Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Újabb hogyvoltok indulhatnak (UPDATE)

2008. február 04. 17:53 - sixx

Egyre biztosabb lábakon állunk, így merészebb terveket szövögetünk a bloggal kapcsolatban. Első körben belevágunk olyan sorozatok ismertetésének is, melyeket a hazai tévékben nem láthatunk, de attól még nagyon jól szórakozunk rajtuk, és rögvest két realityvel kezdjük a mókát: jön a Rock of Love első és a Survivor tizenhatodik évadának hogyvoltja, ha minden igaz, már ezen a héten beindulunk mindkettővel.

Mivel a sci-fi sorozatok nagyon alulreprezentáltak a blogon (értsd: nincs is, hacsak a Lostot vagy az Aliast annak nem vesszük), így arra gondoltunk, hogy ha valaki belevágna a Smallville, az Odaát, a Battlestar Galactica, a Csillagkapu vagy valamelyik Star Trek-sorozat hogyvoltozásába, és képes lenne végigvinni legalább egy, tetszés szerint választott évadot, akkor hajrá, mi teret adunk a próbálkozásnak.

Harmadik újításunk kissé összetett, egyelőre csak ez első részét áruljuk el: olyan kurrens sorozatok hogyvoltjait is beindítanánk, melyekne nem sok esélye van arra, hogy a magyar képernyőkre kerüljön, mondjuk a Friday Night Lights (az amerikaifutball témájú sorozat annyira amerikai, hogy túl sok esélye nem lenne egy magyar kertévén), vagy a Brotherhood (ír bűnözős-politikusos a Showtime-tól), esetleg az év két kiváló újonca, a Pushing Daisies és a Dirty Sexy Money. A pályaműveket az emilcímünkre várjuk, billentyűzetre fel!

Számos kérdés merült fel a kommentekben, így egy párat megválaszolnánk: minden próbálkozásnak örülünk, miért ne osztanánk meg az olvasókkal a Twin Peaks végtelenül elvont és egyben rohadt érdekes első évadának történéseit? Persze, hogy lehet. Lehet első évaddal kezdeni a Charmed című csajos sorozatot, vagy az ötödikkel a Kés/alattot.  Egy a lényeg: amit elkezdünk, azt lehetőség szerint fejezzük is be, ne úgy, mit a egyszeri hogyvoltíró (én) a Harmadik műszakot vagy a Ments meget. A logika persze azt diktálná, hogy kurrens, jelenleg látható évadokra koncentráljunk, de ki ne szeretné a retrót? Jöhet Buffy is, azt például iszonyú viccesen meg lehet írni, és akár a Band of Brothers is, amit már nehéz lenne sírvaröhögősen feldolgozni. Ne tessék kímélni a postafiókot, az index mailszervere legendásan sokat kibír.

Egy dolgot ne tessék azonban elfelejteni: egy ilyen hogyvolt megírása legalább 2, de inkább 3 óra elfoglaltság, ehhez jön még a képekkel való pepecselés, a feltöltés, a helyesírás ellenőrzése, és így tovább, szóval ha valaki belevág, heti 3-4 óra melóra simán számíthat. A képeket kéretik MELLÉKELNI és nem beágyazni a dokumentumokba, mert a hajunkat tépjük tőle.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

candyperfumegirl 2008.02.04. 18:21:30

Ez igen, remek ötlet! Azt hiszem, Pushing Daisies-szel bepróbálkozom. ;) Határidő van?

KTamas (törölt) 2008.02.04. 18:25:47

Sixx: Star Treknek vannak hogyvoltjai (Teljes: Next Generation, Deep Space 9, Voyager, ill. Enterprise első 3 évada), olyanok hogy mind az öt ujjad megnyalod utána, gyakorlatilag a teljes epizód szóról szóra, regényszerűen, baromi jól megírva. "Star Trek sorozat átiratok" néven futott, a startrek.sorozat.info-n (replikátor) volt anno elérhető, aztán ez az oldal eltünt. Nem könnyen de levadászható (én anno DC++-on találtam meg), de ha kell átdobom mailben...

sixx · http://comment.blog.hu 2008.02.04. 18:32:32

candy: nincs, írd nyugodtan.
KTamás: tudom, olvastam őket, de más tollával nem ékeskedünk, oridzsinál pályaműveket várunk. de azér átdobhatod, mert régen olvstam őket.

