Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Rescue Me/Ments meg 2x01 - Hangposta

2007. június 15. 13:41 - sixx

Az RTL Klub nem sokat vacakolt, és a múlt heti évadzáró után belecsapott a második szezonba is. Ott fejeztük be, hogy Tommy neje lelépett a gyerekekkel, áthelyezték egy másik házba, mert Franco majdnem otthagyta a fogát miatta egy tűzben, és iszik, mint a kefekötő. Na, innen folytatjuk. Reggel van, T. Gavin tűzoltó kávét készít magának, azaz inkább tölt egy kis kávét a piájába. Nem lehet tudni, hogy akkor most mi is van, mert, megszólal a sziréna, és mindenki elindul menteni - Franco, a Probie (nem tudom hogy fordították), Lou és Sean is - akkor most nem helyezték át, vagy ez csak egy álom, mint szokott lenni?

Füst van és kemény helyzet, mert egy dagadt nőt kell kimenteni a tűzből, ilyenkor a szokásosnál jobban is lehet sajnálni a tűzoltókat. Egyszer csak beszakad a mennyezet, és maga alá temeti Tommyt - álom volt tehát, amiben feltűnik a seggéről fantáziáló neje, a terhes barátnője és persze a szokásos hullák is. No meg a gyerekek. Tommy szíve egyre lassabban ver, ha nem tudnánk, hogy ő a főszereplő, még izgulnánk is. Ébredés, szinte érezzük az áporodott piaszagot a lakásban, ami ránézésre sem a Gavin rezidencia. A másnaposság ellen állítólag segít, ha az ember jeges vízbe mártja a fejit sűrűn, de mi fososok vagyunk, és ezt nem mertük még kipróbálni. Marad a magzatpózban nyüszítés és a húsleves. Arról pedig végképp szó sem lehet, hogy egy falra erősített párnát üssünk szét, mint teszi ezt főhősünk. Főcím jön, alatta a The Von Bondies - C'mon, c'mon, című jó kis nótája.

T. Gavin lopva hagyja el a lakást, majd hamarosan kiderül, hogy miért. Parkolócédulát kapott, nem az elsőt, hát igen, manapság már sehol nem lehet parkolni ingyen Debrecenben sem, nemhogy New Yorkban. Tommy a régi házhoz hajtat, ahol egykori társait kémeli - nosztalgia rulz. Lou zavarja meg, aki egy pár perc alatt képbe hozza a zavarában iszonyú szar hazugságot kitaláló Tommyt, majd lecseszi, hogy milyen ótvar fedősztorival magyarázza a kémkedést. Kiderül, hogy 3 hónap telt el az előző évad vége óta, Tommy helyettesét Sullynak hívják, király tűzoltó és nagyon jól főz - már csak ez hiányzott a depressziónak.

Franco égési sérülése javul, a Probie a dagadt csajjal nyomul, Jerry főnök neje Alzheimere egyre rosszabb - nagyjából ennyi, amiről lemaradtunk. Tommy új munkahelye a 336-os kocsi 73-as létrája (fogalmam sincs, hogy magyar tűzoltóéknál hogy dezignálnak) Staten Islanden, és az egy perc alatt lejön, hogy szöges ellentéte az előzőnek. Itt nem káromkodik senki (csak Tommy, de neki meg fizetnie kell érte), a konyha pedáns rendben tartva, minden csillog-villog, ráadásul még igazi tűzeset sem nagyon van, macskákat kell fákról leszedni, stb. Tommy ebbe bele fog csavarodni hamarosan.

Tommy tulajdonképpen tisztában van azzal, hogy az alkoholizmusával kezdeni kéne valamit, de hiába hívja fel az unokatestvérét (az ex-papot), annyit beszél mellé az AA mítingekről, hogy Mick leteszi a telefont. Gavin családi találka szemtanúi vagyunk a következő jelenetben, Tommy, Johnny és egy ügyvéd unokatesó, Eddie ülnek egy asztalnál, kiderül, hogy T lakása J egyik FBI-ügynök haverjáé, és meg kell húznia magét, mert nem lehet csak úgy albérletbe adni (na erre kíváncsi vagyok, mármint a botránymentességre), valamint az is, hogy T teljesen kivan a neje "árulása" miatt (elvitte a gyerekeket magával ismeretlen helyre). Az unokatesó majd segít visszaszerezni, ha T normálisan viselkedik. Na persze.

Kiváló jelenetek következnek, párhuzamosan mutatják meg nekünk a két állomás élete közötti különbséget, az egyik helyen asztali áldást mondanak kaja előtt, a másikon oda-vissza rohangálnak tűzről-tűzre, jó látni néha mást is képen, nem csak Tommyt. Jerry és Lou dumálgatnak egy kicsit, Lou-t elhagyta a neje és a barátnője is, pedig Lou csak annyit akart, hogy kávé legyen reggelire, főtt kaja ebédre, jó kis szopás vacsira, de nem, a csaj már nem kért belőle. Érthetetlenül állunlk ezelőtt. Megérkezik Laura is egy fényképezőgéppel a kezében, amiből majd lesz egy kis bonyodalom, elég ha annyit mondok: Sean Garrity.

Sully főz, az emberek esznek, és közben jönnek a hülye beszólások, Garrity és Probie élen jár a dologban. Előkerül a kamera is, és Sully egy hirtelen jött ötletnél vezérelve felbiztatja Garrityt, hogy fotózza le a farkát ("de ne a konyhában, anyám is mindig ezt mondta"), amire Sean természetesen vevő, miért is ne lenne. Sully persze csak hülyéskedett, de már késő, a fotó az egyszerhasználatos gépben, Sean küldetése az epizód hátralévő részére: visszaszerezni, mert Sully elhiteti vele, hogy a faszos képekért Laura akár sittre is mehet (és tényleg így van, hülye egy dolog ez.) Franco az épület előtt cigizik, és mintegy mellékesen felszed egy szemüveges csajt, aki bölcsészhallgatónak tűnik, pedig ápolónő.

