Ezen a héten fokozódik a helyzet, kezd beindulni a verkli. Civilek érkeznek a hajóra, köztük egy cylonnal, mégpedig azzal a modellel, akit már egyszer láttunk újságíróként. A pali felrobbantja magát, és Adama kissé idegese lesz - Baltarnak ideje valami működőképes cylon-detektorral előállnia, mert lesz nemulass. Ja, Chief dugja Boomer1-et, attól eltekintve, hogy Tigh megtiltotta neki, egy másik mellékszálban a szerelők házipáleszt állítanak elő.
A robbanásban hárman meghalnak, harmincan megsebesülnek, és most már egyre többen tudják, hogy a cylonok emberszabásúak, ami komplikálja a dolgokat, mert elkezdődhet a "haragszom a szomszédra, tehát cylon" paranoia. Adama a fegyvermesternőt kinevezi egy független bizottság fejének, az lesz a dolga, hogy a biztonságot megerősítve elejét vegye az ilyen szabotázsakcióknak, és keresse meg, ki segített a cylon terroristának.
Helo és Boomer2 továbbra is Capricán pocol, ahol a cylonok kísérleti patkánynak használják szegény Helot, akinek egynél több arckifejezésre még most sem futja. Menekül, most, hogy úgy gondolja, hogy Boomer2 a cylonok martaléka lett, de inkább mégis a nő után siet, örök romantikus ez a hadnagy.
A Boomer1-Chief kufircolásnak az lesz a vége, hogy a munkáját komolyan vevő vizsgálótiszt arra a következtetésre jut, hogy a Chief vagy Boomer1 cylon, mivel a szerelők nem képesek ugyanazt hazudni hollétükről. Hazug ember, sánta kutya, höjj. Roslin bejelenti a népnek, hogy a cylonok emberszabásúak, és elszabadul a pokol. Mindenki gyanúsít mindenkit, a sajtó nem érti, miért kellett ezt titokban tartani, stb.
Boomer1 és Chief kihallgatása során nyilvánosságra kerül, hogy dugtak, de már nem, ettől még nem lesznek kevésbé gyanúsak. Chief kénytelen-kelletlen szembesül azzal, hogy Boomer1 meglehetősen gyanús, valamint azzal is, hogy ő az egyik fő gyanúsított, és mivel a szerelők össze-vissza vallanak, egyre nagyobb szarban van. Az egyik szerelő magára vállalja, hogy ő hagyta nyitva azt az ajtót, ami a cylont a fegyverraktárhoz vezette - de Adama nem hisz neki, valahol sejti, hogy a szerelők csak a Chief-Boomer1 kufircolást fedezi. Adamát addig baszlatja az őrmester, akit a független bizottság élére nevezett ki, hogy szétzavarja az egész cirkuszt. Nesze neked függetlenség.
A cylonok capricai terve egyébként az, hogy Helo és Boomer2 dugjon, oszt majd látjuk mi lesz belőle. A hihetőség kedvéért CapricaSix félig agyonveri Boomer2-őt, hadd gondolja azt Helo, hogy kedvesének szar napja volt.Helo rátalál Boomer2-re, kis verekedés után "kiszabadítja", csak azt nem értem, hogy neki miért nem tűnik fel, hogy mindössze egy cylon vigyázta a foglyot? Eh, mindegy.
Roslin bejelenti, hogy megvan a bűnös, aki hanyagságból nyitva hagyta az ajtót, és meg is fogják büntetni - ezt persze Chief nem hagyhatja, és beszél Adamával, de ez annyira nem jó ötlet. Az öreg ugyanis a hazugság miatt hagyja, hogy Chief embere a sitten rohadjon, és közli vele, hogy az a dolga, hogy a Viperek repüljenek, nem pedig az, hogy Boomer1-et dugja - ebben sepciel igaza is van. Chief befejezi a kis románcot Boomer1-el, és pontosan el is mondja neki, hogy miért. Boomer1 kiborul, nem baj, túléli.
Facebook kommentek