Hogy volt?

Hogy volt: House: House 2x12 - Figyelemelterelés

2007. június 07. 16:34 - szabóZ

Ez az a rész, amiben House megkínoz egy kómást, egy égési sérültet, meg saját magát, tönkreteszi egy ember karrierjét, lsd-zik és a végén kurvát hívat. De kezdjük az elején.

Exhippi szülők és a tökéletes gyerek, akinek apu és anyu barát, sőt haver. Apuka haver és tinifiú quadoznak és kurjongatnak az erdőben, fiú keze görcsbe rándul, éppen a gázkaron, apuka leesik, fiú felborul, kigyullad. Főcím.

House persze először nem akarja kezelni a beteget, a szokásos toposz, de aztán kiderül, hogy mégiscsak érdekes az eset. Mert a szívritmusa rossz, meg alacsony a káliumszintje. Plusz megtudjuk, hogy House szakirodalmat olvas szanszkritül.

A fiú testének negyven százaléka megégett a balesetben, ezért nem lehet csak úgy megvizsgálni. Kivéve egy századfordulós diagnosztikai eszközzel, a galvanométerrel, (azért a galvanométer alapból nem egy diagnosztikai eszköz, meg nem is egy belga pasas, hanem Galvani találta fel, de az eszköz mégsem kamu. Ugyan a Wikipedia sem ismeri, ellenben említést tesznek róla például az Ír Orvostudományi és Kórházi Mérnökök Alapítványának szaklapjában).

A lényeg, hogy a fiú megvizsgálják, nem találnak semmit, ellenben rohama lesz. Majd House migrénes rohamot okoz egy kómás betegnek, Cuddy épp ekkor érkezik, és nem érti, miért hívott meg egy Weber nevű orvost előadást tartani. Vagy ki hívta meg helyette.

House el is megy Weber előadására, ahol kiderül, hogy Weber az egyetemi évfolyamtársa volt, és feljelentette House-t, amiért puskázott egy vizsgán. House most bosszút áll. És még élvezi is. Hiába mondja neki Wilson, hogy inkább tekézzen, szedjen fel valakit, vagy vegyen egy plazmatévét.

Ne menjünk bele a biokémiai részletekbe, de mintha arról lenne szó, hogy a fejfájás elleni csodaszer mégsem használ, de House mindezt csak egyetlen, kómás páciensen tesztelte le. A nyilvános leégetés így nem sikerült, de House nem adja fel, és magán próbálja ki a szert. (Bár tudnám minek, egyetlen emberen végzett kísérlet még nem cáfolja egy szer hatékonyságát, de sebaj, negyven percbe biztos nem fért volna bele egy kontrollcsoportos kísérlet).

Weber csodagyógyszere persze nem használ, így House-nak az epizód végéig hasogat a feje. Nagyon. Épp az első rohamoknál érkezik Cameron, hogy jelentse, a páciensnek spontán orgazmusa volt altatásban. House fájdalma persze orgazmusra hasonlít, nyög, Cameron nem érti, aztán reklámblokk. (És Szakácsi helyett jön Kulka)

Cameron egyszerű fertőzésre gyanakszik (a kérdés ugyebár, hogy egy összeégett ember mitől is élvez el), ezért férgeket pakolnak a páciens sebeire, hogy azok egyék le a halott húst és a baktériumokat. Gusztustalan, vagyis pont jó, hogy feldobja a huszadik perc környékén kissé leülő cselekményt.

House-nak továbbra is fáj a feje, Foreman lumbál, az exhippik egymást vádolják, eredmény meg nincs. House felkelti a mesterséges altatott fiút, akinek eprsze baromian fáj, de azért elmondja, hogy bevizelt a rohama előtt. Aztán visszaalszik.

House erre lsd-t vesz be, hogy színes, táncoló pontokat lásson, meg hogy elmúljon a fejfájása, mi meg lassan elérkezünk a végkifejletig.

De addig még ott a probléma, ami már annyiszor: megbíznak-e a szülők a gyerekben, tényleg nem titkol el előlük semmit? Például, hogy depressziós, és ezért antidepresszánsokat szed, amik (szerotonin-rohamokkal vagy mikkel) meggyilkolhatják. A cudar mellékhatások. A tét, felkeltsék-e megint a fiút, akinek ez nagyon fáj. A szülők hisznek a gyerekükben, House-ban meg nem.

Persze ezúttal is House győz, nincs szeretet, csak hazugságok, a gyerek ugyan nem depressziós, csak cigizik, és le akar szokni. A leszoktatást segítő gyógyszerek pedig ugyancsak tartalmaznak szerotonint (vagy mit).

