Kártyapartival nyitunk, Texas Holdem, vagy ki tudja, engem valahogy sohasem fogott meg a jó öreg Korda Gyuri bácsi. Stark viszont ebben is ász, és egy csuklómozdulattal nyer egy új irodát a polgármestertől. Valahogy sejteni lehetett, hogy nem sokáig marad a csapat az alagsorban, és így megy ez, ha az ember urambátyám viszonyban van a polgármesterrel. (Már csak az érdekelne, kik lehettek a többiek az asztalnál?) Ám a játéknak véget vet egy csipogó, és a polgármester tragédiába illő képpel néz Starkra: megöltek egy drogdíler rendőrt, testvér.

Mindketten kiszállnak a helyszínre, ahol már nagy a fennforgás, villogó rendőrlámpák meg minden, de Starkot igen ellenségesen fogadják: a zsaruk pikkelnek rá, amiért annyi rosszfiút kidumált a bíróság előtt. Emlékezteti őket, hogy most már egy oldalon állnak (a polgármester meg őt, hogy itt az alkalom kijavítani pár régi hibát), aztán ráveti magát az ügyre. Az áldozat Joseph Rodriguez, egy drogüzérek közé beépült fakabát, akit csúnyán mellkason lőttek; a gyanúsított pedig Scott Ransom, egy gazdag szépfiú.

Az új irodában Stark kiosztja a melót, mindenki kap egy szép darabot: van egy szemtanú, a zsaru társa, de sajnos nem látta a gyilkosságot, csak Ransomot Rodriguez teste fölött állni, szóval ellenőrizni kéne; ki kéne faggatni Rodriguez rokonságát, hiszen a beépült zsaru nyilván drogozott, ami munkaköri kötelessége volt, de remélhetőleg más nem nyomta a lelkét; és persze le kéne nyomozni Ransomot is, ha már ő a gyanúsított. Ja igen, és nem elbaszni, mert az én fejem a tét!

A spanyol asszisztens, Martin Allende erre rögtön jól elbassza – Részvétem, asszonyom, mondja az özvegynek: van valami sötét folt a kinyírt férje múltján? –, Madeline Poe és Casey Woodland meg még annál is jobban: mivel szeretnének egy gyors házkutatást, „tévedésből elnézik” a helyszíni jelentés egy apró részletét, és annak alapján kérnek rá engedélyt. Állítólag nem nagy ügy, naponta megesik az ilyen…

Stark közben vezetni tanítja Julie-t, ez a heti családi szál. Tudjuk le gyorsan, mert csak James Woods játéka miatt érdekes, az viszont írásban ritkán jön át: Julie kínszenved a kocsival, aztán megbukik a teszten. Stark addigra mit sem sejtve vesz neki egy überfasza autót, mire a csaj jelenetet rendez, hogy de hát neki nem sikerült, meg különben is, ő akar majd autót választani magának. Stark erre elzarándokol az oktatóhoz, hogy haver, van itt egy gyorshajtási ügyed, a fejem rá, hogy a főnököd nem tud róla, és másnapra már kezében is Julie vizsgapapírja. A lány persze ismét balhézik, hagyj már békén, apa, komolyan zsarolással szereztél nekem papírt? Attól függ, mit nevezel zsarolásnak, feleli Stark Jockey Ewing legszebb napjait idézve. Hát így.

Aztán Stark beszél Isaac White-tal, a halott zsaru társával, aki a változatosság kedvéért szintén pikkel rá, mert pár éve Stark ügyvédként az ő befeketítésével elmeszelte az egyik ügyét, ő meg kezdhette elölről a karrierjét. Stark megígéri neki, hogy százszor keményebb lesz a Ransom kölyökkel, csak segítsen már neki, és a bosszúvágy nagy úr, a srác belecsap a tenyerébe. Szóval az úgy volt, hogy nem látta a gyilkosságot, csak a gazdagcsávót, akit követett is utána autóval, de a sportkocsiját esélye sem volt utolérni. Stark húzza a száját, hogy ez nem sok, de kezdetnek megteszi. Azért ne hagyd el a várost, jó?

