Hogy volt?

Született feleségek 3x04 by tm

2007. október 05. 08:05 - sixx

Mike magához tért a kómából. Ez a futótűznél is gyorsabb terjesztésre érdemes híreknek járó vörös kódot kapja a Lila akác közi lakók riadóláncában. Azt mondjuk elsőre nem értettem, hogy mi az isten haragjáért nem hívja senki egyből Susant a csoda ügyében, de aztán kiderül, hogy nem tökéletes a lefedettség az erdőben. Susan ugyanis ezalatt egy kis hegyi fészekben - a kétoldalú kommunikációra  képes férfiembertől teljesen megvadulva - tinédzserként fickándozikt a kómaözvegytárs Iannel. Amit mellesleg a múltheti idegtépő pöcsölés után igazán megérdemelnek.

Mike azonban nem az a snájdig fiatalember, aki volt. Az Orson ármánykodásának köszönhető kóma utóhatásaként 2 év kiesett az emlékezetéből. Mike mindezt kissé apatikusan fogadja, nem úgy, mint Edie, aki az események ilyen alakulásában élete – és egyben a Susan Maier-ön veendő revans nagy lehetőségét látja. Mike pedig megadóan tűri, hogy a történelmet enyhén szólva saját szájíze szerint átíró Edie a memóriafrissítésben és a kórházi leveske begyűrésében segédkezzen.

Miközben előttünk vázolódnak az epizód fő konfliktushelyzetei, vagyis Lynett morális alapkérdésé fajuló gyereknevelési dilemmája, a Bree tüchtig családképét fenyegető újabb katasztrófahelyzet és a Solis házaspár Rózsák háborúját megszégyenítő válásának aktuális fázisa – nos nem fogják elhinni, de Susan még mindig a hegyekben édeleg. Edit Piaffal dudorássza, hogy Non, je ne regrette rien, és biztos vagyok benne, hogy nemcsak én mondtam együttérzően, de azért kaján vigyorral az arcomon, hogy: Ja, majd mindjárt fogod.

Aztán persze így is lett. Hiszen a modern technológiának köszönhetően ma már annyi térerő bárhol van, amennyi egy a csöpögős turbékolás szétbombázásához szükséges. Egy méltatlan veszekedés és egy búcsúpuszi után Susan kis lelkiismeretfurdalással és nagy reményekkel szalad imádott Mike-jához. Nem is sejtve, hogy a karmarendőrségben hívő forgatókönyvíróknak köszönhetően egy apró, de annál jelentősebb esemény miatt - tudniillik, hogy Edie Britt és nem ő volt jelen Mike ébredésénél - mekkora hendikeppel indul a tabula rasa-fejű vízvezetékszerelőért újrainduló küzdelemben. Mert Mike jelenleg ugye azt tudja, amit Edie akar, hogy tudjon. És Edie azt az egyet valamiért nem akarja, hogy Mike-nak szép emlékei legyenek Susanről.

Mike ébredése tehát belerondít Susan és Ian idilljébe, Edie pedig Mike és Susan korábbi idilljébe. Edie-ébe egy okvetetlenkedő nővér próbálna belezavarni, de ő a következő részre már Haitin fog nyaralni. Szegény, szegény Susan, egyelőre úgy tűnik, hogy sokba lesz az a kis liezon neki!

Breenek nyilván már a babaházában az volt a konyhai falvédőjére hímezve: „ A nő szoknyája mindent eltakar”. És Bree darázsderekához elképesztően nagy szoknya tartozik, ezt eddig is tudtuk. Andrew végre hajlandó volt feladni clochare-életét és nagy kegyesen hazaköltözni. Ezzel komoly feladatot róva a Van de Kampt családra. A 7 hónapos távollétre ugyanis korrekt, könnyen emészthető, a Lila akác köz negédes hangulatát nem felkavaró fedősztorit vár el a nép, de legfőképp Bree, aki most már Hodge. Végül dicséretes öniróniával egy kissé elnyújtott drámatábor lesz a hivatalos verzió. Bólogatnak is a szomszédok megkönnyebülten, kivéve dr. Kecket, aki fekete szedánja hátsó ülésén megvizitelte egyszer az akkor éppen utcán élő, munkákban nem túl válogatós Andrew-t. Orson a történtek ismeretében inkabb kakaót készítene, mint hogy beszámoljon Breenek az esetről, de aztán csak belevág, és ekkor hangzik el az überelhetetlen párbeszéd:

Orson (kíméletesen): Tudod Bree, amikor Andrew az utcán volt, nemcsak  kéregetett. Hanem ő ..., nos, ő tett is dolgokat azért, hogy pénzt keressen. Olyan dolgokért fizettek neki férfiak, amire nem lehetünk túl büszkék.
Bree (kíváncsian): Ó! Mit csinált? Füvet nyírt??

