Lehet-e egy fiók státuszszimbólum? Hogy függ össze a talpas cigi és a modellkarrier? Lelkiznek-e a pasik meccsnézés közben? Ilyesmik a hét kérdései, de előbb lássuk a pedofil vonalat.

Scavoék a rendőrségen ülnek. Lynette elszántan bizonygatja, hogy Art pedofil, Tom pedig felesége elvárásainak megfelelően - bár nem túl meggyőzően - kontrázik. A rendőr érti az aggodalmukat, de egyérteműen megmondja, hogy nem csukhat le senki csak azért, mert úszóedzőként fürdőgatyás tanítványok fotójával tapétázza a lakást. Sőt ehhez Lynette végső érve, a ház hátborzongató vibrálása is kevés. (A vibráláshoz meg mellesleg lehet némi köze Mary-Alice (ön)gyilkolászós tevékenységének is, ugye.)  Aztán lassan kiderül, hogy Lynette gyakorlatilag betört Arthoz - akinek egyébként az életét köszönheti - és az, hogy ezt nem pajszerral, hanem egy köszi-tortával a kezében követte el, csak nyomatékosítja a róla kialakulóban lévő zűrös nő képet. Lynette nem érti, hogy mért neki, és nem a szomszédban lakó szörnyetegnek kell magyarázkodnia,  és kirohan a szobából. A rendőr meg épp, hogy csak át nem öleli együttérzően Tomot, amikor törékeny neje még visszaordít, hogy ne merjen elnézést kérni miatta.

A nej egyébként teljesen kész van. Egész nap lesben áll az ablakban és megőrjíti, hogy tehetetlen. Ráadásul lebukik Art előtt, aki a tányér visszahozatalakor semleges verzióban simán érdeklődik, paranoid olvasatban viszont erőszakosan kikérdezi, hogy merre járt a házukban. Lynette állítja, hogy csak a nappaliig jutott, Parker viszont nem épp a legjobbkor érdeklődik, hogy mikor mehet legközelebb flipperezni. Bukta. Art inkább csalódottnak, mint lefüleltnek tűnik. Lynette tényleg csak rémeket látna? Mindenesetre mindezt még sikerül überelnie délután, amikor Parkert keresve beront Artékhoz, körbevizslatja a fél házat és ordítozva követeli vissza a fiát. Aki mindeközben az utca  túloldalán békésen sétál hazafelé Tommal.

Az alagsori szoba viszont hogy, hogy nem, üres. Art azt állítja, hogy a gyerekkórházba szállíttatta az eredetileg is nekik szánt cuccokat. Ez szépen hangzik, de valahogy most olyan pedo feje van. Még akkor is, ha csekkoláskor kiderül, tényleg adományozott egy csomó játékot a kórháznak. Lynette-et se győzi meg, pláne, hogy ez a fotókra nem magyarázat. Tom viszont egyre jobban aggódik felesége és egy esetleges per miatt, ezért úgy gondolja, hogy Lynette-nek beszélnie kéne valakivel az őt ért traumáról. Talán nem Mrs. McCluskey-ra gondol, de Lynette határozottan megkönnyebbül, amikor a mindenlében kanál szomszéd kézbeveszi az ügyet - és a telefonját.

Susan – aki valószínűleg megbékélt Julie és Austin kapcsolatát illetően, mert a legutóbb halálra üldözött szerelmesek fel sem tűnnek az epizódban - kedvesen kierőszakolja Iannél, hogy végre egyszer hozzá menjenek. A kisebbfajta kastély láttán hősnőnknek nem csak az álla esik le, újabb jó pont Ian neve mellett. Majd reggel egy rossz, a kómás feleséghez lojális inas megjelenése miatt. Rupert (mondjuk ezzel a névvel semmi jóra nem számít az, aki egyszer is hallotta a világ legirritálóbb főcímdalát) valahol az egyéjszakás kalandtól a szajháig terjedő skálán helyezi el az ébredező Susant, és így is viselkedik vele. Susan érdeklődik Iannél az okokról, meg hogy mért nem tudott a kissé bunkó szinte-családtag az ő létezéséről. Angolunk mindent Rupert Jane-hez való ragaszkodásával magyaráz. No meg azzal, hogy még sosem látta őt a feleségén kívül más nővel. Pláne nem egy vidám meztelennel. Susie újabb piros pontot skribál Ian neve mellé a masszírozós zuhany miatt, és megpendíti, hogy máskor is használná, sőt váltásruhát is tartana a szekrényben. Ian nem bánja. Rupert viszont nyilvánvalóan azt is jobban tűrné, ha a jövevény mackóalsóban piszkálná az orrát a vacsoraasztalnál, és pimaszul obstruálja a fiók-ügy előrehaladását.