Tipca 2008.02.04. 18:41:33

Én bepróbálnék egy Smallville-t, de hogy működik ez az egész? És melyik résszel kellene kezdeni? A múlt vasárnapival, vagy a mostanival? És levélben történik a "beküldés"? Most is lesz olyan verseny, mint szokott? Miért kérdezek ennyit? :DD

sixx · http://comment.blog.hu 2008.02.04. 19:13:07

igazság szerint bármelyik évaddal el lehet kezdeni, nem tudom most hol tart a sorozat a tv2 adásán. a legfaszább a pilot lenne, de hét évad lehogyvoltozása hatalmas feladat. szerintem ha az aktuális évadot elölről lenyomod, az nagyon jó lenne, nem lesz vesrseny, beküldöd, elolvassuk, megbeszéljük.

Madmoazell 2008.02.04. 19:16:31

Sixx én már írtam egy a commenten, hogy a Kés/alattot bevállalom, ha elindul a Viasaton az ötödik évad... Remélem, még van esélyem rá.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2008.02.04. 19:25:50

A kés/Alattot tessen írni Madmoazell! :)
Lehet itt bőven válogatni, nekem is kéne találni valamit a 24 utánra.

sixx · http://comment.blog.hu 2008.02.04. 19:30:08

madmoazell: természetesen, Bruti: BSG, Jericho? Ments meg? Kemény zsaruk?

pappjano 2008.02.04. 19:37:44

Ments meg-et bevállalnám nagyon szívesen ha lenne rá igény (láttam h sixx elkezdte de aszem 2 résznél abbamaradt...)

amf · http://alphamikefoxtrot.blog.hu 2008.02.04. 19:41:22

SG: Altlantist megpróbálnám esetleg:) Igaz eddig csak kussoltam itt.

Madmoazell 2008.02.04. 19:44:14

Kés/alattot nem hiszem, hogy el kéne kezdeni a viasat előtt, kezdeném a legelején, de akkor sose érem magam utol... Ha nem áprilisban kezdik, akkor talán.

Tipca 2008.02.04. 19:59:11

A Smallville az ötödik évadnál tart, pontosabban jövő héten lesz az évadzárója. Ha jól tudom, a hatodik évadot nem rendelte be a teve2, szóval lehet, hogy az lenne a legjobb, ha a pilottól kezdeném... ó, még egy kérdés: milyen címre küldjem a cuccot?

EasyFriend 2008.02.04. 20:01:33

Én is szeretném végre elindítani hogyvoltírói karrieremet, már csak azt kéne kitalálnom, hogy mikor és mit...

sixx · http://comment.blog.hu 2008.02.04. 20:08:55

sixxkukacmailpontindexponthu
ha a pilottól kezded, az kurva nagy meló...

dalia · http://dalia.hu 2008.02.04. 20:12:56

és ha nem magyarországon sugárzott sorozatról van szó, akkor milyen időpontokat kéne tartani a hoygvoltokkal? pl. fnl-t írnék, mert imádom, de a hogyvolthoz nem elég stabil az angol tudásom, felirat pedig 2 hetet is csúszik néha...

Tipca 2008.02.04. 20:14:54

tudom, de sztem felesleges hozzákezdeni az ötödik évadnak, ha egyszer jövő héten vége van, aztán meg semmi, vagy nem? meg hát, gondolom, nem egyben kell leadni mind az öt évadot :D

Hartmann 2008.02.04. 20:18:40

Üdv!

Én most kezdtem el (3 napja) a bűbájos boszikat másodszor megnézni (darálni).
Gondolkodtam is már valami sorozat hogyvolt irásán, előbb a Csillagkapun, aztán a Jerichon, meg a kés alattat, mint kedvenc sorozat (mikor néztem őket)

De ha gondoljátok, és mehet a boszihogyvolt, akkor nekiállok ismét az első résztől kezdve (még csak 15 részt kell ujranézni hozzá :D)

szabster 2008.02.04. 20:21:57

Hali,

imho Nip/Tuck csak 0-ról ér! Úgy teljes az élmény :)
Madmoazell! Szívesen besegítek, hogy egy intenzív talpalón még az 5. előtt beérjünk :):) Vagy a "lassan, de biztosan" elvet követnéd? :)
Six Feet Under? Curb your enthusiasm? Akár egy Band of Brothers?