Bree végül megérti, és nem mellesleg kicsit később Orson realizálja, hogy Mike felébredése gondokat okozhat neki. Nemcsak  azért mert nem neki készült az asztalon illatozó pite.
A Bree vonal a “hogyan mentsük meg bimbódzó középiskolás kamaszlányunkat a gonosz, nős történelemtanár karmaiból”  manőverben csúcsosodik ki. Ugyanis Andrew megtérésével Danielle lett a feketebárány a mintacsaládban.  Még egy kis óvatos öngyilkolászást is megengedett magának a tiltás elleni tiltakozás okán, de aztán Bree - hogy úgy mondjam, a tökénél fogja meg a dolgot. Kis rózsaszín bőröndbe pakolva a makrancos lányka holmiját, mosolyogva beállít a megtévedt pedagógushoz, felajánlva neki anyósi szeretetét. A reakció elképzelését Önökre bízom. És különben is, most veszem észre, hogy ez már a következő rész. Ezért nem ér a dupla epizód!

A Lynettnek erre az epizódra két gyerek- és egy férjtémájú dilemmát osztottak. Fő kérdés: mit tegyünk, ha szemünk fénye nemcsak reménytelenül béna a baseballban, hanem utálja is az egészet gyakorlással, meccsekkel és mindennel együtt. Hagyjuk az egészet a francba, ne kínlódjon, vagy igenis, tanulja meg a büdös kölke, hogy be kell fejezni az elkezdett dolgokat? Szereposztás: Tom -megengedő anya, Lynett - szigorú apa. Találják ki, játszott-e Parker a következő mérkőzésen? Bevallom, kisgyerekes szülőként elevenembe vágó kérdés volt ez, úgyhogy egy kicsit itt leragadtam, és még bőven ezen morfondíroztam a baseball helyére a balettórát behelyettesítve, amikor arra eszméltem, hogy Lynett már egy lépéssel előrébb jár. Nevezetesen a második dilemmáját abszolválja: illik-e lefizetni gyermekünk egy idősebb iskolatársát azért, hogy utódunkat némi sikerélményhez juttassuk végre? Ebben a kérdésben viszont azonnal magamévá tettem Lynett válaszát. (Annak ellenére, hogy igen, tudom, hogy nem illik, és Lynett is nyilván bűnhődni fog érte.)

Hiszen a dolgok mindig kiderülnek. Így esik, hogy Parker első nagy pillanata a baseball pályán egy dudrot eredményezett a lefizetett csapattárs homlokán. A szerencsétlen balesetből először egy beárulás, majd ennek egyenes következményeként mindkét játékos csapatból való kizárása következik. A Scavo családot a nyilvános megszégyenüléstől végül egy – az edző által felajánlott - újabb korrupciós lehetőség, és az ennek keretében a csapatnak vásárolt új sapkagarnitúra mentette meg.  A cukron vett sikertől fellelkesült csemetét, Parkert pedig a következő nagy égéstől egy bokarándulás. Ja! És Tom önmegvalósítani szeretne. Lynett pedig azt, ha ez nem jelente egyben anyagi csődöt is. Egyelőre kétesélyes a dolog.

Gabrielle és Carlos válnak. És ritka rondán csinálják. Gaby tenyérbemászó mosollyal arcán kiárusítja Carlos holmiját, majd döbbenten konstatálja, hogy bosszúból hazaköltöző ura ellen jogilag nem tehet semmit. (Őszintén szólva kb. ekkortól kezdtem Carlosnak szurkolni és kéjes örömmel nézni, ahogy puccos kis kék mackóban és tűsarkúban tipegő nejét majd szétveti az ideg.) Mivel egyikük sem kispályás versenyző, nem csoda, hogy a nappaliban hamarosan három rendőrjárőr próbálja tisztázni a tényállást. Ők hajlamosak is az épp gyámolításra szoruló, gyenge nőt alakító csinibabának hinni, amíg a magát nyeregben érző szexi csinibaba oda nem morog valamit az amerikai modellről, a válásokról és az elvált férfiakról. Pedig gondolhatta volna, hogy ha minden harmadik házasság válással végződik, akkor három rendőrből tutira van egy, akinek ez érzékeny pont lesz.

Mrs Solis végül a fogdában köt ki, ahonnan Mr Solis váltja ki. Hazafelé robogva Carlos feltűnően kedves a duzzogó Gabrielle-lel, sőt egészen odáig merészkedik békülékeny hangulatában, hogy közös jövőt vízionál maguknak. Ha-ha-ha. Ezt gondolja Solisné is, aztán mindenféle apróbb és közepes rondaság mellett megemlíti napokbéli kalandját az egykori kertészfiúval. Kiérdemelve ezzel végre, hogy férjeura kiráncigálja a kocsiból és jól otthagyja a semmi közepén.

