Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

House 3x09 - Júdás nyomában

2008. január 31. 08:45 - candyperfumegirl

Igen, önkényes címfordítás, de mit csináljak, ha a magyar címfordító nem vágta, vagy nem akarta vágni a Finding Judas – Finding Nemo párhuzamot? Ugyanis erről van itt szó 43 percben, Shitter bekeményít, most már tüzes vassal szorongatja az összes szereplő nemi szerveit, mert eltökélt szándéka, hogy a 43. percre megtalálja Júdást House köriben. Még 10 percig lehet fogadásokat kötni, ki lesz az. A hetibeteg persze most sem hiányozhat, aki ezúttal egy kislány, ami jó jel. Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a gyerek hetibeteges részek a legjobbak a sorozatban, ez az epizód sem kivétel. A kislány apucival vidámparkozik, és közel sem élvezi annyira, ahogy az egy 8 éves gyerekektől elvárható lenne, sőt. Az egyik csillivilli hánytatón úgy visít, ahogy a torkén kifér, és az arckifejezéséből ítélve nem az eszméletlen nagy élvezettől.

Mielőtt még House értesülne az esetről, Cuddyt zaklatja, méghozzá elég kellemetlen szituációban: Főnöknéni éppen egy új onkológia részeg alapítása céljából udvarol körbe két potenciális befektetőt, és a dekoltázsát elnézve nagyon komolyan veszi a dolgot. House nem is lenne House, hanem pont ezt a pillanatot választaná ki, hogy az egyik klinikai páciens seggéből kiszedett lézert kipróbálja – dokinéni stratégiailag fontos testrészeire irányítva. A lehetséges befektetők nem győznek pirulni, Cuddy persze máris tüzet okád, de a zaklatással House elérte, amit akar: már kapja is a napi betevő Vikodint, ami most már – Shitter alkalmatlankodásának köszönhetően – kis adagokban érkezik, csak és kizárólag akkor, amikor Cuddy úri kedve úgy tartja. Van egy olyan érzésem, hogy ez jó buli lesz.

Csipet-csapat rendkívül önálló ma, már belevetették magukat a diagnózisba, de akármennyire meresztik a szemüket a leletekre, nem tűnik fel nekik az epekő, amit House fél pillantásból kiszúr, méghozzá az elvonási tünetei első fázisában, na ezt csinálja utána valaki. Tanítványai néznek is nagyokat, hát még amikor főnökük a Lupus könyvének titkos rejtekéből veszi elő a dugi-dugi-dugi vikodinját, mondván, hogy nem kell az a könyv másra, mert sosem Lupus. Belső poén, zabálják az ilyesmit a rajongók.

Az epeköveket vizsgálják, Foreman és Cameron Chase-re fúj, mert a szöszi egyetértett Ház diagnózisával, és igaza volt benne. Szerintük seggnyaló, szerintem meg csak simán okosabb, mint ők. Cuddy meg elmegy, hogy leordítsa Shitter fejét (részemről készítem a popcornt), aki éppen kórházi feljegyzéseket búj a szabadnapján, ennek az embernek baromira kéne egy hobbi vagy egy nő. A felügyelő most azt hiszi, nagyon fasza gyerek, hogy Wilsont kvázi kirúgatta, és még félvállról közli, hogy ha ezzel nem éri el a célját, akkor majd elkezdi Cuddy-t fingatni, és úgy biztos eléri. Aha persze, személy szerint ezen már előre röhögök.

A beteg epeköveit el kéne távolítani, de az elvált szülők még ezen is összevesznek. Anyuka konkrétan beint az operációnak, márpedig ez nagyon nagy gáz, talán a prioritásait át kéne rendezni, hogy az exének való betartás ne legyen fontosabb a gyereke életénél. House és Cuddy bíróhoz fordulnak, aki már látja, hogy szar napja lesz, ha nem szabadul meg ezektől minél gyorsabban. Megkérdezi Cuddytól, hogy House pont akkora tapló-e, mint amekkorának látszik, aki közli, hogy nem, mert sokkal nagyobb, de érti a dolgát. Király. Zöld út az operációnak, anyukának kuss a neve.

Persze a sorozat hagyományaihoz híven az igazi bajok még csak most kezdődnek, a műtét után a kislánynak randa kiütései lesznek,a szülők meg csak marják egymást a változatosság kedvéért. Diagnosztizálni kéne, de az alkalmazottak most éppen nagyon elfoglaltak és fontosak, véletlenül sem a munkájukkal, hanem a bankszámlájuk ügyében telefonálnak, amiket Shitter zároltatott. Hoppá, jön a nehéztüzérség? House-t mindez nem is érdekelhetné kevésbé, beteg van, gyógyítani kell,előtört belőle a mintadoki. (Persze nem neki kell majd kölcsönkérnie a napi betevő Playboy-ra.) Allergiatesztet kell végezni, ő meg addig lazít egyet a társalgóban, ahova beállít Jimmy (minek, ha már nem is dolgozik?), és passzív-agresszív szendvicskenéssel próbálja haverja tudatára adni, hogy nem ártana, ha észrevenné magát. Ezzel csak azt éri el, hogy Greg lenyúlja az egyik szendóját, mert ő már azt is tudja, hogy az jól jön majd a diagnózishoz, na erre már születni kell. A beteg ugyanis a teszt szerint MINDENRE allergiás, de mielőtt készítenék neki a John Travolta-buborékot Ház még megkóstoltatja vele Jimmy mogyorókrémes szendvicsét, amire nem allergiás, érdekes. Fertőzés lesz az inkább.

