Az elnöknő alkotóit minden bizonnyal már 2005-ben megihlették a Hillary Clinton elnökjelöltségéről szóló mendemondák, hisz egy évvel a duplavés Bush újraválasztását követően máris női elnökös sorozatot rittyentettek a Joshua Bartlet nyugdíjazása nyomán szorongó tömegeknek. Bár az is lehet, hogy csak hasznosítani akarták a Fehér Ház belsejéről mintázott díszleteket, miután az Elnök emberei végleg lehúzták a rolót. Nekünk végül is tökmindegy, mert az időzítés itthon nagyon is aktuális, a színészgárda pedig Pazar. Főszerepben az Oscar-díjas Geena Davis, de bejátszik majd Donald Sutherland, Natasha Henstridge, továbbá egy rakás jó arcú sorozatveterán is.

Gyermekkórussal és elegáns rendezvénnyel indítunk, a felirat szerint a helyszín Párizs. Mackenzie Allen amerikai alelnöknő ájtatos koncertélményét két meglehetősen feszült, ám illusztris vendég zavarja meg. Egyikük az amerikai igazságügy-miniszterasszony, a másik pedig a regnáló elnök kabinetfőnöke, Jim Gardner. Jövetelük célja, hogy személyesen közöljék az alelnök asszonnyal, hogy miután az elnök fejében elpattant egy ér, kómában pedig nem tudja ellátni hivatalát, érvénybe léphetne a 25. kiegészítés, miszerint az alelnök átveszi a hatalmat. A feltételes mód azonban nem véletlen, az elnök emberei ugyanis azt akarják, hogy a nő mondjon le izibe, hisz milyen lenne már, ha egy nő irányítaná a szép nagy szabad világot. Ráadásul míg az elnök republikánus, addig az alelnöknő független, és ugyebár az istenadta nem pont erre szavazott. Ezen aztán van is egy kis feszkó, amibe még az alelnöknő férje, Rod is beledumál (aki 2in1, hisz egyben az asszony kabinetfőnöke is), mert szerintem már látja is magát a First Lady irodájában.

Átrepülünk az Air Force 2-re (mert ilyen is van), ahol az alelnöknő és a férje egy nigériai nőről diskurálnak, aki igen rossz véget érhet, ha az asszony nem lép közbe. Időközben azt is megtudjuk, hogy a családban gyerekek is vannak, mert míg anyu átrendezteti a vezérkari főnökkel a haditengerészet pozícióit (kb. olyan lazán, mintha a Rizikó táblán játszana), addig a testőrök begyűjtik a gyerkőcöket a rezidenciára. A fiút egy futóversenyről, a lányt meg egy pasi szájáról cipelik haza, hogy otthon lejátszhassák kicsiben az elnökválasztást. Van még egy kisebb lány is, őt leginkább az érdekli, anyu arca rajta lesz-e a bankókon, úgyhogy inkább a többiek véleménye a mérvadó. Apu persze anyura szavazna, ahogy a srác is, de a nagyobbik lány valószínűleg rossz helyre született, mert republikánus elektorként nem igazán támogatja anyu ambícióit. Tehát a szavazás épp nem neki áll, de időközben magához tér az elnök, s a nagylányhoz hasonlóan ő is azt kéri alelnökétől, hogy monnyon le. Mert hogy nő is, független is, meg mit szólna a közel-kelet, ráadásul itt van a házelnök, bizonyos Nathan Templeton, aki sokkal nagyobb rohadék nála, meg pókerben is mindig csal, viszont sokkal jobb lenne elnöknek, mert hogy ugye republikánus.

