Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Hősök 1x09 - A diáknap

2007. április 25. 23:00 - sixx

Ezen a héten végre kiderül, hogy Peter megmenti-e a lányt és ezzel a világot is egyben, és Sylar is meglehetősen kellemetlen helyzetbe kerül - de sajnos Mohindert is kapunk, olyan dózisban, ami káros az egészségre. Clairemackó iskolájában nyitunk, ahol a Homecoming nevű éves eseményre készülnek, amit nem lehet istenigazából nagyarítani, mert arról van szó, hogy ilyenkor a suli egykori diákjai hazalátogatnak a suliba, van nagy buli, szeretett igazgatónk, estvánkerál, miazmás. És Clairemackó lesz a királynője a bulinak, mert ezek választanak ilyet is. Na, ez nem tetszik valami rivális pomponlánynak, DRÁMA VAN.

Nathan csak megvette a hiányzó festményt Lindermantól, és nézegetik a vastagszájú csajjal, de nekünk bezzeg nem mutatják meg, csak beszélnek róla, hogy nyomorodnának meg. Nathan leönti az egészet festékkel, mert így Peter (az emofrizurás nyikhaj) nem tudja meg, hogy az ország kétmillió pomponlánya közül pont melyiket is kell megmenteni. Akkor most geci ez a Repülő Ember vagy sem?

Jessica egy bazi nagy puskával lövöldözik, DL bazmeg, menekülj, mert nagyon megjárod. Micah és DL eközben valahol az országúton él családi életet, apa-fia társalgásuk annyira nem érdekes, mint ahogyan az sem, hogy Micah (de hülye egy név ez) ellóg, és a faternek idegeskednie kell egy kicsit. Kit érdekel, lapozzunk. Nem kellett volna, Mohinder jön Indiából, ahol álmodik, lát benne kisfiút labdával, és ezt el kell mesélnie egy haverjának is. A srácnak is van különleges képessége: be tud hatolni az álmainkba.

Peter elmegy Izsák lakására képet nézegetni, de nem megy a dolog, mert Nathan lefestékezte az egészet. Hah, van megoldás, a vastag szájú bigének fényképe van róla, és így végre mi is megtudjuk, hogy Peternek bizony Clairemackó sulijába kell menni aznap este 20:12-re, ahol MEG FOG MURDELNI BAZMEG, ott van a képen, Izsák festette, aki nem téved. Ha Peter nem vágja le a frizuráját záros határidőn belül, bojkottálni fogom a sorozatot, mert kiég tőle a szemem.

Eközben Texasban a Szemüveges Ember elégedetlen Izsák teljesítményével, minek fest ez nekem robbanó emberes képet, nekem nem az kell, hanem Clairemackó! Eden elmagyarázza neki, hogy Izsák nem kólaautomata, majd jön jobb kép is, ki kell várni. Na ja, csak éppen idő nincs erre. Eden kezd belezúgni Izsákba, de a Szemüveges Ember megmutatja neki, hogy Sylar milyen faszagyerek, és hány fejtetőt szedett már eddig is le. Ez meggyőzi a csajt arról, hogy jobb, ha engedelmeskedik: a terv az, hogy odamegy a sulihoz, ahol majd lesz neki segítsége, és elkapják Sylart. A Szemüveges Ember meg otthon tartja Clairemackót, aki ezért élete végéig utálni fogja, de ez van.

A suliban vagyunk, Zach, Clairemackó új barátja ad neki egy könyvet (Mohinderfater írta), de ekkor megjelenik a rivális pomponcsaj, aki lebuzizza Zach-ot, így Claire úgy pofánvágja, mint állat. Király. Otthon a Szemüveges Ember szobafogságra ítéli a lányát, aki sír. Mi is sírunk, mert Mohinder jön, aki a fiúcskát keresi, és találja meg, de itt beletekertünk a részbe, így nem tudjuk mi történt. Ando továbbra is Hirot várja a texasi csehóban, és most tényleg meglátja a képet a falon, amin Hiro és a pincércsaj vigyorog. Kiderül, hogy Hiro hat hónapja érkezett meg a kocsmába, de hetekkel ezelőtt távozott is onnan, majd a Hiro-centrikus részből kiderül, hogy hová. Clairemackó kimászik a szobája ablakán, mint minden normális 17 éves lány tenné, ezért lesz az én lányomnak pincében a szobája.

Mohinder bazmeg, ne álmodjál már annyit, mert hideglelésem van tőled. A fater komputerének képernyővédője jelszóval van védve, de Mohinder rájön a megoldásra 26 mp alatt, és voilá: képernyőn a megoldás, a fater csak megfejtette a hős-gén dolgot, és VAN NEKI EGY LISTÁJA, A HÍRÓK NEVEIVEL. Végre, valami értelme is volt ennek a szálnak.