Mivel már túl jól ment minden, és a szülők vagy 5 perce nem vesztek össze, itt az ideje, hogy apuka intsen be az orvoslásnak. (House szerint ezért van az embernek két szülője, ha éppen nem faszkalap az egyik, akkor majd az lesz a másik) A bírónő máris a nyugtatós üvegért nyúl, amikor újra beállítanak hozzá, és rövidre zárja az ügyet. Ezzel a szülőpárossal csak a baj van, ki kell vonni őket a képből és kijelölni a gyereknek egy ideiglenes gyámot, aki orvos is, mondja csak Dr. Cuddy, van programja a hét további részére? Most már van. Szegény Cuddynak már két gyerekkel is kell nyűglődnie, ugyanis House is folyton azzal nyaggatja, hogy adjon már neki vikodint, a kislánynak meg széles spektrumú antibiotikumot, mert a sima nem lesz elég, ő jobban tudja.

Foreman vs Shitter meccs következik. Foreman csak hallgat, pedig a felügyelő mindent bevet alkudozástól elkezdve a fenyegetésen át a családi szennyes kiteregetésééig. Semmi nem hat, mert Foreman szép ellipszis ívű pályán szarik mindenkire saját magán kívül. Jöhet a következő.

Cuddy közben a kíméletesebb eljárást választotta, sima antibiotikumot adott a kislánynak, ami nem hat, House épp hogy csak le nem szedi a fejét érte. Ráaádasul apuka is tovább rontja a helyzetet azzal, hogy ki akarja vinni a gyerekét a levegőre, amitől persze rosszul lesz, és lehetne ebből nagyobb baj is, ha Chase nem rohanna a kis Converse tornacipőin a megmentésére. House üvölt Cuddyval, nem csak a hetibeteg miatt, ezek már keményen elvonási tünetek, ugyanis nem kapott több vikodint. Főnöknéni aszpirint javasol, ebben a pillanatban House-nak epifániája támad, biztos a kislány is aszpirint kapott vagy valamelyik hülye szülőtől, vagy az azoknál is hülyébb bébisintértől. Ennek a felismerésnek vikodin a jutalma, Cuddy pedig a kislányt próbálja vigasztalni, mérsékelt sikerrel.

Jön a Cameron vs Shitter mérkőzés, ez a legrövidebb, ugyanis Cameron nem köpi be azt, akibe bele van zúgva, mondja Shitter, mire ő kiakad és otthagyja. Azt hiszem, ez mélyütés volt, és talált.

A betegnél felgyorsulnak az események: egy vérrög indul el a kislány karjában, azonnal műteni kell, csakhogy műtét közben tüzel az egész teste, ez mekkora gáz! Hogy ezt a feszült jelenetet még feszültebbé tegyék, közbeiktatnak egy Chase vs Shitter mecscet, ami az eddigiektől eltérően nem üres irodában, hanem a zsúfolt menzán zajlik, gyanús, nagyon gyanús. Shitter nem is tagadja, hogy egyenesen az ausszira utazik, ezért nem zároltatta az ő bankszámláját, csak a másik kettőjét, és ezért beszélget most vele nyilvános helyen, jelentőségteljesen vigyorogva, hogy külső szemlélő számára úgy tűnjön, hogy ők ketten milyen kurva nagy haverok, éppen a hétvégi programot egyeztetik. Mindezt egy színpadias vállveregetéssel tetőzi be, és ha kívülről nézem, valóban nem néz ki jól a dolog. Szegény srác, pedig ő most tényleg nem akart köpni.

Vissza a műtőbe: Cuddy nagy bajban, mert a kislány már forrponton van, House mindezt végignézi, miközben a saját elvonási tüneteitől szenved, baszogat is mindenkit, aki 10 méteres körzetén belül kerül, most éppen Chase és Cameron kapja meg a magáét. Cuddy közben eltűnt, és éppen a zuhanyzóban próbálja lehűteni a beteget, akin újabb kiütések jelentkeztek, amikor beállít House. Cuddy teljesen kivan, Ház pedig képes beszólni neki egy olyat, ami miatt a világ összes nőjéhez állhat sorba tökönrúgásra, nevezetesen, hogy szerencse, hogy Főnöknéni nem lett anya, mert baromi szarul csinálja. Hát én innentől kezdve Shitternek drukkolok és kitűzöm a „vesszen House” –feliratú jelvényt.

A csipet-csapat körében a nap kérdése, hogy ki köpött Shitternek, ugyanis a bankszámlájukhoz rejtélyes módon újra hozzá tudnak férni. Persze mindegyik a wombatra mutogat, House viszont épp hogy le se szarja az egészet.

Ház ma nem nyerne a kórházban népszerűségi versenyt, főleg nem a következő jelenet ismeretében: Cuddy az irodájában SÍR a „szar anya lennél” beszólás hatására de úgy, hogy én is elbőgöm magam. És nem azért mert annyira szar, hanem azért, mert annyira üt. Első osztályú színészi alakítás. Jimmy végighallgatja, és kiderül, hogy Cuddy nem tud teherbe esni, egyszer sikerült, de akkor is elvetélt, így eléggé magára vette ezt a szar anya dolgot, főleg úgy, hogy House pontosan tudta, hogy ezzel szúr a legfájdalmasabb pontra. Jimmy szóhoz sem jut. A legkevésbé sem vicces a jelenet, viszont az ilyenek miatt akarom, hogy Cuddy és Wilson sokkal több szerepet kapjanak a sorozatban.