A végére marad a tanulság, Weber megszopta, a gyógyszergyárak elpártoltak tőle, mert House köpött (De mégis mit? Hogy neki nem használt?), de ez sem okoz már örömöt, a világegyetem nem egyenlíti ki a számlát, van akinek minden szar. A többieknek meg véget nem érő grillparti az egész. House kurvát rendel és felejt.

51 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laposmacska 2007.06.07. 16:43:21

Bakter, hogyvolt a Hose-ról. Előre is köszi!

Halvány Görény 2007.06.07. 16:46:05

meg kell kérdezzem, hogy tetszik neked ez a sorozat? nem akarok személyeskedni, de ha igen, úgy tűnik (nem csak ez alapján), mintha nem nagyon tudnál pozitív dolgokról írni. amikor kéne, akkor is becsúszik valami fikázós érzet. lehet, hogy csak előítéletes vagyok, de ha nem, akkor ... dőljön kérem hátra és vegyen mély levegőt. minden rendben lesz.

[HEJ] 2007.06.07. 16:50:20

Most csak én nem figyeltem, vagy a Házidoki tényleg nitroglicerint lőtt be magának? Ami azt hittem rendkivül robbanékony 1 jószág (szóval kb. mint a Káddi).

House ebben a baseballos cuccban pont ugy néz ki, mint mikor budapesten járt a metróban... (hoax. igy link sincs.)

gargoyle 2007.06.07. 16:52:24

a nitroglicerint gyogyszerkent (foleg sziv) hasznaljak mar regota, es ugye nem minden formaban annyira robbanekony
(lasd meg dinamit en.wikipedia.org/wiki/Dynamite )

Freechild 2007.06.07. 16:58:45

Hiányzik a cinikus-genya hang. Kulka tul sima ehhez... Amikor rekedten probál beszélni akkor okés, de nem mindig sikerül...

Nem vagyok szinkron-fan, de ez az egyik legjobb volt.
Most látom ahogy Laurie valami genyát mond, de a hang nem passzol hozzá, mer az kedves...

Jano Labs · http://janolabs.blog.hu/ 2007.06.07. 17:05:56

Összeraktam egy képet, hogy tetszik?

pipi33 2007.06.07. 17:06:52

Szerintem sem igazán jó a Kulka szinkronhangja.
Ha lehetett volna szavazni,vagy választani,akkor már inkább az Alföldit választottam volna.

TH 2007.06.07. 17:07:42

Összességében nem volt rossz a rész, de azért ez egy korrekt összefoglaló volt, az, hogy hogy sikerült ilyen gyorsan bizonyítani, hogy a szer nem használ, az nem volt világos, meg a kukacos módszer is elég abszurdnak tűnt, inkább hatásvadászatnak nézett ki...

Halvány Görény 2007.06.07. 17:10:07

azért alföldi szerintem nagyon elütős lenne ettől, nekem már akkor is dimenziócsúszós élményben volt részem, mikor meghallottam jay-t alföldi hangján kiabálni, hogy "belerecskázok a nejlonszatyrodba", vagy valami ilyesmik :)

vasszűz 2007.06.07. 17:18:35

Mondjuk Carter doki hangja már tényleg teljesen új dimenziót adna a szereplőnek:)

asztrov 2007.06.07. 17:24:58

hát baromira nem vagyok alföldirobi-rajongó, de carter doki hangjaként egészen kiváló volt. tökéletes szimbiózisnak jelemezném teljesítményüket. más említésre méltó színészteljesítményt alföldi robitól nem is tudopk mondani. na jó, esetleg mozart, amikor mellette darvas iván volt salieri... hmmm.

vasszűz 2007.06.07. 17:25:45

Luciferként is jó volt.

asztrov 2007.06.07. 17:26:51

ok. most jön a jéééé ez a fiú színész is???:D

immanuel 2007.06.07. 17:27:07

a galvanométer rovid o-val es magyarul voltmero vagy feszultsegmero. Ha a wikipediaban nincs, akkor egy fizikakonyvben biztos benne van.
Szanszkritul pedig csak egy t.

asztrov 2007.06.07. 17:29:29

immanuel meg e-vel emánuel

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2007.06.07. 17:36:26

TH 2007.06.07. 17:07:42

A légy lárvás gyogyitás be vett módszer az
orvos tudományban.