Az utolsó 12 perc elég ütősre sikeredett, Peter és Sylar is a gimiben császkál, ahol valahogy senkinek nem tűnik fel két, miniszoknyás tinilányok után koslató gyanús alak, de mindegy. Peter összefut Clairemackóval a folyosón, de azt hiszi, hogy neki a MÁSIK pomponlányt kell megmentenie, mert ő volt a hős az első részben látott tűzesetben, pedig nem is.

Sylar is beleesik ugyanebbe a csapdába, és szépen nyakor ragadja Jackie-t, majd lefűrészeli a fejét - közben arra is van ideje, hogy a rácsimpaszkodó Clairemackót a falhoz vágja, aki persze ebbe nem hal bele, de Sylar nagyon el van foglalva a másik csajjal. Jackie sikolyaira a Szemüveges Ember és Peter egyszerre indul meg az öltöző felé, ahol Sylar szépen lassan rádöbben, hogy nem azt a pomponlányt vegzálja, akit kéne.

Futás jön, Clairemackó menekül, Peter meg párbajra hívja Sylart, aki a legfaszább Jedi trükkel él ellene: hozzávágja a suli berendezésének a felét, majd kényelmes tempóban utánaered. A Szemüveges Ember rátalál a halott Jackie-re, Sylar a menekülő Peter-Clairemackó párosra, akik eddig mindent úgy csinálnak, mint azt Izsák megfestette, ezek szerint PETER MEG FOG HALNI BAZMEG, mert jön Sylar, és 20:12-kor a tetőről magával rántja Petert, aki kifacsarodott végtagokkal marad a földön, de van még 6 perc a részből!!!

Ahogy Clairemackó a látszólag halott Peter közelébe ér, a srác megmozdul, mert ÁTVETTE EZT A KÉPESSÉGET IS, KIRÁLY! Ahogy helyreteszi a csípőjét és a lábát, az nem semmi. Sylar menekül, de nem jut messzire, mert Eden és a Néma állja útját: az egyik rábeszéli, hogy aludjon szépen, a másik meg semlegesíti a képességeit. Na végre, kombóban használt képességek rulz.

Az epizódnak Jessica vet véget azzal, hogy a puskája célkeresztjébe befogja hites urának a mellkasát, és meghúzza a ravaszt, Hiro pedig ott ül a kocsmában, ahol Ando - csak éppen hat hónappal korábban. Jövő héten folytatjuk.

81 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zolij 2007.04.25. 23:16:03

sixx, te is tudod, hogy Peter még sokáig emo lesz

nadivereb 2007.04.25. 23:17:13

"Ezért lesz az én lányomnak pincében a szobája." LOL!
Amúgy az álommászkáló kiscsávó szinkronjával sikerült az eddigit is alulmúlni. Gratulálok!


Azor 2007.04.25. 23:22:01

Az csak nekem volt furcsa a végén, h a megérkező rendőrök a vértócsa közepén fekvő tépett ruhájú véres Pétert földhöz basszák, megbilincselik olyan dúúúrván ahogyan csak tudják?
Egyikük sem félt attól h mivan ha az amúgy is valószínűleg sérült csávót hosszába kettétörik eljárás közben?
Még azt sem krédezték mg, h kimaga mitkeresitt, maga vágta e le a kislány fejét, nemhogy azt h jól van e, és miért vérezi össze a frissen takarított főbejáratot.

nadivereb 2007.04.25. 23:25:41

És még a jogait se olvasták fel neki! A rendőrfőnök és George Duplakávé Bush monnyon le!

asdf 2007.04.25. 23:32:54

Ooo, ize... Claire miert magazza Petert?

zolij 2007.04.25. 23:36:24

hát miért tegezné?

sarasvati / sütifej (törölt) 2007.04.25. 23:40:33

kész, kifeküdtem, mától nem nézem, csak olvasom:)))))
Izsák....
a PB-t is csak itt olvastam, frankón:))

Vader nagyúr 2007.04.26. 00:03:23

sixx,

nem kell a pince, elég egy fasza kis rács + mozgásérzékelős géppuskafészkek az ingatlan sarkaiba. Vagy a zárda...

:)))

Vader nagyúr 2007.04.26. 00:04:04

Ja... melyik politikus nem geci?

Kobaljov 2007.04.26. 00:33:29

Clairemackót az elején azért választották meg, mert a kis cimbije suttyomban kampányolt érte a lúzernek tartott néprétegeknél, akikről így kiderült, hogy egyszerű választási többséggel bírnak. Ezt később még nyakonöntik egy kis "légy magaddal őszinte!" propagandával, ami később visszatér Claire kommunikációjában, és valószínűleg külön fejezetet kap majd az életrajzi könyvében is.