A betegre már nem hat semmilyen antibiotikum, nem múlik a fertőzés, ahogy House fájdalmai és elvonási tünetei sem, márpedig ilyenkor már nem fog az agya. Totális holtponthoz érkeztek, és mivel senkinek sincs jobb ötlete, House azt mondja, vágják le a kezét és a lábát is. A 8 éves kislánynak. Erre a csapat pont olyan sokkolt fejet vág, ahogy én érzem magam.

A műtét hamarosan kezdődik, House részéről az eset lezárva, viszont mindenki szerencséjére egy embernek még működnek az agysejtjei: Chase a lézerrel idegesíti Foremant, akinek ez az agyára megy, és ettől bekövetkezik a sorozatban az első (de nem az utolsó) CHASE EPIFÁNIA! Pont úgy, ahogy mesternél is lenni szokott, az ausszi szemében felismerés csillan, és robog is, hogy ezt megossza Házzal, akinek mi sem hiányzik most kevésbé. Chase rájött, hogy a kiütések mindig akkor jöttek elő, amikor a kislányt erős fénynek tették ki, a megoldás tehát fényérzékenység, ami májkárosodáshoz és epekőhöz is vezethet, minden klappol! A megoldás tökéletes, ezt Houe is tudja, amit egy sportszerűtlen K.O.-val jutalmaz, mert nehogy már a wombat okosabb legyen, mint ő.

A műtétet szerencsére még sikerül időben leállítani, Cuddy közli a szülőkkel, hogy nehéz élete lesz a kislányuknak, de közel sem olyan nehéz, mint kar és láb nélkül lett volna. Chase pedig csatlakozik Wilsonhoz egy passzív-agresszív szendvicsre. Az állán látványos zúzódás jelzi a főnökével való konfrontációt, ami miatt eléggé kivan, pedig ha tudná, milyen jól áll neki…Mindegy, ő nincs oda érte, tart egy rögtönzött „miért utálom House-t” –jellegű panaszáradatot Wilsonnak, és közli, hogy neki elege van, majd duzzogva el. Ebből vajon mi lesz?

Az lesz, hogy beteljesedik az epizód címe, Shitter a kórházban van még mindig, és vár, szerintem pontosan tudja, hogy csak percek kellenek a sikeréhez. És valóban: nyílik az ajtó, és belép rajta…ha ez a South Park lenne, most eljátszanák, hogy: „ki lép be az ajtón? Chase? Cameron? Foreman? Foreman barátnője? A Kómás pasi fia? Brenda nővér? Jimmy második felesége? Vagy talán Cuddy? Mindezt megtudjuk két hét múlva.” De nem, ez a sorozat nem az a sorozat, itt nyílik az ajtó, és belép Jimmy, közölve, hogy kérné azt a bizonyos 30 ezüstöt. És itt a vége, tökéletes epizódzárás.

Címkék: house
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krumplicukor 2008.01.31. 10:03:37

ÓÓ, az egyik legkedvencebb részem a sorozatból. Gyakorlatilag tökéletes volt az elejétől a végéig: izgalmas eset hülye szülőkkel, bunkó, elvonásos House, összetört Cuddy, Wilson, aki megérti, h House-t itt és most meg kell állítani és Chase! A kis okos:))) És még szép is:))) Az első alkalom, h nem House oldott meg egy esetet. Jó volt nagyon,na.

Micsike · http://verzse.blog.hu/ 2008.01.31. 10:14:17

Állati jó rész volt! House baromi bunkó,izgalmas hetibetegség:) Ez a Shitter nagyon jól játsza a geciembert,mert bár tudom h színész,már meg tudnám fojtani egy kanál vízben miközben izzó vassal sütögetem :)

Berix 2008.01.31. 10:32:30

Izgalom hegyek voltak! Wilson, amikor a szendvicsét csinálta, egyem a kis lelkét:))Na igen, Chase a helyes kis fejével, végre rájött egy megoldásra:)Klassz epizód volt, bár House nagyon csúnyán viselkedett Cuddy-val, az még nekem is fájt:(

adam434. 2008.01.31. 10:43:44

Már elnézést, de a TV2-n a címe "Te is fiam, Júdás?" volt. Tessék utánanézni!

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2008.01.31. 10:51:07

CHASE EPIFÁNIA!!! úgy kellett összekaparnom az állam tegnap este...... állat!

Cirmoscica · http://www.doktorhouse.hu 2008.01.31. 10:51:11

Egyébként is a Júdás nyomában - Némó nyomában teljesen párhuzamos lenne...még találkoznának is valahol a végtelenben.

