A hetieset egy szívsebész, dr. Sterling, illetve az eltűnt neje, de Stark szagot fog, és szerinte ahol eltűnt feleség van, ott mindig a féltékeny férj a tettes: ez már szinte klisé. És milyen igaza van, tehetnénk hozzá, főleg, amikor előkerül a szomorkodó kisgyerek, Ethan, akinek láthatóan titkolnivalója van. Meg a nagynéni, a férj húga, a harmadik klisé, aki Ethan minden lépését vigyázza, és elkergeti Rainát, aki megpróbálná kiszedni a kölyökből a féltve őrzött titkát.

Jessica államügyész asszony persze mindent megtesz, hogy pikírt megjegyzéseivel hátráltassa a nyomozást, és az sem segít, hogy Stark házkutatás nélkül szerez vérmintát a padlószőnyegről. Előrébb akkor lépünk, amikor Raina és Madeleine kijátsszák a szülői felügyeletet, és az iskolában kérdezik ki a kölyköt. Ethan az eltűnés estéjén hallotta veszekedni a szüleit, ami ellentmond a papa állításának, hogy ő aznap csak reggel látta az asszonyt. Snitt.

Kattan a bilincs, Stark meg elégedett, és máris győztesnek érzi magát. Csak aztán előkerül a holttest, nyaktöréses, és nincs rajta seb – de akkor honnan volt a vér a padlón? Hát egy évvel korábbról. Na jó, és a kiabálás? Hallgassuk ki a kölyköt hivatalosan! (Ezt ott nem akadályozza a törvény? Közeli hozzátartozóra terhelő vallomást tenni nálunk senki sem köteles, végképp nem egy gyerek!) De Ethan tagad, azt mondja, ő nem hallott semmit, és hagyják szépen békén, a bíró meg kiüti a srácot Stark kezéből, mert kényszer alatti tanúzásnak minősítené, ha Stark mégis tanúnak hívná.

Ok, legyen más a kérdés: miről cseverészett Sterling és a húga éjjel? Tegyük fel, hogy együtt tűntették el a hullát, plusz bizonyítsuk, hogy a nőnek viszonya volt a főnökével. Amíg pedig az asszisztensek ezen ügyködnek, addig Julie kézbe veszi az apja magánéletét, és a neki szimpatikusabb csajt, Rachelt pártolva rövid úton megszabadítja egy gyönyörű szőkétől; családi szálnak nem sok, de legalább jó nők vannak benne. Az asszisztensek közül meg Madeleine Casey-vel kezd kavarni, tapintható a szexuális feszültség. Újabb klisé, lapozzunk!

Az asszony főnökéről kiderül, hogy homokos (klisé öt vagy hat, nem számolom tovább), tehát nem lehetett viszonya a feleséggel, a húg telefonhívása viszont egyre gyanúsabb, és Stark szívjóságból tettestárssá lépteti elő. S ami még jobb: kiderül, hogy Sterlingnek az elmúlt pár hónapban három betege is meghalt, a főnök viszont igyekezett eltussolni az ügyet. Miért is, főnök? Mert az asszony elmondta neki, hogy Sterling szemfenéki meszesedésben szenved, azaz lassan megvakul. És engedted operálni, baszki? Hát ezért nem bíznak az emberek az orvosokban, testvér, nézzél már tükörbe!

Na de hogy volt tovább? Hát úgy, hogy a főnök nemrég mégis megtiltotta Sterlingnek, hogy tovább műtsön: Sterlingné beszélte rá. Drága asszony, nem? Gőzerővel ráállnak az ügyre, és Stark elszántságának, no meg egy kockafejű technikusnak köszönhetően, aki bebizonyítja, hogy nem is Sterling, hanem Ethan beszélt a nagynénivel, a bíró mégis engedélyezi a srác kihallgatását. Stark tanúnak hívja tehát, és geciállat módon keresztre is feszítené, de az apa felpattan, hogy oké, rendben, mindent bevall, csak a fiát hagyják békén.

Nem akarta ő megölni az asszonyt, csak veszekedtek, ő megütötte, az leesett a lépcsőn, és kitörte a nyakát – hát így. Stark boldog, hiszen nyert, de minimum időt kért Sterling fejére, és még abban is segít neki, hogy a fia ne kelljen lássa a bilincset a csuklóján. Mégis van szíve ennek, ez is milyen klisés…

De legalább Madeleine és Casey dugnak egyet a végén.