Probie-t jól lecseszi a dagadt barátnője, mert nem olvas eleget, csak a vibrátorok használati utasítását, nem az eszéért szeretjük, az tuti. Tommyra vágunk, be van rúgva kicsinyég, egy 9/11 emléktárgyakat árusító szerencsétlenen tölti ki a dühét (széthányja a cuccát és lehugyozza az egész romhalmazt). Letartóztatják, de a tesója kihozza a fogdából - mondjuk csak azért, hogy ő verje jól meg. A bunyó végén közli Tommyval, hogy ennyi volt, ő többet nem segít neki, és passz.

Tommy lakásában - ahol csendben kell lenni ugye - megjelenik Sheila, ami nálam garancia a veszekedésre. Bébicuccokat vett, nem is egyet, Tommy ennek nem nagyon örül. Sean Garrity kameravisszaszerző akciója nem úgy sül el, ahogy sejti, mert nem képes egy olyan hazugsággal előállni, amivel meg lehetne győzni Laurát. A képek már egyébként is előhívás alatt vannak, úgyhogy mindegy. A Probie éppen szexújságokat vesz magának (ha jól látom  "Csöcsök" címmel), amikor meglátja a nőjét mással vacsizni. Később kiakad rajta, és igencsak szakítás szaga van a dolognak.

Tommy dugja Sheilát, aki idegbeteg lesz, mert a faszi alkoholszagú, ő meg ugye nem ihat a terhesség miatt. Tommy rohan kiöblíteni a száját vodkával - mert annak nincs szaga. ROTFL. Sheila elindul, de közben hisztizik egy sort, mire felkelnek a szomszédok, veszélyben a héderezés. Búcsúzóul még jól tökön rúgja Tommyt, majd lelép - egy szomszéd meg végignézi a kis műsort. Parádés. Tommy ráveszi Lou-t, hogy póbálja meg elintézni a visszahelyezését - hát nem lesz egyszerű, mert a feltétel az ivás abbahagyása és az, hogy Francóval kibékülnek. Tomy felhívja Micket, és megbeszéli vele az AA dolgot, még a végén tényleg el fog járni. Laura meglátogatja Seant, és borul a bili, Garrity farka kicsit felháborította a nőt, de nemes a bosszú: Laura fogta magát és egy melegoldalra kitette a faszt, mellette Garrity telefonszámával. Király.

Franco, aki az epizód végére kellemes kis gyógyszerfüggőség jeleit mutatja, nem fogadja Tommy telefonhívását, pedig erre kurva nagy szükség lenne. Az otthon majd' az összes piát kiöntő, és egyre depisebb Tommy ráadásul hangposta üzenetet kap a nejétől és a gyerekektől, ami nem segít rajta, így az utolsó üveg vodkát csak beveri inkább. A következő jelenetsorban a főszereplőket láthatjuk, a beszakadt Francót, a részegen családi videót nézegető Tommyt, a másik pasival randizó ex-csaját bámuló Probie-t. Tommy magára önti a vodásüveg tartalmát, és kész emberi fáklya üzemmódba váltani, de inkább elmegy első AA mítingjére.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

*** Krisztián főnöke 2007.06.15. 14:09:25

probie, asszem újfiú. negyedik évad, c'mon, c'mon.;]

marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.06.15. 14:18:31

hogy én mennyire imádom ezt a pasit.tegnap néztem dvd-n a Blow-t és mintha abban producer lett volna.
a vodka is yooooo.

vasszűz 2007.06.15. 14:21:12

A vége már nagyon nyavajgás volt...
Jól látom, Laura az egyetlen, akinek semmilyen lelki nyavajája sincs?:)

vasszűz 2007.06.15. 14:23:45

marisell, szerintem Tommy egy akkora rakás szerencsétlenség... Tegnap, a vége felé már komolyan ideges voltam tőle.

Szaba 2007.06.15. 16:30:00

Újoncnak fordították, és kezd egyre jobb lenne a sorozat:)

mininyul 2007.06.15. 17:00:38

ennél a pasinál irritálóbb sorozatszereplőt... talán meredith még szóba jöhet. de h neki miért van ekkora egója, a tesója meg az ügyvéd helyében hagynám h lecsukják és ott rohadjon meg ahol van.

Beyonder 2007.06.15. 18:57:00

mininyul: te nőből vagy, igaz? :)

Paladin973 2007.06.15. 19:33:18

Irritáló? Lehet. Nem műember, nem kétdimenziós "jófiú vagyok kis hibával" típusú szokásos főszereplő, hanem valóságos karakter.
Ezért csúcs a sorozat.

vasszűz 2007.06.15. 21:29:26

Hát pont azért irritáló, mert olyan valóságos :D
Bár ekkora balfék valóban létezik?

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2007.06.15. 21:33:36

mininyul 2007.06.15. 17:00:38
azért nem ugy van az, a család mindenek előtt

mininyul 2007.06.19. 16:37:02

igen, lány vagyok, mea culpa :D Amúgy ja, sok ismerősöm jár ien cipőben, real man :) nem azért, de van jópár hím is aki nem EKKORA kretén. nem arról van szó h nem cuki meg édi és ez dekár, hanem h lehet vki ennyire.. popófejű. ettől függetlenül nézem, mer jó amikor megszívatják :)
süti beállítások módosítása