Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Az elveszett szoba 1x02 - A Fésű és a Doboz 2/2

2008. március 09. 10:19 - zaphodbb

Ott hagytuk abba, hogy Joe és Wally állnak a Motel előtt, Miller jelentőségteljesen, összeszűkült pupillákkal néz. Sőt NÉZ. Ezen a helyen történt '61 május negyedikén du. 1:20-kor az esemény, ami létrehozta a Tárgyakat, amik mind vissza akarnak jutni ide. Ezen a napon tűnt el a 10-es szoba, és tényleg, csak a hűlt helyét látjuk.

Belépnek a 9-es szobába, a padlóra ugyanaz a Tárgyas térkép van rajzolva, amit Menyétnél is láthattunk. Ahogy becsukják maguk mögött az ajtót, elkezd remegni a szoba és őrült magas hangon visít valaki, valami szellemféle ragadja meg Joe-t és azt kérdezgeti, hogy "te vagy az?". Aztán lenyugszik minden. Wally villámgyorsan kimenekül a szobából, Joe-nak meg elered az orra vére.

Ruby a Rendnél, az őrült arcú nő épp felesketi a Rendre, hogy nekik adja az életét blabla. Ezután bevezeti őt egy szentélyre hajazó szobába, ami vörös fényben úszik és Tárgyak vannak benne. Ruby-nak imádkoznia kell egy Tárgyhoz, de átverés az egész, lehet hogy Isten egy darabja ez a Tárgy, de ha ránéz bárki, az rohadtul fáj szemmel láthatóan. Egy Jolly Joker lapot látunk csak, ami felrobbantja az agyat a Motellel kapcsolatos infókkal vagy én nem tudom pontosan mit is csinál, de a fejedhez kapsz, összeesel tőle, miközben képek villannak fel a Motelről. Fasza. Ruby fetreng a földön, a nő meg közli vele, hogy köszönje meg, hogy megkegyelmezett neki. Ez teljesen elmebeteg. Aztán leveszi a Szemüveget Ruby-ról és elhelyezi a Tárgyak közé. A többi őrülttel együtt kifőzik a tervet, Ruby-nak találkoznia kell Joe-val, hogy megszerezze nekik a Kulcsot.

Joe nem bír magával és visszakúszik a 9-es szobába, próbálgatja, hogy mire jön elő a szellem. Ha kitartja az ajtón a kulcsot, akkor nem történik semmi. Azt eszelik ki Wally-val hogy odaragasztanak egy kamerát a Kulccsal együtt egy gördeszkára (honnan??), begurítják a 9-es szobába és rácsukják az ajtót, kint pedig fogják a kötelet, amit rákötöztek az egészre. Nem kell sokáig várniuk, valami odabent elkezdi rángatni a kötél végén a cuccokat. Wally egy fél pillanat alatt eldobja a kötelet és elfut, mint Robin, a bátor. Mikor abbamarad a rángatás, kihúzzák a kamerát, de azt valami szétverte biza'. A Kulcs megvan, Wally meg lehet, hogy megtudja gyógyítani a kamerát, még akár információhoz is juthatunk megint. Hogy felpörögtek az események, csak kapkodom a fejem.

Ruby telefonál Joe-nak, hogy találkozzanak, beszélniük kell a lányáról. Miller okosan egy buszon beszél meg vele találkát, ahol Ruby elmondja, hogy csatlakozott a Rendhez és majd ők visszaszerzik neki Annát, ha odaadja nekik a Kulcsot. Joe beint neki és beígér egy jó kis legyilkolást a Kulcs helyett. Vissza a Motelhez, Wally kamerát szerel, Joe meg üldögél és szomorkodik. Wally ügyes, meg tudják nézni a felvételt. Lelassítva látszik rajta egy sikoltozó nő. A vér megfagy az ereimben bazmeg. A Kulcs valahogy visszahozza ebbe a dimenzióba vagy ilyesmi. Joe meg akarja találni a nőt, mert hátha ugyanott van Anna is.