Morph® 2007.06.07. 17:43:28

Na de kérem! Mi az hogy a wikipedia nem ismeri a galvanométert... Sima középiskolás fizika... :P

SzilviBarack 2007.06.07. 17:47:25

De milyen kurvát is rendelt??? INDIAIT!

Wywern · http://www.narancsoskacsa.blog.hu 2007.06.07. 17:53:22

Szerintem Jay hangán Alföldi volt a legnagyobb!

szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.06.07. 18:02:09

galavnóméter a wikipediaban van, persze, az orvosi, diagnosztikai felhasznalasarol nincs szo

mildi 2007.06.07. 18:05:03

House hogy volt :D
SzabóZ, imádlak (puszi) :D

indawood 2007.06.07. 18:10:09

Kulka egyszerűen képtelen úgy játszani a hangjával (hangszínével) mint Szakácsi, hiába igyekszik, egysíkú volt végig. Borzalmas. Nekem hatalmas csalódás volt.
A másik ok, amiért szarvas hiba volt őt választani az az, hogy túlságosan elkoptatódott ő már Mágenheim dokiként, -később pedig abban a most futó m1-es soriban, ahol valami szerkesztő-újságíró-féle-, szal akárhogy is erőlködöm, az ő arca ugrik be a hangja hallatán, hiába látom Laurie-t a képernyőn...iszonyat zavaró.

A képed egyébként nagyonjóó Jano! Éppen tegnap este ugrott be nekem is, hogy Laurie és Szakácsi közt vizuális hasonlóság is volt...

indawood 2007.06.07. 18:10:41

Kulka egyszerűen képtelen úgy játszani a hangjával (hangszínével) mint Szakácsi, hiába igyekszik, egysíkú volt végig. Borzalmas. Nekem hatalmas csalódás volt.
A másik ok, amiért szarvas hiba volt őt választani az az, hogy túlságosan elkoptatódott ő már Mágenheim dokiként, -később pedig abban a most futó m1-es soriban, ahol valami szerkesztő-újságíró-féle-, szal akárhogy is erőlködöm, az ő arca ugrik be a hangja hallatán, hiába látom Laurie-t a képernyőn...iszonyat zavaró.

A képed egyébként nagyonjóó Jano Labs! Éppen tegnap este ugrott be nekem is, hogy Laurie és Szakácsi közt vizuális hasonlóság is volt...

indawood 2007.06.07. 18:14:49

Kulka egyszerűen képtelen úgy játszani a hangjával (hangszínével) mint Szakácsi, hiába igyekszik, egysíkú volt végig. Borzalmas. Nekem hatalmas csalódás volt.
A másik ok, amiért szarvas hiba volt őt választani az az, hogy túlságosan elkoptatódott ő már Mágenheim dokiként, -később pedig abban a most futó m1-es soriban, ahol valami szerkesztő-újságíró-féle-, szal akárhogy is erőlködöm, az ő arca ugrik be a hangja hallatán, hiába látom Laurie-t a képernyőn...iszonyat zavaró.

A képed egyébként nagyonjóó Jano Labs! Éppen tegnap este ugrott be nekem is, hogy Laurie és Szakácsi közt vizuális hasonlóság is volt...

Halvány Görény 2007.06.07. 18:17:27

én eddig csak elmarasztaltam, de hogy ne csak így legyen, azért egy szerednyei-féle nils holgersson változatnál mindenképpen jobb volt.

indawood 2007.06.07. 18:30:27

jajj de jó hogy megint háromszor elment a kommentem, pedig direkte ügyeltem, hogy csak 1x küldjem el, hiába nem jelent meg elsőre (kéretik gyomlálni, pls dear admin:)

Micimedwe 2007.06.07. 18:56:15

Szerintem Szerednyei jó volt Nils Holgerssonként.

2007.06.07. 19:39:24

Öööö, kedves kollégák: Kulka, mint Dr. House-nak van saját postja, ahol bőviben van a jó-e a magyar szinkron, meg ki lett volna tuti jó hang Laurienak tárgyalódik.
Ez itt a hogy volt ;-)))

Ami a tegnapiban nem volt annyira okés, hogy, ha a srác LE AKAR SZOKNI a bagóról, miért volt csikknyom a csuklóján?
És, egyáltalán, hogy kerül egy dohányos csuklójára csikknyom?

