Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dexter 1x03 - Kivirágzás

2007. október 12. 21:41 - mg_b

Szóval üres a frigó, legalább annyira, mint Dexter legbelül, akinek érzelmek nélkül nehéz gyászt játszania a zsaru temetésén, amivel nyitunk. Annál nagyobb hévvel veti magát Jeremy Downs után: a srác eddig a fiatalkorúak börtönében ült, a hatóságok szerint hirtelen felindulásból gyilkolt, Dexter viszont egy ifjú virtuóz korai munkáját látja a vágott sebekben, és árgus szemmel követi mindenhová – legelőször az ócskaszerpiacra, ahol a kölyök vásárol egy kézre álló bicskát. Erről van szó, nyomon vagyunk!

A kirakójátékokat kedvelő kollega is újra színre lép, ezúttal egy jéghokipályán hagyja az ujjaitól már az előző részben megfosztott szajhát. Ugyanitt hiányzik egy biztonsági őr, a lakásán pedig találnak egy ellopott biztonsági felvételt. Épp rendezgeti rajta a testrészeket a pályán. Debra és Dexter nem hiszik, hogy ez a fickó, Tony Tucci lenne az ő emberük – túl amatőr hiba ez ahhoz –, LaGuerta hadnagy viszont szomjazza a sikert, és meghirdeti az embervadászatot. Ennyi klisé belefér.

Tovább
Címkék: dexter
2 komment

A szökés 2x07 - Eltemetve

2007. október 11. 16:31 - sixx

Ott tartottunk, hogy a fijjug a garázsban ásnak, Mehón gyógyszerfügg és Tvínert üldöz, Héjvájör képet lop és nem öl öregasszonyt, Tíbeg viszont pont erre készül, mert neki a vérében van, nem tehet róla. Az előző rész végén látott rendőr közelít a házhoz, ami érthető, hiszen itt lakik. Hogy ez most jó-e a kis brigádnak vagy sem, az hamar kiderül: nem jó, de annyira nem is rossz, mivel így már két túsz is van, meg egy pisztly, amit jól belógatnak az arcunkba: EZ MAJD FONTOS LESZ.

Mehón a helyi erőkkel vitázik, akik váltig állítják, hogy ennyire nem lehetnek hülyék ezek a szökött rabok, hogy város közepén ásnak fényes nappal, de Mehón jobban ismeri a lelkivilágukat, és remegő szájszéllel közli, hogy de, ezek pont ilyen hülyék, és Tvíner majd úgyis beköpi őket. Na, persze.

Tovább
Címkék: a szökés
15 komment

Dexter 1x02 - Krokodil

2007. október 11. 14:15 - mg_b

Szóval egy felszeletelt Barbie-babával hagytuk abba, Dexter pedig beszáll a játékba, naná! Ráhangolódásként a vércseppgyűjteményét szemlélgeti, meg csobban egyet a kikötőben, és azon mélázik, hogy mivel ő tulajdonképpen egy szörnyeteg, ilyenkor nyilván víziszörny. Michaell C. Hall érzelemmentes orgánumával ezt még el is hisszük neki: a Dexter-monológok viszik igazán ezt a sorozatot. Meg a folytatódó történetszál.

Ez utóbbi jegyében Debra érkezik egy szütyőnyi hambival, narancslét kér jéggel (most először látjuk Dextert zavarban, ahogy takargatja a mélyhűtőjében hagyott babát), és bátyói bíztatást kap, hogy keresse csak tovább a mélyhűtős kocsit a szabadidejében, ha már munkaidőben kurválkodnia kell. Ezért se menjünk rendőrnőnek, ugye. A darabolós gyilkoson kívül azonban más bűnözők is szabadon császkálnak – például Dexter –, és velük is muszáj foglalkoznunk. Kapunk is egy simaképű fazont, akit az esküdtszék felment ugyan, Dexternek viszont gyanús. El is határozza gyorsan, hogy lenyomozza.

Tovább
Címkék: dexter
2 komment

Született feleségek 3x06 – Én igen nagy vétkem

2007. október 11. 07:27 - Tm

A cím miatt tulajdonképpen nem meglepő, hogy egy templomi jelenettel indítunk. Az már inkább, hogy Edie az, aki betér, sőt gyónni készül. Még sőtebb: jó keresztényként rendszeresen teszi ezt - igaz, meglehetősen egysíkú bűnlajstommal ostromolva O’Mellay atyát a gyóntatófülkében. De hát mit tehet szegény, ha zsenge ifjúkorától lépten-nyomon férfiak tömkelege ejti kísértésbe?