Közben lefolyt a házkutatás is, Stark szópárbajt vívott a gyanúsított ügyvédjével (aki egykor az ő embere volt, csak kirúgta, amikor vesztett egy ügyet), találtak egy véres metanfetamin-csomagot, letartóztatták a fickót, azonosították a vért, ami persze a halott zsarué – szóval minden megy szép rendben, csak aztán fény derül a „tévedésre”, és egy pillanatra mindez veszélybe kerül. Az ügyvéd szerint szándékos hiba volt (és ugye tényleg), így jogtalanul végezték a házkutatást, a lefoglalt bizonyítékok tehát nem használhatóak fel. Stark viszont minden magára vállal, bociszemmel bizonygatja az asszisztensei vétlenségét, és eléri, hogy a bírónő ne vállalja fel egy rendőrgyilkos elengedésének ódiumát. Utána meg jól lebassza az asszisztenseit, hogy ha legközelebb csalnak, ne bukjanak le!

Casey csekkolja a csini barátnőt, aki persze azt hazudja, hogy Ransom egész éjjel vele volt, a szomszéd viszont megsúgja, hogy hallotta jönni-menni a srác Ferrariját, szóval vagy vezetés közben dugtak, vagy magától ment a kocsi. A csajt elnézve mondjuk el tudnám képzelni az előbbit, de bárhogy is, valami nem stimmel: az időpontok. Ha a szomszéd szava igaz, akkor a kölyöknek nem volt ideje hazalépni, hogy elrejtse magánál a terhelő bizonyítékot, a véres zacskónyi drogot. Hanem akkor ki tette oda? Na ki? Persze hogy a másik zsaru, White. Hogy a picsába lehet valaki ennyire hülye?!

Új stratégia kell, tegyünk úgy, mintha Casey sohasem beszélt volna a szomszéddal, White-ot meg majd nem kérdezzük meg arról, hova indult a gyilkosság után, akkor nem kell hazudnia. Az igazság relatív, válasszuk azt, amivel nyerünk. Az LAPD közben bepanaszolja Starkot a dögös Jessicánál, aki figyelmezteti, hogy lesz szíves megnyerni a pert, különben ez lesz a második és utolsó ügye ügyészként. Merthogy a polgármester is mossa kezeit, és az államügyész asszony sem akar belebukni… ilyenkor bezzeg nem számít a kártyabarátság, mi? Ransomnak meg Jessica felajánl egy diszkrét tizenöt éves büntetést, fogadja el peren kívül, de az ügyvéd visszautasítja, és szagot fog, hogy valami bűzlik. Nem szokás alkut ajánlani nyerő helyzetből, mit képzelt ez a csaj?

És végre eljutottunk a tárgyalásig. Stark Rainát bízza meg a vádbeszéddel, mert látta, hogy fáj a szíve az árván maradt gyerekekért: fogja meg a vérző szívét, és tegye ki az esküdtek elé, győzze meg őket, mert a bizonyítékokkal és a tanúkkal nem fog menni, azokat már elcseszték. Utóbbi be is bizonyosodik, amikor az ügyvéd a bírónő elé tárja a dolgot a szomszéd vallomásáról, mert ő is megszerezte közben. Stark kétségbe is esik, most mi legyen? Jessica is parázik, ki leszel rúgva, Stark, nehogy tanúnak szólítsd azt a hülye zsarut!

De Stark végül szólítja, és egyenesen megkérdi: hamisított bizonyítékot, miszter? Tudja, hogy ezzel véget vetett a karrierjének? Hát mégis mi vitte rá? Le akartam csukatni a partnerem gyilkosát – vallja be az esküdtszék előtt a rendőr. Mert elaludtam, és nem láttam a gyilkosságot… de tudom, hogy ő tette.

Az ügyvéd ezek után alig tud kikönyörögni huszonöt évet a biztos életfogytiglan helyett, Stark meg kárörvendve biztosítja, hogy nem árt veszteni olykor, az nem engedi elszállni az embert. Legalábbis úgy hallotta. A kirúgott White-ot meg informálisan beveszi a csapatba, mert elkel nála valaki, aki hajlandó megszegni a törvény a jó ügy érdekében.

Végjáték: apa-lánya beszélgetés arról, hogy Starknak bizony tepernie kell, mert Julie szereti, és igényli a támogatását, viszont nem bízik benne. Nem mondtam, hogy könnyű lesz, apa, de emlékszel: ez a legnagyobb ügyed.