Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Alias 3x11 - Szembesülés

2007. március 21. 23:55 - sixx

Az angol cím (Full Disclosure) beszédesebb, természetesen azt lehetett várni, hogy végre kiderül minden, az emberi naivitás és JJ Abrams gecisége azonban végtelen, így legalább annyi kérdést kaptunk, mint választ.

Az előző részben begyűjtött Rambaldi miskulanciát öltönyösök vizslatják árgus szemekkel, Marshall meg látványosan meg van sértődve, és kártyavárakat épít, mert kihagyták belőle, pedig. Még az, de el is viszik magukkal a Rambaldi mintát, holott Syd meg van arról győződve, hogy a kocka minden kérdésre választ ad. Mi is ebben reménykedünk. KémFater nem adja fel ilyen könnyen, és kezdődhet az aprólékos munka, át kell nézni minden fecnit az elmúlt két évvel kapcsolatban, hátha.

Syd otthon oknyomoz, amikor egy random geciember hátba lövi valami kábító nyíllal, és amikor magához tér, egy gépen van Lokkbácsival, akit most Kendall álnéven futtatnak, haha, mi átlátunk a szitán! Terry O'Quinn rulez, az biztos. Kendall kiböki, hogy az ő csapata ment a Rambaldi kockáért, de csapdába csalták őket, erre mérget vettem volna, de mindegy. Ja, és Kendall még a főcím előtt kiböki, hogy ő TUDJA mi történt az elmúlt két évben, nabazmeg.

Ott kezdődik a dolog, hogy Syd a CIA tudomása szerint tényleg meghalt (DNS-minta a házban, stb.), sőt temetése is volt, szomorú, de 9 hónappal ezt követően Syd/Julia felhívta Kendallt, hogy épp most lógott meg a Társaság karmaiból, és segítség kellene neki. És kapunk egy olyan flashbekket, mint állat, kiderül, hogy Syd a verekedés után egy hordágyhoz szíjazva ébredt, és egy szakállas manus beígérte neki, hogy majd ők együtt fognak dolgozni.

Syd végignézi a saját temetését, de nem tud semmit tenni, mert be van drogozva. Ettől még nem kevésbé érzi magát szarul, persze. Hónapokig tartó agymosás következett, majd hipnózis, beleégették Syd agyába, hogy Julia Thorne a neve, és angol, gondolom kapott akcentusgenerátort is. Egy fél év telik így el, vidáman, Julia (látszólag) kezdi elnyomni Sydet, és amikor a végső teszten átmegy  (egy faszit kell leszúrnia hidegvérrel), a Társaság beveszi, hogy minden oké.

Na persze, muhaha, nem megy  ez ilyen könnyen. KémFater annak idején, még amikor Syd homokozóban babázott, ÚGY KIKÉPEZTE, hogy csak na, és emiatt ellenáll mindenféle ilyen hipnózisos szarságnak, tehát csak úgy tesz, mintha, pedig közben ott röhög belül, hahaha, át vagytok baszva, én Syd vagyok, gecik!!! Vissza a múltbeli Kendallos találkozóhoz, Julianak vissza kell mennie a Társasághoz, de persze Syd nem hajlandó, hazamegy, és meglátja Vaughnt Vaughnnéval, kicsit sírdogál, és folytatja a színjátékot a Társaság felé.

Ez annyit takar, hogy jó cuccokban kell mászkálnia mindenfelé, faszik forgolódnak utána, no meg alkalomadtán fel-fel robbant egy pár dolgot, és gyilkol is kicsikét, de mindezt a CIA jóváhagyásával, így lehet. Rátalált Lazarejre, aki majd elvezeti a kockához, tehát az elmúlt két év, szenvedés, minden a kurva kocka miatt volt, amit most elloptak az orruk elől, na bravó. A kockában persze Rambaldi DNS-e van, Julia/Syd és Lazarej köt egy üzletet, megrendezik a  ruszki halálát, hogy tulajdonképpen megmentsék a Társaságtól.

A rosszemberek meg vannak arról győződve, hogy Syd maga a Kiválasztott, benne van a Rambaldi dokumentumokban a képe, ki más lenne? Syd a kockát Namíbiában találja meg valami barlang mélyén, ami pont annyira tűnik díszletnek, mint egy Tarzan filmben, de nem baj. A kockához persze nem lehet csak úgy hozzáférni, miért is lehetne, 12 kulcs kell hozzá, Lazarejnek erre a célra rendszeresített táskája is van, tele kulccsokkal, melyekről nem tudunk meg semmit, vannak, oszt jónapot. Itt átmegyünk Indiana Jonesba, az egyik kulcs beragad, Lazarej kezével együtt, omlik a barlang, Syd amputál egy baszott nagy késsel, és rohanás a kövek elől.

És még mindig nincs vége, Kendall elővesz egy DVD-t, amin Julia/Syd elmondja, hogy nem adja át a kockát, mert úgyis ellopják (el hát), és inkább eldugja, hogy senki ne találhasson rá, és kitörölteti az agyát, mert ezt csak úgy meg lehet csinálni. Én is szeretnék egy pár dolgot kitöröltetni, mellesleg. Így mindenki jól jár, mi is kapunk magyarázatot az elmúlt két évre, de nekem nagyon utolsó pillanatban kalapból előhúzott cuccnak tűnik.