2008.01.31. 10:53:11

Amitől még nm kevésbé távoli a Finding Nemo-val a kapcsolat ;-)))

Amúgy, meg ki mire izgul: nekem a tegnapi rész idegesítő volt. Tritter elérte a "sélli szöges bakancsa" stádiumot, a kiscsaj szülei is a közelében voltak, sőt, bár House-t megértettem, azért ő is idegesített, elvonási tünetek ide v. oda.
Tudom, az volt a cél, hogy szépen be legyen mutatva, hogy Ház dokinkat nem hogy zavarja a drog a gyógyításban, de anélkül nem is tud, mert rosszl diagnosztizál(!!!!) és még a szokottnál is kevésbé motiválja a csapatát.
Ettől még Tritternek kurvára nem drukkolok, sőt, külön idegesít, hogy Wilson és tsai ügyvédjei, a jogvédők vagy akárkik nem perlik szénné a rendőrséget, mert ilyet enged meg magának. (persze, azért mostmár arra is elhangzott utalás, hogy mire fel cseszteti Wilsonékat, holot Houset akarja elkapni, de akkor is)

Gammahím 2008.01.31. 10:55:51

figyu ezt az epifánia szót nem lehetne mellőzni egy-két rész erejéig? leesett hamar, hogy mit jelent de megnéztem a gúgöl és wiki barátomon is a jelentését bár okosabb nem lettem tőlük. ettől még nagyon jó kis szó de minden house hogyvoltban szerepel és kicsit viszketek már tőle.

OkoskaTo:rp 2008.01.31. 10:56:03

Szoktak lenni agyömlések arról, hogy orvosi szempontból mennyire korrekt a sorozat. Node az odakint úgy működik, hogy egy nyomozó csak úgy beköltözik a kórházba, és lazán kurkászik a betegek orvosi lapjaiban? Vagy hogy elvileg ugyan egy konkrét ügyben nyomoz, de egyértelműen arra megy ki az egész, hogy ha azt nem is, de _valamit_ rá tudjon húzni?

denamano 2008.01.31. 10:56:37

"adam434. 2008.01.31. 10:43:44
Már elnézést, de a TV2-n a címe "Te is fiam, Júdás?" volt. Tessék utánanézni!"

első sor...

mellesleg ez egy nagyon király rész volt. az egyik kedvencem. a hogyvolt, jó, mint mindig, csak így tovább, candy!:)

Johnny336 2008.01.31. 11:01:39

A mindensegit. Ez a resz kimaradt volna nekem (mar a 4. evadban jarok)? Meg kell neznem...Jimmy, mint arulo. Nagyon kemeny...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.01.31. 11:05:12

Hát, nekem majdnem nem tetszett... Már a múltkori részt is túl depressziósnak éreztem, ezt aztán meg végképp. Egyrészt ez a Tritteres szál egyre durvább, már alig várom, hogy véget érjen, másrészt én pont nem szeretem, ha kisgyerekek a betegek, talán azért, mert rohantam már én is az enyéimmel kórházba, sajnos nem egyszer, ráadásul a lányom nagyjából annyi idős, mint a tegnapi kiscsaj (aki - legalábbis a magyar szinkronban - 6 éves volt, nem 8).

nickita 2008.01.31. 11:05:49

az ilyen részekért szeressük Ház dokit. a hogyvolt is szuper, még egyszer átéltem az egész részt.

"adam434. 2008.01.31. 10:43:44
Már elnézést, de a TV2-n a címe "Te is fiam, Júdás?" volt. Tessék utánanézni!"

khm, valamit baromira félreértettél, éppen az a cikkíró megjegyzése, hogy szerinte a másik cím jobb fordítás lett volna, mint ez

Cirmoscica · http://www.doktorhouse.hu 2008.01.31. 11:07:04

Jah, meg azt a bizonyos 'It's never lupus' kulcsmondatot elintézték egy "Mert az sose kell." (mármint a lupusz-könyv) mondattal. Eléggé elsikkadt az eredetihez képest. De hát tudjuk, hogy sok ilyen van, volt, lesz...áááh, inkább adják felirattal!! Aki nem eredetiben nézi, az nagyon sokból marad ki. Azért Kulkát szeretjük.. :D

húsgombóc · http://husgomboc.blog.hu 2008.01.31. 11:13:06

A legjobb poén:
- Maga dr.House?
- Nézi a sorozatomat?

sélli 2008.01.31. 11:14:26

Los: "sélli szöges bakancsa" - ezt meg így honnan??? :)
A tegnapi rész nagyon jó volt, de megmondom őszintén, nem tetszik, hogy House már ENNYIRE hisztérikusan genyó. Nem értem miért kellett Chase-t pl a folyosó kellős közepén állonvágni. Azért, naaaaaaa....!
Trittert is útálom, de a tegnapi szögesbakancs díj 1értelműen House-é!!!

Dorkapa 2008.01.31. 11:16:45

Valami galérián álltak, mikor a srácok közölték, hogy feloldották a számlák zárolását. Ez a zsaru vs. Csézes beszélgetés után volt, így ő magyarázkodni akart Háznak mire az - szokás szerint - elhajtotta a búsba: "ha köptél leszarom, ha nem akkor se számíts tapsviharra, úgyhogy mennyapicsába". Majdnem szó szerint...