Wally beviszi Joe-t a városba, hátha ott információhoz jutnak a szobában lévő nőről. Útközben egy morcos fekete emberbe ütköznek, aki puskával ront ki a házából, aztán közli, hogy nincs már semmiféle város. És tényleg, a város teljesen kihalt. Egy vendéglőhöz érnek, ahova Wally-nak nem akaródzik bemenni, de egy ingyen ebéddel rávehető. Bent nem túl meleg a fogadtatás, egyből a buszmegállóhoz küldik őket, merthogy ide állandóan olyanok jönnek csak be, akik azt hiszik, hogy a pokolban vannak, a jó öreg Wally-nak és az ő Buszjegyének köszönhetően. Az kajarendelés után Joe megkérdezi a pultost, hogy mit tud a Motelről. Fagyos csend a válasz, se a Motelről se a nőről nem hajlandó senki semmit mondani. Feladják és leülnek egy asztalhoz, ahonnan Joe kiszúr egy régi képet, amin felismeri a szobában lekamerázott, másik dimenzióban ragadt nőt.

Ugrunk Jenniferre, akinek tepsi segge van, már ami a laposságát illeti, mint arra Bruti kolléga felhívta a figyelmet.:) Abban a házban járnak, ahol a rádiókat vagdosta szét. Ott vár rá Joe, elvitte neki a képet, hogy Bloom ismeri-e a nőt. Nem ismeri de amikor meghallja, hogy ott járt a Motelben az emberünk, lefagy az arca és megkéri, hogy ne menjen oda többet. Az indokot is megtudjuk, a múltkori tolószékes ember a bolondokházában, az ő bátyja, aki a 9-es szoba megszállottja volt, ebbe őrült bele.

Joe-ra nem hat semmi, ő Annát akarja és most már biztos benne, hogy ez a nő a képen a megoldás. Jennifer bemegy Joe-val a Szobába, odaadja neki a bátyja összes kutatását a 9-es szobáról. Körülnéz és lesmárolja Joe-t. Most ezt így hogy? Mint általában a filmekben egy smár után jöhet a dugás, itt is így van, a következő kép már a tipikus takarós, meztelen vállas. Azért ezt nem gondoltam volna erről a filmről, hogy ilyen klisékkel támadnak majd le.

Joe mosakodni megy, a pára miatt észrevesz a tükrön egy ujjlenyomatot. Mint az őrült rohan ujjlenyomat levevő cuccért ki a Szobából, mert az bárkié is legyen, 1961-ből maradt ott bizony. Jennifer átfutja a jegyzeteket, ebből tudjuk meg, hogy az ominózus képen a Gyűjtők társasága van és a nőt a 9-es szobában Arlene Conroynak hívják. Közben Miller sikeresen leveszi az ujjlenyomatot és már mennek is az őrsre a Szobával, hogy nagy titokban lefuttassák a rendszerben. És mivel bénák a rendőrségnél, így Millernek még mindig van hozzáférése a géphez. Hamar kidobja az eredményt, ugyanaz a néger fickó, aki útban a város felé le akarta puffantani őt meg Wallyt.

Már oda is hoppannak hirtelen a fickóhoz. Az nem örül nekik felhőtlenül, de mikor említik neki az Arlene Conroy nevet, lehiggad. Ő a felesége és nem tudja hogyan ragadt ott a 9-es szobában. A Motelben Arlene volt az igazgató, ő pedig a gondnok. Csak 9 szoba volt, de egy nap Arlene megtalálta a 10-es szoba kulcsát. Kipróbálták a Kulcsot és bejutottak a Szobába. Néhány Tárgy volt csak odabent, Arlene pedig a fejébe vette, hogy mindet összegyűjti. Néhány barátjukat is bevonta a dologba, ők lettek a Gyűjtők. 1966-ra már majdnem az összes Tárgyat megtalálták és Arlene elkezdett kísérletezni a 9-es szobával.

Végül megtalálta a Karóra Dobozát. ekkor fordult minden rosszra. Itt megmutat egy filmet, amin a kísérlet látható, a lényege az volt, hogy Arlene szerint a helyes kombinációjú Tárgyakkal ki tudja nyitni az ajtót helyesen, bármit is jelentsen ez. A Karóra Dobozával a kezében, mindenféle Tárggyal az ajtón, kinyitotta a 9-es szoba ajtaját és akkor olyasmi történt, amit nem értünk, azt mondja az öreg, hogy olyan volt, mintha hasadék keletkezett volna a valóságon. A filmen sokat nem látunk, csak hogy emberek kiabálnak és fetrengenek a földön. Arlene azzal tudta leállítani az egészet, hogy bement a szobába és ottragadt. Az öreg odaadja nekik a filmet és megkéri őket, hogy ha megtalálják Arlene-t, vessenek véget a szenvedéseinek

