Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A szökés 2x14 - Név nélkül

2007. november 29. 18:17 - sixx

A múltkori, odabaszós (fél)évadzáró után azoknak, aki élőben nézték a sorozatot, majd négy hónapot kellett várniuk arra, hogy kiderüljön: bepászítja-e a kétméteres állat a farkát Bellik ánuszába, illetve hogy akkor most Kellerman kavarja-e a málnaszőrt vagy sem. A magyar nézőknek mindössze egy hetet, lássuk mi történt a Vidám Fijjuggal ezen a szerdán!


Rohanás Kellerman haverral, aki tudja az utat, most az egyszer Májki sem okoskodik, hanem megy utána. Mehónra rálelnek a rendőrök, egyikük MiszterKimmel telefonoz, aki így tudomást szerez Kellermann pálfordulásáról, és olyan arcot vág, mint Nagy Ő/VV Anikó a legfrisebb csöcsműtét után. Kellermanékat megállítja egy rendőrkordon, de az janizik egyet, hogy ismeri az elnököt, oszt kirúgatja mindet (ilyennel gimiben fenyegetett a KISZ-titkár, de neki nem jött be), így meglépnek. Link láthatóan semmit nem ért az egészből, olyan ő, mint egy nagy játékmaci, csak az Extreme Violent kiadásból.

Aztán egyszer csak öszekapcsolódik az a két agysejt, ami eddig fogócskázott a neandervölgyi homlok mögött, bazmeg ez a Kellerman engem ki akart nyírni, mondja az egyik, Faster Pussycat, kill, kill, üvölti a másik, és jön a Terminátor üzemmód, úgy ott, menet közben akarja kiszakítani AZ ÉPPEN AUTÓT VEZETŐ Kellerman máját a száján keresztül, eszem megáll. Az ütőkártya, amivel a felbőszült elefántra hajazó állatot megállítja: tudja hol van az elnök tesója - akit Link állítólag kinyírt.


A főcím után Kellerman a fájóan átlátszó stúdiókörnyezetben - mikor van ilyen fénye a napnak, he? - kockázatos lépésre szánja el magát, és bevallja, hogy ő tervezte meg az egész összeesküvést, Májki elismerően bólogat, oszt még tetkója sincs, ügyes ember. Link nem igazán érti mi történik vele, de Májki igen, így nem ölik meg Kellermant - akinél mellesleg volt pisztoly.


Bellik mestert a csuklyásizom-bajnokság területi győztese baszlatja a sitten, ennek akár egy spinoffot is lehetne forgatni, csak csempésszék vissza Tíbeget, és csinálják meg olyanra, mint az Oz volt. Bellik egy kicsit arcoskodik, és nem akarja a néger úriembernek odaadni a desszertjét, ezért pofánvágják, és jó modorra tanítják. Ugruk Tíbegre, aki teljesen kattant, VAN ÖTMILLIÓ DOLLÁR A TÁSKÁDBAN, LÉPJ MÁR LE! De nem, neki a kölykök kellenek, meg a muter, aki beköpte. Tíbeg családi életről álmodozik, a nő meg a pisztolyról a fiókban.


Kellerman és Májki a kocsiban úgy viselkedik, mint két óvodás, de szar tervetek volt nektek, mondja a tetkós, minek emberkedik? Nem megmentette a szemüveges? MiszterKim telefonoz, kissé ideges. Kellerman teljesen cool, itt van a két hulla a kocsiban, Mehón meg halott, nem halott mondja erre a főnök, hát akkor nem halott. Eltemetem ezt a két nyikhajt, és megyek haza. Májki meg a mobiltelefonok lekövethetőségéről tart kiselőadást. Mert ő okos.


Nebraska, Színót, anyu a rendőrökkel, ő a lányával,  majd ha történik valami, visszanézünk. Kellerman magánrepcsit szerzett, ez jobban szervez, mint Májki, aki szemmel láthatóan irigykedik is emiatt, bazmeg én meg szétvarrattam a felsőtestem stilizált angyalokkal. Link két agysejtje most azt mondja, hogy nemennyünk, kisgazdám, de Májki a főnök. Mehón magához tér, és MiszterKim azonnal hívja, de nem érdekli, hogy van, csak az, hogy azonnal menjen Kellerman után, így, infúzióra kötve, pizsamában.