Tegnap hagytam hogy magával ragadjon a sorozat, sodorjanak az események és valami különlegesen pocsékul éreztem mag, mikor az amputálásról döntöttek. Egy 6 vagy 8 éves kislány fél oldalát levágni??? Aztán vitték a műtétre, viszont egy pillanatra úgy tűnt, mintha már utána lenne... Még most is rettenetes, kiráz a hideg, isssszonyú borzongató volt. Rgo: Cséz rulez!!!

gyedmatroz 2008.01.31. 11:31:37

Mondjuk az epifánia nem is azt jelenti, amit gondolom akartál írni. Nem muszáj idegen szavakat használni, ha nem tudod a jelentését. Amúgy epifánia: vízkereszt, esetleg jelenés, de ha annyira idegen szót akarsz használni, legyen inkább az illumináció (megvilágosodás).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.01.31. 11:32:33

Igen, ez az amputálás nagyon durva húzás lett volna. Komolyan, szorongva néztem, hogy ugye lesz annyira amerikai ez a sorozat, hogy hepiend legyen?

pic-ard 2008.01.31. 11:46:41

Uhh...most olvastam, hogy meghalt Selmeczi Roland. Ő volt többek közt Wilson, Lincoln, Bauer magyar hangja. Nagy veszteség ez.

csutkababa 2008.01.31. 11:46:55

A Főnöknéni-Tritter csatában úgy vártam,hogy Főnökasszony közölje a zsaruval, hogy a rendőrségnek nem dolga az esetlegesen bekövetkezendő, feltételezett tévedések megakadályozása, mert ez törvénytelen, ugyanis előítélességet takar.Az ügyvédek ide lecsaphatnának!
Szegény kicsilány, szörnyű volt a szike csillogása, a szerszámok totálban, brrrr...
De eddig Cséz nem volt annyira szimpi, most az lett.
És Wilson? És most hogy ? egy világ omlott össze bennem...

vasszűz 2008.01.31. 11:48:25

Selmeczi Roland :'(
Nyugodjék békében.

klasztika 2008.01.31. 11:48:28

Tényleg volt egy olyan pillanat, amin nem látszott a kislány bal karja...
Amúgy meg szerintem orvosi hitelességen túl kár bármi mást keresni, plusz fogalmunk sincs (tisztelet a kivételnek) az ottani igazságszolgáltatás módszereiről.
Szerintem a baharangozót ez egyszer a tv2 nem szúrta el.:)
candyperfumegirl tetszett a post, így tovább:)
Csak bedobták a House-Cameron szálat, még ha Sitter:DD mondta is.

candyperfumegirl 2008.01.31. 13:01:59

Epifánia=megvilágosodás, House fandomban gyakran használt kifejezés ezekre a "most már tudom, mi a baja, vázz!" -pillanatokra, ha jól emlékszem már cikkekben is előfordult. Pedig a ducklingokat még nem is vetettem be. ;)

baba83 2008.01.31. 13:02:13

Neeee, most meg Selmeczi!!!! Szakácsi után a második kedvenc színészem, erre tessék... Le vagyok sújtva. :(((

candyperfumegirl 2008.01.31. 13:08:18

Tudom. :( Sokkolt a hír engem is.
:(( Hatalmas veszteség.

Mostly Harmless 2008.01.31. 13:12:52

szerintem Foreman nem azért nem mondott semmit Shitternek, mert mindenkit leszar magán kívül, hanem mert gettódrillből kifolyólag a zsarukat mindenkinél jobban utálja. még House-nál is.

amúgy ezek a legállatabb hogyvoltok, nagyon bírom őket, jobban várom, mint magát az epizódot. =}

a pankrátoros beszólások egy ideje elmaradtak, de lesz még az évadban, ne féljetek! =}

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2008.01.31. 13:23:02

Szerintem HáziGergő nem azért üti meg Chase-t, merthogy neki volt most igaza, hiszen a végső érvet csak az ütés után mondta el a fiú, már a földön... ami után Házi már nem szólt semmit...

Edward Nygma 2008.01.31. 13:32:44

Cuddy a foteljában összegömbölyödve, kisírt szemekkel annyira édes és törékeny volt, mint még soha.

2008.01.31. 13:33:58

Nagyon jó rész volt, de ha amputálták volna a kislány végtagjait, többet nem néztem volna a sorozatot. A Vészhelyzetet is akkor hagytam abba, amikor Lucy-t megkéselte egy őrült, egy teljes részen keresztül műtötték, ott lógott a levegőben a happy-end, aztán mégis megölte a forgatókönyvíró. Sohasem bocsátottam meg nekik. Szerencsére amputáció híján maradok továbbra is hűséges House néző.

Selmeczi Roland nagyon fog hiányozni, ahogy Szakácsi Sándor is. Tökéletes szinkronhangok voltak. Jack Bauert képtelenség más hanggal elképzelni. "Jack Bauer különleges ügynök vagyok, ez életem leghosszabb napja." Ki tudná ezt magyarul ugyanilyen tökéletesen elmondani.

És ezek a balesetek mindig olyan hátborzongatóak, ilyenkor érzi az ember, hogy milyen esendőek vagyunk, ilyenkor megcsap az az érzés, hogy talán tényleg minden determinált, és semmit sem tehetünk a sors ellen. Natalie Wood (bár ő nem autóbalesetben halt meg, de kísértetiesen sorszerű módon), James Dean, Diana hercegnő, Grace Kelly, Kulcsár Anita, Bubik István, Selmeczi Roland. A túloldal hívása néha nagyon erős, és olyan embereket vesz el tőlünk, akiknek még itt is lett volna tömérdek elvégeznivalója.

gyurmalány 2008.01.31. 14:37:33

amit nem értek: minden kórházban van egy bíróság a vitás ügyek eldöntésére?

Ha a kislány végtagjait amputálták volna az életben többet nem néztem volna houset.