Váltunk az őrsre, felfedezték, hogy Joe buzerálta a gépet és azt is, hogy mit keresett. Ebből már tudják is, hogy Új Mexikóban jár. Joe és Jennifer a Szobában, a báty jegyzeteit nézegetik, a Dobozt keresik. Jennifer elviszi Kanghez Joe-t. Kang felismeri Millert, a Kulcsot akarja látni, ami után már 1000 dollárért hajlandó segíteni neki. Joe beugrik egy pillanatra a Szobába és egy köteg pénzzel tér vissza. Kangtől megtudjuk, hogy a Doboz csökkenti az entrópiát egy bizonyos hatósugáron belül, ami azt jelenti, hogy megakadályozza a dolgok pusztulását. A Rendnél van, az egész vallásuk a Doboz köré épült.

Joe elmegy Ruby-hoz, hogy kell neki a Doboz. Mivel egy pisztoly lóg az arcába, Ruby kompromisszumra kész és hajlandó megszerezni neki a Dobozt, ha bemehet megint a Szobába. Mert ez meg ebbe van beleőrülve, hogy ott vár rá valami. Megegyeznek ebben. Jennifer a bátyjánál üldögél, aki lerajzolja a Fésűt (beszélni nem tud, mozogni se nagyon). Jennifer rögtön fónol Joe-nak, hogy az utolsó Tárgy ami hiányzott a bátyjának a 9-es szobához, a Fésű volt, megy és visszaszerzi a Légiótól.

Joe a néger fickónál üldögél, elemezgeti neki az öreg, hogy Arlene nem úgy tűnt el, mint Anna, nála volt a Kulcs, őt a Tárgyak emésztették el. Miller indulna Jenniferért, kinyit az ajtón, ahol gyülekezik a rendőrség és letartóztatják, mint Lou gyilkosát és Anna elrablóját. Lee hallgatja ki, de nem sokra megy, csak annyit mond neki Joe, hogy Anna él és engedje el őt, ejtse a vádakat, a saját és a családja érdekében. Dehát ilyet egy jó rendőrtől nem lehet ugye kérni, úgyhogy viszik is a rabomobilba. Ám mielőtt még elvihetnék, megjelenik Ruby a Kártyájával és mindenkit lezúz vele. Lee és az őr a földön, Joe pedig sűrű bocsánatkérés közepette elmenekül Ruby-val.

A Motelhez érünk, Miller pisztolyt fogva Ruby-ra elveszi tőle a Dobozt és bemegy Jenniferrel a 9-es szobába, kinn hagyva Rubyt őrjöngeni. A szoba nyomban elkezd rázkódni és jön a sikító nő. Jennifer kinyitja a Dobozt, amitől Arlene láthatóvá válik és tudnak vele beszélni. Azt kérdezgeti, hogy Joe az a férfi-e a fényképről. Nem tudjuk meg, milyen férfi, milyen képről. Joe a Fésűvel megállítja az időt, amitől a nő lelassul végre, nem rázkódik, elmondja, hogy látta Annát, vár az apjára, aztán kimúl. Joe-nak ötlete támad, hogy milyen fotóról beszélhet a nő, előveszi kint a Strizke-től kapott Gallup feliratú képet. Ezen a fotón keresztül nézve a 10-es Szoba hűlt helyét, látszik a Szoba 1961-ből. Ahogy körbenéznek a képen keresztül, meglátnak egy embert a frászt hozva rám ezzel. Ő volt a Szoba lakója 1961-ben.

Nem tart sokáig a nézelődés, mert érkezik a rendőrség, úgyhogy bemenekülnek a Szobába, Ruby-t is viszik magukkal, aki megint lebabázik a gyönyörtől, hogy ott lehet. Joe odamegy az ablakhoz Jenniferrel, tűnődnek egy sort az imént látott férfin. Közben geciRuby hátulról betámadja őket a Kártyalappal. Muhaha, beszívtad, a Tárgyak itt nem működnek. Joe megrugdossa kicsit, aztán kidobja az ajtón a semmi közepére. Ruby ellopta a Gallupos fotót, de ez már nem érdekli Joe-t, mert megvilágosodik: a férfi a fotóról az Elsődleges Tárgy, őt kell megtalálnia.

Címkék: lost room
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mizrolist 2008.03.09. 10:56:16

Na igen, kb. ennél a résznél néztem párszor nagyokat :)
süti beállítások módosítása