Montana, az elnök tesója sík ideg, mert a tévében Linkékről beszélnek, és kezd belebolondulni a három éve tartó bezártságba. Mi nem nagyon sajnáljuk, mert alapvetően paraszt. Mehón MiszterKim sameszával közli hogy dugja fel a seggébe a küldetését, ő nem megy sehová. Bellik nagy szarban van a sitten, mert nagyon szopatják (egyelőre csak a desszerttel és képletesen), aztán elszakad a cérna, és nagyon megveri a kétmázsás állatot amolyan Charles Bronsoson módszerrel (vasdarabok a negyvenkettes frottírzokniban).


Linkék és Kellerman mennek az elnök tesójához, de erről tudomást szerez MiszterKim is, aki immáron totál ideges, de olyan szinten, hogy csapkod. Asztalt. Steadman (az elnök tesója) evakuáltatik, kezdenek felgyorsulni az események. Ismét Színót, megint nem történik semmi. Kellermanék megelőzik MiszerKim embereit, és viszik Steadmant, aztán lesz egy kis lövöldözés, meg Link üvöltözik egy sort a nemhalott elnöktesóval.


Mehón szeretne nyugodtan élni, de nem hagyják, MiszerKim most a fiát üttette el egy kocsival, de csak a lába tört. Ha nem akarja, hogy nagyobb baja essen, mennie kell Linkék után, és kinyírni mindenkit. A kórház előtt várja a Nagyon Unszimpatikus Ellenfél, és ha Mehón pillantéséval ölni lehet, akkor halott. De nem lehet. Linkék egy motelben üldögélnek, ahol Májki tervet sző, de Kellerman kiröhögi, bazmeg, ilyen faszsággal hogy juthattál ilyen messzire? Mi is szeretnénk tudni. Se foga, se ujjlenyomata, Steadman már nem is úgy néz ki, mint  korábban - alapos népség ez a Titkosszolgálat. Tíbeg az amerikai álomfamília álomdélutánját tölti, tévézés, popkornevés egy tömeggyilkossal, igazán nagyszerű. A muter folyamatosan a fegyvert akarja, de Tíbeg ezt kitalálta, és lenyúlta hamarabb, és most kiakad, mert a nő megint hazudott. Az idegbetegség vége heveny üvöltözés, majd verekedés, amiben hárman nem bírják legyűrni a félkarú vasembert, ez nevetséges. Jó, a kiscsaj van vagy 10 éves, de a gyerek meg a nő együtt igazán pofán vághatta volna. Nem így sikerült, így Tíbeg most átmehet gyilkológépbe.


Sitt, Bellik fekvőtámaszozik, és hirtelen ő lesz a  helyi bika, mert nagyon megverte ezt a Banks nevű fekete faszit. Ennek az árnyoldala - jönnek érte a haverjai, és ki fogják nyírni. Még ma este. Bellik máris nem akkora faszagyerek. Kellermanék a motelszobában, Steadman iszonyú geci, mert elárulja, hogy Kellerman fülig bele volt esve az elnöknőbe (amikor még nem az volt), és ezen mennyire röhögött mindenki. Linknek elege lesz a vidámságból, pisztolyt ragad, és gyilkolni készül, Steadmant, most már tényleg, nem csak játszásiból. Kellerman és Májki is győzködi, hogy nem kéne, de persze összevesznek, mint a furcsa pár, csak szarabb színészekkel. Link az élet igazságtalanságán polemizál, Színót pedig telefonoz a tesójának, mert a nejét le akarják sittelni - erre önfeláldoz, hogy majd én bemegyek, és akkor kiengedik. Nem így lesz.


Tíbeg bedeszkázza a házat, hogy olyan legyen mint a Tankcsapda klipben, de fél kézzel nem nagyon megy a dolog. Azt nem értem, hogy miért kell kikötözni a népet, nem lehetne egyszerűen csak kinyírni mindenkit, oszt annyi? Tíbeg nem az a gyorsan megváltozós típus. Motelszoba, Kellerman és Májki "kinek nagyobb a farka" versenyt játszanak, a tét a teljes bagázs élete. Májki feladja saját magukat az egyik tévétársaságnak, ennek senki nem örül. Bellik éjszakája zaklatott, közlik vele, hogy nagyon meg lesz dugva.


