Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Rock of Love 2x01 - Premiere

2008. március 06. 14:00 - sixx

Igaz szerelmet csak és kizárólag úgy találhat az ember, ha egy tévécsatornát megkér arra, hogy szedjen neki össze 20 totális agyhalott picsát, lehetőség szerint minél több szilikonnal kibélelve csöcstájékon, majd az említett nőcskéket mindenféle erőltetett versengésben egymásnak ereszti, hetente hazaküld belőlük egyet-egyet, és a végén ottmarad az igaz, az egyetlen, aki TÉNYLEG szereti, mert azt is kibírta, hogy a többi 19 is lecidázza szíve választottját a vetélkedés hevében.


Ezt onnan tudjuk, hogy a Rock of Love című reality elején Bret Michaels, a Poison nevű, szebb napokat látott, pinázó metálban utazó zenekar frontembere elmondja nekünk. Ő már sokat látott, eladott egy rakás lemezt, ennek hatására kihullott a haja és szétcsúszott az arcbőre, így kénytelen parókát hordani fejkendővel ÉS kalappal vagy baseball sapkával, míg az arcán segített a botox és az ipari mennyiségben felvitt smink - a szemceruza nagyon veszélyes fegyver értő kezekbe, az kurvaisten.

Bret nem először keres így szerelmet, az előző szezonban meg is találta - legalábbis azt hitte - de ó jaj, a nyertes leányzó (Jess) nem miatta volt a vetélkedőben, hanem csak azért, hogy a tévében mutogathassa magát, és a faszija vállalkozását segítse az ingyenreklámmal. Bret szíve akkorát szakadt, mint túlméretes téeszelnökön a konfekcióöltöny nadrágja, de nem hiába kőkemény rokker ő, most ismét itt van és keresi az IGAZI igazit, a "világ húsz legszebb nője között". Hogy ezek a nők hol vannak, azt nem tudjuk, mi egy első ránézésre kisgyermekek szellemi és testi fejlődését lényegesen gátló utazó cirkusznak tűnő "hölgykoszorút" látunk egy erre a célra, igen ízlésesen  berendezett lakás (értsd: a falon gitárok, a padló lángnyelvekkel telefestve, a sarokban egy rúd, hogy táncolhassank, yeah) előtt feszengeni.


Bret elmeséli nekünk, hogy negyven éves (hazudik, a wikipedia szerint 45), évente kilenc hónapot turnézik (hol? Kambodzsában?) és olyan nő kell neki, aki ezt bírja, szereti a zenét, és elfogadja, hogy a hites urát mindennap más szopja le a Marshall ládák mögött. Biztosak vagyunk abban, hogy sikerülni fog a küldetés. A szereplőket majd menetközben megismerjük, de az első bemutatott csajt már láttuk valahol, mégpedig a Beauty and the Geek című realityben (meg is nyerte), Megannak hívják, magas, nagy csöcsei vannak, és egyszerű, mint egy faék. Ő már most szerelmes, mondja, és ha Bret meglátja, akkor ő is az lesz.


Peytonnak olyan hangja van, mint a Marlboro embernek, és kábé negyven éves, Inna ukrán, és leginkább egy felállított téglára emlékeztet, saját bevallása szerint először agyonbaszná Brettet, és csak utána szeretkezne vele. Ja igen, ez a hogyvolt szókimondó lesz, le kell mennünk a vizsgálat alanyainak szintjére, bármilyen nehéz is. Destiney (a neveket változatlan formában közöljük, lesznek még meglepetések) biszex, és ha Bret nem dugja meg, akkor majd talál magának valakit a házban. Külseje alapján ezt fenyegetésnek tekintjük. Közben Bret egyre közelebb ér a házhoz a producerektől kapott Ferrariban. Daisy jön, a bal karját full televarrató csaj, akinek az arcát a felismerhetetlenségig szétműtötték, ráadásul felfújt ajkai, és az agyi kapacitás teljes hiánya miatt nem képes összefüggő és érthető mondatokat alkotni.


Ambre kissé öreg már ehhez a műfajhoz, de lehet, hogy csak az utca viselte meg ennyire, ezt soha nem fogjuk megtudni. Le van nyűgözve Bret Michaelstől, és az ő felemás hosszúságú parókájától (plusz fejkendő). Bret szerint a csajok gyönyörűek, és már érdemes volt megszületnie. A VH-1 szövegírói egyébként nagyon viccesek tudnak lenni, ezt majd  meg tetszenek látni a későbbi epizódokban. Bret receptje a szerelemre: menjünk be a házba, vetkőzzünk meztelenre, és bulizzunk. Hat nőt mutatnak, közöttük egy ránézésre jó hatvanas nagymamát. A többiek sincsenek jobb bőrben, így érthető, hogy Bret inni akar.