(Selmeczin nagyon kivagyok, a kedvenc szinkronszínészem volt. ijesztő, hogy mennyi fiatal színész hal meg mostanában. de ezen sírva fakadtam)

Dekatlon 2008.01.31. 14:40:40

Bakker, aki itt szinkronizál, az megmurdel. :(

2008.01.31. 15:29:52

sélli!
van úgy, hogy az ember itt ír, de máshol meg csak olvas ;-)
Bár, Te se írsz ott már olyan nagyon sokat, de a bakancsod attól még maradandó, és szerintem ebben a részben soka versenyeztek itt is érte.
Persze, másképp, mint ott ;-)))
De, lenyúlni nem akartam a tulajdonjogot, gondoltam, szerzői jogilag úgy helyes, ha a bakancshoz tulajt is említek ;-))

Boise 2008.01.31. 15:31:46

Nem az epekövét akarták kivenni a kislánynak, hanem az egész hugyhólyagját. Ezen, mint szülő és mint beteg egyaránt felháborodtam volna. Hiszen az epekő szerintem simán eltávolítható. Persze magyaráztak valamit, hogy az egész hólyagot meg akarják vizsgálni, na de akkor se egy 8 éves kislányt kárhoztassunk már erre. Szóval én it anyuval voltam.
Meg persze a vágjuk le a kezét-lábát résznél is, ez annyira tipikus orvosos hozzáállás volt, hogy "nem tudunk mit kezdeni vele? - vágjuk le az egészet!" Grrr!
Nekem a mandulámat akarták örökké kivenni, ami hülyeség, mert ha nincs mandulád, csak lemegy a fertőzés a légcsőbe, tüdőbe stb.
Én azt mondom, amit a jó Isten oda termetett, az nem véletlenül van ott és ne akarjuk már kivágni!

madz 2008.01.31. 15:32:19

naggyon duurva rész volt, bár lehetett sejteni, hogy iscsaj tényleg van olyan cuki, hogy megússza az amputálást
a nap sznobpoénja is jó volt: Beckett "House beleegyezésére várva" címet akart adni a művének, de túl nyomasztó lett volna :))
és nyugodtan maradthat az epifánia, ez már rítussá vált a hogyvoltban!
Wilson pedig a legjobbkor lett "áruló", muszáj volt valakinek megállítania ezt az ámokfutást
szegény Selmeczi... lassan már nem mernek itt szinkronizálni, mert rossz ómen

Darrick 2008.01.31. 15:55:53

Állat volt ez a rész. :)

cukr 2008.01.31. 16:16:17

igen 1 pillanatra amikor úgy látszott h levágták már a kezét én is kiakadtam...de a legütősebb rész az volt amikor cuddy a zuhany alatt ült a gyerekkel és house üvöltözött vele.minden résznél azt várom lesz -e végre vmi house és közte,de gondolom hiába:(gyönyörű az a nő ,sztem

2008.01.31. 16:30:05

madz!
"szegény Selmeczi... lassan már nem mernek itt szinkronizálni, mert rossz ómen"
szerintem ne gyártsunk misztikus legendákat.
ezzel az erővel lehet, hogy a Kútfejek van elátkozva, mert ott meg szegény Kaszás Attilával játszott együtt, vagy, nem jó a szolnoki színházban próbálni, mert onnan hazafelé halt meg Bubik is.
Ez utóbbi mondjuk, lehet összefügg, de nem misztikusan, hanem csak fáradtságilag.
A másik kettő (Szakácsi rákja meg Kaszás agyvérzése kevés összefüggésben áll egy autóbalesettel...

madz 2008.01.31. 16:35:02

úristen, Los Alamuszi, szerinted én ezt tényleg komolyan gondoltam???

Feketecseri 2008.01.31. 16:50:47

Blythe26! Nem a húgyhólyagját, Te!:) Hanem az epehólyagját. És azt általában tényleg ki szokták venni kővel együtt.

2008.01.31. 16:51:37

Bocs, ha nem, csak a "szak"topikban volt, aki komolyan hozta fel ugyanezt és azt hittem, ragályos a dolog (manapság amúgy is "divat" a miszticizmus)
Szóval, pardon, mondta a sündisznó.

vasszűz 2008.01.31. 17:06:14

Jesszusom, Los Alamuszi, szerinted a "szaktopikban" én komolyan gondoltam???
Valamit nagyon benéztél a topiktársaiddal.
Szerintem nincs benne semmi meglepő, hogy párhuzamot vonnak az emberek Szakácsi halálával. És olyan színészekről van szó, akik tényleg pótolhatatlanok.

2008.01.31. 17:28:03

Jesszusom, vasszűz!
Mi közös van Szakácsi rákjában meg Selmeczi karamboljában? Hogy mindketten meghaltak?
Ezért írtam itt is, ott is, hogy ezen az alapon még rengeteg párhuzamot lehet vonni különféle alapokon (Kaszás, Bubik, de biztos akár még mással is, akivel első ránézésre aztán pláne nem sok közük van egymáshoz)


Amúgy, ha mindenki ugyanúgy értelmezi a hsz-ed (azaz "mindenki benézte"), akkor lehet, Te nem fejezted ki jól magad ;-)
Lsd. még "egy marha forgalommal szemben? MINDENKI!"
És néhány írásjel, pl. egy idézőjel az átok elé-mögé (vagy, más témában egy smiley) segít kifejezni, hogy vmt nem gondolsz komolyan.
Sajnos, ezek hiányában az általad leírtak:
Mintha átok ülne ezen a sorozaton.
:'(

azt jelentik, hogy azt gondolod, amit leírtál.