Mehón MiszterKimmel beszélget, visszaálok melóba, mondja, és hoppácsak, ott van a szőke geciember a csomagtartóban kicsit meghalva. The Revenge of the Mehón. Az Értelmetlen Viták Motelszobája, ahol mindenki vígan fegyvert tisztogat, hiszen az most a legfontosabb, csillogjon az a fegyver az esti bulvárhiradóban. Steadman próbál alkudozni, én elmegyek a picsába, Májki szerint nem, Steadman lenyúlja a bamba fasz Link pisztolyát (komolyan) és máris lőttek Májki űberfasza tervének. Ja, és fejbelövi magát, közben vigyorog. Jövő héten folytatjuk.

Címkék: a szökés
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

candyperfumegirl 2007.11.29. 18:45:37

Az első kép és szöveg több, mint találó. :D

Weboldal készítés olcsón · http://olcsoweboldal.hu 2007.11.29. 18:46:01

Köszi a hogyvoltot. Ez is jó lett! :) Nem lesz Gyilkos elmék hogy volt?

VAn egy poén-ötletem is: Barátok Közt hogyvolt? :)

Esetleg Győzike hogyvolt? :):)

Biztos sokan olvasnák.... De szeriintem Te ezeket is ku*va jóvá tennéd. Bár néha alapből jót lehet rajtuk röhögni.

mjordan 2007.11.29. 18:58:05

Azért a feka nagyon durván néz ki...

sarasvati / sütifej (törölt) 2007.11.29. 19:17:20

ezek a buborékok....jókat röhögök:))
Link két agysejtje.....:)))
kész vagyok:D:D:D

Moe Szyslak 2007.11.29. 19:18:54

"Mi nem nagyon sajnáljuk, mert alapvetően paraszt."

Ehhh :D, ez nagyon ült.

(Kellerman spinoffot szeretnék egyébként.)

EasyFriend 2007.11.29. 19:48:18

"Nem akarok díjcsomagot váltani" :-D rotfl

BruceWayne 2007.11.29. 21:18:22

jók a buborékok, királyabb mint a Lostosba...de a 3.-hoz az kellett volna hogy: "Meg-basz-lak", vagy "Szétleszelbaszvaaa"

Reborn (törölt) 2007.11.29. 22:17:58

Faster pussycat kill kill!! Végre, aki tudja mi a jó :P

[Sven] 2007.11.29. 23:30:23

"így nem ölik meg Kellermant - akinél mellesleg volt pisztoly."

Ezt a filmben is kihangsúlyozták de felnem fogom miért hisz mivel lőtte le volna mehónt ha nem a pisztollyal?!?

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2007.11.30. 08:45:34

Tudtam én, hogy megszereti a pornép a bubikat! ;DD

sélli 2007.11.30. 09:48:29

B_U_B_O_R_É_K!!! :) 1re jobban csípem Kellermant!

Dorkapa 2007.11.30. 11:31:40

Elnökasszonyöcsinek a motelben teccett nagyon a kép a falon, annyira, hogy egy kicsit(?) ő is belepingált.
Attól lett így az a repro egyedi és különleges, hogy mindezt véres agyvelővel tette... :o)

Mehon pedig Dzsekbauerre hajaz! Ahogy gyógyul, amennyit vigyorog és ahogy mostanság a dolgokat (egy fejlövéssel) intézi.

Gabba 2007.12.03. 14:13:53

Hát Link tényleg ebben a részben volt a legbambább...
Miszterkimet meg lassan megüti a gutmann, hogy valamennyi terve kútbaesik a sok balfasz miatt.

Consuela 2007.12.03. 14:29:43

Érthetetlen Kellerman rajongása
a lóarcú elnökasszony iránt, aki
mellesleg kapásból egy tizessel idősebb is. Persze kellett Kellermannak egy emberi vonás is, máskülönben csak
élő szövet lenne egy fémvázon. Még a végén megszeretem és remélem a végén
Caroline nagyon meg lesz kettyintve.

ede bá 2007.12.03. 16:58:09

"csuklyásizom-bajnokság területi győztese" hehe ez nagyon jó :D

pityesz_323i (törölt) 2007.12.05. 13:45:15

ezek a bugyborékok ütnek! :-)
tényleg mivel rakod fel ezeket a buborékokat? van rá valami program?
süti beállítások módosítása