Megjelenik az ilyen műsorok állandó szereplője, a Segítőtárs, aki ebben az esetben Big John, Bret testőre, vagyis a VH-1 egyik, jobb sorsra érdemes alkalmazottja. A picsák sikoltoznak, biztos előjöttek a régi gruppie-reflexek: a technikusokat is le kell rendezni, az öltözőbe csak így lehet bejutni. Bret köszönését tessék szépen megjegyezni, és angolórán alkalmazni: wassagoinon! Big John szabályai: nem nyúlunk a hangszerekhez, nem megyünk be Bret szobájába csak úgy, és nem hányjuk tele a házat. Kristy Joe nyilatkozik, eddig neki van leginkább emberformája. Ideges, mert az első évadban Big John ezen a ponton zavart el öt csajt. Bret kijelenti, hogy idén ő hozza meg a fontos döntéseket, és neki is lát: kiválaszt négyet, de nem zavarja őket haza, ők kapják az ún. VIP passokat, külön szobában alszanak, szóval csókosok.


A többiek a házban a szokásos forgatókönyvnek megfelelően sikoltoznak, ágyon ugrálnak, isznak, illetve beszélnek (ez utóbbit csökkenteni kellene), így egy csajtól megtudjuk, hogy szeretné megdugni Brettet a medencében. Francia a lelkem, és nagyon viccesen beszél, de a VH-1 segítségünkre siet feliratok formájában. A liba egyébként úgy néz ki, mint Terry Black a műtét előtt/közben. A VIP-kurvák is csatlakoznak a pórnéphez, és megtudják, hogy ők egy az egyben is beszélhetnek Brettel, anélkül, hogy a többi részeg lotyó közben az ölében matatna. Mindenki irígy, egy Aubry nevű iszonyú ocsmány nő különösen.


Leírhatatlanul vicces/gustustalan jelenetek jönnek, amikor a nők rálelnek a rúdra a sarokban, és tekeregnek rajta. Nem embernek való látvány, ahogy a francia ex-pornószínésznő az altestét a kamerába forgatva csúszkál, tessék elhinni. A legpoénosabbak a hangok, amiket alákevernek a jelenetnek. Jön a fényképezés, mert Bret nem bírná megkülönböztetni egymástól a sok szőke és barna szilikonpicsát, ha nem lóg a nyakukban egy fényképes igazolvány, sőt, ő maga fotózza őket, ami ismét kurjongatásra sarkallja a jónépet. Catherine, az öreg néni azt mondja, hogy mindjárt elájul. Szerintünk nem viccel.


Jönnek a fotók, Jackye a csöcseit markolássza, majd lesmárolja Brettet. Jessica az "agyhalott a nappaliban" című számot adja elő, és szintén smárol. Csak remélni tudjuk, hogy Bret két fotózás között kiöblíti a száját. Roxy egy feka csaj, szájában karika, hajában vörös melír. Nem kell megjegyezni a nevét. Catherine az 1948-as kansasi falusi vásár szépét adja, sikerrel. Sara túl normálisan néz ki, az ilyen csajokat a producerek nem kedvelik. Angelique kikockázott, de hatalmas csöcsöket virít. Bret vele nem smárol, mert az orvosok jelezték, hogy a biztosítása ERRE nem terjed ki. Innentől kezdve elszabadul a pokol, minden ribanc mutogatja a csöcseit, a seggét, és a lába közét, nem részletezzük. Bretet csak deréktól felfelé mutatják, de ha kétségeink lennének, hát ő elmondja, hogy áll a farka. Nagyon. Inna lemegy spárgába.


Este van, eljött az ismerkedési rituálé, ami azért vicces, mert a csontrészeg nőstények  falkában támadnak Bretre, aki ilyenkor dönti el, hogy egy-egy nő érdemes-e a házban maradásra, vagy sem. Kritériumok: csöcs belenyomása az arcba, nyelv le Bret mandulájáig, közben szorgos kis kezek az ágyékon. Nem egyszerű a választás. Elcsattan az első csaj-csaj csók is. Király. Miközben minden csaj azért teper, hogy kicsit kettesben maradhasson Brettel, Courtney állatrészegre issza magát, és lefekszik aludni. Ez tilos a buli fellegvárában, mindenki meg van botránkozva, a pináját a rúdon villantó francia is. A kislány annyira készen van, hogy nem megy le a kiszavazásra, vagy mire, ahol Big John és Bret passokat ad át a csajoknak, amiből nem jut mindenkinek. Olyan az, mint a rózsaceremónia a Nagy Ő című műsorban, csak sokkal viccesebb.


Az első kiesők: Courtney (mert részegen fetreng odafent), Jackye (mert önként kiszállt), Missi (mert nem tudjuk ki az, valószínűleg az egyik asszisztens, aki inkább Nikki Sixxet akarta eleve) és Erin (mert HTML-programozásról beszélt az álló farkú Bretnek). A francia megjegyzi, hogy ezek szerint Bret nem csak a szépségre megy rá, mert hát az múlékony. És mennyire igaza van, hihetetlen. Jövő héten még több kurválkodás.