K.

craig 2008.02.04. 20:22:43

nekem a dirty sexy jött be. ha elkap az ihlet, lehet belekezdek ;-)

Hartmann 2008.02.04. 20:27:13

a kés alatt az tényleg az elejétől kéne. ugy építi fel magát az egész sorozat :)

Madmoazell 2008.02.04. 20:27:35

Azon gondolkodtam, hogy ha nekilátnak az 5. évadnak itthon, akkor elkezdem írni azt, közben meg start az elejétől. Tényleg az elejétől lenne értelme, de az 59 rész a 4. évad végéig.
Viszont most nézem, 22 részesre tervezik az ötödik évadot? Juhéjj. Azt szeretném. Ha van igény rá az elejétől, akkor szívesen bevállalnám. Akár valakivel együtt is.

Hartmann 2008.02.04. 20:33:03

jaja, jó hosszú lesz szerencsére :)
csak az a kérdés, hogy szrájk miatt mennyi valósul meg belőle :D

segitenék, de nincs nálam egyik nip/tuck lemez sem :)
meg remélem rábólíntanak a bűbájosra, és azt kell irjam :) Ha meg nem, akkor még van pár amiből lehet válogatni (Fekete vipera, L, X-akták, Babylon5, Maffiózok előről, SG-1, SGA, SATC)

pappjano 2008.02.04. 20:37:00

Sixx
Bocs h még1x, de ha akarok küldeni pályamunkát azt melik részről tegyem? pilot, vagy ahol te abbhagytad, vagy máshonnan?

Madmoazell 2008.02.04. 20:37:27

na jó. Akkor itt és most döntöttem, szépen csordogál lefelé újra az első évad, ha sixx igényli, akkor nekilátok írni :) (csak mert fent nem volt erről szó, így még nem biztos, hogy aktuális)

Hartmann 2008.02.04. 20:38:56

Madmoazell: én várnám, és szivesen olvasnám a késalattat :) Imádom, csak jelenleg nincs módomban megnézni, de szivesen felfrissiteném :)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.02.04. 21:17:09

Hartmann, én meg szívesn olvasnám a BűviBoszikat! Erkölcsileg támogatlak az elhatározásodban! *bólint*

Nird 2008.02.04. 21:51:07

a sam & max freelance police az sorozatnak számít? :)

[Sven] 2008.02.04. 21:51:11

Én a Barátok Köztöt szeretném! Ja és elölről...

Médiageci · http://twitter.com/mediageci 2008.02.04. 21:54:58

Csatlakozom EasyFriendhez, szintén "szeretném végre elindítani hogyvoltírói karrieremet, már csak azt kéne kitalálnom, hogy mikor és mit..." :)

Ezen túl nem is vagyok túlságosan otthon a sorozatokban, de persze, ha az ember pilottól kezd egy újat, nem X-edik évad közepébe csöppen, akkor ez nem akadály (legfeljebb az alapanyag beszerzése). Abszolút függőkkel körülvéve (nem sorozatjunkie-kat manapság már nagyítóval is alig lehet találni), természetesen azon a határon vagyok, hogy engem is könnyen beránthatnak. Most vagyok például túl egy X-Files alfától omegáig újranézésen (természetesen nem maratonban, a 202 epizód plusz eddig egy mozi szó szerint halálos dózis lenne egyszerre), és vadászom a nálunk tudtommal nem futott The Lone Gunmen spinoffra is.

Tinitémában a Buffy tűnik szimpinek és nagyon jól karikírozhatónak, de úgy látom, jelenleg nem pörgeti a Viasat, ahogy az X-Files-t és Babylon 5-öt sem (bár évente, kétévente fel szokták ezeket melegíteni). Tehát most belföldön futó vagy külföldön futó és belföldön esélytelen sorozatokra kellenének ugye pályaművek, kifutott nem aktuálisakra (például Twin Peaks-et jó lenne hogyvoltozni, és az L-t is sokan ajánlották, talán belekóstolok - sajnos most egyik sem fut hazai csatornán) nem?

Annácska5 2008.02.04. 22:12:04

Ha nincs Odaátra jelentkező, én szívesen megpróbálnám.
Pilottól?

tiktaktiktak 2008.02.04. 22:13:46

Bruti,
ha abbahagyod a 24-et, Jack Bauer két tucat romlott somlóit nyom le a torkodon!
:)

sixx · http://comment.blog.hu 2008.02.04. 22:17:48

ápdáteltem a posztot, a kérdésekre ott a válasz. na jó, nem mindre: a rescue me akár az elejétől is jöhet, az Odaátnak is örülünk pilottól kezdve, sőt. Át lehet venni a BSG-t ott, ahol én abbahagytam.

akyyy 2008.02.04. 22:32:04

ne legyen már késalatt 5. évad. én viasaton szoktam mindig is nézni, várhatóan hamarosan lesz is rajta...