Edie-t mostanában leginkább Mike Delfino kísérti. Ez ugye nem új fejlemény. Az viszont igen, hogy úgy tűnik, bizonyos gondolatokat máris sikerült elültetnie Mike bamba fejében. A szőkeség következő gyónásában ugyanis- mely a Jóisten mellett ezúttal Mike fülének van szánva - bevallja, hogy azóta van viszonzatlanul belepistulva a daliás vizesemberbe, mióta az először letette franciakulcsát a Lila akác közben. És tá-dááám! Az igazmondás elnyeri jutalmát: a vérbeli hódító és a mostanában kissé apatikus szépfiú csókban forr össze, pedig még csak 3 perc 5 mp-nél járunk.

Tovább
4 komment

ER 13x02 - Számonkérés

2007. október 10. 13:10 - zaphodbeeblebrox

Sammel nyitunk, a városba tart a furgonnal, az arca alapján lelőtte azt a gennyládát, úgyhogy örülés van részünkről. Nem bír koncentrálni,úgyhogy inkább telefonál valakinek, aki mint később kiderül, az a fickó, aki felfogadta őt még az előző évadban, hogy otthon ápolja busás fizetésért és még szexet se kért cserébe. Kórház: Abby, Luka, babyJoe, aki inkubátorban van és csövek lógnak ki belőle, lélegeztetőn van. Beszalad a PIC-re Maggie, aki Abby anyája és akivel igen fasírtban szoktak lenni, Abby gyerekkorát nemkicsit elkúrta az anyuka. Most itt van, jött segíteni, Abby szemöldöke ettől a tarkójára szalad. Főcím.

Sam: megérkezik a jótevő guy. Sam lelkiismeretfurdal, mert elmehetett volna anélkül, hogy megölné aput, de ő mégis lelőtte. A fickó szerint azt kell majd mondania, hogy önvédelemből lőtte le az erőszak közben és akkor nem lesz gond. Azért az is röhej, hogy miután elrabolta őket, megerőszakolta a nőt meg ilyenek, még Samnek van félnivalója, hogy legyilkolta azt a pszichopatát. Vissza babyJoehoz meg Abbyékhez, anyuka zsezseg, mindent elmagyaráztat magának, nem érti, hogy mi az hogy az ő unokájának baja van. Abby arca sűrű ráncokba rendeződik. Neki se könnyű.

Tovább
Címkék: vészhelyzet
13 komment

Dexter 1x01 - Dexter

2007. október 10. 10:48 - mg_b

Vörös tócsában tükröződő teliholddal nyitunk, és akinek erről a wicca vagy a vudu hagyományok jutnak eszébe, nem tévedett sokat: ha nem is Haitin vagy New Orleansban, de Miamiban vagyunk. A háttérben sejtelmes klimpírozás, elsuhanó arcok a visszapillantó tükörben, és persze a zsákmányra vadászó vad, Dexter halk monológja. Ütős összeállítás, amit egy szopránban éneklő fiúkórus és egy lárvaarcú karmester követ. Az ember valahogy rögtön arra gondol, hogy ezért a fickóért nem lenne kár, és valóban: Dexter kurta öt perc alatt hazavágja.

Na de hogy is van ez? Miért teszi el láb alól a karmestert? És egyáltalán, ki is ez a Dexter? Nos, mivel ez a pilot epizód, néhány kérdésre rögtön választ kapunk: „A nevem Dexter. Dexter Morgan. Nem tudom, mi tett olyanná, amilyen vagyok, de hatalmas űrt hagyott bennem. Az emberek rengeteg érzelmet színlelnek a többiek előtt – én viszont mindegyiket.”

Tovább
Címkék: dexter
11 komment

Grace klinika 3x02 - Pótcselekvés

2007. október 10. 07:45 - sixx

Bent vagyunk a kurva liftben, ott, ahol Meredith és Shep smárol, meg sírva picsog egymás vállára borulva, de nem most, mert ha jól követem az eseményeket, akkor Meredith párás szemei éppen nem tudják hová nézzenek, állatorvost vagy sebészt, így csak a narrátorhang darál adatokat neuronokról, meg hasonló dolgokról, Shep meg hajat szagolgat, mert az annyira, de annyira romantikus. Izzie süt. Izzie gyászol ÉS süt, mert az segít. Erről ennyit, illetve még annyit, hogy Heigl helyett egy nagy kartonfigura is állhatna a konyhában, ennyire kifejezéstelen arcot abból is ki lehet hozni.

Yang dugni akar Burke doktorral, jó a cucc rajta, nem mondom, de az ilyen vígjátékok dramaturgiája magával vonja a következő jelenetet, a Szülők Benyitnak Szopás Közben címűt, ami majdnem össze is jön a dolog orális részét kivéve. Burke anyu nem örül, a kórteremből menekülő Yangnak még a Náci is beszól. Jól indul a nap a főnöknek is, akit kivágott a neje, mint macskát szarni. Addison is gányul van, egy nap szabit kér, inni. Kíváncsi vagyok mit szólna ehhez Szily kartárs, majd kipróbálom egyszer. Az a kalap nagyon gáz a fején. Nem Szilyn, Addisonon.