Címkék: rock of love
22 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sélli_ 2008.03.06. 14:47:06

Hát ez nagyon kész! Hol, és mikor van ez a műsor??? EZT_LÁTNOM_KELL! :)))
De előtte még leszedálom magam, mert éppésszel tuti nem fogom bírni.

nénike · http://mandiner.hu 2008.03.06. 14:54:45

Lehetnél a magyar változat munkatársa. Ezzel a szöveggel szórakoztató is lehetne a műsor.

Freechild 2008.03.06. 14:55:42

miért nem ezt adják itthon :D

Waldi! 2008.03.06. 16:04:22

Arrol volt szo, hogy csak a magyar adas utan lehet valamit hogyvolt-olni. 4. evad Lost hogyvoltot akarunk most azonnal, mert kulonben...!!!
:)

sixx · http://comment.blog.hu 2008.03.06. 16:08:15

arról volt szó, hogy ha itthon nemigen megy le, akkor írunk róla. lásd journeyman, friday night lights. a lost 4. az axn-es adással együtt jön.

Waldi! 2008.03.06. 16:21:12

Journeyman-t meg leadhatja a tv2, azok ugyis szeretik a cancel-elt sci-fi sorozatokat, ala Treshold, meg a nemtommilyen rejtelyek varosa. Bar allitolag van kis esely, hogy folytatjak a Journeymant. (En szeretnem.)
Lostot, Lostot, Lostot. Mert sztrajk lesz itten. Meg nepszavazas. :)

ommm 2008.03.06. 16:41:50

sixx (remélem, nicket nem Nickitől kaptad):

ezen konrétan betegre röhögtem magam. kösz!

winnie 2008.03.06. 17:09:25

"
ezen konrétan betegre röhögtem magam. kösz!"

ráadásul a sorozat még jobb. borulós.

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.03.06. 17:18:54

ezbazmegezhihetetlen:D:D:D ezt látnom kell:)

Deedee 2008.03.06. 17:59:43

mekkora fasz ez a Bret Michaels... a poison meg egy nagy szar

AP (törölt) 2008.03.06. 18:04:18

Lehetne az, hogy indítanak egy műsort, és én leszek Bret?

yenoee 2008.03.06. 19:02:26

Húöregem. :D
Mennyi nyugalmazott ribanc...

nu_pagagyi 2008.03.06. 19:39:29

www.youtube.com/watch?v=QA8Vm4SWgeE&feature=related

Szanalmas ez a faszi :) Errol a kovetkezo vidoe jut eszembe, amin legutobb szet rohogtem magam :)) (angolul tudok elonyben):

www.youtube.com/watch?v=pgX-hiQdfFw

winnie 2008.03.06. 20:11:51

miért szánalmas? miatta is ennyire ász a sorozat. eszméletlen jól hozza a figurát. remek casting volt, még ha a siker jó része a készítőké, akik ugye a flavor of love-ot is jegyzik.

hagymácska 2008.03.07. 07:06:48

köszi sixx bearanyoztad a reggelem:) ha tudnék még aludni akkor tuti nem találok rá erre a gyöngyszemre. nem kell ezt nézni szvsz, frankón moziztam ahogy olvastam...jééééézusom poison aúúúú:)))

EasyFriend 2008.03.07. 08:20:37

"le kell mennünk a vizsgálat alanyainak szintjére, bármilyen nehéz is." - Hű, remélem, fúrógép, lámpa van!
Vicces lehet ez, gondolom, péntek éjjel kell nézni, atomra bebaszva.

sélli_ 2008.03.07. 09:13:59

Jaja, én is azt mondom: leszedálva, vagy alkoholmámorban nézni - az lehet az igazi!
No de akkor most komolyan: hol és mikor van ez a gyöngyszem? (télleg parókája van a csávónak??? +fejkendő LOL!!!)

Savafan 2008.03.07. 11:41:57

én imádom azt amit anno bret és bandája a poison csinált.
most pedig kell a reklám mert visszatérés van folyamatban, zenekari tájon:))
ez megy az itthon fogható vh1-on?

Gabba 2008.03.07. 12:49:51

Savafan, sztem nem megy, mert itthon a vh1e (Europe) fogható, aminek mások a programjai.
Vö: vh1.com - vh1e.com

szarazpezsgo 2008.03.07. 12:59:18

Sixx, ez valami kikúrt jó hogyvolt volt! Betegre röhögtem magam! :-D
Nekiállok tölteni a műsort...

rivera 2008.03.10. 18:00:21

sixx korabbi rajongasa nyoman en mar beprobaltam egy reszt, igen utos anyag.
süti beállítások módosítása