Micah miután ellógott, a helyi Volánbusz megállóban elmondja a faternak, hogy tud Jessicáról és, hogy segítségre van szüksége a muternak miatta, ugyan má' menjenek vissza hozzá. Végül erről írják alá a kétoldalú szerződést.

Ez a "Peter meg fog halni 20:12-kor" propaganda annyira szájbarágósan erőltetve volt, hogy már az elején lehetett szélirányból érezni, hogy ez csak a választás előtti kampányprogram lesz. A festményen különben sem volt megállapítva a halál beállta, lehetett volna csak némi breakdance közbeni pihenés is a padlón..
Peter frizurája valóban borzalmas, Gary Oldmanre emlékeztet az Ötödik elemből.

"A Szemüveges Ember meg otthon tartja Clairemackót, aki ezért élete végéig utálni fogja, de ez van."
ja ez kacsintós nyelvi poén volt benne, mert így ugye ez az intervallum nem csak az esti meccs kezdetéig tartana.

A Mohinderfater könyv ugye erről a genetikai evolúcióról szól, külön fejezettel benne a sejtregenerációról, úgyhogy Clairemackó végre kapott felhasználói kézikönyvet magához.

Mohinder öt rúpiát fizetve megtalálja az utcán a háta mögött tíz méterrel kupadöntőt játszó kölyköt (szerencsére pont ugyanolyan labdája és pólója van mint a fotón, hogy könnyebb legyen az szembesítés), aki elmondja, hogy nem ő hackelte be magát M álmába, hanem ő jött el hozzá, mert valójában válaszokat akar. M kérdi, hogy melyik lehetőséget válassza a kettő közül, de ezért az alapdíjért a srác csak azt mondja, hogy már ő is tudja a választ.

(megjegyzés: az angol szinkron nagyon gány, az igazy arcok eredeti indiaival nézik ezeket a részeket ;-)

Andot közben felhívja Peter, hogy tépjen el Texasba mert oltári nagy balhé lesz, de miután ő már ott van ezért visszavezetve egyszerűbb esetre kiegyeznek, hogy találkoznak a már bemelegített kávézóban, addig Ando kb. már két liter kávét fogyaszt el. Itt lassan, tagoltan, jól artikuláltan elmondja Peter, hogy az ő képessége a másolás (sajna nem bankjegy hanem a többi híró képessége ha közel vannak), ezek után Andó is elismétli lassan, tagoltan, jól artikulálva hogy P meg fog ma este halni, hogy aztán csak azok lepődjenek meg a végén aki itt is kimentek sörért vagy abáltszalonnáért.

Clairemackóhoz a cimbije jön létrával szöktetni (tehát nem előre megfontolt, különös kegyetlenséggel elkövetett szökés), még lelkiznek kicsit a szobában a háttérben egy nagy CowGirl felirattal a falon (lehet ebből még tartós párosodás is), aztán persze győz az önzés, nehogymá' a trendi lányka kapja mégis a koronát, hogy mutatna az önéletrajzban, uzsgyi!

Mohinder persze megint a gép előtt kómázik be (én már újrainstalláltam volna), és egy ottani flasbackből meg az anyjával történő traccs után megszületik a várt eredmény: megy vissza a rosszul regisztrált indiaiak földjére.

Peter és Syler tényleg nem kelt nagy feltűnést, gondoljunk bele milyen lehet akkor a többi öregdiák.. Peter a folyosói kiállításon személyi kultusz jelleggel kitett képek és feliratok alapján hiszi azt, hogy a másik csaj az aki nem költ vizitdíjra, bár közben Claire finoman utalgat a lapértesülésekre kétes eredetére. Jackie mielőtt még elkapnák megtudja, hogy videó van arról, hogy valójában Claire volt az önkéntes katasztrófavédelmis, úgyhogy boldogan halhat meg. Sylart most mutatják egy pillanatra munka közben, csak rámutat az áldozatra és az máris kezdi elveszíteni a fejét, úgyhogy nem kardot vagy flexet cipel magával a farzsebében. A Sylar plasztikai kezelésén átesett Clairemackót meglátja a leselkedő cimbije, amikor éppen a kapott Lord Voldemort stílusú tartós sminkjéből kozmetikázza vissza magát három dimenzióssá. (Slyar közben mintha láthatatlan lett volna miközben feltartotta a csajt?)

Nekem úgy tűnt, hogy nem Sylar hanem Peter gondolta úgy, hogy Dugovics Tituszként a mélybe rántja a gaz ellent, mivel előtte már Claire közelében volt, így letorrentelte tőle a csináld magad sebészet funkciót. A leszúrt Rittberger és az azt követő helyzetelemzés után Claire elkocog segítségért, de közben némi unszolás hatására hazafut az álpapával, Petert csurom véresen elkapják és megbilincselik a becsapódása helyszínén, állítólag ő is rohamrendőröket kergetett egy fagyasztott heringgel a körúton.