Tovább
Címkék: grace klinika
24 komment

Született feleségek 3x05 – Gáncsoskodók

2007. október 09. 15:39 - Tm

Az már rég kiderült, hogy nem könnyű Bree Van De Kampnek – illetve mostanában Bree Hodge-nak lenni. Igaz, az is kiderült, hogy sajnálni lehet, de félteni semmiképp nem kell a tökéletes háziasszonyok e törékeny mintapéldányát. Azt is régóta tudjuk, – a Twin Peaks-ből, Todd Solondz munkásságából, esetleg az Amerikai szépségből - hogy a gondosan ápolt előkertek, a frissen pucolt ablakok és a jólnevelt mosolyok mögött a látszat fenntartásáért mindenre képes és jólképzett bozótharcosok rejtőznek. A másoknak való betartás művészete, mint a dögunalmas kertvárosi lét sója. Na, ez az epizód fő témája.


Tovább
4 komment

Törtetők 1x03 - Talk Show

2007. október 09. 10:00 - bakfitty

Folytatódik a hollywoodi aranygyerekek irigylésre méltó lájfsztájl-bemutatója, a múlt heti monstre költekezések után most a Staples Center ringjénél nyitunk, Vitali (vagy Vlagyimir, tudja a halál) Klicsko éppen egy szerencsétlent agyabugyál ájulásig a kötelek között, rövid pillanatokra felbukkan Lennox Lewis és Evander Holyfield is, és nem mellesleg Vince és barátai ott óbégatnak majdnem az első sorban. Vér, veríték és utolsó pillanatban leléptető bíró után a srácok már az utcán húzzák a szájukat, hogy jó-jó, biztos kemény sport, de azért megkapják a kemény milliókat érte. Vince inkább nem veretné szét azt az imádnivaló arcát, még ennyiért se, inkább becsajozik úgy, hogy egy büdös mukkot nem szól és már a karjaiba omlik egy intimtetkós lány, aki hozza magával barátnéját is a kötelező sörözésre.

Vince nemcsak a csajokat vonzza, hanem a saját ügynökét is, a luxuskrimóban ott van Ari is, aki imádta azt a rengeteg vért az este. Ari előkapja a farzsebéből Jimmy Kimmelt, aki egyrészt a comment:com Kis vidámság reggelre rovatának állandó vendége, másrészt pedig a saját nevén futó beszélgetős műsorához beszerezné Vince-t, mondjuk holnapra. Vince szarja le, miért is ne, az előbb toltak le egy tequilát, Jimmy is bedob egyet, holnap felvétel. Kimmel még odaszól, hogy csókoltatja Dramát. Vince félbátyja éppen Luke Wilson szavait issza, aki épp arról mesél, hogy milyen fain kis házimozit szereltetett be magának, oda is adja a szaki névjegyét, keveset kér, nektek is ez kell. Drama rákérdez, hogy Luke forgat-e még mindig Wesszel (Wes Andersonról van szó), kellene neki az egyik mellékszerep. Luke hangja komorrá vált: azt már sajnos Owen kapta basszameg. De sebaj, majd kiesik, akkor jöhet Drama. Vince már az asztalnál ülve szúrósan a mai randija szemébe néz, E kérdi, hogy aztán mi lesz Jimmy-nél, hogy készüljön, mert meg fogják szopatni. Vince csak huncutol mosolyog, hogy majd addig csinál valami sztorit, és visszakézből lekapja a modellcsajt.

Tovább
Címkék: törtetők
Szólj hozzá!

Lost 3x02 - Az üvegbalerina

2007. október 08. 11:00 - sixx

Az évadpremierben ellátogattunk Ádörfalvára, megismertük az olvasókört vezető Julietet, aki később pofánvágta Dzsekket, és megtudtuk, hogy ZZ Topnak nem zsánere Katinka. Ja, és Szójer másfél nap alatt fejtette meg egy eredetileg jegesmedvéknek készített etető használatának titkát. A parti népségről szó nem esett, volt viszont Ben (NemHenrigél), aki gonosz.

Szánnal nyitunk, gyermekkori visszaemlékezésben látjuk, hogy leamortizálja a család egyetlen üvegbalerináját, és ráveri a balhét a bejárónőre, akit az apja emiatt kirúg - ebből most biztos tanulnunk kellene valamit, de nem fogunk. A jelenben Szán Dezmond yachtján múlatja az időt a sziget partjánál, a négylábujjú szobron kicsivel túl, Szájid és Dzsin társaságában. Ők ugye a második évad végén azért jötek ide, hogy fekete füsttel jelezzék a jó doktornak, hol is vannak, persze azt nem tudhatják, hogy a haverokat mér régen elhurcolták a Nyomorultak-jelmezbe öltözött ádörök. Szánék kicsit vitatkoznak, Szájid maradni akar, Dzsin menni, Szán pedig beint az urának, nem vagyunk a középkorban, ne rángass, maradunk.

Tovább
Címkék: lost
8 komment
süti beállítások módosítása