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2008.01.31. 18:37:41

"Cuddy meg elmegy, hogy leordítsa Shitter fejét (részemről készítem a popcornt), aki éppen kórházi feljegyzéseket búj a szabadnapján, ennek az embernek baromira kéne egy hobbi vagy egy nő." huh, először úgy olvastam, hogy baromira kéne neki egy HOBBIT... és furcsa módon át is siklottam felette...

Kardics 2008.01.31. 18:51:51

Miért egy gyereken kell bemutatni Ház elvonási tüneteit? Ez már a kegyetlenség. Jó, hogy nem tették meg mert akkor számomra ez lett volna a befejező rész. A zsarut már kidobhatnák a sorozatból és kapjon a seggfej gyógyszert. Szóval legyen minden úgy mint a seggbehőmérőzés előtt.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.01.31. 18:55:47

ez volt eddig a legszarabb hause. ezt a tritteres szálat abbahagyhatnák már mert baromi idegesítő. mert ha ez így megy tovább, sajnos fel kell függesztenem az eddig kedvenc sorozatom nézését.

vasszűz 2008.01.31. 19:17:10

Los Alamuszi!

Szerintem a feltételes mód használata elég érthető kell, hogy legyen.
De miután elküldtem, elgondolkodtam azon, hogy úgyis lesz olyan, aki valami boszorkányságot, misztikus zsolzsomát sejt mögötte, és beleköt.
Ebből a szempontból igen, félreérthető,
de már ott is válaszoltam, és nem szeretném tovább ragozni.
Mindenki azt gondol, amit akar.

Sylba 2008.01.31. 19:28:50

Egyrész két dolgot szeretnék irni. Egyik hogy én picit azt érzem szinkron ügyben a Ház doki :(((((((

Nyugodjon békében Selmeczi Roli!!!

--------------------------------------
A résszel kapscolatban az jutott eszembe hogy ha ilyen főnőköm lenne mint Ház én már felmondtam volna,Chase helyéban én már. :D A másik meg Cuddy szkásos hibája és milyen jol megint Házra fogta a dolgot hogy lecseszte, holott valljuk már be Cuddy ha nem azt csináltam amit Ház doki akkor mindig zür volt.Most is megcsinálta és nem azt mondta hogy bocsika én tévedtem hanemmegint Házra fogta :((( hülye liba.

Köszönjük a posztot:D

Vader nagyúr 2008.01.31. 20:32:14

Vessetek meg érte, nekem nagyon bejön ez a Tritteres szál. Durvul a dolog... Mellesleg dolgoztam már kábszeresekkel, ez még igencsak haggyán...

A másik: nekem erről a részről a Mesterségem a Halál című Merle-mű jutott az eszembe. Ott is úgy jár az ember, hogy csak olvassa, aztán tényleg megoldandó technikai problémaként gondol emberek likvidálására (bocs). Itt ugyanezen mentem át: orvos vagyok, és pár pillanatig simán elfogadtam, hogy ha máshogy nem lehet, amputálják a végtagokat - majdnem (!!) racionális volt a döntés. Hát levert a víz rendesen... A House-nak pont ez az egyik legnagyobb erénye; az ember simán elhiszi, hogy ez így működik - és ami a legborzasztóbb: néha tényleg. Csak a hetibeteg nem mindig gyógyul meg és még diagnózis sincs.

candyperfumegirl 2008.01.31. 20:36:45

Bombadil, ne add fel, Shitter nem állandó szereplő.

klasztika 2008.01.31. 20:51:36

Blythe26 csak az epehólyagról volt szó, nem a húgyhólyagról.

madz 2008.01.31. 20:56:50

Vader nagyúr, én is épp ezt éreztem Merle-nél! Az ember már tényleg azon gondolkodik, mekkorára kéne ásni azt a gödröt, amikor rájön, hogy basszus...!

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.01.31. 22:59:55

candyperfumegirl
már nem sokáig bírom:))
remélem a következő egy-két részben lezárodik a trittes szál.
az a bajom, hogy én a házdoki gonosz-vicces beszólásai miatt szerettem meg a sorozatot, és ez a bunkón gonosz/junkie house, nekem nem jön be.
kérem vissza a vicces dokit!!!

Grafithuszar 2008.01.31. 23:10:58

Ez valami eszméletlen jó rész volt. Annyira-de annyira jó volt amikor House beszólt Cuddy-nak hogy "Mázli hogy nem lett anya, mert qrva szar lett volna" Ez annyira ütött, mint még semmi az egész sorozatban. Imádom amikor ennyire rohadék szemétláda House. Az is jó volt amikor az anyát szólta le:
-Csak hat éves, nem kell neki egy felesleges műtét.
-Ja, és egy sík hülye anya sem... de mit tehetünk?

Bruzsy · http://rockonlelkek.hu 2008.02.01. 00:31:20

"remélem a következő egy-két részben lezárodik a trittes szál." remélem nem számít spoilernek, de nem kell már soká várnod... :-)

A hogyvoltot pedig most nem fényezném, remek mint mindig.

kolestom 2008.02.01. 00:39:55

Selmeczi halála ütött, de hála a hogyvolt-nak most már jobb a hangulatom. Komolyan. Fasza lett megint.