Ja és a kis Micah titokban felhívta a mutert telefonon, hogy éppen hol ejtőznek, így könnyebben találta meg őket, nem kell olyan sokat cipelni azt a nehéz mesterlövészpuska, ügyes ez a gyerek, cukrot neki.

Mocsár 2007.04.26. 00:34:05

Clairemackó WTF?!?! :DDD
Na végre, napok óta a legjobb bejegyzés. Ezt tényleg jó volt olvasni. :))

Egyébként spoilermentes vagyok, ki a túró ez a Néma? Nemtecc, csak azért. Eden se, amióta ilyen rábeszélőember lett belőle. Meg Isaac se, amióta átesett a fazonigazításon. Vissza neki a borostát!!

A lista egyébként érdekes. Csak nem lesz ebből is egy plot twist, hogy valaki megszerzi, és mostjujmilesz?

SPOILER ep10
Egyébként a jövőheti rész előzetese is elég jónak néz ki. Petrelli mozgássérült felesége nem emlékszik rá, hogy a kocsiból kirepülő férje miatt történt a baleset? Nehogymár.

p.s.: nekem tetszik a szinkron. Az baj?

Kobaljov 2007.04.26. 00:41:49

A Mohinderfater lista a hírek szerint nem lesz sokáig, Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos már kifogásolta.

mizrolist 2007.04.26. 00:55:26

Amikor leesett a Clairemackó becézésben elrejtett angol szójáték (ugye Clairebear vs. carebear), fél napig nem bírtam abbahagyni a röhögést...

sixx, esküszöm, szinte jobb ezt olvasni, mint nézni a tévében :) (persze nem, de brutál a post :D)

Kobaljov 2007.04.26. 02:02:04

hmm most nézem, hogy Clairemackó szinésznőnek nem csak ugyanaz a keresztneve mint az ifjú Vadernek, de danolászik is, május elején jön ki az első lemeze, és a Terabithiás filmzenében is részt vett

Mocsár 2007.04.26. 02:10:39

Mellesleg korcsolyázni is tud. Mielőtt valaki megint beböffentené a koris poénját. ;)

bujekabujeka 2007.04.26. 06:34:51

Bakker nem hiszem el... Ez egy akkora rész volt, hogy hihetetlen. Az egész Lostnak nem volt egy ilyen része sem; ha összeadnánk az első és a harmadik évad izgalmait, még akkor se jönne ki ilyen brutálisan jó rész. It's just amazing...

AttilaBeregi 2007.04.26. 06:45:08

Szerintem állati jó rész, ezt leszögezném :)
De egy dolog nem hagy nyugodni. Ennek a Sylar-nek nem kellett volna "éreznie" valahonnan, hogy ez a lány nem AZ a lány? Elvégre gondolom, ő sem a telefonkönyv alapján keresi meg az embereinket.

Kobaljov 2007.04.26. 07:01:32

Ezen filóztam én is, nem sok korábbi áldozatnál láttuk a folyamatát a dolognak, lehet ő is csak hagyományos keresési módszerrel dolgozik.

+ ha Peter másoló, akkor elvileg Syler képességét is átvehette, mivel a közelében volt

Losthoz képest azért sok sorozat eseménydúsabb :-D

toi 2007.04.26. 07:44:33

heroesok mellé le fogom menteni az összes hogyvoltot is:))
kész élmény olvasni:)

ola 2007.04.26. 08:13:40

Tim Kring már a Crossing Jordan első és második évadjával belopta magát a szívembe, a Hősöknek köszönhetően egy darabig még marad is.

Sixx, az összes sorozatról írhatnál hogyvoltot, felüdülés így kezdeni a napot:-DDDDD

mitmikor 2007.04.26. 08:48:22

én azt nem értem, hogy Sylar miért nem halt meg Peter-rel való zuhanás végén? Ő nem rehabilitálja magát, nem tud semmi olyat, ami véd ez ellen... A "Hogy volt" tényleg állat, nagyon tetszik...

2007.04.26. 09:20:08

Biztos már lékelt Sylar olyat, aki tudott öngyógyítani?
Amúgy, Sylarnek csak herotérképe van, de nevei nincsenek, mint a profnak? Mert, gondolom, az újságcikkben Clairmaci sulijában névvel kellett, hogy szerepeljen a fő pompon lány. (aki mégiscsak jó volt, mert halálában nagyon aggódott Clairért)
És csalódtam Sylarben, hogy Eden így el tudta kapni, vagy Edené a leg halálosabb képesség?

