Az előző rész cliffhangere után nyilvánvaló volt, hogy a Starbuck mentőakcióval fogunk leginkább foglalkozni, amiről legyen elég annyi, hogy nem nagyon megy. Hiába keresik, nem leleik, és hosszas vívódás után már Adama is feladni látszik a dolgot, ez egy ilyen sport, mondja az arca, vannak veszteségek és lesznek is - ehhez kell Roslin is, aki rávilágít, hogy 48.000 fontosabb, mint egy, és kész. Persze ne úgy tessék elképzelni, hogy ez az első tíz percben történt, csak zanzásítunk.

A keresett szőkenő mindeközben megküzd a hold cseppet sem emberbarát felszínável, a széllel, ami majdnem egy szakadékba sorolja, és az űrruhájának szakadásaival is, mert az atmoszféra sok mindenben gazdag, csak éppen oxigénben nem. A dolog akkor kezd érdekessé válni, amikor rátalál a lezuhant cylon vadászra, és rádöbben, hogy az nem egy robotrepülő, hanem egy kiborgszerű izé, élőszövet, izmok, belszervek alkotják.

Ami a mellékszálakat illeti: Baltar az elnökasszonnyal tárgyal, de megjelenik ChipSix, aki semmiképpen nem akarja, hogy itt tököljön a flotta, és addig simogatja Gaiust, míg az közli Roslinnal, hogy ez egy szar ötlet. James Callis zseniálisan alakítja a kissé hibbantnak tűnő tudóst, gratula neki.

Helo és Boomer2 továbbra is az előző részben talált óvóhelyen héderezik, de a cylonok kezdenek ráunni a valóságshowra, és beküldenek egy pár katonát, hogy valami izgalom is legyen az életükben. Mire Helo kikeveredik a csávából, Boomer2 sehol, jaj, most mi lesz vele. 

Starbuck nekilát, és rájön, hogyan kell repülni az ellent, és az utolsó pillanatban visszajut a Galacticára, de először még majdnem lelövik, mert hát egy ellenséges vadásszal repül, és rádiózni nem magyon tud. Hálistennek eszement manővereiről Apolló rájön, hogy ez nem egy cylon, így örülhetünk. A végén Adama még egy puszit is ad a homlokára, jövő héten innen folytatjuk.