Én, bár bírom a sorozatot, azért az alapütemet már nagyon unom:
- főcím előtt, ugye megtörténik AZ ESET
- főcím után House nem akar kezelni, de kisvártatva kiderül vm apró részlet, és kezel
- első diagnózisok felállítása, a beteg javulni látszik
- más eset kezelése (ált. az ambulancián, d eitt pl. House önmagát)
- bumm, történik valami a főpacienssel, a diagnózis rossz, a főpaci életveszélybe kerül
REKLÁM
- újabb agymenés, újabb ötletek, Housenak MAJDNEM igaza van, de valami még hiányzik a teljes képhez
- az ambuláns beteg újra bevillan, sokszor elősegítve ezzel a főpaci végső, helyez diagnosztizálását
- House huszáros vágássa betalál, etegek 98%-a megmenekül, hurrá, egy hét múlva ugyanez lesz a séma.
CSak House oltári mindig ;-)))

zille4 2007.06.07. 20:07:15

Ha Kulka kapna egy tisztességes tüszős mandulagyulladást egész jó lenne. Hát a kukacos rész az szerinrem elég gáz volt de semmi sem lehetetlen megyénk kis kórházában annak idején egy kénsavat fogyasztó öngyilkosjelölttel jobb híjján rendes fekete virágföldet etettek mert gyorsabb és hatékonyabb volt mint gyomormosás.Nem tom nekem is éjszakai ügyeletben mesélték.

Boise 2007.06.07. 20:41:56

Azon senki nem röhögött, hogy úgy fájt a feje, hogy lefeküdt az asztal alá és rátette a fejét egy könyvre? Hát én úgy röhögtem, hogy nem is érdekelt mi a baja a srácnak, vagy ki szinkronizálja Házdokit :)

Halvány Görény: Igazad van, valahogy nekem is hiányzott a film szeretete a hogyvoltból.

szabóZ azért nagyon köszi! Csak máskor több humort, kevesebb ironizálást (szerintem).

ezüstpatak/wombatföld 2007.06.07. 20:59:30

ez a rész tényleg nem volt egy nagy eresztés, de még mindig fényévekkel jobb, mint a Szeress most... :))))

Cole 2007.06.07. 21:01:00

Los Alamuszi:
nézd reklámok és szinkron nélkül! +200% élmény

ekivil 2007.06.07. 21:48:57

Ház doki nem önszántából vett be LSD-t, hanem az volt a csodagyógyszer egyik alkotóeleme. Ezért volt "hatásos". Ezzel lett megmagyarázva, miért nem jó a gyógyszer... Szerintem. :)

2007.06.07. 22:22:46

Cole!
Köszi, nem nézem.
Odaát a Kulka lett Ház doki magyarhangjában már elmondtam, miért.
(nem nyelvi és nem technikai barier)

Csumpitáz Alfréd 2007.06.07. 23:33:23

Aki szerint kezd egysíkuvá és kiismerhetővé válni a House, annak már nem kell sokat várnia. A második évad elhozza majd az első dupla epizódot 'Eufória I-II' címmel. Filmen rég izgultam ennyit. És még utána is lesz meglepetés. Azt kell mondjam, hogy a második évad java még hátra van.Remélem ez nem volt spoiler (szerintem nem).

szabóZ, köszi a 'hogy volt'-at! House-nak is kijárt.

Mondjuk szanszkritül csak szótárral olvasott, azt meg elszúrták, a szinkronban, hogy amikor az előadóteremben Wilson tanácsokat ad neki arról, mit kéne tennie inkább a bosszú helyett, akkor konkrétan azt mondja: "get a hooker or anything!" A hooker pedig az amerikai szlengben kurv@ jelentéssel bír. Ezt nem okoskodásból írom, de szerintem ezzel nyer értelmet a végén a prosti felbukkanása. És persze minden azért van, hogy elvonja a figyelmét Stacyről.

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2007.06.07. 23:52:29

a második szezon finale akkora királyság, hogy én olyan még tévésorozatban nem láttam. cronenberg kisképernyőn.

Caeiro 2007.06.08. 00:22:44

Los Alamuszival értek egyet az alapütem kapcsán, -bár csak a 2. sorozatot néztem eddig (feltétlen be kell pótolnom az 1. évadot),de valahogy a diagnózisok legtöbbje is mindig ugyanaz: rák, vagy vmilyen drog (gyógyszer) Nem vagyok orvos, fogalmam sincs mit hantáznak össze, de a végkövetkeztetés az általam látott részekben mindig ez volt, egy-két kivételtől eltekintve.

bagaela · http://kremmarka.blog.hu/ 2007.06.08. 02:41:15

Nemtudom emlékeztek-e rá, de volt egy post arrol, hogy a dr. House az orvosok szerint is a leghitelesebb orvosi sorozat. És tényleg (lehet h nem itt volt)
Lsd meg nem a vénásan beadott gyogyszerbe volt. És tényleg jo migrénre. :)
Ne akadjatok már ki a kukacokon, használják itthon is bizonyos helyeken. Ninacsen semmi furcsaság benne, amerikában laborokban tenyésztik ezeket direkt orvosi célra.