Lexxigo 2007.04.26. 09:25:16

Mikor a telepata rendőr meglőtte sem esett baja, azaz már eleve van nekijje regenje, meg repülni is láttuk ugyanott. Lehet azért nem érezte, mert a pompomlány a közelben volt.

2007.04.26. 09:25:51

Még egy kérdés.
Mohinderpapi vajon honnan és hogyan szűrte ki azt a sok hőst a képernyőjére? Ámérikában mindenkiből vesznek dns mintát, ő meg feltörte az adatbázist? Vagy jól megszúrkodott egy kis minta után mindenkit, aki beült a taxijába?
A listából ráadásul sok a lehúzott név: azok meg mind Sylar barátunk számláján vannak?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2007.04.26. 09:33:03

Most már értem, miért éppen most rakták egy órával későbbre (ami azért mégis csak kitolás) a sorozatot, ugyanis ez egy nagyon jó rész volt, érdemes volt miatta fennmaradni. A hogy volt nem különben, gratulálok.

omgwtf 2007.04.26. 09:40:24

Sylarnek nincsen regenje. A rendőr lövését és az esést egy másik képességével védte ki: TELEKINETIZÁCIÓÓÓÓ!!!
(abba érdekes lenne belemenni, hogy akkor miben különbözik az ön-telekinézis meg a repülés. :P)

sarasvati / sütifej (törölt) 2007.04.26. 09:49:48

izé....valaki infózna, hogy ki is ez az Ede?. kihagytam néhány részt:P

ettumifilii 2007.04.26. 09:54:45

a hangoknál csak a fordítás szarabb....SPOILER: sylar megoldja majd a hajas problémádat sixx.....Clairebear egyébént csak 15...jade jövő héten visszaemlékezős jókis rész jön amiből kiderül mekkora geek volt Sylar

ettumifilii 2007.04.26. 09:59:13

kobaljov: spoiler..........át is vette Sylar képességeit csak rékell jönnie hogyan használja

ettumifilii 2007.04.26. 10:00:50

los ala..: vmi géntérképet csinált vagy ilyesmi meg mindenkit felkeresett asszem

marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.04.26. 10:06:40

ez itt most spoilerverseny?valahol jó lenne végre nyerni:)))

omgwtf 2007.04.26. 10:08:37

ettu, 2 postban 3 spoiler nem rossz teljesítmény. nem akarsz inkább a tv.com-on fórumozni, ott kb. szinkronban leszel a többiekkel? :)

ettumifilii 2007.04.26. 10:21:59

mintha nem ítam voltna oda h spoiler..akkor ne olvassátok el...de mind1 akko majd én megyek másik fórumra

Kobaljov 2007.04.26. 10:25:23

Eden a csaj az itteni harmadik képen, Mohinder találkozott vele a fater albijánál először ha jól emlékszem, ő volt a segítőkész szomszéd.

Mohinderpapa adatbázisa esetleg Clairemackó papáéktól származhat, úgy tűnik ők is figyelik és gyűjtik az infókat a hősökről aktákba. Mivel a Hősök sem életkorilag (Claire), sem földrajzilag (Hiro) nem köthetők egy születési helyhez vagy időhöz, valamilyen más szempont alapján kellett kiszűrni őket az orvosi adatokból (mivel sokan titkolják a képességeiket, ezért az újsághírekből sem lehetett összeszedni őket). Akik a listán elhunytak azok elhunyhattak más okból is, egyelőre nem Szájler vezeti a halálokokat az USA-ban sem.

Fogadni mernék egyébként egy sörben, hogy a listán mutatott "töltelék" nevek közt van pár a filmkészítőiből is poénból, talán majd egyszer összehasonlítom.

2007.04.26. 10:32:44

A prof MINDENKIT felkeresett aon a lsitán? Szép teljesítmény, ahogy a városokat, államokat nézem.
+ az illetők nem is tudták, hogy mintát vett belőlük? Apropó, honnan lehet DNS mintát szerezni? Köpet, haj, csont?
Jó, mondjuk,hajat nem olyan nehéz szerezni, de nem biztos, hogy az öltöny hajtókáján lévő hajszál az öltöny tulajáé, biztosabb egy jó kis hajtépés. Vagy Wash&Go ügynöknek álcázta magát a prof és bebizonyította, hogy korpás a hajuk?

Hiron és a focilabdás kiccsákón kívül meg vajon miért csak az USA-ban van (de ott aztán rengeteg) szuperhős?

sarasvati / sütifej (törölt) 2007.04.26. 10:33:40

kobaljov köszi.
ismerős volt a csaj, csak nem tudtam honnan.