Pedig Susie öntudatlanul feltárt alteste után számos tudatos módon próbálja felmelegíteni a köztük lévő rideg viszonyt. (Bár az, hogy Rupe-nak nevezi, talán nem tartozik ezek közé.) Cseveg, csacsog, sőt beszerez a karótnyelt inasnak egy brit zászlós pólót - ami megajándékozott szerint jól fog jönni, ha esetleg elfelejtené a nemzetiségét. Végül Rupert bejelenti, hogy fiók helyett egy egész szekrényt talált. Igaz egy lomtárban, de istenuccse, egynél nem több macska halálozott el ott eddig. Bociszemű Susie nem bírja tovább a megaláztatást, és egy pofon kíséretében követel minimális tiszteletet magának a fennsőbbséges kioktatások és a kurva szinonímagyűjteménye helyett. Rupertről ez is lepereg, és magabiztosan állítja továbbra is, hogy Susan csak átmeneti vendég Jane házában. Susie tisztázni akarja a dolgokat Iannel, aki végül - a szíve után - saját kezűleg biztosít egy helyet neki a szekrényében is. Rupert meg bekaphatja.

Breet nyilvánvalóan a kötelességtudat fogja a sírba vinni. Csak ez viheti rá, hogy elviselje, ahogy Gloria, Orson anyja indirekt módszerekkel próbál egy házat kieszközölni magának: sértegeti Breet, fikázza a kosztot, legulagozza az egész Hodge-házat, ilyesmik. Orson állítja, hogy - bár semmire sem vágyik jobban - nem engedheti meg magának, hogy házat vegyen az anyjának, aki szerint valójában azt nem engedheti meg, hogy NE vegyen. (Egyre kínzóbb a kérdés: mi az istent tud Orsonról?)

Bree leközépszerűzött főztje ellenére is azon aggódik, hogy anyósa egyedül képtelen lesz ellátni magát és jól meghal. Ami Orson szerint épp a legnyomósabb érv a házvásárlás mellett. Edie a megjelölt árfekvésben egy szexshop melletti csótányos házat tud mutatni az ottani nyócker legdurvább részén. Orson már menne is a kasszához, Bree viszont ismét beszopja Gloria bokabicsaklós nagyjelenetét (nem normális! nem veszi észre, hogy kígyót melenget a keblén???), és lefújja az egészet. Orson kétségbeesetten kongatja a vészharangokat a kapcsolatuk fölött, de Bree hajthatatlan.

Újra otthon. Gloria éhségsztrájkol és a lefizethető ápolók helyét átvevő Andrew segítségével zugiszik. Aztán lebuktatja magát és az ellátót is. Szó szót követ és tisztán látszik, hogy ennek rossz vége lesz. És ugye milyen igazam volt! Gloria a részegek villámlogikájával már el is jutott oda, hogy minden Orson hibája, sőt kéjesen vágja Bree szemébe, hogy Orson csalta Almát, méghozzá Monique-kal, akit eddig csak Mr. Bigsby szeretőjeként és egyben a halott lányként tartottunk számon. Orson megpróbálja elhallgattatni az anyját, de már késő. Bree összetörten elrohan otthonról, Gloria pedig a lépcső tetejéről elégedett mosollyal állja Orson nehezen megfejthető pillantását.

Igazán szomorú végjáték: hajnalban Bree kirúgja a kereséséből hazatérő férjét, mert bár Orson meg tudná magyarázni, Bree-nek túl sok egy halott és egy eltűnt ex, a sok zűrös sztori és Orson halálosnak tűnő szerelme. (Majdnem sírunk, tényleg.)