A sorozat felépitése meg...ilyen és kész. De sose tudhatod hogy éppen mi fog történni, ez benne a jo. Az élet me furcsa, sok a beteség, mallékhatás, megtörténhet. Pont azért specialista House, mert speciális eseteket kap. Sztem nem volt még két tökegyforma, pedig láttam mind a három évadot.

Ja és nagyon-nagyon-nagyon nagy köszönet a hogyvoltért! :)

Vader nagyúr 2007.06.08. 06:59:36

Köszi a hogyvoltot, szabóZ! Rég hiányzott már...

Angie24 2007.06.08. 07:21:00

Nagyon nagy köszönet a hogyvoltért, szuper volt, csatlakozom az előttem szólókhoz:-)). Ha esetleg a Hősök hogyvoltjának vicces stílusában írnád meg a többi részt, még jobban tetszene (de így is jó volt):-))))))
Ja és igen: Szakácsi Sándor hangja pótolhatatlan.

Denisa Wry (törölt) 2007.06.08. 07:44:36

Pont azért nem vagyok rajongója (csak szimpla nézője) a sorozatnak amit Los Alamuszi leírt.
Ez a hogyvoltokra is ki fog hatni.

zaphodbeeblebrox 2007.06.08. 10:06:00

szerintem is egy séma általában, ahgy Los Alamuszi írja, de van mindig mellékszál, ami a szereplők magánélete körül forog, az állandó vonal a sorozatban, folytatólagos, a hogyvoltoknál érdemes arra koncentrálni és akkor nem lesz lapos és ugyanolyan. A sémában a vége felé Házdoki mindig egyszercsak nagyon néz, kigyullad a villanykörte a feje fölött és már meg is van a mehgoldás:)) és mindig valami jelentéktelennek tűnő dologról jut eszébe a idééé:) én jókat röhögök ezen a nézésen:)

CuB3nS!S 2007.06.08. 12:29:38

Nem tudja valaki melyik szm ment az LSD trip alatt?

szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.06.08. 17:24:47

The song during House's hallucinations was Get Miles by the band Gomez.

TH 2007.06.08. 17:35:10

Los Alamuszi 2007.06.07. 19:39:24
Ez milyen király összefoglaló! Ezt a sorozatot tényleg csak a főszereplő karaktere viszi el, de az tök király sztem...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.06.08. 18:15:24

Ez a sablonszerűség abból fakad, hogy a House tulajdonképpen krimi, ez a műfaj pedig feltételez egyfajta sablont. House figuráját Holmesről mintázták (drogfüggőség, hegedű - zongora, Dr. Watson - Dr. Wilson)
De a java még csak most következik, a második évad utolsó része zseniális, a harmadik évadban pedig jön egy olyan karakter... House megküzd önmagával :)))
Szakácsi halála után meg inkább feliratozni kellett volna, bármennyire is utálja azt a nép...

tzatziki 2007.06.09. 12:43:15

@ Inyus: spoiler. szerintem a masodik evad utolso resze egyszeruen borzalmasan szar, nem tudtak mit kitalalni, puffneki. A harmadik evad viszont iszonyat jo, de ott meg ugye tv2 messze nem tart.
Kulkat azert felesleges szidni, mert ez volt az elso probalkozasa. Lesz meg csomo ideje rajonni, hogy hogyan is kene szakacsi & laurie nyomdokaiba lepni, menni is fog neki sztem. Mar most is, amikor nem kellett egy bizonyos hangerossegnel hangosabban beszelni, egesz jo volt, mas kerdes, hogy adott szint folott viszont tenyleg soft es botranyos. Ennek ellenere kar leirni igy jo elore.

@ SzaboZ: nagyszeru vegre hogyvoltot latni house md-bol, mindenki neveben koszi, de en is csatlakozom nehany elottem szolohoz, hogy egy kicsivel tobb elvezettel leirva meg jobb lenne. ;)

banza 2007.06.13. 11:48:14

szerintem kulka sz@r. vagy inkább lesz@rt sz@r

Lacóka 2007.06.17. 19:34:32

Pusztán kíváncsiságból: lesz több drH hogyvolt?
süti beállítások módosítása