Halvány Görény 2007.04.26. 10:34:23

azért az elég egyértelmű volt, hogy nem fog meghalni a másolós peter a pompolány miatt. mármint a néző számára, ha pillanatra elfelejtjük, hogy mese, akkor bátor dolog volt neki odamenni, mert nem tudta, hogy kler milyen képességgel bír, így aztán üres kézzel odamenni tényleg nagy dolog(eredetileg biztos a hiróét akarták volna használni közösen)
a szinkronizálás korrekt, mondom ezt úgy, hogy nem ismerem az eredetit :) viszont andó beszéde szerintem nem jó (legalábbis tegnap), nem olyan, mintha japán beszélne, hanem mintha egy idióta.

Kobaljov 2007.04.26. 10:42:45

"Hiron és a focilabdás kiccsákón kívül meg vajon miért csak az USA-ban van (de ott aztán rengeteg) szuperhős? "

forgatási költségek + hogy még a legalacsonyabb földrajzi tudással is hihetőnek tűnjön a történet az amerikai tévénéző közönségnek? Pedig csodálatos helyszín lehetne Timbuktu vagy éppen Burjátföld

Kobaljov 2007.04.26. 10:44:28

Peter motivációjára rátett még Ando is egy lapáttal a kávézóban, mert elmondta a Hiro féle szerencsesüti szöveget miszerint az a hős, aki nem használja a képességeit az nem is érdemli meg

2007.04.26. 10:48:56

Pedig mekkora poén lenne, ha a világ hősei egyesülnének! ;)
Amúgy, költői volt a kérdés, hiszen jól tudjuk, nincs semmi ámérikán kivül.

Kobaljov 2007.04.26. 10:49:14

Ja összeállt a kép, hogy mi okozta a hősök kialakulását, és a leginkább észak amerikai elterjedésüket: ott talán a legnagyobb a génkezelt élelmiszerek aránya (Spoiler volt?)

Sectumsempra 2007.04.26. 12:01:46

Feladvány: a) Hiro időutazó b) Claire sebezhetetlen c) Isaac jósol d) Niki időnként másnak képzeli magát és gátlástalan Melyik a kakukktojás? Ha erre már kaptunk valami magyarázatot, akkor abból repetát kérek. (Az végülis igaz, hogy rajta volt Suresh papa listáján. Bár ő a Niki-Jessica párost ugye a neten is találhatta.)

omgwtf 2007.04.26. 12:34:54

az, hogy miért csak az usásoknak vannak szuperhőseik valszeg nemcsak a helyi levegőnek köszönhető, hanem talánesetlegneadjisten idegenkezűséget feltételez. (asszem így mondják a nyomozók) sz'al nem csak úgy előugranak ezek a föld aló, hanem.... de ez már a 6. szezon közepének tárgya. :P

drn 2007.04.26. 12:58:48

jó volt a hogy volt:))
de lehet hogy hazamenvén még 1x megnézem, mert totálra azt hittem a Péter gyereket altatták el... Késő volt már na!

Kobaljov 2007.04.26. 12:58:57

ja tényleg voltak azok a sebhelyek a nyakon, vagy akkor kerültek be a gének vagy akkor aktiválták őket

Héttörpe (törölt) 2007.04.26. 13:16:13

Clairemackót konkrétan vágnám, mint Castro a cukornádat. Mohinder ugye belefullad a Gangeszba?

Halvány Görény 2007.04.26. 13:18:37

drn ne szpojlerezz légyszíves!
nem értem, hogy miért kellett figyelmeztetés nélkül elmesélni, hogy szájler alakváltó képességét gyorsan felvette péter és cseréltek, pétert elaltatták, szájlert pedig lefogták a rendőrök, most ül az előzeteseben és várja hogy kler meglátogassa...

Cole 2007.04.26. 13:27:59

Sectumsempra:
a, Hiro nem idoutazo, hanem tudja manipulalni az idot, pl. par resszel ezelott kvazi megallitani az auto felrobbanasanal.. csak hat probal o ugralni is az idoben csak meg nem igazan birja beloni a tavolsagot :P

b, Claire igencsak sebezheto, de amig az agyanak tokeletes a verellatasa, es nem kap semmi implantot addig azonnal visszaregeneralodik akar fel is tamad ha kell.

c, Ez talalt, csak ezt se tudja iranyitani, ergo a jovo heti lottoszamokat sem tudja megmondani, csak jonnek a kepek es kesz

d, Mas is lesz, es joval erosebb is. Es igenis vannak gatlasai, csak eleg konnyen le tudja oket gyurni :P

Kretusz 2007.04.26. 13:30:59

Sixx

Peternek a 19. részben igazitanak frizurát.

drn 2007.04.26. 13:32:24

Görény kolléga spoilerez a halál, félálomban voltam, ezt a sorozatot live nézem, semmi előre garázdálkodás! me culpa!

zolij 2007.04.26. 13:34:03

Kretusz, szerintem sixx ezt jól tudja:)