Gabrielle viszont állásajánlatot kap. Na nem valami nagy cégtől, hanem Verntől, a stylistjától, aki szeretné, ha Gaby segítene neki néhány Miss Hópehely címre ácsingózó tízéves felkészítésében. Gaby szokásos kíméletes stílusában közli, hogy semmi kedve miss melletleneken segíteni (nem mintha neki lenne). Vern szívhezszóló beszédet rögtönöz a másokon való segítés fontosságáról és Gaby - lehet, hogy öregszik? - mégis beadja a derekát. Másnap kicsípve, legvadítóbb milánói mosolyával és legdögösebb New York-i riszálásával bevonul a kifutón ... öt túlsúlyos háztartásbelinek esetleg szociális munkásnak tűnő anyuka, és kettő dagi, kettő nyiszlett valamint kettő inkább okosnak, mint szépnek tűnő lányka elé. A háromszoros Vogue-címlaplány kiakad, de Vern csodás szónoki képességeit ismét megcsillantva ráveszi, hogy „a szépség és stílus ígéretének földjén legyen a Mózesük”. Lesz. Így a Miss Hópehely jelöltek hamosan tátott szájjal figyelik az első leckét: a helyes far- és lábdobálós járást. Gaby nem hisz a szemének, annyira bénák. Számon kéri rajtuk, hogy miért nem öntudatosabbak, mire kiderül, hogy a kiscsajok inkább önkritikusak. Ekkor Gabrielle Marquez leleplezi a szépségipar nagy titkát: a modellt a smink, a dögös ruha, az önbizalom és a hit teszi. Főleg az önbizalom és a hit. Ettől a nebulók megtáltosodnak, Gaby elégedett, Vern elégedett, mi is majdnem tapsikolunk örömünkben, tisztára mint a nyálas amcsi sportfilmekben.

Gabrielle jutalmul pizzát rendel és falatozás közben a régi szép időkről mesél. Nulla pedagógiai érzéke mellett kizárólag a szépségipar tehet arról, hogy a nosztalgia édes ködéből Gomorra, hashajtók, önhánytatás és éhségűző dohányzási szokások bukkan fel, aminek egész sor következménye lesz. 1. a csajsziknak leesik, hogy a modellkarrierhez az önbizalom mellett nem árt a soványság 2. nem nyúlnak többet a pizzához,  3. Vern az első önhánytató, cigiző és Gomorra partit követelő kiscsaj után szülői követelésre kitiltja a La Roque kozmetikumok volt arcát a felkészítésről. Gaby úgy érzi végre talált valami értelmet az életének, ezért megpróbálja visszakönyörögni magát. A frusztrált anyák viszont élvezettel osztják ki nagyképűsége és nagyzoló stílusa miatt. Kicsit ugyan megenyhülnek, amikor miss null-méretet bevallja, hogy igazából irigyli őket, mert családjuk meg céljaik vannak, de az emberi arcát mutató Gabrielle a második esélyt végül a molett anyáknak és egy nem-bejegyzett, de hatásos fogyasztószernek köszönheti.

Az egykor szexis, vagány Mike továbbra is tétován lézeng a saját életében. A számláit Edie rendezgeti, a bútorait Carlos, aki három hónapra rálőcsöli magát a búsképű szerelőre. Így legalább mégsem kell lemondani a kábeltévét. Érkezik is Tom egy jó kis sörözős meccsnézésre, ami a melankólikus Mike miatt majdnem dugába dől. Ő ugyanis épp most szeretné kifaggatni a spanokat, hogy milyen ember volt azelőtt, a házigazdát meg ugye mégse lehet kitenni. Carlos, az állítólagos legjobb barát többszöri nekifutásra is csak annyit bír összehozni, hogy „senki sem ismert, haver”. Ezek után érthető, hogy Tomnak, mint második legjobb barátnak nem sok hozzáfűznivalója marad. Kösz fiúk.

Az egykor szexis, vagány Mike így egyedül marad, és egyedül hozza meg azt a hülye döntést, hogy az éj leple alatt elássa valami bozótosban a rendőrség által égre-földre keresett szerszámosládáját, nehezen kimagyarázható helyzetbe hozva ezzel saját magát a tettenéréskor.