Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Hősök 1x02 - Ne nézz vissza!

2007. március 04. 22:05 - sixx

A kórházban nyitunk, ahol az első rész végén halálugrást végrehajtó Peter fekszik, Nathan ugyan megmentette, de kicsúszott a kezéből az öccs, és kicsit összetört. Repülésről hadovál és hasonlókról, Nathan úgy tesz, mint aki nem tudja miről van szó, jobb így mindenkinek. Claire reggelizik a Szemüveges Emberrel, akiről kiderül, hogy csak örökbe fogadta. Más nem derül ki róla, pedig lennének kérdéseink már most is. Miért vegzál indiai taxisofőröket, he?

Mohinder hazatérve egy faszit talál az asztal alatt, aki persze nem szerelő, hanem geciember, poloskát szerelne a lakásba, de nem jön neki össze, mert egy Eden nevű aranyos csajszi pont jókor érkezik a helyszínre, és segít. Az ilyen véletleneknek én nem hiszek a képregényekben sem. A csaj egyébként Papa Suresh (az öreget így becézte) szomszédja, és etette a Mohinder nevű gyíkját, meg főzött rá. A fater üzenetrögzítőjén egy elég vészjósló beszélgetést hallgatnak meg Papa Suresh és az általa felfedezett első alany között, akivel agyilag nem stimmel minden. A neve? Sylar, ez még később fontos lesz.

Tovább
komment

Hogy volt: Hősök 1x01 - Genezis

2007. március 04. 21:00 - sixx

A sorozatok pilotjainak az a feladata, hogy bemutassa a szereplőket, és felvázolja a fő konfliktust - esetünkben az első percekben amolyan Csillagok háborúja módra felfutó feliratból kiderül, hogy átlagemberek ébrednek különleges képességekkel egyik napról a másikra, és akarva-akaratlanul megváltoztatják majd világunkat.

Első ilyen nemecsekünket Peternek hívják, ápóló, és a gondjaira bízott haldokló fazon vastagszájú lányával flörtöl meglehetősen idétlenül, de nem csak ez a gáz vele, hanem az emós haj és a lefittyedő ajak, ami (tapasztalatból mondjuk) a 17. epizódra már elviselhetetlenül idegesítő lesz.

Tovább
komment

Hogy volt: Az elnök emberei 7x08 - Döntő fejlemény

2007. február 28. 01:51 - sixx

Furcsa volt ez az epizód, főleg azért, mert a főszál kiszámítható volt és kissé unalmas, de Toby és Josh közös jelenetei ezt valamelyest ellensúlyozták, és akkor még nem is beszéltünk az esküvőszervezővé előlépett Will Bailey ámokfutásáról, vagy az egyre központibb szerepet játszó orosz-kínai-kazah konfliktusról.

A lekutyázott főszál arról szól, hogy a vita után négy pontot nyerő, és ezért elégedett Santos stáb próbálna utánamenni a fekete szavazatoknak, és leszerveznek egy vidéki haknit valami templomban, de persze szar kerül a palacsintába, mert egy latino származású rendőr lelő egy fekete kölyköt, aki éppen autót lop, műanyag fegyverrel ugyan, de csak ellopta, kurvaélet.

Tovább
komment

Hogy volt: Battlestar Galactica - 1x02

2007. február 26. 18:20 - sixx

A mini első részét kettévágó TV2 remélhetőleg leadta a második felét az első másfél órának, és nem spoilerezem agyon a folytatásért izguló hatvannégy néző szórakozását - sajnos az onlány műsorújságokból nem lettem okosabb a kérdésben. Ott fejeztük be a múltkor, hogy hullanak a bombák, Gaius Baltar (a szexéhes áruló) pedig robotnője mögé bújva éli túl a robbanást, majd menekül árkon-bokron át. Ez lesz az első szálunk, a Caprica bolygós vonal.

A másodikban a hajó és annak sorsa áll a középpontban: Adama hírt kap, hogy kitört a balhé, és innentől kezdve akkor We are at war, ezt olyan hangon mondja, hogy az ember rendesen el is hiszi neki. A Cylon támadók a hírek szerint könnyedén semmisítenek meg minden emberi hajót, mi a fene folyik itt? A múzeumavatóra érkezett vadászok ellen is csak két gépet küldenek, de az emberek gépei a csata közepén egyszer csak irányíthatatlanná válnak: a geci robotok zavarják a számítógépeket. A vadászokat kísérő ellátóhajó vagy mi a hátam megússza a dolgot, de kénytelenek kényszerleszállni a Capricán - erre majd visszatérünk rögvest.

Tovább
komment
süti beállítások módosítása