Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Az elnök emberei 7x11 - Valami bűzlik

2007. március 21. 15:07 - sixx

Nem volt az rossz epizód, csak éppen semmivel sem volt jobb, vagy másabb, mint az eddigiek, nem emelkedett ki egyetlen jelenet sem a többi közül, akár fillernek is nevezhetnénk, de nem tesszük, mert szeretjük a sorozatot.

CJ-nek baja van, nem is kicsi, hiszen egyrészt Kína és az oroszok éppen egymás torkának esnének, másrészt Szudánban a nemzetközi békefenntartókra vadásznak a gerillák és ölik saját népüket halálra, ráadásul az elnök veje állítólag dugja a babysittert. Az első két dolgot Kate Harper és nemzetközi közvetítők bevonásával, illetve valami fenyegetés bevetésével még meg is lehetne oldani, a másik azonban kényes téma, hát persze, hogy Will Baileynek kell kinyomoznia. Mert ő annyira tapintatos és ügyes, hogy ihaj. Nem mintha CJ és a francia nagykövet tárgyalása oly sikeresen sült volna el, sőt.

Joshnak is van baja, neki éppen az elnökre van szüksége, ha lehet 24 órában, álljon ott Santos mellett, és vigyorogjon, valamit adjon át mindenféle kisebb-nagyobb ajándékot pont ott, ahol Santos is kampányol. A búcsúzó adminisztráció ezek szerint nem csak itthon osztogat, hanem az USA-ban is, igaz, ott valami részecskegyorsítót vagy mit, és nem villát a dombtetőn, de mindegy.

Cj Danny tanácsa ellenére úgy dönt, hogy a félrelépésről nem tájékoztatja az elnököt, de előtte meg kell hallgatnia egy békeaktivistát a szudáni véregzésekről, amitől nem csak ő, hanem én is kiborultam, éjfél után nekem ne beszéljenek anyaméhben megölt gyermekekről, és leszakadt végtagokról, mert átkapcsolok a Hír TV-re. A francia elutasítás után jönnek a németek, akikkel egy ügyes kis üzletet kötve el lehet érni, hogy az ENSZ rálépjen Szudán kollektív tökére, de hagyjuk a politikát.

Josh jó nagy paraszt módon elköpte Santosnak, hogy Austinban lesz a részecskegyorsító, aki erre ezt beépítette a beszédébe, és a szívbajt hozza CJ-re. A sógor ügyet mégis kézbe veszi kedvenc kabinetfőnökünk, és elküldi az önelégült kis faszt a fenébe, sőt, azt akarja tőle, hogy bejelentse: az elnök támogatása nélkül kíván nyerni, így meg lehet óvni Jedet, ha borul a bili.

Kábé itt kezdtem elveszíteni az érdeklődésemet a másik történetszál iránt, ül CJ valakivel megint, és tárgyalnak, unalmas, érdektelen és túl idealista ez az "Amerika jön, oszt mindent megold" nekem, hét évad alatt belefásult az ember. A hűtlen férj sztori azzal ér véget, hogy a megcsalt nej közli CJ-vel, hogy tud a dologról, szóval hagyja a francba, de ez nem megy, mert az elnök jóhíre forog kockán. A másik szálon sikerül összehozni a kínaiakat a franciákkal, vagy a németeket a cseszlovákokkal, és beszélnek, ennek meg örülni kell.

CJ az epizód végén elmegy vacsizni Dannyvel, és persze a szakállas riporter összeszedi az összes bátorságát, és felteszi a kérdést, amire már 5 éve várunk, leszel a feleségem, CJ? Választ nem kapunk, mert kitör a balhé: egy atomreaktor a robbanás szélére kerül, hol máshol, mint Kaliforniában, Vinnick saját államában. Jövő héten folytatjuk.

9 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veo 2007.03.21. 15:22:59

tegnap volt az Elnök Emberei? a fene, erről lemaradtam =( kössz az összefoglalót =]

Zooey Glass 2007.03.21. 15:34:29

Hohohó!!!
Kicsit valóban szokványos volt az egész és CJ meglehetősen idegesítően volt karrierista és überfontos(kodó), de nukleáris válság van kitörőben, szóval nézni kell a köv. részt is, amiben majd gondolom sok lóti-futi, elmebeteg kikészülés után kiderül, hogy hoppá, mégsem robban semmi, valaki hős lesz, megmenekültünk, hurrá.

sixx · http://comment.blog.hu 2007.03.21. 15:45:16

a köv jó lesz, de ez nem volt egy nagy durr.

Veo 2007.03.21. 15:45:37

Zooey, látom te is die-hard rajongó vagy:)))

Toymao 2007.03.21. 16:08:15

Azért látszik, Sixx kolléga eredeti nyelven nézi és jó fordítóként sikerült megoldania azt, amit a hivatalos fordítónak 7 évad alatt nem (persze ebbe még a időnként a HVG újságíróinak is beletörik a bicsakjuk), hogy CJ (illetve korábban Leo) posztját, a "chief of staff"-ot remekül "kabinetfőnökre" fordította és nem "személyzeti főnök vagy vezetőre" (HVG: stábfőnök). Kudos.

(Másik Elnök embereis kedvenc: the Secretary of State = az Államtitkár. Muhaha. Külügyminiszter meg nincs.)

Egyébként ez a jublieumi 2000. alkalom, hogy elmnodtam mindezt. :)

Sitrep 2007.03.21. 16:41:02

ja, azon az államtitkáron én is mindig kiborulok és a falat kaparom. Máshol is gyakran előfordul sajna.
Ezzel az erővel a brit Foreign Office is lehetne Külföldi Iroda, a Home Office meg otthoni. Muhaha

Zooey Glass 2007.03.21. 20:04:14

Veo, igazából nem vagyok ős die hard fanatik, noha mindet láttam, a harmadikat, öhöm, többször is:)

Yoisten 2007.03.21. 22:20:36

"éjfél után nekem ne beszéljenek anyaméhben megölt gyermekekről"

Ezt nem egészen értettem. Valami ilyen van: When babies die, mothers
don't know how to put them down. So they carry them.

Ez most frankón a halott magzatot jelenti akkor?
süti beállítások módosítása