Annácska5 2008.02.04. 22:39:39

Na akkor holnap bele is vágok :)

Rebca 2008.02.04. 23:03:59

How I Met Your Mother? Igen szórakoztató sorozat, ismeritek?

szabster 2008.02.04. 23:04:22

Bármennyire is "gyönyörű" (nekössbele) a Band of Brothers, abból is lehetne sírvaröhögőset kreálni :)

Hartmann 2008.02.04. 23:14:04

Vadász2 erkölcsi támogatásával felvértezve megirtam az 1x01-et.
képeket majd holnap vágok ki belőle, bár nem a legtutibb a minősége a videónak.

A kérdésem még az lenne, hogy milyen formában kellenek a képek, a szöveg. Meg mennyi kép kell, és hová kell küldeni? Mert a postban nem láttam mélcimet, de még a hogyvolt főoldalán sem

Weboldal készítés olcsón · http://olcsoweboldal.hu 2008.02.04. 23:17:31

AKKOR VALAKI BEVÁLLALJA A GYŐZIKÉT? ÉS A BARÁTOK KÖZTÖT? :):)

szabster 2008.02.04. 23:19:10

Ez gyors volt, Hartmann :))) Lássuk először itt! :PP

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.02.04. 23:35:52

Ments meg remekül hangzik, Dexter mellett másik nagy kedvenc:)

Médiageci · http://twitter.com/mediageci 2008.02.04. 23:40:21

Akkor én rövidesen belekecsapok a Buffy-ba (a nagy kedvencem, a Twin Peaks sem lenne rossz, de kettőbe egyszerre baltát vágni talán sok).

Hartmann: A poszt fejlécében keresd a "sixx" feliratot, és klikkolj rá jól, onnan megy a levél Sixxnek. Igaz, ha az attachmentek miatt kérdezed, az ott nem fog menni.

Sona: Hehe, a Barátok Köztöt senki nem tudná hogyvoltozni, szerintem gyűjteni is kevesen gyűjthetik, kissé gyilkos az a majdnem 3000 rész. A Győzike viszont tényleg jó ötlet, érdemes lenne valakinek tolni, mégiscsak az ország legnagyobb celebjéről van szó, garantáltan megtriplázná a hogyvolt látogatószámát, plusz nagyon humorosan lehetne írni, és a szerző tényfeltárhatná a hazugságokat is (sportkocsik, kutya, zebra satöbbi).

pappjano 2008.02.04. 23:55:16

Hát, 1 Ments meg-pályázat elküldve, meglátjuk mi sül ki belőle

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2008.02.05. 00:22:13

Gyerekek. Szép ez a felbuzdulás, de tényleg vegyétek figyelembe, hogy millió idő kell hozzá. Sixx még keveset is írt a 3-4 órával, bár lehet más gyorsabban szüli meg.

A barátok közt hogyvolton már agyaltunk, hogy vicces lenne, de nem az elejétől, hanem most bekapcsolódva és nem naponta, hanem egy heti összefoglaló lenne a célszerű szerintem. :)
Csak mint ötlet.

Madmoazell 2008.02.05. 07:42:37

Kewllancs írt nekem mailt, válaszoltam is rá, szerintem mi bevállaljuk az elejétől a Nip/Tuck-ot, de az 5. évadot magamnak szeretném :D

EasyFriend 2008.02.05. 07:53:25

Gondolkoztam a dolgon, és olyat kéne szerintem bevállalnom, amit amellett, hogy szeretek, eléggé ismerek is, valamint meg is van. Ezeken a szűrőkön két sorozat jutott át: az O.C. és Az elnök emberei. Mindkettőt nagyon szeretem. Az utóbbiról sixx nyomott egy majdnem teljes 7. évadot, én mindkettőt az elsőtől kezdeném. Szerintetek melyiket?

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2008.02.05. 08:18:34

Kérdések.

Engem az Friday Night Lights érdekelne.
Próbaképpen írtam is egykét részt már, csak úgy magamnak.
Megszavaztatás lesz e? .
Mi lenne a határidő amikre be kell küldeni ?
Illetve terjedelmi korlátok lesznek ?

Médiageci · http://twitter.com/mediageci 2008.02.05. 08:25:12

EasyFriend: Jó kérdés, az O.C. sokkal nézettebb, viszont Az elnök emberei a kisebb nézőközönség körében sokkal népszerűbb.

