Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Firefly 1x01 - Serenity 2/1

2007. június 10. 21:29 - sixx

Kezdjük egy kis háttérinfóval, mert nem árt. 2500 körül vagyunk, az emberiség kirajzott (ezt a szót imádják a sci-fi írók), aztán polgárháborúzott egyet a biztonság kedvéért, és ketté is szakadt annak rendje és módja szerint. Középen a nyertes Szövetség és csatlósai élnek magas technikai szinten és kényelemben, kívül, a Peremvidéken pedig azok, akik inkább szabadon élnek, akár rosszabb körülmények között is. Mivel a kereskedelem "kissé" visszafejlődött ebbe az irányba, így a Vadnyugaton élők a háború előtti technológia szintjén ragadtak meg, illetve fejlődtek vissza jó kis romantikus-kovbojos szintre. Ja, és ott vannak még a Harácsolók vagy Fosztogatók, akik levadásznak akit tudnak, és nagyon csúnyákat tesznek velük.

A pilot ott kezdődik, hogy Malcolm Reynolds őrmester éppen nagyon ideges, lehet hogy a tévés költségvetés miatt meglehetősen gagyinak tűnő díszletek, de még inkább a légitámogatás hiánya miatt - lőnek ugyanis rá, nem is keveset, és ez mindenkinek zavarná köreit. Jó, mondjuk háború van (a bevezetőben emlegetett polgári fajta) és Mal láthatóan nem a győztes oldalon harcol. A küzdelem végén egy huszáros mozdulattal magához ragad egy légvédelmi üteget vagy mit, és lövöldöz tiszta erőből, de ez sem segít: a Serenity-völgyért folytatott csata a Szövetségiek győzelmével végződött.

Tovább
61 komment

Hogy volt: House: House 2x12 - Figyelemelterelés

2007. június 07. 16:34 - szabóZ

Ez az a rész, amiben House megkínoz egy kómást, egy égési sérültet, meg saját magát, tönkreteszi egy ember karrierjét, lsd-zik és a végén kurvát hívat. De kezdjük az elején.

Exhippi szülők és a tökéletes gyerek, akinek apu és anyu barát, sőt haver. Apuka haver és tinifiú quadoznak és kurjongatnak az erdőben, fiú keze görcsbe rándul, éppen a gázkaron, apuka leesik, fiú felborul, kigyullad. Főcím.

Tovább
51 komment

Hogy volt: Alias 3x22 - Hétpecsétes titok

2007. június 07. 09:28 - sixx

Onnan folytatjuk, hogy Fogas szabadlábon, Darth Vaugh a nyomában, KémFater a sógornőt dugja, Syd csak néz azokkal szép szemekkel, és a húgát pátyolgatja, Arvinbácsi pedig ellóg. Ja, és a Rambaldi-jóslat vagy üzenet a beteljesülés felé halad. Az epizód angol címe mellesleg Resurrection, azaz "feltámadás", meglátjuk a végére, hogy a bátor magyar címadó szakmunkásoknak volt-e igaza, vagy JJ Abramsnek. Syd egyenesre vágott, frurfus hajjal csörtet be a nyitójelenetbe, és bemutatja, hogy milyen nehéz a munkahelyére bejutni, vérmintától retina-leolvasásig minden van itt kérem szépen. Ja, közben minden sarki kukába dob valamit a táskájából, kicsike sziklát, kenyérgalacsint, hasas bankót, stb. Valami nem stimmel.

Marshall 92%-át fejtette meg a Rambaldi cuccnak, de meglesz az a nyolc is, csak idő kell hozzá. Mit is keresünk? Rambaldit magát, azt. Az olasz tudóst a középkorból. Nem csodálkozom én semmin, ez az Alias, lehet itt bármi. ÁlSyd közben leül egy géphez, és Marshall éjszakai fárdatságos munkájának gyümölcsét tölti le Sarknak, és ezzel egyidőben tönkreteszi a CIA példányát, mert ő nem is Syd, hanem a Fogtündér. Jó az álca, mi?

Tovább
23 komment

Hogy volt: Hősök 1x15 - Menekülj!

2007. június 06. 23:10 - sixx

Nu, Linderman kihozta a sittről Nikit, vagyis az ő szempontjából Jessicát; Sylar le akarta szedni Clairemackó anyjának a fejit; Clairemackó rálelt az igazi anyjára, aki tüzet csihol csak úgy, csettintéssel; ja, és Nathan Petrelli a pomponlány apja, Emó meg a nagybátyja. Nathannel nyitunk, telefonoz a firestarter anyukával, él a lányunk, jóember, mondja a nő, akinek persze pénz kell, mi más. Kedves asszony. Megtudjuk, hogy az a tűz 16 éve nem véletlen volt, valaki ki akarta nyírni az asszonyt. 100k dollárért befogja a száját.

Továbbra is Clairemackó családjánál maradva, hazatér az anyukája, akinek a memóriáját a Néma (aki nem is az) szinte hetente villantózta az elmúlt pár évben, így nem csoda, hogy fáj a feje. A kockázatokról és mellékhatásokról, stb. Jessica Nikinek öltözik, ami annyit  takar, hogy lekeni alapozóval a vállára tetovált jelt, és vidáman válaszol a férjének. Ali Lartertől ennél többet nem várhatunk. Parkman közrendőr kicsípi magát, mint szarospista Krisztus nevenapján, testőrnek áll a jóember.

Tovább
41 komment

Az hogyvoltokrul

2007. június 06. 11:05 - sixx

Blogunk egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rovata a "Hogy volt", mellyel kapcsolatban egyre több kérdést kaptunk commentekben és mailben, így elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy egy pár dolgot letisztázzunk.

Maga az ötlet nem a mi kollektív szürkeállományunk szülötte, kedvenc tévés blogjainkon is olvashatók hasonló beszámolók (TWOP, Tv Squad), de míg az egyik sokkal hosszabban és kép nélkül, a másik pedig egy-egy képpel és tömörebben számol be a szubjektíve kiválaszott sorozatokról, addig mi egy naccerű huszárvágással közepes hosszúságot és több képet rittyentetünk ide (a magyar vizuális fajta, gondoltuk), kedves olvasóink nagy megelégedésére.

Tovább
32 komment

Hogy volt: Grace klinika 2x26 - Érzéstelenítés nélkül

2007. június 05. 23:20 - sixx

Mindenféle kommentár nélül kezdjük az epizód angol címével: Deterioration of the Flight or Fight Response. Onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk, az előző, körömrágós rész végén, Burke a földön, körülötte vértócsa, Danny, a Szíves Ember szívének életet adó bigyulához vezető cső elvágva (Izzie, Izzie, bazmeg!), George nagyokat nyeldekel, Meredith pedig csak a faszikra bír gondolni, egyenesen kettőre.

Tovább
37 komment

Hogy volt: Az elnök emberei 7x20 - Kormánytagok kerestetnek

2007. június 05. 08:30 - sixx

Kérem szépen, annyi elvarratlan szálat hagytak a levegőben az előző epizód végén, hogy joggal várhattunk volna válaszokat, de nem kaptunk - hiábba no, nem Sorkin írta a hetedik évadot, John Wells monnyon le. Josh és Donna romantikázik valahol - ez mennyire életszerű nem? Az jövendőbeli elnök jobbkeze, az az ember, aki mindet tud a belső körök működéséről, nem vesz részt az alelnök és a külügyminiszter kiválasztásában. Eh, mindegy.

Tovább
9 komment
süti beállítások módosítása