Halvány Görény 2007.04.26. 13:38:35

most már mindegy, semmi gond, odaszóltam és sikerült elintézni, hogy találjanak ki mást, jövő héten már az új folytatás megy majd le.

ettumifilii 2007.04.26. 13:39:21

Görény: kicsit elhamarkodott következtetéseket vonsz le...Peternek nincs alakváltó képessége baze....most nem azé mert csak az első 9 részt láttad de azé nem kell ilyenért le.szni vkit....vagy ha csak vicceltél tegyél oda smileyt:-)

sarasvati / sütifej (törölt) 2007.04.26. 13:40:42

G. soha nem tesz olyat mondatok végére:)
tapasztalat.
de most kivételesen vettem a "lapot":P

ettumifilii 2007.04.26. 13:41:06

meg sylar amúgy sem tudott volna felgyógyulni mert neki nincs mimikri képessége

drn 2007.04.26. 13:41:14

Hahaha, én meg elmegyek hálivúdba forgatókönyvírónak. Vagy Bálivúdba és eldumálok Mohinder faszival :)

Halvány Görény 2007.04.26. 13:44:30

komoly filozófiai fejtegetéseket lehetne folytatni arról, hogy mennyi igazságtartalma lehet egy mosolynak, de ezt már többnyire csak akkor tudja meg az ember, amikor hátat fordít. ezért tényleg nem mindig teszem ki, de attól még nem akarok rosszat. néha tesztelgetem, hogy a nyilvánvaló hülyeséget milyen hatékonysággal lehet "eladni", ha megfelelően komolyan állunk hozzá. bocs.

RCH 2007.04.26. 13:45:39

Eddig ugy tunt, hogy a Szemuveges Ember a rossz fiukkal van, de az elmult 1-2 reszbol meg pont az jon le, hogy jo fiu. Szerintem kesobb kiderul, hogy megis csak rossz fiu.
De csak tippelek.

Halvány Görény 2007.04.26. 13:47:39

hát a "lányáért" (látszólag vagy valóban) aggódik, de a fejét elnézve nincsenek illúzióim arról,hogy mit gondol az ún. egyetemes jóval kapcsolatban.

drn 2007.04.26. 13:50:05

Halvány Görény
Én meg helyből nem szeretem,ha nézek egy sorozatot és lelövik a poént,ezért másokat nem akarok ezzel felizgatni, még véletlenül sem.
egy pillanatra megállt bennem az ütő, úgy hogy ne tesztelgess,mert kifizettetem veled a vizitdíjat.

ettumifilii 2007.04.26. 13:50:31

nem gond csak ha nem tudjuk h viccelsz még a végén hülyének néznek:-)

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2007.04.26. 13:53:45

Szerintem ez a sorozat akkor romlott el, amikor Julcsi elvesztette a szüzességét, viszont Sümeghy művész úr éppen meglátta, hogy idén mennyivel megemelték a csirkefarhát árát. Majdnem tragédiába torkollott, ennyire szerintem nem kellett volna elvetni azt a bizonyos sulykot. Egyedül az tetszett, amikor Berényi Miki összeverekedett Vágási Ferivel. Na, az meg is van DVD-n, csak sajnos szinkronizált.

maybach 2007.04.26. 13:56:12

Görény abba ne hagyd, mert min röhögnék?

2007.04.26. 14:13:12

A sebhelyek a nyakukon nem a néma haititől vannak miután kezelésbe vette őket? Csak nekem tünt úgy?
Viszont előtte már a sugárzós ürge, meg Parkman (vagy, ki az ördög a gondolatolvasó faszi) is vidáman használta a képességeit.
VAgy mégis ők aktiválták, csak azt nem láttuk?
Mert, Clairemackó apucija nem lehet sima "gonosz", amilyen szervezetten csinálja ő és csapata az egészet.
Az előző részben pl. kiderült, hogy a papírgyár csak fedőszerv, meg Edent megmenteni, Isaacot ott tartani, drogozni stb. sem lehetett semmi.
Szerintem valami roppant titkos állami szervnek kell lenniük, mint egy NASA-ba oltott FBI ;o)))
És nem sima jó vagy gonosz céljaik vannak, hanem infót, mintát, nemtommit gyűjtenek a hősökről, hogy aztán felhasználják őket valamire.
Tuti Sylart is ki fogják engedni, és hagyják, hogy tovább garázdálkodjon az agyakban.

omgwtf 2007.04.26. 15:04:52

nem tudom, mi a bajotok a PrimaTech papírgyárral. egyszer voltam a fűzfőiben, ott is vannak föld alatti laboratóriumok, kórtermek meg génminták. bár oda nem engedtek be minket, mert pont agyműtétet végeztek a melósok.
szóval ez szerintem természetes...

dimitrij 2007.04.26. 15:17:56

szerintem a képesség külső aktiválásának kérdésével foglalkozó találgatásokat tegyétek félre egy hétre még, utána bőven többet fogtok tudni... no nem eleget, de többet.