A látogatószámot valószínűleg az O.C. növelné jobban, tehát ebből a szemszögből (mi teszi idei Golden Blokk győztessé a hogyvoltot - hehe) az O.C.-t javasolnám. :) Emellett kis űr is van a tinitémában (hézagpótló lenne, a Buffy szintúgy), és több sorozat lenne vele lefedve.

sélli 2008.02.05. 09:02:08

BK-val már próbálkoztam egy időben, de annyira súlyos maga a sorozat, hogy ha hosszú időn keresztül nézed biztos 80 napon túl gyógyul....
Viszont egy Drót-ot, ha van rá igény szívesen bevállalok az elejétől (igaz a Dunán már a második évadot nyomják....)
sixx, nyomom a mélt, ha átmegy persze...

EasyFriend 2008.02.05. 09:13:10

Drótra mindenképp van igény, részemről legalábbis. Az elsőt néztem és azt nem szabad hogyvolt nélkül hagyni :-). Most a másodikat sajnos nem tudom a Dunán követni, de talán utolérem magam vele, mire a hogyvolt is eljut odáig.

EasyFriend 2008.02.05. 09:15:11

Médiageci, jók az érveid, az OC-t veszem akkor előbbre a prioritásban. De azért Az elnök embereiről sem teszek le végleg, ha valaki emiatt aggódott volna. :-)

sélli 2008.02.05. 09:23:35

Médiag, egy másik topikban van egy rakat Barátokközt hv NAPI bontásban :) - igaz különböző íróktól- korai stádiumtól kezdve...

Dark Wolf 2008.02.05. 16:12:38

Ha ennyi rengeteg hogyvolt lesz, át kell alakítanotok az oldal arculatát, mert ha minden új postot egyszerűen csak kitoltok, kib*szottul áttekinthetetlen lesz az egész.

stonedraider · http://1sor.blog.hu/ 2008.02.05. 16:19:35

himym mehet? vagy csak olyat lehet amit má itthon is vetítenek?

akkor viszont jóbarátok, bár az pöttyet hosszú lesz:)

EasyFriend 2008.02.05. 18:41:48

Dark Wolf 2008.02.05. 16:12:38
Pontosan ezt akartam mondani én is, maximálisan egyetértek. Nagy-nagy kérdés, hogy mi fér bele a bloghu motorba.

Cattish 2008.02.05. 21:48:00

Baráttokközt hogyvolthoz kérjétek az NLC Barátok közt topicjának tagjainak segítségét, nem semmi, miket összehordanak a csajszik.
Néha leesem a székről olvasás közben :-)))

Médiageci · http://twitter.com/mediageci 2008.02.05. 22:36:13

Stonedraider: Olvasd el a fentieket.

Lehet olyan is, amit épp vetítenek (nyilván ez a legelőnyösebb, a Jóbarátok ilyen, fut a TV2-n és a Viasaton is, a legjobb, ha valamelyik futó szezonhoz igazodsz, de azért is hálás lenne a közönség, ha a pilottól kezdenéd), olyan is, amit vetítettek, de jelenleg nem vetítenek, és olyan is, amit nálunk nem vetítenek, és valószínűleg nem is fognak (pl. Friday Night Lights).

Ha jól értem, csak az kerülendő, amit még nem adtak a hazai tévék, de nagy valószínűséggel fognak a jövőben, mert így durva spoilerek repkednének. Úgy tudom, ilyen például a Terminator: The Sarah Connor Chronicles - az ilyeneknek majd eljön az ideje.

Még két ötlet: szerintem sokan üdvözölnének egy Egy rém rendes család hogyvoltot, az is fut most a COOL-on, és persze a kifutott magyar másolata is érdekes lenne, én sem néztem, de szívesen olvasnám, hogy milyen szar volt.

Tipca 2008.02.06. 13:56:19

Sixx! A sorozatjunkie infói szerint a teve2 szünet nélkül folytatja a Smallville-t a hatodik évaddal. Ha úgy jó, akkor én a hatodik évad első részétől venném fel a fonalat.

sixx · http://comment.blog.hu 2008.02.06. 15:42:36

Tipca: persze, jó úgy is, de inkább magánban mailezzünk már.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2008.02.06. 20:50:09

Kitaláltam! Ha leadják a Terminator sorit itthon, akkor megcsinálom. Vagyis megcsinálnám...
süti beállítások módosítása