Ami ezután jött, az megint tekert egyet a dolgon, a Rambaldi-fanatikusok (mer' vannak ilyenek is) úgy vélik, hogy a Rambaldi DNS-el meg lehet termékenyíteni egy petesejtet, és akkor lesz belőle szupergyerek, aki, ha Rambaldi és a Kiválasztott keresztezése, akkor lesz nemulass. Syd ugye egy baszott nagy sebbel a hasán ébredt, tehát tudjuk hol lehet az a bizonyos petesejt. A Társaságnál, ott.

Arvin bátyánk is szóba kerül, mert Syd azért talált rá a kockára, mert ő átadott neki egy csomagot, és elment Rómába, és talált kezet a sivatagban...szóval keményen meg lett vezetve a kislány, ez van. És most ugye a kocka sehol. Marshall a megoldás, mert nyomkövetőt tett rá, pedig tagadja, de mi is tudjuk, Syd is tudja, mindenki tudja, hogy ebből a csávából a forgatókönyvírók csak így tudják kihozni hőseinket, szóval lehet követni a kocka útját, juhé. A Társaság javában próbálkozik az in vitro megtermékenyítéssel Patagóniában, ahová a CIA is hivatalos immáron, mert tudják(???), hogy a dolog aznap este fog megtörténni. Hogy honnan, azt nem lehet tudni, az Alias már csak ilyen, néha tudnak dolgokat CSAK ÚGY. Ejtőernyővel érkeznek a piros köpenyes gazemberek laborjába, ahol szétlőnek mindent, ahogy kell. Elég idétlen a lövöldözés mellesleg, ez a hátránya a kis költségvetésnek a tévésorozatok esetében.

Sark is a bandában van, de szokásához híven elmenekül, ennek vagy hatvan élete van, az tuti. Syd rálel a petesejtjeire, de inkább mindent felgyújt Alien4 módra, nem akarja ugyanis hogy a CIA csinálja meg azt, amit a Társaság akart. Sark menekülés közben arra utasít valakit, hogy nyírja ki az apját, akit Sydék kiszabadítottak Patagóniában. Lazarej Sydtől kérdez valamit, amitől üvölteni támadt kedvem, tudsz-e az utazóról, kedves Julia? Mielőtt ezt jobban kifejthetné, a kórházhoz érve lövések dörrennek, Lazarejnek annyi, de ki lőtt vajon? VAUGHNNÉ BAZMEG, VAUGHNNÉ!!!! SARKKAL EGYÜTT MELÓZIK!!!!

11 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sarasvati / sütifej (törölt) 2007.03.22. 00:00:59

isteni rész volt!!!
és tudtam, de tudtam, hogy ezt a köcsög szőkét még nagyon fogom utálni:)))))

toi 2007.03.22. 07:01:06

megint qurva jó a hogyvolt!

Zooey 2007.03.22. 09:17:18

Annyira tudtam (vagy csak reméltem:), hogy Vaughné benne van!!!!amúgy is idegesítő a szája.
Megnyugodott a lelkem.
A hogy volt tényleg király volt, vidámmá tette a reggelt:)so thanx.

Zooey 2007.03.22. 09:19:13

Annyira tudtam (vagy csak reméltem?), hogy Vaughné benne van!!Igen!!
Megnyugodott a lelkem.
A hogy volt remekbe szabott volt, igen vidámmá tette a reggelemet.Thanx!

sixx · http://comment.blog.hu 2007.03.22. 09:26:36

vónné műfogsorát ki lehetne állítani a "hogyan basszunk el dolgokat" tematikus sorozat keretein belül.

vasszűz 2007.03.22. 12:08:58

Nekem ez így túl összecsapott volt.:(
Ezt a megtermékenyítést meg hogy képzelték?
A petesejt kivételhez így össze kellett szabdalni Sydet?

ErrorFlynn 2007.03.22. 12:43:00

ez az első évad, amit Aliasból többé-kevésbé hiánytalanul látok, ezért nálam jártasabbak árulják el, kérem, hogy Vaughnnak van-e bármi más szerepe azon kívül, hogy szünet nélkül úgy néz, mint egy kiskutya, akinek a lábára léptek.
és hogy miért nem rúgták ki a forgatókönyvírókat, mikor hatszáznegyvenedszer mondatták el Szidnivel, hogy: (hatásszün) APA!

Gabba 2007.03.22. 13:14:10

Újra Lazarej lett Lazarovból, hurrá, nem hiába észrevételeztem a múltkor.
Kendallról a Lost egyik későbbi flessbekkjében szerintem majd ki fog derülni az FBI-os múltja :-)

sixx · http://comment.blog.hu 2007.03.22. 14:02:47

gabba: ez csak természetes, a múltkor nem tom mi ütött belém.

Gabba 2007.03.22. 14:22:56

ErrorFlynn: Hápersze, hogy van más szerepe Vaughnnak: ő volt az első szezonban Syd CIA-s kapcsolattartója, majd a másodikban a szerelme, a harmadikban meg az exe. Amúgy minden szezonban ő Syd fő megmentője a nehéz napokban – pardon, helyzetekben.

Ha van AXN-ed, most pénteken indul újra a 2. szezon – és mellette adják tovább a 3-at is: egy résszel járnak az RTL előtt.

ErrorFlynn 2007.03.22. 14:25:57

Gabba, köszi, de ezt úgy nagyjából tudtam.
csak azt nem értem, hogy ha ilyen fontos szerepe van, miért nincs szerepe.
süti beállítások módosítása