Címkék: ír az olvasó
33 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Picinger 2007.10.05. 08:42:42

ez volt a legjobb :-)

Cattish 2007.10.05. 09:27:59

Tőlem is ide jön a szavazat, csak tanuld meg a szereplők nevét leírni :-)

Valaki ossza már meg velem a titkot, hogy Orson miért fúj Mike-ra?
Lemaradtam valamiről?

h492019 2007.10.05. 09:49:57

csak két rendőr volt nem?

dalia · http://dalia.hu 2007.10.05. 09:50:48

mike tud valamit amit nem kéne orsonól, ennyi jött lemég tavaly.

...

ez jó volt, még.

hysteria 2007.10.05. 10:10:34

most regisztráltam,hogy ideszavazzak!:) nagyon jó

kew1n 2007.10.05. 10:10:57

nem lattam meg 1 reszt se a sorozatbol, csak foszlanyokat. ennek ellenere ez az iras kotott le legjobban. szavazat.

CSI 2007.10.05. 10:12:47

könyörgöm! a feladat nem a forgatóköny szószerinti másolása volt... idézetes rész gáz.

Cattish 2007.10.05. 10:31:43

Dalia: köszönöm

CSI: hol van itt a szószerinti másolás? Az a két mondat nagyon ült :-))))

arwen3 2007.10.05. 10:56:37

pozitív komment :D

timbuk 2007.10.05. 11:20:59

Ide adom a voksom!:)

Defter 2007.10.05. 11:25:21

Nekem is tetszik, bár talán nem kellene egybevenni a szálakat, mm kis történetekké összefoglalni az eredetileg több kis részből álló cselekményt. De a stílus jó. Legyen még.
Ja, egy szó: dudrot - először fogalmam sem volt, mi ez, csak harmadikra esett le, hogy dudort. Bocsi...

kockaspingvin 2007.10.05. 13:30:22

Ez tetszett a legjobban, még, ilyet!!

CSI 2007.10.05. 15:22:05

Cattish: pl kettőspontos megoldás utalhat másolásra :)

személy szerint úgy gondolom, hogy EasyFriend verziója közelebb áll a "megszokott" stílushoz, ami miatt látogatom az oldalt

de ez csak az én véleményem, azért is szavaztam oda

[HEJ] 2007.10.05. 17:12:10

Ez nekem 1 kicsit barakkos igy péntek délután, megizzasztja a CPU-mat, mire kihámozom mi az állitmány: "Nem is sejtve, hogy a karmarendőrségben hívő forgatókönyvíróknak köszönhetően egy apró, de annál jelentősebb esemény miatt - tudniillik, hogy Edie Britt és nem ő volt jelen Mike ébredésénél - mekkora hendikeppel indul a tabula rasa-fejű vízvezetékszerelőért újrainduló küzdelemben."

Az amugy teCCett, hogy az összetartozó szálak egy blokkba kerültek, aki nem látta a részt, igy könnyebben megértheti a történteket, a sok "ugorjunk; de ez most nem érdekes, váltsunk" rész ugysem érdekes itt, ahol a párhuzamos szálak csak ritkán találkoznak.

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2007.10.05. 19:05:51

CSI: Pont azért nem szavaztam EasyFriendre, mert nem egy sixx klónt akartam. :D

EasyFriend 2007.10.05. 20:15:53

Asszem ezt bóknak veszem :-)

Varietas 2007.10.05. 20:28:37

inkább ez a nyerő!

budrick 2007.10.08. 11:41:54

Gratulálok, bár nem rád szavaztam, ez is jó :)

Engem is szétb.sz az ideg, hogy mi a hézag Mike és Orson között, aztán a nyaraláskor egy német adón megláttam:
AKI MÉG AKAR IZGULNI, INNEN NE OLVASSON TOVÁBB!

Orson muterja olyan banya, hogy kinyírta Orson 2 nőjét is úgy, hogy öngyilkosságnak tűnjön. aztán mindig Orsonnak kellett takarítania utána. Aztán amikor épp Monique-ot takarította - tudjuk, a golpálya egyik alapanyaga arrafelé -, akkor betoppant Mike, hogy felhívta őt a csaj délután, hogy javítsa meg a csapot. Perse Orson a kis gumikesztyűjépen tüsténkedett és közölte, hogy most nem alkalmas az időpont. Mike enyhén gyanús tekintettel balra el, dehát egyik pasi sem hülye ugyebár. Más megoldás nem maradt Orsonnak, csak a kiiktatás. Aztán amikor a muter ugyanezt Brie-vel is el akarta játszani, Orsonnál betelik a pohár: mutert kupáncsapja, de a halál elég enyhe büntetés lenne az öreglánynak, így éber kómában maradhat egész életében (de lehet, hogy lebénulva? ezt nem értettem pontosan).

Így dióhéjban az Orso szál.
süti beállítások módosítása