Az epizód is baromi jó volt. Több feszültség volt benne, mint eddig bármelyikben. (Bár Tritter motivációja egyre erőltetettebb.)

f3 2008.02.01. 10:55:31

Zseniális lett a hogyvolt. És maga a rész is jó volt :)

Remélem Tritter tényleg eltűnik hamarosan. És végre nem House oldotta meg az ügyet.

ladymarmalade 2008.02.01. 14:11:33

A hogyvolt baromi jó, de miért van Cuddyról 6 kép, míg Houseról csak 4? Végülis ő a főszereplő.

candyperfumegirl 2008.02.01. 15:22:57

Mert ez egy Cuddy-centrikus epizód volt, vissza akartam adni képekben is. House-t is látjuk eleget, és hozok is majd róla rengeteg képet a továbbiakban, attól nem kell félni. (és én amúgy is ahhoz tartom magam, hogy a House nem egyszereplős sorozat, akármilyen zseniális is a karakter és az alakítás, nem tartana itt a sorozat, ha nem lenne még mellette másik 2-3 remek szereplő. Nem csak róla szól, szerencsére a 3. évadban kapnak kisebb-nagyobb villantási lehetőséget a többiek is.)

Zoli úr 2008.02.01. 16:39:56

Én nem értem:
- Az onkológia egyszemélyes ebben a kórházban? Wilson miért nem egy közvetlen kollégáját (értsd onkológus) kéri meg receptírásra? Egyből felmond (mártírkodik)
- Az előbbi kérdés másik ága, Cuddy is írhatott volna neki receptet
- House miért nem ad neki pénzt?

Egyébként szerintem nem volt rossz rész, tetszett, hogy House-nak mutatnia kell valamit, a jutalom Vikodin-ért, akárcsak az állatkerti fókáknak a halért.

EasyFriend 2008.02.01. 18:00:14

Egyetértek candyvel arról, hogy ez nem egyszereplős móka, pl. amikor Cameron elengedi magát, néha olyanokat szól vissza House-nak, hogy beszarás. De igazából egyik állandó szereplőre se mondanám, hogy hanyagolható.

Renáta_ 2008.02.01. 18:23:16

Durva rész volt az tény.
House stílusából adódó alapvető tahóságokat meg szoktam érteni, de most nem ment. Már múltkor sem a Wilsonnal szembeni, most meg Cuddy és Chase. Egyszerűen nem értem, miért oda üt, ahol még áll(t volna) valaki mellette.

Mondjuk nyilván ki fog derülni...

Ja, és tetszett a Chase-epifánia! :))

protkózúzó 2008.02.01. 18:53:19

aszittemmár, tényleg levágják a kezét-lábát a círó kiszlánynak, na AZ drámai lett volna..így a közepén kicsit csalódtam, ja,
megin "utolsópercbenmegmentjükakislánytutánamosolyogva
szüleikibékülvemennekhaazavele"-de nem!
Wilson elárul! WOW!
A tritter-szál kicsit erőltetett, de legalább jól játsza a golyófejű David Morse

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.02.01. 22:40:07

david morse kurva jó szinész (birom is nagyon). többekközött, ettől is olyan idegesítő nekem ez a szál. annyira jól játsza a gátlástalan, kicsinyes, szemét zsarut, hogy még nézni is utálom:))
éntőlem akár az összes karaktert lecserélhenék house-on kívül. nekem egyszemélyes ez a sorozat. talán cuddy néni hiányozna:))

yokli 2008.02.02. 15:16:55

én sem csípem ez a tritter-szálat, de ezért a részért megérte!!! ez annyira ütős volt (jó ellenpontja volt az eggyel előtte lévő szégyengyalázatnak), hogy hajlandó vok megbocsájtani ez a tritter-hülyeséget, egye fene :))

nem volt egy vicces rész ugye, de azon könnyezve röhögtünk, amikor House az apuci karjaiban lévő, fekvőpózba merevedett kislányra annyit mondott: "jó versenyszánkós lenne" :DDDDDDDDD

sztem is erősen cserélhetős a többi sehal-sehús szereplő, Cuddy még csakcsak, de kicsit ritkán villogtat(hat?)ja meg színészi tudását.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2008.02.02. 15:48:52

Nekem is a versenyszánkós poén jött be, mert egy antiszociális állat vagyok :D

Sikerült megnézni az epizódot és tetszett is, mint ahogy az írás is. :)

candyperfumegirl 2008.02.02. 15:55:30

Ez az Bruti, kapcsolódj be (az a jó, hogy ebbe a sorozatba gyakorlatilag bárhol be lehet), szerintem szeretni fogod Házdokit, ha az antiszoc poénjai bejönnek, mert nem spórol velük ezután sem. :)

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2008.02.02. 18:27:10

Leszedtem a 3. évadot, majd bele-bele nézek :)

denamano 2008.02.02. 22:59:38

na most javítsatok ki, ha tévednék, de: amikor Cuddy elment Tritterhez, leordítani a fejét, akkor Tritter elkezdte mondani, hogy ő így éri el, amit akar, manipulálja az embereket stb, stb. csak nekem volt olyan érzésem, mintha egy az egyben kedvenc dokinkat írta volna le?
süti beállítások módosítása