhet Weeviltől, a bandavezértől.

Ha már itt tartunk, felmerülhet a kérdés, hogy miért gondolják egyesek, hogy Veronica könnyen kapható? Ez sem egy egyszerű történet. Újabb flashback, a Kane-Mars botrány utáni időkből. Veronicát látjuk, ahogy hófehér ruhában, hosszú, kiengedett szőke hajával (maga a megtestesült ártatlanság) magányosan bolyong egy házibuliban, kezében egy pohárral, aminek tartalma: rum, kóla...és egy kis drog. A következő pillanatban már egy idegen ágyban ébred fel, megerőszakolva. Hát ez a története annak, hogy veszítette el Veronica a szüzességét, és hogy miért alakult ki ez a kép róla azoknak a szemében, akik csak a dolgok felszínét látták (ez nagyjából az iskola teljes létszámával egyenlő.)

Nemcsak Weevil, hanem Logan is imád megjegyzéseket tenni Veronica szexuális étvágyára. Még Duncant is felkínálja gyakorlatilag. (Logan, ugye te sem gondoltad komolyan, hogy ez egy nyomós érv lesz…) A bilit igazából nem is ez borítaná ki Veronicánál, sokkal inkább egy beszólás az anyja életmódjára vonatkozóan. Csak Duncan „ultralovagias” fellépése menti meg a helyzetet (jobban mondva Logant Veronicától). Mindegy, Logan feketelistára került végleg, ez látszik Veronica szemén.

Vissza a nyomozásokhoz. A Jack Kane-üggyel kapcsolatban az egyetlen kapaszkodó annak a nőnek a rendszáma, akivel a motelben találkozott. Mars papa viszont, amint meglátja a fényképet (minden lánynak van hobbija: Veronicáé a fényképezés) sürgősen eltanácsolja a lányát az ügytől, ezúttal komolyan. Aha. Valószínűleg így is fog tenni. És most következik a Veronica féle evil masterplan. A védjegy. Első lépés: a Loretta Calcune ügyben bizonyítékot szerezni. Második: Logan szekrényébe belecsempészni egy vizipipát pont a véletlenszerű szekrényellenőrzés idejére. Viszlát, Logan.

Harmadik lépés: a seriffirodában a vizipipa segítségével tüzet előidézni. Erre azért volt szükség, hogy az egyik tűzoltó, a család régi barátja ki tudja cserélni a Wallace-t számára nem túl kedvező videót egy másik felvételre (Wallace és Weevil kipipálva), amin a Hét Fátyol klub előtt éppen Lamb seriff helyettese részesül bizonyos örömökben… Ez egyben megmagyarázza az illegális italmérés okát is (Loretta Cancune ügye ejtve) és a hab a tortán, Lamb seriff is megszívta. És hogy mivel érdemelte ki Lamb seriff Veronica utálatát? Jó oka van rá. Mikor azután a bizonyos buli után elment bejelenteni a bűntényt, Lamb seriff a következőt reagálta: jól kiröhögte és elküldte Ozhoz, gerincért. Lamb seriffnek érdekes (asshole) stílusa van.

Most, hogy laza csuklógyakorlatként kb. 4 különböző dolgot egyszerre felgöngyölített, itt az idő egy kis lazulásra, amennyiben ez modellezést jelent Wallace-el a tengerparton. Látszik már, hogy ez egy csodálatos barátság kezdete. Az idilli pillanatoknak az vet véget, hogy megjelenik a kissé ingerültnek tűnő Logan a spanokkal, és módszeresen elkezdi szétverni Veronica autóját (apuci elvette az övét büntiből). A felmentő sereg Weevil is tsai személyében érkezik. Weevil felszólítja Logant, hogy kérjen bocsánatot Veronicától. Logannnek nem az erőssége a bocsánatkérés, Weevilnek viszont erőssége a verekedés. Veronica „lágyszívűségének” köszönhető, hogy Logan viszonylag épségben megússza. És Wallace is jól jár, mert amíg nála van a videó biztonsági másolata, békén hagyják. (Ki is élvezi a helyzeti előnyt...) Tanulság: ne húzz ujjat Veronica Marssal.

Most már az egyetlen dolog, ami nem hagyja nyugodni Veronicát, a Jake Kane-ügy. Főleg azután, hogy az általa készített fotót a Lilly Kane-gyilkosság aktájában találja; és az sem segít, hogy rájön, a saját anyja is érintett az ügyben. Itt az ideje, hogy Veronica végre megmutassa, milyen lágyszívű is tud lenni...

Címkék: veronica mars
11 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sufnudli 2008.03.16. 13:57:24

köszi, köszi, köszi!!!
esetleg valami infó arról, hogy a 3. évadot leadja-e a viasat?

s3v3n 2008.03.16. 15:19:19

egyik legütősebb pilot ever. noir rulez.

sajtosrolo · http://sajtosrolo.blogspot.com/ 2008.03.16. 22:17:46

Örülök ennek a hogyvoltnak! Tetszett az írás is! :)

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.03.17. 08:52:22

Logan a legjobb arc az egész filmben:)) én nagyon bírtam, főleg később persze:)

Freevo · http://delta.blog.hu/ 2008.03.17. 10:46:00

Jó kis hogyvolt ez, tömör is meg minden. Azt hiszem, olvasni fogom, bár sose vettem rá magam a sorozat megnézésére. Talán majd a további összefoglalók meggyőznek. :)
Gratula!

foxglove (törölt) 2008.03.17. 11:18:40

sajtosrolo: én meg annak örülök, amit írtál^^
zaphod: Logan nekem is kedvenc, tudnék bővebben spoileresen válaszolni, de azt nem lehet;)
Freeevo: nézd!:D

Savafan 2008.03.17. 11:45:47

remélem én is, hogy folytatja a viasat a sorozatot.
és örülök a hogyvoltnak is mert volt pár rész amit nem láttam és bizonyos dolgok nem tiszták. épp azon morfondíroztam pár hete (amikor vége lett a viasaton), hogy jó lenne ha valaki írna belőle ilyet.
így majd a morzsákat összeszedve képben leszek:))

Erkacc 2008.03.17. 14:44:17

Hát igen... nálam is Logan a fav. és nem csak a viselkedése miatt...:P Duncan-t valahogy sose bírtam, nekem túl nyálas...:) Még Weevil-t is bírtam...főleg amikor nem az a motoros keményfiú akinek mutatja magát...

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.03.17. 15:00:07

amúgy, aki teheti nézze angolul, feliratosan, mert Logan meg Veronica hangja szerintem totál el van szúrva a szinkronnal.

akyyy 2008.03.17. 16:14:46

Logan hangja sztem jó, viszont Veronica-é szerintem is rossz választás volt:(
süti beállítások módosítása