Visszafelé, az autóban kapunk egy kis múltidézést: láthatjuk, miként kérte fel a jelenlegi elnök az asszonyt alelnökének, mondván, hogy milyen fajin, hogy független, meg nő, ráadásul igazi közel-kelet szakértő. Na tessék, most meg pont ezért nem akarják. Már kezd is beletörődni a sorsába, sikerült őt elbizonytalanítani, így megkéri a kommunikációs stábját, hogy írják meg a leköszönő beszédét. Az elnök pár órával később azonban feladja a küzdelmet és átköltözik a halott amerikai elnökök valhallájába. Válságstáb összeül, jönnek a nagy emberek, köztük a már sokat emlegetett Templeton, aki nem más, mint idősebb Jack Bauer! Mindenki arra vár, hogy a nő lemondjon, a rohadék Bauer-papa meg felesküdjön, de egy hímsoviniszta beszólás miatt a történelem végül új irányt vesz.

Mert hogy Bauer-papa -miközben négyszemközt győzködi az alelnök asszonyt arról, hogy ő és az alelnöksége tulajdonképpen csak egy vicc, és ideje visszamenni a mosókonyhába-, véletlenül elszólja magát a kivégzés előtt álló nigériai asszonnyal kapcsolatban, hogy az nem tudta zárva tartani a lábát (a nő valójában házasságtörést követett el, s ezért hazájában kivégzés vár rá). Na, most már legalább tudjuk, honnan örökölte a kis Jack a politikai inkorrektséget, meg a nagy pofáját. Miután az öreg elkúrta, még ahhoz is asszisztálhat, hogy a véletlenül épp nála lévő bibliájával esküdjön fel az Egyesült Államok első női elnöke. Tessék, kellett neki beszólogatni.

Az új nap tehát már a Fehér Házban éri az újdonsült elnöknőt, ahol tovább gyűjtheti az elnökségét ellenző tekinteteket. Elsőként Jim, az ex-elnök kabinetfőnöke akar lemondani, bár neki még erre sincs ideje, ellentétben az első számú titkárnővel és a munkaügyi miniszterrel, akik rögtön a tettek mezejére lépnek, így biztosítva az elnöknőt feltétlen bizalmatlanságukról. Apu közben ténylegesen is First Lady lett ugyebár, így kijár már neki is egy külön kabinetfőnök (aki folyton arról beszél, hogy Clintonné idején minden milyen rosszul sült el). Szóval apu nézegeti az egykori First Ladyk portréit a falon (ő is idekerül nemsokára), na meg a szép rózsaszín irodát is birtokba veszi, és a konyhát is meglátogatja persze. Eközben a felesége a háta mögött épp kirúgja őt állásából, mert felkéri Jimet, legyen inkább ő a kabinetfőnöke. Nahát, nem tudom mi lesz ebből otthon.

A régi-új kabinetfőnök máris munkához lát, és összehoz egy találkozót az elnöknő és a nigériai külügyminiszter között, hogy megtárgyalják a házasságtörő asszony sorsát. Kissé rendhagyó módon a beszélgetés az egész vezérkar jelenlétében történik, ráadásul az afrikai miniszterrel még a kiszabadítási tervet is megosztja az új elnök. Ebből mondjuk nem tudom mi fog kisülni, de azért a nigériai miniszter megígéri, hogy beszél a főnökeivel. Visszaugrunk kicsit a családi élethez, Rod megtudja ugyanis, hogy új munkája főként a menük összeállítására és a Zsuzsanna asszonytól (Sólyom László felesége) kapott Herendi-porcelánok törölgetésére fog koncentrálódni. Pedig még csak azt sem tudja, hogy a felesége milyen salátaöntetet kedvel. Ez egyre jobban érdekel.

Ugrunk a bemutatkozó kongresszusi beszédhez, aminek a második mondatánál behal a súgógép (Bauer-papa cinkos-geci mosolyának kíséretében), de az elnöknő persze zsigerből rögtönöz egy sokkal jobbat, s miközben lenyűgözi a kongresszust a szabad világról alkotott nézeteivel, láthatjuk, amint az amerikai kommandósok kiszabadítják a házasságtörő nigériai asszonyt. A beszéd végén, mintegy gratuláció gyanánt az öreg Bauer még odasúgja neki mosolyogva, hogy mindig a sarkában lesz. Na ez a lényeg, tehát innen folytatjuk.