Sectumsempra 2007.04.26. 15:18:01

Cole:
Igen, tudom, hogy Hiro nem tipikus időutas, Claire meg tud sérülni, Isaac meg csak öntudatlan képeket föst a jövőről. Csak rövidítettem.

A kis kakukktojásosdim arra akart utalni, hogy Niki inkább valami tudathasadásos-félének látszik eddig. Nekem egyáltalán nem tűntek különlegesnek a Jessica-énje képességei. Az ügyes lehetett, mikor anno (bár nem láttuk) lefegyverezte a két verőembert, de onnantól kezdve minden csak brutalitás kérdése. (Persze egyszer csak lesz már valami konkrétabb is.)

dimitrij 2007.04.26. 15:20:01

egyébként a kis balboa télleg elmehetne borbályhöz, mert igazi burnyák kinézete van...

dimitrij 2007.04.26. 15:22:44

Kretusz 2007.04.26. 13:30:59
Sixx

Peternek a 19. részben igazitanak frizurát.


fake-spoiler. :(

majHotLipsOHoulihan 2007.04.26. 16:58:28

Kobaljov "igazy arcok eredeti indiaival"

Az első pár részben legalább volt 1-2 No1 mumbai sláger mialatt Hiro rohant aláfestésként - csak mer India IT/TC társadalom kötelező az angol? Mocsok Hiro meg a haverja mindig japánul vartyog... ezen a részen kívül alig hallani veretes hindí szót már csak Szures akcentusa a régi.
Dzsaj Hind! NY 0,07% - India?

Kobaljov 2007.04.26. 17:11:39

A sebhelyeknek a nyakukon valóban közük van a némához, ezt a múlt heti részben, a robbanós fickó kihallgatásakor egyértelműen elmondták a rendőrrel, hogy mindketten őt látták mielőtt kómáztak volna pár óráig, aztán abból felkellve volt ott a nyakukon, és tudták használni a képességeiket.

Kobaljov 2007.04.26. 17:13:03

hát ezt a hozzászólást nem egészen tudtam kihámozni..

Luthor 2007.04.26. 17:22:49

Sixx,

Nem csinálnál legalább egy rövidke hogyvoltot a 4400hoz? Átkozottul későn adják, a reklámblokkon mindig elalszom, közben meg kinyírták Collier-t, és megjelent a Shawn mellett valami rózsaszín Paprikajancsi, a főnyomozó meg becsajozott...

Kretusz 2007.04.27. 14:53:33

dimitrij 2007.04.26. 15:22:44
fake-spoiler. :(

dimitrij,
külföldön elörébb tart a sorozat valamivel.
K

spekulatius 2007.04.27. 19:42:45

Van egy olyan erzesem a sixx osszefoglaloja utan, hogy megprobalta minimalista modon leirni egy sorozat osszefoglalojat... Egyik haverom probalkozott ezzel regebben....Teljesen spontan egy kocsmaban. Nem lattam meg a Tuzszekerek cimu filmet anno (dobaljatok kovel) es rakerdeztem, hogy mirol szol. Hat betuben osszefoglalta: "pap fut" A filmet azota se lattam, de tenyleg tudom, hogy mi tortent benne...

bagaela · http://kremmarka.blog.hu/ 2007.04.27. 23:45:09

Nem is igaz hogy csak az usában vannak, szerintem már az elsö részben is ottvolt a Suresh-papa lakásában egy világtérkép, márcsak pár madzaggal meg rajzszöggel, de azota is felbukkant már szerintemm vagy ha nem, majd még fel fog.

Szerintem nem spioler, merthát nyilvános, de meg lehet nézni a Heroes képregényeket ahogy Sixx is irta napihirekben a Heroes oldalon, ott is van egy Hanna Gittleman nevezetü leányzo, aki a Mosaddal állt kapcsolatban. Hiro meg Hiro.

bagaela · http://kremmarka.blog.hu/ 2007.04.27. 23:54:42

hihi, most nézem, csak nekem van olyan borzaszto humorom hogy elmosolyodtam a Dave Buzetti néven a höslistán? :)

Ja, amugymeg nemértem miért van mindenki kaiakdva a Nikin meg a Jessicán, most nem azért, melyik gizda szöke csaj tudna brutálisan meggyilkolni 3nál több nagydarab pasit egyszerre ugy, hogy nem is szuperkatona?

mininyul 2007.04.29. 13:51:39

annyira jó lenne olvasni a dr. house ien stílusú leírását... dupla élvezet, kívül belül csoki :D
süti beállítások módosítása